2014.02.25; kedd
Előkészületek, utazás, megérkezés

Szokásos. Indulás előtt halaszthatatlan, sürgős meló, pont annyi, hogy az utazás előtti három nap úgy lehessen csak megcsinálni, hogy másra már nem jut idő. (Értsd utazásszervezésre, alvásra és egyéb dőreségekre.) Aztán a végén még beesett néhány plusz munka. Halaszthatatlanok, naná. A netbook-ot speciel újra kellett volna telepítenem, de nem volt rá érkezésem. Még bekapcsolni sem. Meg is bosszulta magát: bekapcsolás után elérhetetlen lett, mert egyszerre akart a Windows Update letölteni valami 30 csomagot, plusz a Java Update telepíteni egy újabb verziót. Átharcoltam magam rajta, letiltottam a Windows Update-t, a Java-t hagytam. Utána jött a legbizarabb lépés: elindítottam a Chrome-ot, amely egyből be akart tölteni egy reklámoldalt, de belefagyott. Ja, mi volt a reklámoldal? Az AdBlocker hirdetése. Enyhén ironikus. Restart. Megint tetű lassú. Mi lehet ez? Hoppá, a Dropbox. Az viszont kell, mert ott vannak az utazással kapcsolatos anyagok is. Száz szónak is egy a vége, a repülőgép 17.00-kor indult, mi 15.00-kor szerettünk volna a lakásból, én 14.45-kor még térdemen a netbookkal imádkoztam, hogy engedje már kikapcsolni az oprencer.

Persze megint térképmizéria. A Garmin cucc egy korábbi generáció, ez még nem fogad el SD kártyát. A beépített RAM viszont csak 2 GB. Az Európa térkép meg 3. Ebbe már belefutottunk az isztambuli út előtt is, akkor az utolsó pillanatban torrenteztem le egy 1,8 GB-s Kelet-Európa térképet. Most vasárnap este jutott eszembe a probléma, nosza, torrent, erre sehol Spanyolország, sehol Nyugat-Európa. Végül az utóbbit megtaláltam egy eldugott site-on. 1 torrent file. 1 seeder. A gépe inaktív. Kedd reggelre jött le a fájl, akkor kezdhettem csak el Google Earth-ben megrajzolni a túraútvonalakat, lementeni, átkonvertálni, feltölteni. A harmadik kezemmel meg a netbook-ot piszkáltam közben.

Aztán a pénz. Habár jól felszökött az euró, de most az egyszer nem idegeskedtem miatta. Pénteken járt le egy hosszabb euró alapú lekötésünk, gondoltam, majd veszek ki pénzt onnan. Naná, hogy ez is vasárnap jutott eszembe, webbank, lekötés feltörése (mert a bank szó nélkül lekötötte újra), a pénz meg is jelent hétfő délután a számlán, így még éppen be tudtam zörgetni érte a bankfiókba a keddi indulás előtt.

Programok. Szerda délután bringázást terveztünk. Időjárás. Pont aznap fog esni. Átvariáltam az egészet, hogy a bringázás péntekre essen. Egy nappal később újra időjárás. Ekkor már szerdára és péntekre mondtak esőt. Újabb variálás. Bringázás átkerült csütörtökre. Kitalálod? Egy nappal később már mindhárom napra esőt mondtak. Ekkor szólt Nej, hogy most már hagyjam abba, mert ha még egyszer áttervezem, akkor az összes napunkon esni fog.
Én meg nem hittem a szememnek. Barcelonában egy évben jó, ha öt napot esik az eső. Ebből mi kifognánk hármat egy négynapos kiránduláson? Végül hagytam a francba, mindenkivel rakattam be esőkabátot, oszt jól van.

Nem is tudom, hogyan érezném magam, ha egyszer minden szervezési feladatra kényelmesen lenne időm egy utazás előtt. Lehet, soha nem is fogom megtudni.

Wizz táska a vállra. Morva nehéz. Töltők, akkumulátorok. Ahány készülék, annyi fajta. Gyehenna.

Repülőgépen merevhisztiző kisgyerek régi ismerősként üdvözölve. Előttünk is, mögöttünk is.

A vasútállomáson az első IQ teszt, sikeresen abszolválva. T10 jegy vásárlása. Automatából. Bankkártyával. Spanyolul. A múltkor voltak itt segéderők, akik végignyomkodták a gombsort, de éjszaka már senki. Eljutottam valameddig, de nem volt next gomb. Megnyomtam a zöldet, erre az elejére tett vissza. Újból végignyomkodtam, majd a várakozáskor bedugtam a kártyámat. Semmi. Ekkor vettem észre, hogy egy másik, kicsi kijelzőn megjelent valami szöveg. Lehet, hogy a pin kódomat kéri? A szoftveres billentyűzet mellett volt egy hardveres is, beütöttem a kódot, erre kiírt valami olyasmit, hogy aceptado. Aztán pittyegett a telefonom, majd jöttek a jegyek. Az osztrák katona mindig győz.
A leszállást persze a nagy beszélgetésben elnéztük, de ismerjük már annyira a várost, hogy korrigáltunk.

From Barcelona 2014

Szállás. Nem messze a Ramblától, a Reial tér mögött.
A legrosszabb rémálmom. Ott vagy egy idegen városban, meg is van a lakás, de nem tudsz bejutni. Szerencsére felírtad otthon a szállásadó számait, hívod az elsőt. Nem veszi fel, csevegés a kedves, spanyol nyelvű üzenetrögzítővel. Második szám. Hasonlóan kedves spanyol női hang közli, hogy ilyen szám nincs. Gurrá. Este kilenckor egy idegen nagyvárosban. Úgy, hogy előtte emailben tisztáztam, mikor érkezünk, visszaigazolták, és tényleg akkor érkeztünk. Makacs hívogatás, aztán egyszer végre ember válaszolt. Kihajolt a balkonról, mutatva, hogy melyik lépcsőházban van az apartman. Átvettünk mindent, megkérdeztük, hogy szombaton itt hagyhatjuk-e a cuccot, az arab kinézetű hapi lelkesen bólogatott, majd megadott egy telefonszámot, amin keresztül elérhetjük, ha a cuccunkért jövünk. Ugyanaz volt, amelyikre azt mondta a géphang, hogy nem létezik.

From Barcelona 2014

Elpakolásztunk. A család vérmesen borhiányos (‘borhatnékom van’ – mondta a gyermek), a bolt viszont már zárva. (Másnap derült ki, hogy barkácsboltot néztünk élelmiszerboltnak.) Aztán találtunk egy arab üzletet, bor, chips. Két üveg bor, öt zacskó chips, bőven elég lesz. Nem volt elég. Reggelire már nem maradt semmi. Viszont dumáltunk egy jót.

From Barcelona 2014

De azért nem csak ennyi volt, éjjel még le is sétáltunk a tengerig. Kellemes enyhe idő, szél semmi, az isten is szivarozós sétának teremtette. Rambla, Kolumbusz szobor, kikötő, lágy selymes éjszaka.

From Barcelona 2014
From Barcelona 2014

Hajnal kettő körül fejeztük be a beszélgetést, még kiálltam a balkonra egy kis friss levegőre. Olyan dohányfüstösre. Nézegettem. Volt élet, de ez nem is csoda. Majdnem a város szíve, de már kicsi, szűk utca a gótikus negyedben. Közbiztonság. Habár itt minden ellene szól – tekergő, nehezen belátható szűk utcák – mégis kiváló. Aztán a következő félórában láttam elaraszolni két urban policy és egy policy felíratú autót. Nem csináltak sokat, csak jelen voltak. Ennyi elég is.

Utolsó mozdulatokkal – ha már otthon nem volt rá idő – mindent rádugtam a töltőjére. Magamat is.