Fiatalság, bolondság

15 éves kamasz voltam. A szüleim szereztek valami céges beutalót egy német (NDK, naná) üdülőhelyre.
Kimentünk.
A nagyváros mögötti hegyen kaptunk egy tipikus német faházat. Két család lakott benne, a miénk és V családja. A többi magyar egy másik, sokkal nagyobb házban lakott. Az volt a központ, oda jártunk át zuhanyozni is.
Szóval megérkeztünk. Már ebben is volt némi izgalom, mert én navigáltam – akkor már lenyomtam anyámat a harmadik helyre – persze, térképpel, mi mással, aztán simán rávittem az Öreget egy lépcsőre, fel is lett emlegetve sokáig. Na mindegy, megérkeztünk.
Még aznap délután nekiindultunk a városnak. Én, az öcsém és V. Az öcsém akkor még apró porbafingó kölyökkutya volt, vele szemben én viszont már egy 15 éves, érett férfiember. V pedig egy 14 éves gyönyörű lány. Akit nevezhetnék úgy is, hogy a Lány, Akivel Először Csókolóztam… csak ez túl hosszú lenne.
Kisétáltunk a buszmegállóba. Vártunk. V letépett egy fűszálat.
– Figyeljetek, ez nem olyan, mint a geci? – kérdezte ábrándos szemmel, amikor a fűszálból kicsöppent valami tejszerű folyadék.
Egyből beleszerettem.

Innentől ez volt a kedvenc programunk. Napközben a szüleinkkel együtt csavarogtunk. Megnéztük ezt, megbámultuk azt. Nahát. Hinnye. Délután pedig megragadtuk egymást V-vel és irány a város. Szerencsésebb esetekben sikerült az öcsémet is leráznom.

Tulajdonképpen ezt az írást is ezek a csavargások inspirálták. Most éppen péntek délután van. Vacak hét van mögöttem. Bontottam egy üveg bort, feltettem a fülest és gyakorlatilag véletlenszerűen választottam zenét. Omega 6. Meg utána a 7 és 8.
Erről ugrott be a német nyaralás.

1979-et írtunk. Az időszak egyik kiemelkedő lemeze az Omegától a Csillagok Útján. A másik meg az Időrabló. Az Omega mindig is jól ment a németeknél, minden lemezboltban lehetett kapni. Mi pedig, hülye kamaszok, azt csináltuk, hogy bementünk a lemezboltba, az eladóval felrakattuk valamelyik Omega lemezt, aztán félreültünk, fülessel a fejünkön, felcsavartuk a potmétert, hallgattuk a zenét, közben fogtuk egymás kezét és egymás arcába bámultunk.
Istenem, valamikor milyen kevés is elég volt a boldogsághoz.


És milyen könnyen tönkre lehetett tenni.
Ott volt ugye az öcsém.
Amikor én 11 éves voltam, meg voltam győződve róla, hogy egy krumpli vagyok. Egy nem nélküli krumpli. Nem hogy vadásztam volna a lányokra, de hozzájuk sem mertem szólni.
Bezzeg az öcsém. Ő is rástartolt V-re. Bakker, ha nagyon kihúzta magát, még akkor is alig volt magasabb, mint az utcaszegély. Én csak néztem, értetlenséggel kevert undorral az arcomon: – Mi a faszt akarsz itt, te gnóm?
De V-nek tetszett a szitu. Élvezte, hogy kihozhatja belőlem a vadállatot. Élvezte, hogy cicázhat az öcsémmel. Biztosan tetszett neki, hogy összebújtunk, de sokkal jobban élvezte, ahogy játszott kettőnkkel.

A szüleink nem vettek észre semmit. V anyja, na ő, igen. Ő ráérzett, hogy itt valami van és fúriaként vetette bele magát az eseményekbe. Én viszont még angyali üdvözlet alatt álltam, mosolyogva kezeltem a legvadabb támadásokat is. És roppant aljasul.

Zuhanyzás után sétáltunk vissza a házunkba. Nedves törölköző hanyagul vállra vetve.
– Zuhanyozni voltatok? – rohant elénk öcsém.
– Szerinted? – mutattam a törcsikre.
– Együtt zuhanyoztatok?
Egymásra mosolyogtunk V-vel.
– Persze. Tök jó volt.
– Fúúúúúú! – rohant el a tökmag.

Mire a házhoz értünk, már az ajtóban várt V néni.
– Úgy hallottam, együtt zuhanyoztatok! – szegezte rám az ujját.
– Hülyeség. Közel sem voltunk hozzá.
– De az öcséd azt mondta!
– Az a hülye tökmag? Nem kell komolyan venni. Mindenbe bele akarja ütni az orrát. Direkt hazudtunk neki, hadd egye a fene.
– Biztos?
– Üttörő becsszó.
Ártatlan bociszemek.
– Hát, jó.

Délután a kertben.
– Nem is zuhanyoztatok együtt! – mutatott rám vádlón az öcsém.
– Ezt meg honnan veszed?
– V néni mondta!
– Jézusom, te hülyébb vagy, mint gondoltam! Szerinted elmondtuk volna neki, hogy együtt zuhanyoztunk?
– Eeee… V néni! V néni! – rohant el a kölyök.

Mi pedig levonultunk a széntárolóba.
A széntároló egy külön épület volt az udvar végében. Az egyik oldalán nyúlketrecek voltak, hátul pedig egy lyukon keresztül le lehetett csusszanni a pincébe, ahol a szenet tartották.
Úgy fedeztük fel a helyet, hogy bújócskáztunk. Mivel nekünk romantikusabb udvarunk volt, a másik épületből is ide jártak át a fiatalok játszani. Mindenféle korosztály volt, 8-13 év között. Ketten lógtunk ki közülük V-vel, de eleinte együtt játszottunk velük. Bújócskát.
Alapvetően mindenki nyugodt volt. A szüleim. V néni. Játszanak a gyerekek.
Mi pedig V-vel becsusszantunk a lyukon a szénraktárba. Tuti hely volt. Innentől a többiek úgy bújócskázhattak, ahogy akartak. Nekünk nem ért a nevünk.
A pincében tök sötét volt. A szénkupac enyhén kenes, nem kicsit földszagú aromája a mai napig az orromban van. Szerettünk ott üldögélni. Én lovagként ráültem a szénre, V az ölembe és az intim közelség már egy kicsivel többet is megengedett.
Csakhogy egyszer az öcsém rájött. Kitalálta, hol vagyunk. Csak néztem azt a túlméretezett segget, ahogy csusszan lefelé a csövön. Csak néztem és káromkodtam.
– Sziasztok – vigyorgott a srác – Jól elbújtatok.
– Hja. Jól – húztam el a számat – Nem véletlenül.
Aztán leült mellénk. Hallgattunk. Sötét volt. Ültünk. Hallgattunk. Aztán megvontam a vállamat. Miért ne? Megfogtam V mellét.
Már volt rajta egy kéz.
Hogy V azt hitte-e, hogy az az én kezem, vagy tudta, hogy az öcsém partizánkodik és tetszett neki a dolog, azt nem tudom. Én mindenesetre felálltam, közöltem, hogy elegem van ebből a kutyakomédiából és kimásztam.

Nem mintha ez jelentett volna bármit is.
Minden ugyanúgy ment tovább.
Egyik nap bementünk egy izgalmas múzeumba. A szülők már voltak korábban, feltétlenül ajánlották nekünk is. Nekivágtunk. Így hármasban.
V-vel akkor már kézenfogva jártunk. Rendszeresen megálltunk átölelni egymást. Leszartam, hogy ott volt mellettem az öcsém. Dögölj meg, te rohadék. Nem hiányzol ide.
De attól még ott volt. V pedig továbbra is élvezte a szituációt.
A múzeumban kiderült, hogy csak időre adnak jegyet. Volt pár óránk. Kiültünk a folyópartra. Ha csak ketten lettünk volna V-vel, akkor pillanatok alatt elrepült volna az idő. De ott volt az öcsém, aki folyamatosan követelte, hogy V vele is csinálja mindazokat a dolgokat, amelyeket velem csinál. V röhögött és csinálta. Én tomboltam. De komolyan. A szituáció odáig fajult, hogy egyszer felemeltem a srácot a fejem fölé és nekiindultam, hogy bedobom a sétányról a folyóba. Aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Lehet, hogy ez az ember egyszer még jó lesz valamire. Így inkább egy bokorba hajítottam be.
V tapsolt örömében.

És ez ment végig.

Elmondhatom, hogy az első próbálkozásaim a másik nem irányába erősen keserédesek voltak.
És szénszagúak.

Aztán vége lett. Elég keményen. Mindannyian tudtuk, hogy V-nek komoly barátja van Magyarországon. Ezt annyira szigorúan vette, hogy utolsó este már meg sem csókolhattam. Az egész ökörködés kizárólag erre a nyaralásra korlátozódott. Szevasz. Jó volt együtt hülyéskedni. És ennyi.

Egyszer még összefutottunk Magyarországon, de ekkor már teljesen idegenek voltunk egymásnak.
Pedig… de idővel túltettem magam rajta.

Na jó, ezt a találkozást még megírom.

Pár hónappal később abban a városban volt dolgom, ahol V-ék éltek. Szüleim a kezembe nyomtak egy csomó fényképet. Hogy vigyem már el hozzájuk. Telefonon le lett beszélve az időpont. Kibuszoztam hozzájuk. Becsöngettem.
V néni fogadott. Kedvesen. Beinvitált a nappaliba. Leültünk. Odaadtam a képeket. Beszélgettünk. Majd közöltem, hogy akkor mennék.
– Hamarosan itthon lesz V. Nem akarsz vele találkozni?
Mai fejjel azt mondtam volna, hogy köszönöm, nem. De akkor még kölyökkutya voltam. Visszaültem. Beszélgettünk tovább.
Aztán fordult a kulcs a zárban.
V néni meg felpattant.
– Jézusom! – kiáltotta fojtva.
– Mi történt?
– Itt van a barátja is. Gyorsan, bújj be a szekrénybe?
– Nehogymár. Nincs semmi okom rá.
– Nincs vita! Bemész!
És már tuszkolt is befelé.
Bakker. Mint egy rossz bohózatban. Ott álldogálltam egy ruhásszekrényben. A kabátok között.
Azok ott hárman meg leültek a nappaliban. Beszélgettek. Én meg szurkoltam, hogy ne kelljen tüsszentenem. Mert az, hogy ott vagyok és fényképeket hoztam, az még normális dolog volt, de az, hogy mit keresek a szekrényben, az már indokolt volna némi magyarázatot.
Aztán vége lett. A srác felállt, elment. A nők kikísérték, majd visszajöttek.
Én pedig kiléptem a szekrényből: – Szia V, hogy vagy?

Függöny.

5 Comments

  1. baaaaaaa neked is vannak am torteneteid:) feldobtad a reggelem.

    az emberi hulyesge allando. csak a nepesseg csokken.

    H.

  2. Ritkán szoktam ilyet csinálni, de most utólag írtam még bele apró sztorikat – ahogy este még eszembe jutottak.

  3. Ismét jó sztori volt :-)

  4. A nap is így sütött …. (szakad az eső)
    + TT vasút a padon :) stb,stb
    Nagyon jó volt ott az biztos, mondjuk a kép az durva, sajna ezt a dzsekim elhagytam , pedig szerettem.
    más- lassan készülünk egy látogatásra hozzátok , megnézzük a kecót !

  5. gyertek. csak időben szóljál, hogy tudjak neked is kölcsönkérni egy ásót. :-))
    (csak hülyéskedek, gyertek nyugodtan.)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑