Macskák, műtét után.
Kajlának két altató injekció kellett, ez sajnos meg is látszik rajta. Teljesen el van anyátlanodva, irgalmatlan szeretetéhsége van. Az egyik hátsó lábát nem mozgatja, begörbítve húzza maga után, miközben 3 lábon szerencsétlenkedik. Tegnap vissza is vittük, de az orvos megnyugtatott, hogy semmi vész, a lába működik, valószínűleg csak a műtéti fájdalom sugárzik ki. El fog múlni.
Picúr is megcondolodott egy cseppet. A magam részéről le mertem volna fogadni, hogy legalább egy hónapig be sem dugja az orrát a hálószobánkba, ahol azok az ominózus akciójelenetek voltak. De hogy a törölközőtől irtózni fog, arra mérget mertem volna venni. Ehhez képest egy nap után előbújt a bárszekrényből, felkínlódta magát az étkezőszekrény tetejére – ez a Kajla által kijelölt helye – majd egyszercsak besunnyogott a hálószobánkba. De tőlem fél, mint a tűztől. Tegnap egész délután a helyemen aludt – mondtam már, hogy a műtét előtt már többször is közöttünk töltötte az éjszakát? – de amikor hajnal kettőkor meglátta, hogy be akarok bújni én is, gyorsan beszökött az ágy alá.
Újabban pedig érdekes taktikára szokott rá: nem ráfekszik a puha rongyokra, hanem alájuk bújik. Tegnap például először alábújt az ágytakarónak, utána pedig a biztonság kedvéért a paplannak is. Most is csak egy kupac árulkodik arról, hogy a takaróm alatt fekszik.
Brúszvillisz, a strucc.