2013.07.30; kedd

Hááát. Volt már jobban induló nyaralásunk is. A meteorológia szerinti szélviharból hajnal fél egykor felhőszakadás lett, alig bírtam előtte mindent becuccolni a mobilházba. Aztán alvás… lett volna, ha nem kapott volna el megint ugyanaz a foggyulladás, mint a Bükkben. Remek. Megint egy kiszámíthatatlan nomád környezet, semmi gyógyszer. De még a Kindle sem volt nálam, mellyel a múltkor sikerült álomba olvasnom magamat. Igazából könyvet is csak az utolsó pillanatban dobtam be, hiszen sportos nyaralást terveztünk, nem punnyadósat. Ja, a könyv… egy vaskos Pratchett-Baxter, angolul. Nem éppen álomba altató fajta. Különösen úgy, hogy olvasószemüveget már nem hoztam.
Valamikor négy óra körül szánt meg az álommanó. A konyhai kanapén dőltem oldalra, fejlámpával a fejemen.
A telefon ébresztett hajnali fél tizenegykor.
– Halló, ööö… izé… én vagyok – nyögtem bele.
– Jézusom, te most keltél fel!
Meg sem próbáltam tagadni.
– Akkor bocs! Szia!
– A-hem.

Az időjárás… nem lett jobb. A szélvihar ugyanúgy tombolt, az ég borult volt. A meteorológia szerint ekkor már csak időnként fel-feltámadó szél lett volna, ehelyett a viharos szél időnként el-elállt. A másodfokú viharjelzés maradt, szóval se kajak, se bringa.
De legalább a hűtő végre kikeveredett a csapdából, elkezdett hűteni. A reggelihez jólesett a hideg sör.
Utána kiültem a ház elé, szivar+kávé+laptop. Ekkor kezdett el esni az eső. Kínomban már röhögtem, hogy mi jöhet még? Jött. Ezerrel kisütött a nap. A szél viszont nem állt el, így a napernyőt sem tudtam felhúzni. Csak ültem a perzselő napon, mondjuk az eső és a szél hűtött, de a laptop monitorán már nem láttam semmit. Még az időjárás-előrejelzést sem. Igaz, az eddigiek alapján nem sok jelentősége volt.

Nem messze tőlünk sátrat állítanak a szélviharban. Szimpatikus, kövér fiatalemberek. (Informatikusok?) Jó bonyolult cucc, amit felállítanak estvére, ledőlik reggelre, hogy klasszikusokat idézzek. Kíváncsi vagyok, melyiküket fogják befalazni, hogy álljon a sátor.

Nej elment gázszerelőt keresni, mert nincs láng a boylerben. Lélekben vele vagyok, de ez az ő harca, engem túlzottan nem érdekel. Melegvízben fürödni? Fürödni?

Elmentünk úszni. Utána, ha már magunkat összevizeztük, legyenek vizesek a kajakok is: becuccoltunk a tóba. Nem is tudom, mit írjak: tragikus volt vagy komikus? Elég magasan állt a víz, így a magasvízben való ki-beszállást kezdtük gyakorolni. Ennek fontos eleme, hogy leszúrom az evezőlapátot, majd később erre támaszkodom. Igenám, de amilyen erős volt a szél, meg a hullámzás, amikorra támaszkodhattam volna, addigra már régen nem volt mire: az evezőlapát már csak lebegett mellettem. A legszebb az volt, amikor betettem az egyik lábamat, a szél meg közben keresztbefordította a hajót. A lépcső melletti kocsma közönsége határozottan csak a komikus jelleget érzékelte, magyarul harsányan röhögtek. Már nem is voltak annyira szimpatikusak azok a kövér legények.
Nem kínoztuk sokáig magunkat. Elméletileg pont jó idő lett volna páros mentést gyakorolni viharos időben, de nekünk egyelőre az kell, hogy sima vizen gyakoroljuk be, a cifrázás majd utána jöhet.

Téblábolás, majd hirtelen ötlet. Menjünk be ebédelni Veszprémbe, a Malom borozóba. Tócsnifölde. (Bár hozzáteszem, elég diétásan csinálják, konkrétan még csak a tányért sem marja fel a lepény.) Bementünk. A kocsiban legalább nem fúj ez az idióta szél. Én még ettem velős pirítóst is. Szintén diétás. (Szerencsére kaptunk hozzá Pistát. Erőset.) Most először fordult elő, hogy nem ittam bort a tócsnihoz. A következő lépés a guminő lesz.

Ja, kultúrember. Nem terveztünk ilyesmit, meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjuk a kempinget. Nem is volt nálam normális ruha, csak egy elnyűtt, koszos melegítő és egy pamutpóló. És persze zuhanyozni is kellett előtte.
– Te – kiabáltam ki a zuhany alól – Csak ezt a gyöngyvirágillatú női tusfürdőt hoztuk?
– Igen. De ne idegeskedj, gyorsan elmúlik az illata.
Aha. A Malom borozóban még simán elnyomta a tócsni szagát.

Vissza Alsóőrsre. Literes teáskannában kevertem fröccsöt, egy szimpatikus szivar és kiültünk a mobilhome elé. És végre nem volt szél, sőt a nap is takarékra tette magát. Idilli állapot volt. Egészen addig, amíg meg nem jelentek a szúnyogok.
Nekem már tegnap volt egy megjegyzésem (‘vissza fogjuk mi még sírni ezt a szelet’), ezt most kezdjük átérezni. A mobilhome összes ablaka kifelé nyílik, azaz szúnyogháló egy szál se. Az ablakot nem lehet becsukni, mert az szauna. Minden túlzás nélkül. (Árnyék nincs, tűző nap és doboz faépület van.) Az Autan spray pár órára elég. Megoldás lehetett volna egy elektromos szúnyogriasztó (az a párologtatós), de se otthonról nem hoztuk le, se Veszprémben nem vettünk. Meglátjuk. Végülis tök kispolgári dolog minden éjszaka aludni.