– Mit szeretsz a legjobban bennem?
– Azt, hogy szeretsz.

Ilyen párbeszédek milliószor hangzottak már el a Földön – és nem véletlenül. A legtöbb ember-ember viszony ilyen rekurzivitásokat tartalmaz.

És persze oda-vissza működnek.

Például van valaki, akit távolról szimpatikusnak találsz. Olvasod a dolgait, hallgatod, amiket mond, szinte ismered. Aztán egyszer véletlenül összefuttok valahol személyesen is. Kiderül, hogy ő is ismeri a te dolgaidat, de nem tart különösebben szimpatikusnak. És itt megváltozik a hozzáállás: a továbbiakban, ha az illető megérdemli, távolról és hidegen tiszteled a munkássága miatt. Ha annyira mégsem, akkor levegővé válik. Pedig globálisan nem történt semmi: ő is, te is ugyanúgy teszitek a dolgotokat tovább, írtok, beszéltek, ökörködtök. Mindkét fél munkássága ugyanúgy megy tovább. Csak éppen kiderült, hogy a virtuális visszacsatolás a valóságban nem létezik – emiatt számodra az illető, írásaival együtt, kevésbé vonzóvá vált, mondhatni érdektelen lett.

Nem logikus. Mint ahogy számos emberi viselkedésünk sem az.