Day: July 10, 2013

A feleslegesen udvarias sofőr

Gondolom mindenkinek megvan az archetipus. Ki akarsz kanyarodni a főútra, de éppen jön egy hosszú sor. Egy lassú jármű mögött haladva be akarsz menni a belső sávba, de éppen jön egy hosszú sor. Vársz, vársz… vársz, nyilván senki nem enged be… aztán már csak egy autó van hátra, lassan rákészülődsz, hogy amint elmegy, mehetsz te is… de az utolsó autó nem megy. Lelassít. Tököl. Rákészülődés leállítva, izmok elernyednek, körbenézel: miaf@szvan? Az van, hogy az utolsó – mindig az utolsó – úgy dönt, hogy rendes fiú lesz, beenged. Csak éppen nem jelzi. Ha simán elment volna melletted, már mindketten túl lennétek az egészen. Így viszont eltelik egy csomó idő, mire kialakul a konszenzus: vagy a feleslegesen udvarias dönt úgy, hogy elmegy, vagy a beszorult lő ki vadul, nehogy egyszerre induljanak el.

Van egy kerékpáros köröm, melyet lehetőség szerint kétnaponta letekerek. Nem egy nagy dolog, 21 kilométer, kicsit dimbes-dombos, pont jó. Nagyjából egy óra, de már rögtön az elején megfogadtam, hogy nem tekerek időre. A távon belül van hat közlekedési lámpa, két vasúti sorompó és egy HÉV átjáró, ezek közül bármelyik perceket adhat a köridőhöz. Nincs értelme rekordot hajkurászni.
Viszont ma… minden összeállt. Az első három lámpánál zöldhullámot fogtam ki. Ilyenkor a negyedik mindig megfog, de most sárga villogóra volt állítva és én mentem a főúton. Simán megvolt mind a két sorompó. A legdurvább helyen – főút lámpás kereszteződése, HÉV átjáróval súlyosbítva – még csak lassítanom sem kellett, pont húzóra jött a zöld. Az ‘5 percen túl is piros’ lámpa 15 másodperc után leengedett a főútról. Ráadásul volt is kedvem tekerni, és még csak rendkívüli esemény sem történt. (Nem csörögtek rám telefonon, nem repült be bogár a sisak szellőzőjén.) Már csak egy 3 kilométeres szakasz volt hátra, végig főút, lámpa sehol, azaz csak rajtam állt, hogyan abszolválom.
Ekkor jöttek a f@szságok.
f1: Helyijárat busz megelőz, majd húsz méter múlva megáll az út szélén. Buszmegálló.
f2: Az összes mögöttem lévő autó lendületből előz. Egyszerre engem és a buszt.
f3: Amikor már csak egy autó volt hátra, lassan elkezdtem lökni magam a biciklivel. Hogy amikor elmegy, akkor felpattanjak és tekerés ezerrel. De ez csak nem akart elmenni, pont ugyanolyan lassan gurult fél méterre mögöttem, mint ahogy én. Aztán dühösen megálltam, leléptem a bringáról. Lendület, rákészülés oda. A pacák is megállt. Letekerte az ablakot és elkezdett kiabálni. Hogy mi az isten haragjáért nem megyek, amikor ő elenged? Erre már csak annyit tudtam kinyögni, hogy ‘menjél már bazdmeg, ne prédikálj’. A busz már sehol sem volt. A pacák dühösen feltekerte az ablakot, majd padló gázzal kilőtt, de úgy, hogy még harmadikban is csikkant a gumi váltáskor. Jelezve nekem, hogy milyen indulatok dúlnak a vezetőben. A fura, hogy pontosan megértem a sofőr lelkiállapotát: udvarias akart lenni, erre ez a nyűves kerékpáros nem fogadta el. Persze, hogy felbaszta magában az ideget. Annyi esze viszont nem volt, hogy felismerje: ebben a szituációban ő volt a feleslegesen udvarias sofőr.

ps.
Számok:
– A mai eredmény: 53:27.
– Az eddigi rekord: 52:53.
– Fél percnél biztosan többet csesztünk el a busz mögött.

Kapros lecsó

Igen, jól sejted, megint hűtőtakarítás. Meglöttyedt paradicsom, megpunnyadt paprika, gyanús hagyma. Az viszonylag hamar látszott, hogy ebből lecsó lesz… de mivel lehetne feldobni egy kicsit? Ekkor találtam nylonzacskóban(!) kaprot. A tárolás miatt már ez is kezdett nyálkás lenni, szóval illett a sorba.

From MiVanVelem

Az eredmény? Sütés közben nagyon jól nézett ki. Az íze… nekem bejött, de én kapormániás vagyok. (Oké, volt benne fokhagyma, meg habanero paprika is.)
Az biztos, hogy még mindig kaporillat van a lakásban.