Month: November 2006

Családmodell

Most telefonált Nej, hogy azon gondolkodik, bent alszik a munkahelyén, mert nem sok kedve van már este tíz után negyven kilométert hazazötykölődni, aztán reggel ötkor meg vissza. Aztán mégis meggondolta magát, mert maximum a földön tudna aludni, aztán hogy nézne már ki holnap.
Megvígasztaltam, hogy ne eméssze magát, vanank ilyen időszakok az ember életében, amikor minden összejön a munkahelyén.
– Nyugi, én például szerdán és csütörtökön valószínűleg nem jövök haza. Illetve csak másnaponta délelőtt – adtam le a saját beosztásomat.
– Miért?
– Mert egyeztettünk az ügyféllel és a szűk határidők miatt ekkor tudunk csak dolgozni.
– Jó kis család vagyunk. A gyerekekkel beszéltél?
– Persze, elmondtam a lánynak, hogy mennyit leszünk a héten itthon.
– És mit mondott?
– Gyorsan pénzt kért.

Eh, ma…

Ritka szar napom volt, csupa frusztráció. Este csak kóvályogtam a lakásban, míg végre megtaláltam a gyógyszert: a karácsonyi süteményhez elrejtett dióbél, száraz tokaji furminttal. Nyugodtra zabáltam magam.
Közben benyomtam meglehetős hangosan egy PUF lemezt.

Nincs benned a régi tűz már
Hiába a folyóra néző ablakok

Valahogy… most nem bánnám. El tudnám viselni, ha kiégve bár, de senkitől sem zavartatva henyélhetnék valami gyönyörű környezetben.

Ahol nyílik a napló

Váratlan élményként középiskolás kémiatanárom bejelölt az iWIW-ben ismerősnek. Váltottunk is pár szót és elő is mászott pár emlékkép.

Középiskola. Első évfolyam. Legeslegelső óra. Idegen megyében, idegen városban, távol mindentől, a szülőktől, a barátoktól – egy 14 éves gyereknek kell egyedül megállnia, ismeretlen környezetben. Bejött a kémiatanár, bemutatkozott… majd közölte, hogy feleltetés lesz. Ahol a napló kinyílik.
A levegő megfagyott a teremben. A szekrények sarkairól jégcsapok lógtak.
Napló felcsapva: Petrényi, Polányi.
Kemény lecke volt ez, mindkettőnknek. Megtudtuk, hogy a napló mindig nálunk nyílik ki. Innentől bármelyik tanárnak jutott eszébe az a zseniális ötlet, hogy feldobja a naplót, Tecával már kezdtünk csomagolni. Megadóan, mondhatni kézenfogva vonultunk ki a táblához.
A legelső alkalommal sem volt másképpen. Iszonyú zavarban kóvályogtunk ki a táblához, ha ott ránk kérdezett volna valaki, melyikőtök a fiú és melyikőtök a lány, komolyan zavarba jöttünk volna. Végül lement a felelés, a franc sem emlékszik már, milyen szintű kérdések voltak, milyen szintű válaszok érkeztek rájuk… a vége az lett, hogy mindketten négyest kaptunk.
És mennyivel másabb volt visszamenni a padba. Átestünk a tűzkeresztségen. Megvívtuk első csatánkat a félelmetes idegenben – és győztünk. Meg kellett felelnünk egy csomó elvárásnak – és sikerült. Ha nem is lehetett mérhető mennyiségben kimutatni, de kaptunk egy kis respektet a többiek részéről is. Sőt, magamban a tanárnak is megbocsátottam – pedig már lelki szemeimmel láttam nyárson forogni a pokolban. Végül is… a sokkoló oktatásnak is megvan a létjogosultsága… csak a szenvedő alanynak kell idő ahhoz, hogy felfogja, ez az egész az ő érdekében történt.

Megjegyzés:
Csak úgy eszembe jutott a sokkolásról.
Jó egy évvel ezelőtt összeállítottam azon személyek listáját, akik valamilyen módon hatalmasat taszítottak rajtam – akiknek köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki… hogy úgy gondolkodom, ahogy éppen. (És ez most pozitív kitétel akart lenni.:) Megdöbbentő lista alakult ki: a személyek negyven százaléka egyáltalán nem pozitív szereplőként volt jelen az életemben. Egy csomó fontos váltás egyáltalán nem meggyőzésből, józan észből származott, sokkal inkább félelemből, megalázásból.
Nem tudhatod, hogy valaki szeretetből vágott pofon vagy szórakozásból.

Mint Joe, a mutáns, aki felrúgta a hangyák szekerét.

Karácsony gyűlölet

Évek óta azt tapasztalom, hogy egyre jobban gyűlölöm a karácsony környéki időszakot. Lassan ott járok, hogy egy Bosch kép, a Keresztvitel alakjai ugranak be, amint látom, milyen erőszakosan, milyen gátlástalanul próbálnak rámtukmálni megvadult emberek minden szart, mindezt az ünnepre hivatkozva.
És még csak az utcára sem kell kimennem: pár hete az Akismet naponta durván ezer(!) kommentspamet fog meg. Körülbelül napi ötven átjön a szűrőn, ezekre én raktam rá egyedi szabályt. Mindemellett átlagban napi száz körül kapok emailspamet, sajnos a megváltoztathatlan címemre. (Egyedül a Paypal-nél adtam meg augusztusban. Kár volt – egyből adatbázisba került.)

Hányinger.

Régóta érett bennem a dolog, idén végleg bekeményítettem: kilépünk a körből. Ebben az évben fenyőfa még lesz, jelképes ajándékok szintúgy lesznek (közülük egyik remélhetőleg egy adásvételi szerződés) – és ennyi.
Jövőre meg még ennyi sem. Félrerakunk valamennyi pénzt és elhúzunk a retekbe. Hogy félre valahová egy erdőbe, ahol élő fenyőfa alá rakhatunk ki apró ajándékokat, vagy elmegyünk egy közepesen távoli városba (Bécs, Prága, München, Zágráb) ahol gondtalanul csavaroghatunk – még nem tudom. De egy biztos – idéntől már csak élményeket adunk egymásnak, mást nem.
A szeretet ünnepén.

Hátradőlve

A kockázatos bizonytalan döntésekben is eljön az a pillanat, amikor az ember kellemesen elernyedhet: ez az, amikor mindent előkészítettünk, várunk a többiekre és pontosan tudjuk, hogy az is jó lesz nekünk, ha létrejön az üzlet, de annak is lesznek előnyei, ha nem.