Váratlan élményként középiskolás kémiatanárom bejelölt az iWIW-ben ismerősnek. Váltottunk is pár szót és elő is mászott pár emlékkép.

Középiskola. Első évfolyam. Legeslegelső óra. Idegen megyében, idegen városban, távol mindentől, a szülőktől, a barátoktól – egy 14 éves gyereknek kell egyedül megállnia, ismeretlen környezetben. Bejött a kémiatanár, bemutatkozott… majd közölte, hogy feleltetés lesz. Ahol a napló kinyílik.
A levegő megfagyott a teremben. A szekrények sarkairól jégcsapok lógtak.
Napló felcsapva: Petrényi, Polányi.
Kemény lecke volt ez, mindkettőnknek. Megtudtuk, hogy a napló mindig nálunk nyílik ki. Innentől bármelyik tanárnak jutott eszébe az a zseniális ötlet, hogy feldobja a naplót, Tecával már kezdtünk csomagolni. Megadóan, mondhatni kézenfogva vonultunk ki a táblához.
A legelső alkalommal sem volt másképpen. Iszonyú zavarban kóvályogtunk ki a táblához, ha ott ránk kérdezett volna valaki, melyikőtök a fiú és melyikőtök a lány, komolyan zavarba jöttünk volna. Végül lement a felelés, a franc sem emlékszik már, milyen szintű kérdések voltak, milyen szintű válaszok érkeztek rájuk… a vége az lett, hogy mindketten négyest kaptunk.
És mennyivel másabb volt visszamenni a padba. Átestünk a tűzkeresztségen. Megvívtuk első csatánkat a félelmetes idegenben – és győztünk. Meg kellett felelnünk egy csomó elvárásnak – és sikerült. Ha nem is lehetett mérhető mennyiségben kimutatni, de kaptunk egy kis respektet a többiek részéről is. Sőt, magamban a tanárnak is megbocsátottam – pedig már lelki szemeimmel láttam nyárson forogni a pokolban. Végül is… a sokkoló oktatásnak is megvan a létjogosultsága… csak a szenvedő alanynak kell idő ahhoz, hogy felfogja, ez az egész az ő érdekében történt.

Megjegyzés:
Csak úgy eszembe jutott a sokkolásról.
Jó egy évvel ezelőtt összeállítottam azon személyek listáját, akik valamilyen módon hatalmasat taszítottak rajtam – akiknek köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki… hogy úgy gondolkodom, ahogy éppen. (És ez most pozitív kitétel akart lenni.:) Megdöbbentő lista alakult ki: a személyek negyven százaléka egyáltalán nem pozitív szereplőként volt jelen az életemben. Egy csomó fontos váltás egyáltalán nem meggyőzésből, józan észből származott, sokkal inkább félelemből, megalázásból.
Nem tudhatod, hogy valaki szeretetből vágott pofon vagy szórakozásból.

Mint Joe, a mutáns, aki felrúgta a hangyák szekerét.