Sárga szappantartó

Ahogy Nej aposztrofálta.

Úgy kezdődött, hogy a magántelefonom végképp bekrepált, olvashatatlanul összekaristolódott az üveglapja. Elég egyszerűke készülék volt, az is csoda, hogy két évig bírta, meg se fordult a fejemben, hogy megjavíttatom. Ellenben már régóta bele akartam vetni magamat az új Windows Mobile világba(1), így lecsaptam egy szintén egyszerűke Lumia520-as készülékre. Nem kell bonyolultabb, hiszen a főtelefonként funkcionáló Galaxy S2 éppen eleget tud(2).

(1) Ez nem perverzitás, inkább geek érdeklődés, hová fejlődött a platform. Eredetileg is Windows környezetben kezdtem el okos kütyükkel játszani, 2004 óta van PDA-m, WinMo-t használtam az 5.0-tól a 6.5-ig, majd ekkor váltottam Androidra.

(2) Csak éppen a fényképezőgép ment tönkre benne. Még bőven a garanciaidőn belül, csak addig tököltem, míg kicsúsztam belőle.

Na szóval, elmentem, megvettem. Aztán napokig sikítozva téptem a hajamat. Kész szerencse, hogy akkor éppen nem volt időm írni. Mostanra már egészen megbékéltem a készülékkel, mondhatni megkedveltem.
De ettől még nem mehetek el azok mellett a szoftvertervezési debilitások mellett, melyekkel a Microsoft elégedett felhasználó helyett inkább frusztrált felhasználóvá tesz.

  1. Könyörgöm, rúgják már ki a picsába azt a designert(?!), aki képtelen felfogni olyan alaptételeket, hogy világos háttérre nem írunk fehér betűkkel, sötét háttérre meg fekete betűkkel! A laptopomon lévő Windows 8-cal is már egészen komolyan összebarátkoztam, de amikor nem látom az ablakok címsorában a szöveget, még mindig vérbe borul a szemem és csorog a nyál a szám sarkából. Mert ugye ott ki tudsz választani színsémát, de a szöveget már nem tudod állítani. Betű meg csak fekete van, mindenhol. A sötét színsémákban is. Na, ugyanez van itt is, pepitában. A szakcikkek lelkendezve írják, hogy már 20 séma választható. Ja. Viszont kizárólag fehér betűk vannak, szóval a világos sémákat rögtön el is felejtheted. Sárga telefonnál, sárga csempékkel egyszerűen nem fogod tudni elolvasni az sms-eket.
  2. Próbáltam sms-t küldeni a fiamnak. Nem tudtam. A nyomozástól megkíméllek. A lényeg, hogy csak akkor tudsz sms-t küldeni bárkinek, ha a mobilszáma a ‘mobile’ mezőben van. Miért, könyörgöm, miért? Miért ne írhatnám be Kiskovács János munkahelyi mobilját a ‘work’ ‘business’ kategóriába? Ki volt az a fanatikus purista, aki ezt így lekorlátozta?
    Az már az én egyéni szocproblémám, hogy valamelyik korábbi telefonom (sajnos nem emlékszem melyik, lehetett Nokia, de lehetett valamelyik Android is) csak akkor mutatta egyáltalán a bejegyzést a kontaktok között, ha a ‘business’ mező ki volt töltve. Azaz ha a csókának csak egy mobilszáma volt, kénytelen voltam a ‘business’ mezőbe írni. Gondolhatod. Többszáz kontaktnál kellett most átraknom a mobilszámokat a ‘mobile’ mezőbe, ha sms-t is akarok nekik valamikor küldeni.
  3. Legalább tíz éve Outlookban tartom karban a kontaktlistámat, onnan szoktam szinkronizálni az éppen aktuális mobiltelefonommal. Az Android leszinkronizálja a ‘Categories’ mezőt is és az alapján gyárt csoportokat. A WinMo8, az nem. Csak. Ha szeretnél csoportokat a telefonon, akkor pötyögjél rajta egy-két napot, aztán menedzseld párhuzamosan az Outlookkal.
  4. Nincs fájlmenedzser. De nincs értelmes app sem. (Egyet – a csillagok alapján a legjobbat – megvettem kemény 220 forintért, semmire sem jó.) Ez szerencsére megoldódott, koncepciót kellett váltani: rádugtam a telefont usb-n a laptopra és onnan már azt másoltam és oda, ahová akartam.
  5. A gmail kliens Androidon tudta, hogy ne csak az Inboxra figyeljen, hanem beálílthattam más foldereket is, amelyeknél jelzett, ha levelet kaptam. A Winmo kliens ilyet nem tud. De ez is megkerülhető, ki kell rakni a foldert csempeként a nyitólapra. Az más kérdés, hogy a telerakható terület fele mailbox csempékkel lesz tele.
  6. Egy újabb felfoghatatlan nonszensz: a naptárban nincs heti nézet. Csak. Biztos túl sok esőerdőt kellett volna kivágni ahhoz, hogy belefejlesszék. Van napi nézet, havi nézet és agenda. Oszdd be magadnak.
  7. Valami a GPS-sel sincs igazán rendben. Ma ezt vittem el a bringás edzésemre. 40 kilométeres táv, van benne olyan 200 méter szintkülönbség. A WinMo 13000(!) métert mért.

Nagyjából ennyi. Vedd észre, hogy a legtöbb felsorolt hiba nem bug, hanem gyatra szoftvertervezés. Felfoghatatlanul gyatra. Egy olyan kód legyártása, amelyik figyeli a háttér RGB színkódjait és az alapján dönti el, hogy a betűk feketék vagy fehérek legyenek, még info házifeladatnak is vékony lenne. De leszarták. Windows Mobile a Windows Outlookból nem importálja át a ‘categories’ értéket, amikor átkozottul lenne értelme? És?
Az egész különösen azért bosszantó, mert a telefon egyébként jó. Rengeteg dolog tetszik benne, a csempés design például kifejezetten bejön. Egy csomó minden sokkal átgondoltabb, mint az Androidban.
Aztán beköszönnek ilyen ordítóan fájó marhaságok.

Gyalogkakukk

Gyerekkorban nem is figyeltünk a tájra, csak arra a balek prérifarkasra koncentráltunk. (Volt valaki, aki szimpatikusnak tartotta a gyalogkakukkot? Mintha ott se lett volna.) Aztán amikor eljutottam arra a tájra, ahol ez az egész játszódott, rájöttem, hogy az a holdbéli táj tényleg valóságos. És bőven többet ér annál a bugyuta sztorinál. (Minél?!)
Az első ismerkedés már megvolt, amikor lemásztunk a Grand Canyonba és vissza. De Arizona nem csak ebből áll. Sedona a helixekkel, ahol Nej javaslatára elmentünk földutakon túrázni és nem bántuk meg. Sivatagok. Színesek. (Painted Desert, tele van velük az állam.) Aztán a Monument Valley, szintén vörös földutakkal. A Tsegi Canyon. Istenhátamögötti ősi indián települések romjai.
Amit vörös kőből ki lehetett hozni, azt ez a táj kihozta.

Jöjjön a videó. Fényképekből összerakott, nagyon régi, ezért még bénácska. De talán megéri megnézni.


 

Tócsi, kicsit máshogy

Komolyan mondom, egyszer próbáld ki.

Bontasz egy üveg olaszrizlinget, majd megcsinálod a klasszikus tócsi alapanyagot. Én már ezt is meg szoktam cifrázni: nem csak a krumplit, hagymát és fokhagymát darálom le a mixerben, hanem egy méretes cukkinit is. A fűszerezés természetesen ösztönös – én pl. szívesen teszek bele bazsalikom leveleket, hiszen amúgyis veszettül burjánzanak a teraszon.
De a lényeg csak ezután jön. Amíg áll a massza, addig előveszek a mélyhűtőből fagyasztott csirkemellfilét, mikróban kiolvasztom, majd ilyen ötcenti átmérőjű vékony darabokra összevágom. Kevés fűszer erre is mehet. Aztán beledobom a szeleteket a tócsimasszás küblibe, egy idő után kanállal kihalászom, majd beleejtem a vastagon trutymós húst a forró olajba. Miután kisütöttem, a hús gyakorlatilag bele lett panírozva a tócsi tésztájába.

Kifejezetten finom.

Egy sportos hétvége

Eredetileg úgy terveztem, hogy gyorsan összevágom a videókat és csak akkor rakok ki posztot, de a videó… ránézésre is legalább 3 hetet késni fog.

Szóval a hétvége. Úgy döntöttem, hogy hasítok egy kicsit: szombat bringa, vasárnap kajak.

2013.07.20; szombat

Némi probléma: hogyan fogom rögzíteni a kamerát, beleértve, hogy hogyan fogom elpakolni a cuccaimat, na meg persze a sisak is kellene. Az első elképzelés az első lejtőn elszállt, szószerint, a sapkámat csak párszáz méterrel arrébb találtam meg. A távirányító meg meghalt, szóval innentől jó hét órán keresztül csak kinlódtam. De nem zavart. Kalandról volt szó, mégis, ki számított egyszerű megoldásokra?

Külvárosi utak. Korrupció? A világ legegyszerűbb dolga. Meg kell nézni, hol folt hátán folt, de mégis csupa kátyú az út. Na, ott biztosan korrupt az önkormányzat.

A Duna-part egészen jól sikerült. Úgy értem, kamerával. A ferencvárosi pályaudvar alatt viszont szívtam rendesen, végül egy macskaszem letörésével megúsztam.
Az Omszki-tónál megálltam ugyan, de ez már teljesen zártkörű lett. Vagy boardolsz a vízen, vagy ki se menjél. Szentendre teljesen lepusztult. Amit a belvárossal csináltak, az valami elmondhatatlan bűntény. Lebontották a töltést és építenek helyette egy ránézésre alacsonyabb mobilgátat. Rondább, de legalább rosszabb. Idegenforgalom… miről beszélsz?

A következő megálló Leányfalu. Itt szoktam hosszabb pihenőt tartani, egy strand melletti presszóban. Már nincs meg, elbontották. Van helyette egy önkiszolgáló étterem. Tömve. Fullasztó hőség odabent. Nekem viszont csak egy sör kellene. Az biztos, hogy nem itt fogom megkapni. Végül egy közeli étteremben (Ladik?) egyszerűen besétáltam a ‘besétálni tilos’ tábla mellett a strandra, vettem egy sört meg egy jégkrémet és jó volt. A kulacsot ugyan nem tudtam megtölteni, de gondoltam, majd a révnél.
A tahitóthalui révnél viszont megszűnt a büfé. Még víz sincs. Csak egy húsz brigásból álló csapat volt, akik roppant előrelátóak voltak és a magukkal cipelt készletből tolták a söröket. Gusztustalanul jó kedvvel.

A kompon beszédbe elegyedtem egy kis klapeccel.
– Mi volt az az előbb a fejeden? – kérdezte.
– Egy fejkamera. Itt van a távkapcsolója – nagyzoltam – Ha fel akarok venni valamit bringázás közben, akkor csak megnyomom a gombot.
– Ja, ez olyan mint a motorosoknál a sisakra szerelt kamera. Hogy balesetnél mutassa, ki volt a hibás.
– Hát, azért ez bringa…
– Persze, ez biztosan nem megy 120-szal.
– 120… izé… az egy szép szám.
– A te bringád ugye nem megy annyival?
– Maradjunk annyiban, hogy nem szeretnék rajta ülni, amikor annyival megy.

Ekkor már kábé úgy ki voltam száradva, min egy exszikkátor. Vácon volt egy nyomóskút, beültem alá. De az igazi megváltás Gödön jött el.

A világ paradicsomi helyeinek biztosan egyike a gödi Duna Csárda. Különösen, ha már a hosszú és fárasztó, perzselő napon nyomott túrád leszálló ágában érsz oda. Helyből egy csapolt Dreher bak, aztan gyros tál, immár világos sörrel. Legszívesebben haza sem mennék.

A szomszéd telken buli van. Egy bárzenekar nyom mindenféle zenéket. Például egy gyökeréig elkoptatott Republic számot. Country stilusban. Cipő, b@zmeg, mit szabadítottál rá a világra? A szomszéd asztalnál egy kislány balettozik a rossz zenére. Neki ez nem jelent semmit, csak ritmus és harmónia. Aztán SimonÉsGarfunkel még jobban megkapják. A Hurricanes pedig az asztal alatt zokog.

Innen már csak 40 kilométer haza. Feltöltve, kellemesen elbódulva, szinte semmiség. A repülőtér környékén nyomós kút. Váratlan konkurrencia. Egy hapi, kisteherautóval és egy csomó marmonkannával. Ahogy belihegtem magam a kút mellé, rögtön átadta a helyet.
– Tudja, a nyulak nagyon nehezen viselik a meleget – magyarázta.
– A nyulak? Hát még én? – vágtam rá, ahogy levegőhöz jutottam a vízivásban.

Aztán semmi különös, hazacsorogtam.

2013.0721; vasárnap

Nejnek már be lett igérve egy kiadós vasárnapi evezés. Habár a reggeli izomláz azt tanácsolta, hogy haver, te ne menjél ma sehová, de ignoráltam. Összepakoltunk – kajakok a tetőre, minden más a csomagtartóba – és elindultunk a Tassi zsiliphez. Úgy terveztük, hogy felevezünk 13 kilométert, aztán visszacsorgunk. Ismerve a terepet, nem túl érdekes. Inkább csak olyan relaxációs túra. Kicsi fiunk valahol Dömsöd körül lopta a napot, menetközben felhívtuk, tudunk-e valamiben segíteni. (Bringával voltak, nyilván ha elhozzuk a cuccuk egy részét, az nem kis segítséget jelentett volna nekik.) Rövid beszélgetés után kiderült, hogy vízparti házban hesszolnak és pont van is előttük kajakos beszállásra alkalmas stég. Újratervezés. Megálltunk előttük, átadtuk a kis hazait (konkrétan egy tálca sört), majd vízre tettük a kajakokat és hajrá.
Borzasztóan jól sült el. Ha Tassról indulunk – ez hat kilométerrel lett volna lejjebb a mostani indulási pontunknál – akkor maximum a Zátonyszigetig tudtunk volna felmenni, de ez már 30 kilométeres túra lett volna. Így viszont simán fel tudtunk menni Ráckevéig, ki tudtunk szállni a szabadstrandon, ettünk hamburgert, ittunk sört (sokat), elmentünk pisilni – és teljesen felfrissülve eveztünk vissza. És az egész csak 25 kilométer volt, azaz Nejnek is jócskán belül a komfortzónáján.
A pakolás annyira nem volt egyszerű, Barna bringája mellett el kellett raknunk a fél tábor cuccát, de pakolásban nem ismerek lehetetlent. Most is sikerült. Igaz, Barnának csak egy negyed ülés jutott, de horkolva aludta végig az utat. Jó kis foglalkozás lehetett az előző hetük.

ps.
Ne örüljél. Az írástól függetlenül videók egyszer még lesznek. Mind a bringázásról, mind a Soroksári Dunáról. Az utóbbiról nem is kevés, harmadik hete járjuk Nejjel az egyes részeit.

Opportunisták vagyunk mindahányan

– Szerinted mivel múlatná legszívesebben az idejét az az ember, akinek töviről-hegyire elege van a világból, a munkájából, az életéből és legszívesebben felrúgná azt a teknőst elefántostól együtt, mert akkor legalább mindennek biztosan vége és már nem kellene többet aggódnia a jelenért és a jövőért?
– Nemtom.
– Én sem. Mindenesetre előszedtem a két hete gyűjtögetett papírköteget és nekiálltam rezsit utalgatni.

Kék

A sétáló gondolataiba merülve rótta az ösvényeket. Egyszer csak zörgést hallott egy bokorból. Nyúl? Fácán? Szokott lenni mindkettő. Oldalra lépett, félrehajtotta az ágakat. Egy ronda, kövér madár nézett vissza rá. Cigaretta fityegett a szájából.
– Huh?
– Mijafasz? – válaszolta a madár.
– Na ne. Ma még nem ittam semmit. Te meg beszélsz.
– Ha ittam volna, akkor már énekelnék is.
– Úgy énekelsz, ahogy kinézel?
– Ocsmányabban. De ahhoz innom kell.
– Pedig most is elég ocsmányul nézel ki.
– Huhú. Van nálad egy üveg vodka?
– Nincs.
– Sejtettem. Lúzer.
– Na de mégis… mi az istenharagja vagy ?
– A kibaszott boldogság kibaszott kék madara.
– Na de… ilyen kövér? Ilyen trágár? Ilyen cinikus?
– Hát, most legalább valós képed van az életről.

Aztán kiköpte a csikket és eltotyogott.

Norvég hörgős fjordmetál az A38-on

Három, hasonló stílusú zenekar lépett fel 17-én az A38-on. Mivel az egyiknél némi családi kapcsolat is játszik, naná, hogy elmentem. Naná, hogy vittem magammal a zsebkamerámat.

Tanulságok:
– A GoPro HD3 nem arra való, hogy koncertet vegyünk fel vele. Bazi nagy a látószöge, azaz ha azt szeretném, hogy látszódjanak a zenészek, akkor nagyon közel kell mennem. Ott viszont betérdel a mikrofon.
– Lányos zavaromban – hogy ne lógjanak bele az ujjaim a képbe – simán ráfogtam a mikrofonra. Emiatt a felvételek durván 60%-a használhatatlan lett. Kénytelen voltam a vágásnál improvizálni.

Ettől függetlenül nem lett rossz. Érdemes végignézni, még akkor is, ha az első pár taktustól kifolyik az agyad az orrodon.

Érdekesség. Az alábbi videó – mely már szerepelt a blogon – a felvételen szereplő utolsó szám – City of the Hate – gitárszólama. Érdemes meghallgatni. Ez mutatja, hogy mennyi munka, mennyi kidolgozott finomság van amögött, amit a szinpadon csak hörgős metálként észlelünk. (A felvétel a szüleim alagsori dühöngőjében készült.)


 
ps.
Ja, fejhallgató kötelező. Végignéztem anélkül és… nem volt az igazi.

Sajtos pirítós csehszlovák módra

Az interneten találtam egy receptet, gondoltam, kipróbálom.

Félelmetes egyébként, mi mindent lehet találni az interneten. Nem, nem szoktam mindent kipróbálni.

Lehet, hogy ez már általánosan ismert recept, nekem mindenesetre kellően érdekesnek tűnt.
Arról van szó, hogy vettem szeletelt kenyeret és szeletelt sajtot. A kenyeret sodrófával megnyújtottam, a széleit levágtam, rátettem a szelet sajtot, összetekertem és forró olajban kisütöttem.

Az első kettővel félelmetes, mennyit bénáztam. Széttekeredtek, szétnyíltak, a kezem meg messze nem bírta annyira a forró olajat, mint ahogy azt képzeltem magamról. (Naná, hogy kézzel nyúlkáltam bele visszatekerni a tekercseket.)

Látható, hogy ez gyakorlatilag a gyerekkoromban csak csehszlovák pirítósnak nevezett étel egyik variánsa. Északi szomszédaink ugyanis nem szárazon pörkölték a kenyeret, hanem egyszerűen megsütötték olajban.

Köretként hangyalátta tavaszi salátát tálaltam mellé.

Tavaszi saláta: uborka, paradicsom, TV paprika, egy gerezd fokhagyma apróra vágva, bő ecetes víz.

Hangyalátta: Amikor a két napja érlelt salátát félkézzel – ahogy egy igazi férfi szokta – kivettem a hűtőből, a szorítástól félrecsúszott a jénai teteje és az egész, edényestől, kizuttyant a földre. A szilárd anyagot felkapkodtam, gyorsan átöblítettem a mosogatóban, a lét pedig morogva felfókáztam. Nem, nem csavartam vissza a jénaiba. (Közben persze már füstöltek a tekercsek a forró olajban.)

És akkor az eredmény. Ahogy az várható volt, az isten olaja sem lett volna elég hozzá. A kenyér ugyanis pillanatok alatt felszívta az olajat és utána már nem is engedte el. Jótanács: ha ki akarod próbálni, akkor használj minőségi olívaolajat (melyet akár magában is ennél kenyérrel) vagy vajat. Én speciel kolbászzsíros olajban próbálkoztam, ez sem volt rossz, de ehhez már tolni kellett a saláta mellé a rizlinget is. Mondjuk, lehetett bátran, ennyi kolbászzsírral akár egy legénybúcsút is végig lehetett volna inni az alkohol bármilyen hatásának jelentkezése nélkül.
Ja, úgy egyébként finom volt. De maradok inkább a laposzsemlénél.

Vogonok

Vogonok, mindenfele.
Másra nem tudok gondolni.

Kaptam egy emailt, hogy nézzem már át ezt a tanulmányt. Lehet, találok benne érdekeset. A feladónak maximálisan igaza volt, magamtól egész biztosan nem olvastam volna el. Sőt, rá sem találtam volna.

Miről is van szó?

Tavaly májusban a Budapest Airport megbízta a Fömtervet, hogy készítsen egy tanulmányt arról, hogy a Ferihegy környéki közlekedési átalakítások milyen formában érinthetik a repülőtereket.

Csak, hogy képben legyünk: ekkor már megszűnt a Malév, de még működött az 1-es Terminál.

Ami ebből igazán érdekelheti a civil lakosságot, az az, hogy egy igazán kerek tanulmány született, tételesen bemutatva minden közlekedésfejlesztési szándékot: mit terveztek, mi sikerült, hogyan állnak most a projektek.

Nem lettem tőle boldog. Hogy a KKK-ra mindenhol mindenki úgy tekint, hogy meglesz, és kész. Itt azért a helyben lakók ezer érvet soroltak fel, miért kérdéses az út – a tanulmány evidenciaként kezeli, hogy erre az útra minden körülmények között szükség van.
Már ez is épp elég lenne, hogy elvegye az ember kedvét… de ekkor találtam még egy “apróságot”. A tanulmány szintén kiemelten megvalósítandónak tekinti Pestlőrinc összekötését az M0-val, méghozzá a következő módon:

From Segédlet

A térkép közepén található a Halomi erdő. Ezt vágja át észak-dél irányban a tervezett KKK. (Piros dupla vonal.) A kék vonalat én rajzoltam be, jelezve, hogy jelenleg ez az egy út megy át az erdőn, más nem. A tervezet szerint az erdő nem csak észak-dél irányban lenne kettévágva, hanem kelet-nyugat irányban is. Mondanom sem kell, ezzel gyakorlatilag kinyírják az erdőt. A kelet-nyugati út indulna a Gilice-tértől (nagy piros kör), menne azon a vonalon, ahol most egy elég vacak földút megy, aztán elfordulna 45 fokban, keresztülvágna a mostani erdei tornapályán és egy tisztáson, ahol jelenleg focipálya, szabadtéri tűzhelyek vannak. Mely tisztás hétvégenként szinte mindig tele van kirándulókkal. Aztán becsatlakozna az ÖMV kút melletti körforgalomba, ott végigmenne a Gyál felé menő “kertekalatt” tipusú úton (Almáskert) – ez jelenleg nem egészen két autó széles, keskeny út, a végén mind a két oldalon házakkal – majd Gyálnál egy új nyomvonalon – jelenleg szántóföld – rácsatlakozna arra a körforgalomra, melyre az M0 lekötő is csatlakozik.
Rémálom? Az. Sírtunk, hogy a KKK kettévág egy erdőt? Hát, most négyfelé vágják. És annyira nem nagy erdő ez, hogy a két utat kibírja.

Ja, hogy miért van rá szükség? Hogy a logisztikai központok között hatékony legyen a közlekedés. Nekem speciel itt dobta le az agyam a szíjat. A logisztikai központokat tegyék ki a város szélére, főutak mellé. És felejtsék el, hogy pár kilométert lehetne nyerni, ha utakat építenének közöttük, keresztül a városon. Ez egyszerűen nonszensz.

Oké. Egy erdő kinyírva. Nézzük tovább a tanulmányt.

From Segédlet

Rákoshegy. Nyilván megint a KKK. Az vág észak-dél irányban. Kelet-nyugat irányban meg az M4 bevezető. Ezt az erdőt nem ismerem, fogalmam sincs, hogy van-e olyan ékszer, mint a Halomi. De tudom, hogy Pesten átkozottul rohadt kevés zöldfelület van és ezekkel az utakkal kinyírnak még egy erdőt.
Persze, tudom. A centrális forgalom tényleg erős. Ezt próbálják enyhíteni újabb soksávos befelé vezető utakkal. Itt konkrétan: eddig a 4-es főútnak két bevezetése van: hivatalosan a gyorsforgalmi, plusz van mellette az Üllői út. És most szeretnének egy harmadik négysávos utat. És első ránézésre jogos is lehet a kérdés: Most akkor mi legyen? Házak közé tegyük az új utat, vagy az erdőbe?
Nem vagyok közlekedésmérnök, de vegyészként már a nyolcvanas években tanították szociológiából az amerikai csapdát: ha elkezdesz nagyobb áteresztésű utakat építeni az agglomeráció felé, akkor a belváros elkezd kiürülni – szlömösödik – az agglomeráció felhízik, a forgalom pedig nő. Voltam Los Angelesben, láttam: a belváros közbiztonsága silány, kívülről 2*8 sávos autópályák vezetnek be. Rendszerint fullra bedugulva. Ezt akarjuk elérni mi is? Úgy, hogy kiirtjuk az erdőinket?

A világ változik. Már egyre több helyen az a szemlélet, hogy nem kell mindenhová mindenkinek autóval bejutnia. Normális P+R parkolókkal, értelmes tömegközlekedéssel, különböző hálózatok összekapcsolásával sokkal hatékonyabban lehet forgalmat csökkenteni, mint új utak építésével, nem mellesleg az élhető környezet összeb@szásával. Mi meg, mintha még nem ébredtünk volna fel, csináljuk a 20 évvel ezelőtti rossz gyakorlatot.