Day: August 8, 2013

Baltával, de faragom

Úgy gondolom, egyszerűbb itt, a folytatásban reagálni a megjegyzésekre is, ne vesszenek el a kommenttengerben.

Először is, aki csak annyit tudott hozzászólni, hogy vegyek másik gépet, vagy cseréljem le egy másikra, azoknak üzenem, hogy egyébként is emberevő hangulatban vagyok, amiket reagáltam a megjegyzésekre, még ebben a blogban is szégyenleném leírni.

A jó hír: ezt a szöveget már a gépemről írom.
A rossz hír: most jutottam vissza oda, ahol hajnali kettőkor voltam. Ha ideiglenes profillal is, de legalább már be tudok lépni.

@Meister: Sajnos nem segít. Ha nem is úgy, ahogy írtad, de tudtam létrehozni új felhasználót. De ugyanúgy nem mutatta a belépéskor, mint a többi jó felhasználót. Valamiért a User Profile Service nyúvadt ki.

Akkor a trükkök, hogy később is emlékezzek rájuk. Az RDP sajnos nem volt engedélyezve. (Az első volt, amit beállítottam, amikor már rendesen hozzáfértem.) Viszont a fileshare-eket elértem, és ettől úgy felbátorodtam, hogy kipróbáltam a távoli menedzsmentet is. Nem volt egyszerű:

  • Másik gépen admin command prompt.
  • Újabb runas: runas /netonly /user:gepnev\adminuser “mmc.exe services.msc”
  • Illetve, ha ez kevés a jóból, akkor runas /netonly /user:gepnev\adminuser “mmc.exe compmgmt.msc”

Sajnos pont az eventviewer nem látszott, viszont simán lehetett menedzselni a lokális felhasználókat.
Viszont nem jutottam vele közelebb.

Az látszott, hogy két lépésben tudok csak visszalépni:

  1. El kell jutnom oda, hogy akárhogyan is, de be tudjak lépni.
  2. Utána megint varázsolni valamit a profilokkal, de most már a Forensit nélkül. (Jelenleg ez a progi az első számú gyanúsítottam.)

Azaz vagy a Control Panel/Programs kell, ahonnan le tudom szedni a progit, vagy hozzáférés a System Restore-hoz. Ezek viszont távolról nem mentek. (Illetve most már van ötletem, de már nincs szükség rájuk.)

Az első pontra a megoldás végül a Safe Boot kierőszakolása volt. (Felejtsük el a shift+F8-at, nem működik.) Telepítő médiáról recover módban indítás, és innen lehet valami jó mélyre dugott menüpontból beállítani, hogy a következő indulás Safe Boot-os legyen. Ekkor jön egy menü, ahol nekem egyedül a safe boot + command prompt nyert. (Érdekes módon ugyanazt a kamu usert adta fel bejelentkezéskor, akivel normál boot-nál is próbálkozott, csak most éppen beengedte ideiglenes profillal.) A varázsparancs: ‘start control’. Innentől van minden, mint a búcsúban. Illetve… engedélyezni akartam az RDP-t. Nem engedte, mert nem ment a Windows Firewall. A tűzfalat viszont nem engedte elindítani safe módban. Trükkös. Programok. Itt sem jártam sok sikerrel, a Forensit nem szerepelt az eltávolíthatóak listáján. (Ésezthogy?) Szerencsére a jó öreg Restore működött, visszaálltam az augusztus elejei állapotra.

Első pont kipipálva. Jöhet a küzdés a másodikkal.

Eldöntetett

Ez tényleg nem az én napom. Csináltam egy új admin usert, feltettem a Forensit profilmatyizó programot, előtte a biztonság kedvéért átmásoltam a régi profilomat egy másik könyvtárba, majd megnéztem, mi látszik a Forensit-ből. Semmi. Láttam a belépett admin temporary profilját, láttam az újonnan létrehozott admin profilját, de a saját régi profilomat, melyet másolni akartam, azt nem. Megnéztem ugyanezt a Windows-ból is, de ott sem láttam magamat. Hmm. Restart.
Azóta nem tudok belépni a gépre. Bejelentkezéskor ugyanis pont inverzben viselkedik: csak a régi felhasználómat látja, akit viszont nem enged be. (Azt mondja, a beléptető szerviz hibára futott.) A másik két admin nem látszik, nem választható. Hová tűntek? Különösen az új admin, aki már az új viszonyok között keletkezett, azaz élő profilja volt és már be is lépett vele egyszer? Rejtély.

Nyilván próbálkoztam a safe boot-tal, de semmi. Pedig úgy nyomtam a shift+F8-at, mint süket a csengőt, de nem történt semmi.

Bebootoltam egy telepítő lemezről, de a restore point-nál azt mondja, hogy előtte adjam meg, melyik Windows-ról van szó. De hol? Nincs ilyen menü. Egyedül a command prompt működik, most onnan másolom ki USB diszkre a vinyók tartalmát. Ennyit tudok.

Most már biztos, hogy újratelepítés lesz belőle, de nem vagyok nyugodt. Például ott van a számlázóprogramom. Azt eddig mindig úgy vittem át, hogy backup a régi gépen, restore az újon, aztán hajrá. Fogalmam sincs, fájlszinten is átvihető-e. És még egy csomó kérdés, melyet most nincs erőm végiggondolni.

Hogy mi történhetett? Fogalmam sincs. De azt hiszem, ezt nevezik rémálomnak.

Ja, és csak megjegyzem, amikor visszajöttünk a nyaralásról, csak a sürgős tevékenységek listája két oldal volt a spirálfüzetemben.

ps.
Közben eszembe jutott néhány ötlet (pl. rdp, biztonsági másolat törlése), de mára már elég volt. Meg úgyis másol a dög.

A rohadt életnek is a rohadt anyját

És akkor még finom voltam.

Már ott látszott, hogy nem ez lesz az én napom, amikor délig szoptam egy youtube videó felrakásával. Valami beragadt az admin felületen, így én rosszul láttam a videót. Beletellett némi időbe, mire kilogikáztam, hogy mindenki más jól látja, aztán pár óra múlva már nálam is megjavult. Magyarázat? Az nincs.

Aztán napközben meló, este kilenckor pedig nekiálltam megvágni a következő alsóőrsi videót. Illetve nekikezdtem volna, mert a tetves AMD driver megint cseszett dolgozni. Végigskáláztam a szokásos trükköket, de most kivételesen semmi nem segített. Ránézésre minden rendben volt, ha a Catalyst nem működött volna, akkor már a program sem indult volna el. Most elindult ugyan, de 10 másodperc után szétesett. Semmi ötletem nem volt. Viszont egy héttel ezelőtt kaptam levelet az AMD-től, hogy van új béta csomag (driver+catalyst). Gondoltam, kipróbálom. A részleteket mellőzzük, eljátszottam egy ideig velük, mire az Intel és AMD driverek összhangba kerültek, és a Catalyst is elindult. És ekkor kiderült a hiba oka: a program lockolta a Premiere-t, kompatibilitási okok miatt. (Nyilván az előző is, csak az még nem írta ki.) De nemcsak a videóvágót lockolta, hanem a Media Playert, a Firefox-ot, az IE-t és még egy csomó sűrűn használt programot. Amit ekkor gondoltam az AMD-ről, azt jobb, ha nem írom le. _Csak_ azért vettem meg ezt a rohadt drága laptopot, hogy normálisan tudjak videókat gyártani. Erre lockolják. Úgy, hogy még én sem dönthetem el, hogy bevállalom-e az időnkénti lefagyás kockázatát. Nem, inkább lockolják. Ahelyett, hogy működő drivert/programot készítenének.
Természetesen feltúrtam a netet, hogyan lehet ezt a marhaságot megkerülni, de nem találtam semmi infót.
Akkor vissza kettőt: leszedtem a béta cuccot és felraktam egy korábbi csomagot. Ránézésre minden rendben volt, csak éppen a Catalyst nem volt hajlandó elindulni. (Váratlan hiba.) Leszedtem, felraktam a kiindulási verziót, de az se indult el. Azaz a béta csinált valami visszafordíthatatlan kunsztot a gépen és innentől már se előre, se hátra.

Oké, augusztus elején volt egy restore point, visszatöltöttem. Erre nem jött be a felhasználói profilom. A szokásos trükk, beléptem mellette az adminisztrátorral, de annak sem jött be a profilja. Sőt, senkinek sem jött be a profilja, mindenki csak egy temporary-t kapott. Némi fogcsikorgatás után rájöttem, hogy a restore csak a C:-t mentette, a profilok meg a D:-n voltak. Szóval mindegyiknek lőttek. Öröm az ürömben, hogy a Premiere viszont működik.

Most pedig eldönthetem, hogy újragyártom a profilokat vagy újratelepítem a gépet. (Nagyjából ugyanannyi idő mind a kettő.) A profilokat elméletileg lehetne másolgatni (Forensit), de akkor ugyanúgy benne marad a rendszerben a Catalyst hiba. (Ahogy ma este beállt, ugyanúgy beállhat pár nap múlva megint.)

Rohadtul elegem van. Aki ezt a két videókártyás rendszert kitalálta, igazán csinálhatott volna valami mást is helyette. Mondjuk a kedves mamával.