Ezt írtam nemrég.
Ja, és a legjobb. Ahonnan kilopták a torzsás ecetfát, bentfelejtettek egy kis darab gyökeret. Most vettem észre, hogy a gyökér nem hagyta magát és új hajtást eresztett.
Torzsás ecetfa forever.
Hja.
Ma reggel, amikor indultam munkába, feltűnt, hogy megint betolattak egy dög teherautóval a megmaradt pár négyzetméternyi gyepre. (Sódert szórnak le oda, ahol betömörítették a földet. Hogy ott már biztosan ne nőjön fű.) Megnéztem, az ecetfa hajtása megúszta. Ott virított délcegen, mind a teljes 5 centi magasságában kihúzva magát. – Lehet, karót kellene mellé ütni délután – futott át a fejemben.
Aztán amikor hazaértem, láttam, hogy megint borítottak le sódert. Odamentem, kerestem az ecetfát – nem találtam sehol. Pedig azt a részt, ahol reggel is volt, azt nem bántották. Majd szétnéztem alaposabban. Nos, nem a melósok voltak. Megjött a másik ősellenség: az önkormányzati fűkaszás ember. Lenyírták a mellettünk lévő parkot, aztán gondolom észrevették, hogy van még ott egy fél négyzetméternyi zöld a sóderes mellett. Nyess.
Egy dologban persze lehet még bízni. Az udvaron belül van egy gyönyörű nagy ecetfánk, egyszerűen annyira virulens, hogy agyonütni nem lehet. Rendszeresen huzigáljuk ki a földből – a fa törzsétől akár 5-10 méterre is – a friss hajtásait.
Ha a kinti csak tizedennyire erőszakos, akkor lesz ott még kint átjárhatatlan ecetfa liget.
Recent Comments