Kertészélet, beh gyöngyélet

Ma kertésznap. Csak azoknak jelzem, akik kertes házba vágynak, hogy nem olyan frankó ez. A kert, finoman szólva is egy büdös kurva. Nem akkor kell simogatni, amikor te ráérsz és éppen kedved van hozzá, nem… akkor kell nekiesni, amikor neki jó. A fél karomat odaadtam volna egy nyugodt hétvégéért, de az előkert sarki részét most kellett rendbetenni. Ha most kihagyom, akkor várhatok egy évet. Megint. Miután hétszer már kihagytam.

Nem volt egyszerű feladat. Az előző lakó fagyalsövényt ültetett ide, melynek egyik fele már elhalt, a másik fele meg éppencsak vegetált. De azért olyan két méter magas vázat biztosított a mellette lévő mézelő futónövénynek, mely köszönettel élt is vele. A káoszt az ostorfa cserjék tették teljessé. (Az óriási lilomról és a tömérdek elvadult violáról már nem is beszélek.) Egyszerűen amikor bedurran a tavasz, egy-két hétig még karban tudom tartani a sarkot, utána viszont reménytelen, átláthatatlan dzsungellé evolválódik az egész. Miközben tudom, hogy az ostorfa erősen invazív, egy centit sem szabad neki hagyni, mert utána kiirthatatlanná válik.

A szokásos tavaszi kezdés. Piros Protect darázsirtóval felfegyverkezve berohanás a faházba, körbespriccolás, kirohanás. Teraszról a megkergült darazsak figyelése. Mondom, a szokásos. Idén annyi változás történt, hogy amikor bementem megtekinteni a hullákat, vagy ötven poloska izgett-mozgott a levegőben. A többi százötven nem idegesítette magát (don’t give a fuck), ültek nyugodtan a polcokon. A hosszabbítóból is csak akkor pergett ki vagy tizenöt, amikor már kezdtem széttekerni az udvaron.
De ne rohanjunk előre. Egyelőre még nincs a képben semmilyen elektronika.

A fagyalokkal gyorsan végeztem. Csákány és izomerő. Komolyan mondom, messze a leghasznosabb szerszám a háztartásban a csákány. Amit azzal nem lehet megcsinálni, azt mással sem. Le is ültem a teraszra pihegni egy kicsit. A neheze már megvan. Kilóg még néhány ostorfa – na jó, elég sok, de olyan vékonykák – azokat még kikapom, aztán felásom a területet és jöhetnek az új ültetések.

Apropó. új ültetések. A reggelinél úgy döntöttünk Nejjel, hogy megint királyok leszünk, bontottunk egy frizzantét (magyarul gyöngyözőbor, nemrég tudtam meg). Elvégre ünnep van. (Nem, nem a fagyalkirángatás ünnepe.) Aztán utána jutott eszembe, hogy oké, kialmozom a sarkot, de mit rakok a kipucolt földbe? Nevelgettem két japánbirset, de az még kevés. Cserszömörce. A kedvenc cserjém. (“A síromra, sírhalmooomra, cserszömörcét dugjatok!”) Viszont ahhoz el kellene menni a kertészetbe. Nem gyalog. Hurrá. Frizzante. Végül elosontam a kertek alatt, szerencsére a közeli, eldugott kertészetben volt minden (háromfajta cserszömörce), így ez is megoldódott.

Akkor beszéljünk most az ostorfáról. Ez valami eszméletlen rohadék. A közelünkben lévő erdőben akad bőven, így teljesen kiirtani lehetetlen. Küzdeni kell vele. Csakhogy. Ez egy olyan mocsok, hogy először gyökeret növeszt. Azaz nem látod. Amikor megjelenik a szára – jellemzően 2-3 milliméter vastag, alig lehet észrevenni – akkor annak már egy centi vastag és 30-40 centi mély gyökérzete van. Kihúzni képtelenség. De még nincs vége. Ha úgy döntesz, hogy nem foglalkozol vele, akkor eleinte nem lesz nagyobb az a vékony szál, ugyanis a növény még mindig gyökérre gyúr. Majd ha már erősnek érzi magát, akkor indul meg vadul felfelé. Ha ekkor elköveted azt a hibát, hogy rendszeresen visszavágod, akkor jutsz oda, ahová én jutottam ezzel a pár négyzetméteres földdarabbal.

Szóval, elnyomtam a szivarkát, felhörpintettem a sört és kimentem, kirángatni azt a pár nevetséges ostorfa csírát. Aha. Már a nagyon picikkel is óriásit szívtam, de aztán belefutottam az Ostorfa Szörnyetegbe, Kiderült, hogy egy csomó apró szarnak közös gyökere van, és amikor kitúrtam a földet mellőle, akkor láttam, hogy egy kábé nyolc(!!) centi vastag főgyökér megy lefelé. Illetve, ha lefelé ment volna… de ment befelé a beton alá, mert persze a főgyökér pont a betonjárda mellett volt, olyannyira, hogy még az ásót sem tudtam ledugni mellé. Na, ez a nem kispálya.

Jelzem, maga a járda is meglepetés volt, fogalmam sem volt, hogy ilyesmit találok a dzsungel alatt.
– Nem is tudtam, hogy itt járda van – jegyezte meg Nej este.
– Szerinted én mit mondtam, amikor először belebasztam a csákányt?

Ritkán érzem teljesen tehetetlennek magamat, de most sikerült. Kész, passz. A föld alatt húsz centivel kellett volna elvágnom egy nyolc centi vastag, görcsös gyökeret. Kihúzni… viccelsz?
Első körben körbeástam. Olyan komoly munkagödröt kapott, amilyen a négyes metrónak sem volt. Aztán jött az igazi férfi eszköztára. Flex. Sajnos fához való korongom nem volt, de megtette a metál is. Azzal bevágtam a feléig. Ha ugye hozzáfértem volna a másik oldalról, akkor meglett volna az egész, de ott volt a betonjárda. Csere. Kihoztam a dekopírfűrészt. Végül ezzel (meg a fejszével, meg a csákánnyal) sikerült ártalmatlanná tennem azt a gigantikus főgyökeret.

Szivar. Sör. Ebéd. Sör. Szivar.

Ekkor érkezett meg a vihar. Először csak takarítani rohantam ki. De már az is ronda nagy munka volt, így mire teljesen kipucoltam a földdarabot és elszállítottam az összes szemetet a záportározóhoz, meg elpakoltam fedél alá a szerszámokat, jól ki is fáradtam. Behúzódtam a terasz alá.
Ekkor állt el az eső.
A biztonság kedvéért kivártam egy szivarkányi időt, majd vállat vontam és kimentem folytatni a munkát.
Ekkor eredt el újra az eső és estig nem is hagyta abba. Szerencsére az a csorgatós, szélmentes eső volt, azzal meg nem foglalkoztam. Az ültetések miatt úgyis csuromvíz, csuromföld voltam.
Az utolsó két növény már fejlámpával lett eltéve. Takarítás (sötétben elmosni mindent, csuromvizesen, élmény), pakolás. Az eredményt meg majd reggel megnézem.

De. Megcsináltam. És ilyenkor nem is tudom, melyik az igazi nyereség. Az, hogy egyszer majd szép és kulturált lesz a sarok, vagy az, hogy fáradtan, kelletlenül, rossz körülmények között, váratlan szopásokkal tarkítva, de megcsináltam amit akartam. Ismét győztem.

Reggeli kávé a teraszon

Kiskutya: A ház mögötti földúton jobbról be.
Hülyemacska: Teljes sprinttel ki a lakásból, kerítésnek ugrás.
Hülyemacska: A kiskutya mögött kocogó nagyon nagy kutya észrevevése.
Hülyemacska: Ugyanolyan erős sprinttel vissza a lakásba. Komoly képpel körbenézés.