Amikor egy tisztességesen végigszívott hosszú nap után már csak annyi a dolgod, hogy utolsó eszméleteddel egy firkálópapírra felírd, hol jártál, milyen ötleteid vannak a holnapi folytatáshoz, de amikor leveszed a kupakot a tolladról, az kiesik a kezedből és begurul az íróasztal alá, de úgy, hogy esélyed sincs normálisan kivenni, viszont ez a kedvenc tollad, tehát fejlámpa elő, íróasztaltologatás, végül ismét kezedben van a toll, aztán porosan, koszosan visszaülsz a helyére tolt asztalhoz… ne, ez az a momentum, ami tökéletesen jellemzi az egész elb@szott napot.