Month: April 2007

A nagy asztal nagyon nagy találmány. Sajnos erre későn, egész pontosan ma délután jöttem rá.
Egy nagy asztal a lakásban, egy akkora asztal, melyet a család bármikor kényelmesen körbe tud ülni, nagyban hozzájárulhat a család egységéhez. Kényelmes együtt étkezés, hely a beszélgetésre, akár étkezés után is, bőséges hely a társasjátékozáshoz… már csak ezért is érdemes volt elköltöznünk.

Ja igen, itt volt minden mester, egy-két nem fontos munka maradt csak el hétfőre, megérkezett az étkezőgarnitúra is… szóval alapvetően jó nap volt. Dacára a péntek 13-nak.

Mint már korábban is írtam, van egy kis baj az internetelérési sebességgel az új lakásban. A régi kollégák kedvességének köszönhetően most fel lett véve a sávszélesség max. 2,5 Mbps-re (4-et fizetek ) – de mint írtam, ez a maximális. A reális sajnos legtöbbször 1 Mbps alatt van. Azt is mondták, hogy az átkötésre gyakorlatilag semmi esély – pedig a szomszéd háztól már 7,5 Mbps sebességgel söpör a net, tekintve, hogy ők a lokális RSS-re vannak kötve, míg én még a központra.
Úgy voltam vele, hogy le van ejtve, legfeljebb áttérek valami kábelnetes megoldásra. Pénz nem számít, csak sávszélesség legyen.
Aztán itt jött a pofáraesés. Tessék megnézni a T-kábel ajánlatát. Maximális igényelhető sávszélesség 2 Mbps. Havi durván tízezerért. Sajnos nincs olyan szó, amely a maga drasztikusságában kifejezné azt, hogy mennyire szánalmasnak tartom ezt a bohóc céget. Összehasonlításként tessék megnézni a sokat szidott Chello ajánlatát: ennyi pénzért 5 Mbps sávszélességet adnak (medium, b+), de ha van zsé, akkor kérhetek 20 Mbps-t is. Na most, gondolhatod, Chello nincs a környéken, csak ez a T-rex borzadály.
El vagyok kettyenve. Most akkor térjek át postagalambra?

Direkt nem írtam, hogy káosz. Ma minden elkerült minket. Sajnos a vízszerelő is, ezért utólag legszívesebben seggébe dugnám a letört kezét.
De kezdjük a kellemesebb dolgokkal. Például ez volt az első nap, amikor az új lakásból mentem dolgozni. Jogos lehet a kérdés, mi a kellemes a munkába menésben? Nos, ha végigcsináltad volna ezt a 12 napot velünk, könnyen belátnád, hogy ennél még egy kemény munkahelyi nap is jóval idegnyugtatóbb. Ráadásul a korai napsütés a kedvencem, különösen a helyi, madárcsicsergéssel dúsított verzió.
Persze minden nem lehet tökéletes. Próbáltam valami emberformát faragni magamból, de ruhából csak két tiszta váltásom van, a szakállvágó elektromos kézikészülék valamelyik dobozban, fésű meg sehol. Szerencsére tükör sem, így legalább nem zavar.
Aztán odabent kultúrált környezetben egy csésze japán zöld tea… és már sokkal jobban éreztem magam. Azt hiszem, ma még a legellenszenvesebb ügyfeleinkkel is tudtam volna úgy kedvesen csevegni, hogy komolyan is gondolom. De nem próbálták ki.
Aztán délben ebéd. Meleg ebéd. Hasonlóan azokhoz, akik hosszú időre el vannak zárva a rendes étkezéstől, én is óvatosan kezdtem: leves, aranygaluska. Nem mertem fejest ugrani a komolyabb ételek közé.
Ha már ebéd, a nap beszólása mindenképpen Janié. Ültünk, vártuk a többieket, amikor az ételkiadó kikiabált az egyik kollégának:
– Kész a máj!
– Most gondold el ugyanezt a szituációt az orvosi rendelőben – jegyezte meg Jani.
Napközben folyamatosan hívogattam Nejt, hogyan állnak a vizesek – de állandóan azt a választ kaptam, hogy még meg sem jöttek. Végül délután üzentek, hogy ma nem is jönnek. A szép az, hogy holnap már a villanyszerelőké a terep – és addigra a vizesnek már be kellene kötnie mindent és levonulnia a terepről. Nej pedig jövő héten már dolgozik, hasonlóan hozzám. Most az a verzió maradt, hogy a vizes reggel jön és délelőtt dolgozik, a villanyászok meg délután. Emellett egyszer csak be fog futni a szállító egy komplett hatszemélyes étkező garnitúrával. Nem irigylem Nejt.
Délután úgy terveztem, hogy hazaérkezés után tea mellett kiülünk a teraszra, elbeszélgetünk a napunkról – ehelyett egyből a kezembe lett nyomva egy csavarhúzó, hogy még viszonylag világosban szereljek világítást a jobbik fürdőszobába. De nem hagytam magam, szerelés után csak kiültünk. A nap egyik legjobb momentuma volt, még akkor is, ha fiatalok éppen ezt az időszakot szemelték ki, hogy szocializálódjanak. (Öt-tíz egyén beáll a melletünk lévő rét közepére egy csutvasz kocsi körül, majd benyomnak valami zenét, mely csak basszusból áll.)
Este még egy kis meló, összerakni egy dupla PAX szekrényt, átrendezni a komplett lenti szintet, hogy beférjen az étkező… szóra sem érdemesek. Legalábbis a holnapi cécóhoz képest.

Ma este is hullafáradt lettem, de micsoda különbség… Ma végig a saját magam ura voltam, én osztottam be, milyen tempóban végzem el a kétnapi munkát egy nap alatt.
Nyolckor ébresztő, reggeli, tea. TEA! Már ettől teljesen másképp indult a nap.
Aztán elkerékpároztunk a Baumaxba gyaluért meg csavarokért. Utána összeismertettem gyalu uraságot a spájzajtó keretével. A keret kilógó részének egynegyed része veszett oda az ismerkedés során. Szerencsére volt padlócsiszolóhoz való smirglipapírom is, így veszettül bontottam az ajtót. Sajnos muszáj volt, mivel elcsórtak négy centit a falból.
Utána körbeszinteztem a szekrények aljához tartozó vonalat a konyhában, majd kelta druidaként itt-ott négy centi vastag farudakat rögzítettem a falhoz. Ezekből lett a szekrények hátsó lába. Ez volt az alapja az egész napi munkának, ennek megfelelően rengeteg időt öltem a lécek pontos felszerelésébe. Barna nem is igazán értette, mi ez a sok cécó hasoncsúszva a padlón. Aztán amikor már estefelé rátettem a közel három méteres munkalapot a szekrényekből álló sorra és olyan tökéletesen vízben volt, mint a hidrogénhídkötés, akkor már megértette.
Közben persze be voltam lépve az ügyfél hálózatába és amikor a szakértőjük szakértés közben információra vágyott, adtam neki, bőségesen. Kicsit volt a munkamegosztásban kellemetlenség is, mivel reggel nem jó csavarokat vettem, elmenni viszont már nem mertem újért, mert bármikor hívhattak. Átütemeztem.
Ne ijedj meg, nem részletezek minden fázist. Lényeg a lényeg, este negyed tizenegyre eljutottam odáig, hogy holnap már jöhet a mesterember. Igaz, nem mindent fog tudni megcsinálni, amit igen, azt se úgy, ahogyan gondolta, de egyszerűen nincs más út – szemmel láthatóan a fazon sem gondolta alaposan végig a lépéseket. Kicsit szerencsétlen, hogy én, akinek most ez az egész a fejében (meg egész máshol is, de ezt most hagyjuk) van, holnap már megyek dolgozni, így Nejjel irattam fel egy papírra, hogy hol, milyen konfrontációk lesznek és hogyan kell megoldani. Aztán maximum szurkolok.

A legrosszabb, a fásultság. Annyira örülhetnék a mai teljesítménynek. Meg annak, hogy a lassan két hete tartó őrületben egy nap kivételével minden nap a maximális tervet teljesítettük… de már nincs öröm. Leszegett fejjel meló, igahúzás… az van. Ahhoz, hogy örüljünk, egy kicsit meg kellene állni, engedni a görcsös feszültségből… de ennek még nincs itt az ideje. Talán a jövő héttől. Most éppen… a kultúra, mint másról a ruha a boldog szerelemben. Meló után ledőltem és végtelenül eltompult érzékeimet már csak Alvinnal tudtam egy kicsit stimulálni. Hátradőltem és boldogan elvesztem a durva szókimondásban. Különösen az utolsó négy versszak esett igazán jól.

Basszus, kinyitottam a hűtő ajtaját és a befőttesüvegben az uborkák pont úgy lebegtek, mintha krokodilok lennének.

Egy újabb nap, mely nem sokat tett hajam barnaságának megőrzéséért.

07.00: Ébresztő. Gyors öltözés, reggeli.
07.30: Várakozás a burkolóra. Korábban mindig itt volt háromnegyed nyolckor.
07.35: Próbatelefon a közös képviselőnek, hátha ébren van már. Ugyanis tegnap este jutott eszembe, hogy a mai birtokbaadás kötelező kelléke egy igazolás tőle, hogy nincs tartozásunk. Én ugyan két hete megkértem tőle, de se ő nem küldte el, se én nem kérdeztem rá.
Aztán persze eszembe jutott, hogy még a kábeltévé sincs lemondva, sőt, a lakcímünket sem jelentettük át. A kábeltévé társaság csak délben nyit. A birtokbaadás 10.00-kor kezdődik.
Ja, a közös képviselő telefonja ki volt kapcsolva.
07.45: Innentől 2 percenként csörgettem a hapit.
08.07: Nem vártunk tovább, gyereknek kiadtuk, mit kell mondani a burkolónak. Elindultunk a pestimrei okmányirodába. Adi szerint eldugott hely, nincsenek sokan.
08.20: Megérkeztünk. Mielőtt beléptünk volna az ajtón, újabb próba – és siker. A közös képviselő felvette a telefont. Elmondtam a bánatom. Sajnos sokat nem tud tenni, ahogy iroda közelében lesz, átfaxolja. Leghamarabb délután fél háromkor.
08.22 Telefon a vevőnek. Kellene az ügyvéd faxszáma, és jó-e neki, ha csak délután lesz meg az igazolás. Jó.
08.25 Telefon a közös képviselőnek. Mehet a fax. Szegény mentegetőzött volna még, de bunkó módra lenyomtam. Utólag is elnézést. Kicsit már ideges voltam.
08.28 Már léptem volna be az ajtón, amikor jött egy telefon a főnökömtől. Hogy van egy meló, amelyre rá kellene borulni. Ó, persze. A sikítófrász közepén. De megpróbáljuk. Amint lehet.
08.33 Végre beléptünk az ajtón. Fél Pestimre ott dekkolt a szűk folyosón. Elgyötört arcok, szótlan házaspárok, meg a száztagú cigányzenekar.
08.40 Irány a kispesti okmányiroda.
08.55 Megérkeztünk. Kedd: szünnap.
08.57 Vezetés közben csörgött a telefon, de mire előhalásztam, letette. A vízszerelő volt. Visszahívtam. Nem vette fel.
09.00 Irány a pestlőrinci okmányiroda.
09.15 Tanácstalanság a Polgármesteri Hivatal előtt. Okmányiroda nincs. Tegnap ugyan kimentettem egy levélbe, de az Outlook valamiért nem szinkronizálta le a PDÁ-ra. (Otthon szigorúan megbüntetni.) Végül bementem, közölték, hogy az okmányiroda a Batthyany 60-ban. Közben persze folyamatosan hívogattam a vizest.
09.20 Végre visszahívott a vízszerelő. Kicsit kínos volt, mert kurva szűk utcákban centizgettem autók, teherautók között, félkézzel. Kihangosító, az nincs. Végül beparkoltam egy szűk helyre, két kocsi közé. Bősz telefonálás közben mentünk az okmányiroda ajtajáig, aztán a szokásos ajtó előtti telefonálgatás. Nem volt kicsi a tét, azt próbáltuk tisztázni, hogy a konyhabútor beszerelésénél hol a határ: mennyi munkát végeznek el ők, mennyit kell nekem. Végül erős döntetlenre hoztuk a meccset: a szagelszívót felszerelik, a mosogatógépet beállítják, de a fedő/takarólapokat, díszléceket nekem kell felraknom. Sőt, kivágják a főzőlap helyét is. Feltéve persze, hogy addigra be lesz szerelve a konyhabútor. Ja, csütörtökön jönnek. De ma is kiugranának, kiütni a konyha és az éléskamra falát a szagelszívó vezeték számára.
Nem lenne hülyeség még azelőtt, hogy a burkoló kifestené a konyhát meg a kamrát.
09.28 Benéztünk az okmányirodába. A franc tudja, hogyan csinálták, de míg kóboroltunk és telefonálgattam, a pestimrei tömeg átvonult a pestlőrinci okmányirodába. Reménytelen. Hátha nem kerül szóba, mi meg majd délután kijelentkezünk. Valamelyiken.
09.30 Telefon haza. Burkoló sehol.
09.32 Indulás haza, mert az átadandó kulcsok otthon maradtak.
09.40 Kulcsok begyűjtése, szétválogatása. Pisikaki. Gyerekek kioktatása, lecseszése.
09.50 Indulás a régi lakáshoz. Vezetés Schumacher módra: agresszív bunkó, de hatékony.
10.01 Érkezés. Idő lelassul.
10.05 Lakás átbeszélése. Megmutatjuk, hogy otthagytunk egy csomó hasznos dolgot, mert mi az új lakásban úgyse tudnánk mire használni, nekik pedig ronda lenne a hiány. Aztán papírmunka. Jegyzőkönyv tíz példányban. A vevő házaspár hihetetlenül aranyos, előrántanak egy üveg kölyökpezsgőt és pár doboz házisüteményt, hogy most ünneplünk. Közben telefon. Burkoló megérkezett, gipszet követel a lányomtól. Mert neki nincs.
11.30 Elindulunk négyesben az ügyvédhez. Tömegközlekedéssel. Mert hülyék azért nem vagyunk.
13.00 Kijöttünk az ügyvédtől. A lakást birtokba adtuk, a tulajdonjogi bejegyzést engedélyeztük. A maradék vételárt az ügyvéd letétből utalja. Mosolygós búcsú.
13.02 Eddig tartott a mosoly. Telefon haza. Vizes megjött már? Nem. A burkoló hogy halad? Nagyon. A francba.
13.40 Kábeltévé társaság keresése az Europarkban. Nincs. Kiderül, hogy téves volt az infó, itt nincsenek. Tudakozó nem tud róluk. A különleges tudakozó igen, de csak úgy, hogy lediktálom, mit írjanak a böngészőbe, majd hová kattintsanak. Üllői 243. Jó vicc. Tűzoltóság, garázssor, lepényépület, lakótelep. Ember legyen a talpán, aki itt meg fog találni egy házszámot.
Közben írigykedés az Europarkban. Hogy vannak emberek, akiknek van idejük leülni enni. Vagy akár kávét inni.
14.00 Visszaértünk a régi lakásnál hagyott kocsihoz. Irány a besaccolt Kossuth-tér. Látszik, hogy mennyire szét vagyok szórva: csak itt jut eszembe, a sikertelen kutatás után, hogy van iGO, az meg kidobja házszámra a címet. Ki is dobta: bent a lepényrengeteg közepén. Irány vissza.
14.17 Ott álltunk egy leharcolt épületegyüttes mellett. A házszám stimmelt, ellenben semmi kábeltévé társaságra utaló jel sem volt. Felhívtam őket. Nem vették fel. Ekkor szúrtam ki egy apró kék táblát, hogy az épület túloldalán. Átmentünk. Bementünk. Két picsa beszélgetett egymással. Gondolom ezért nem vették fel a telefont sem. Mindenesetre a kijelentkezés gyorsan ment. Hátralék nem volt. Nem szokott lenni.
14.26 Telefon haza. Vizes sehol. A burkoló lassan már a plafont is befesti.
14.50 Hazafelé beugrás a Pöpec közértbe. Teafűért. Az ünnepek alatt majd megvesztem a teáért: a gyomrom miatt nem is igen fogyaszthattam mást, no meg nem kicsit vagyok teafüggő.
15.10 Megérkezés haza. Gondolkodás nélkül teafőzés. Majd a tea kortyolgatása közben internet átfutása, levelek. Pizzarendelés ebédre.
15.30 Döbbent konstatálása annak a ténynek, hogy a tabletpc-n nincs fent a szükséges szoftverkörnyezet az ügyfélhez való belépéshez. De még a telepítő anyag sincs meg. Össze kell rakni a régi asztali gépet. Nyilván megvan hozzá minden… de hol?
16.00 A vizes még mindig sehol. A burkoló már az eget is befestette.
16.10 Beröffent a gép. Beléptem az ügyfélhez. Regisztráció sehol. Hol van az a hiperszuper sürgős ügy!? Telefon az illetékes kollégának, nem veszi fel. Pedig jó lenne, mert ha esetleg beszélnem is kell az ügyfél cégnél emberekkel, akkor nem sokáig lesznek már bent.
16.08 Közben megjött a pizza. Kapkodva falás, mert a Zatik faáruház ötkor zár és ha holnap konyhabútort akarok szerelni, akkor még el kell szaladnom két darab spéci, meglehetősen hosszú és vastag falécért. (Holnap már nem lehet, Nej egész napra elviszi a kocsit.)
16.15 Evés közben visszahívott a kolléga. Közölte, hogy regisztráció, az nincs. Zűrös ügy viszont annál inkább van. Az ügyfélnél lévő postafiókomban megtalálok minden infót.
16.25 Felhívtam az ügyfél kontaktemberét, mert kíváncsi voltam az ő verziójára is. Egész jól korrelált. Tipikus helyzet: előkészítetlen projekt, eszetlen kapkodás, ingerült ügyfél, tegyük rendbe, de azonnal.
16.30 Alighogy letettem a telefont, újból csörgött. Az eladónk keresett, hogy mikor jöhetne még az itthagyott dolgaiért.
– Hat óra után bármikor, itthon vagyunk.
– Remek. Akkor emlékszik, elvinnénk a fürdőszobai lámpát és most jutott eszembe, hogy ottmaradt a felmosónk is.
Te jó ég. Tényleg volt itt valami cucc, de szerintem kibasztuk, mert annyira ótvar volt. És most jönnének érte.
– Hát, jöjjenek el, és ha megtalálják, akkor vihetik – zártam le diplomatikusan.
16.40 A maradék pizza belapátolása, sör helyett málna Márkával.
16.45 Ismét Schuchmacher stílusban irány a Zatik. Még válogattam, amikor már bemondta a hangosbemondó, hogy takarodjunk már a fenébe. Nem is vettem tiplit. Jól megszívattam őket.
17.15 Lerogytam a fotelba, bontottam egy sört. Közöltem Nejjel, hogy senkinek nem vagyok itthon.
17.20 Megérkezett a vizes, hogy akkor ő most szétverné a konyhát meg a spájzot. A burkoló éppen a finom port porszívózta, időnként könyökével ki-kifényesített egy csempét.
Megmutattuk a vizesnek a szagelszívót, külön tekintettel a robbantott ábrára. Tetszett neki.
Aztán kereste, hogy hová kell ütnie a lyukat és döbbenten konstatálta, hogy a 11 centis lyuk pontos mértani közepén, a fal _mindkét_ oldalán áramvezeték halad. Melyet pár nappal ezelőtt húzott be a villanyszerelő társaság. Nagy-nagy telefonos paláver.
17.50 A mesterek megállapodtak valamiben egymás között. Fogalmam sincs, miben, de valahogy meg lesz oldva a helyzet. Némi előnyben most a vizes van, mivel ő csütörtökön jön, a villanyász meg pénteken. Mindenesetre a vizes nem bontott semmit, majd csütörtök reggel.
18.00 A sörömig még mindig nem jutottam el, mert jött a burkoló, hogy beburkolt, lefestett mindent, menne haza. És kellene neki a zsé.
Előbb persze átnéztük a munkát – de túlságosan nem tudtuk végigbeszélni, mert megjelent az eladónk a felmosórongyért. Nagy boldogan halászta elő a kuka mellől a felmosóvödröt. A fa meg megvolt a klotyiban, szóval sikerélmény. Mindenesetre kértem, hogy úgy szedje le a világítást, hogy ne kapcsolja le az áramot, mert már megy a lakásban számítógép. Ekkor elment egy villanyszerelőért. Pont akkor ért vissza, amikor a pénzt akartam elrendezni burkolóékkal, volt egy kis kényelmetlen ide-oda vonulgatás.
18.30 Kifizettük a burkolót. Alaphelyzetben sem volt egy olcsójános, de ezt még megfejelte egy-két aprósággal (reggel gipszet vett, napközben fugát – igaz, alig kellett belőle, de ötkilós csomaggal hozott, emellett persze itt maradt nálam egy cca tízkilós rohadt drága flexibilis ragasztó, melyet szvsz csak azért bontottak meg, hogy ne tudjam visszaváltani), szóval ezeket még hozzátette, majd közölte, hogy a festés nem volt az árban (pedig de), így az még egy plusz huszas. Nem vagyok egy vitatkozós típus, odaadtam neki. De ide többet nem jönnek.
18.40 Közben az eladó is eltávozott, boldog mosollyal az arcán, kezében a felmosóvödör és a fürdőszobalámpa.
18.50 Elment mindenki. Végre kézbekaparintottam a sörömet.
19.00 Indul a délutános műszak. Meg kell oldani az ügyfél problémáját.
21.00 Kezdem érteni szituációt. Bár elég nehéz koncentrálnom, mert agyilag teljesen retardált naposcsibe lettem.
21.20 Email egy volt kollégától. Megtalálta a módját, hogy megemelje a maximális sávszélességemet 2,5 Mbps-re. Ez baromi jól hangzik, sajnos azonban a mérések megmutatják a szomorú valóságot: tízből legtöbbször 210-512 Kbps közé szór az eredmény és csak egyszer jön ki 2 Mbps körüli érték. Ráadásul szaggat. A VPN halálos, van amikor egy kattintás hatása csak egy perc után jelenik meg.
21.30 Rájöttem, hogy kurva nagy gáz van. Az onsite nem véletlenül nem tudta beállítani, amit kellett. Én se fogom tudni. Ekkor hallottam meg Nej sikoltozását fentről. Azt nem bírta elviselni az idegrendszere, hogy az eladó úgy vitte el az emeleti fürdőszoba világítótestjét, hogy még egy nyomorult hatvanas égőt sem lógatott le helyette – pedig azt azért illett volna. Így viszont lőttek a zuhanyzásnak. Ráadásul én meg úgy éreztem a sikoltozásból, mintha engem vádolna, aztán bennem is elszakadt a cérna, jól leordítottam, a falba is belerúgtam néhányat… szóval jó hangulatú esténk volt.
21.45 Őrült zongorafutamok az ügyfél címtárán. Elemi jogosultságok. Hogy a francba állnak össze ebből a komplex jogosultságok? Aztán ha ott van, miért nem látom?
22.45 Végül meglett a megoldás. A beállítandó jogosultságok csak egy konkrét objektumon látszódnak, onnan kell lecsorgatni.
Imádom ezt a szakmát.
Mindenesetre írtam pokróc levelet. Ebben az állapotban szerintem még visszafogott is voltam.
23.10 Megdöbbenve vettem észre, hogy Nej egész éjjel a konyhát pucolta. Igaz, volt szó róla, hogy ha én holnap telepítem a konyhaszekrényeket, akkor addigra tisztának kell lennie a konyhának – de az már nem esett le, hogy neki akkor csak a ma estéje van. Miközben holnap négy körül kel.
23.25 Konyhában a tájékozódási pontok bejelölése. Döbbenet: a burkoló az egyik falon bedolgozott négy centit. Ennyivel kisebb lett a konyha. A gáz, hogy ennyi tartalék nem volt az elképzelésünkben.
00.25 Kivariáltuk, hogy az egyedüli lehetséges megoldás, ha az egyik ajtófélfából legyalulok fél centit. Ha megtalálom a gyalut.
00.30 Nekiálltam blogot írni. Nej pedig még a holnapi (mai?) maratoni tárgyalássorozata előtt átismétli az ajánlatokat.
Nem most van az az időszak, amikor kialusszuk a borjút a bőréből.