Day: November 19, 2006

A százedeleji élclapi átok kezd betelni rajtam. Nemrég megint kaptam a hivataltól egy levelet, miszerint úgy látszik, nem gondolkodom felelős állampolgárként és még mindig nem tagozódtam be az Adóhivatal nagyívű fejlesztési vonulatába – azaz nem regisztráltam magam az elektronikus adózási rendszerükbe. Felhívták a figyelmemet, hogy január egytől már csak azon keresztül lehet majd bevallanom, igaz cserébe legalább havonként.
Hiányzott ám ez, marhára. Van egy icipici főállás melletti vállalkozásom (egyéb művészeti alkotó tevékenység(1), öt év alatt 300e bevétel, 700e kiadás), ki lehet számolni, mennyire éri meg nekem könyvelőt tartanom.
No, nézzük a lépéseket. Ugye elektronikus, online rendszerbe kell regisztrálni, gondoltam, lesz egy https link, oszt jólvan. Meg is lett, www.magyarorszag.hu. De a végén befigyelt a klasszikus magyar farok:

Felhívjuk továbbá, hogy az ügyfélkapus regisztráció teljesítéséről az azt követő 8 napon belül az állami hatósághoz be kell nyújtani a 06180 számú bejelentés és regisztrációs adatlapot.

Aranydrága bogaraim. Nem is az a százegynéhány forint zavar, amennyibe egy ilyen nyomorult űrlap kerül… de honnan szerezzek én arra időt, hogy bemenjek hozzátok, sorbaálljak és benyújtsam ezt a vacakot?
Arról meg végképp nem is beszélve, hogy nehogymár ti ne kapjatok semmilyen értesítést a rendszerből, hogy beregisztráltam magam, ilyen meg olyan azonosítókkal.
Eszméletlen.

(1) Gyönyörű kategória, nem? Amikor megláttam a választható lehetőségek között, egyből ráböktem, hogy igen, ez kell nekem. Most gondolj bele: az életben tulajdonképpen minden lehet művészet, csak megfelelő keretek közé kell helyezni. Lásd például az egyik alapviccet:

Két orosz avantgárd művész üldögél egy párizsi kávéházban.
– Mit szólnál hozzá, Iván, ha beleszarnék a zongorába? – kérdi az egyik.
– Hagyd Vászka, itt úgysem értenék.

A profizmus időnként nagyon apró dolgokon múlik. Például olyanon, ahogy leutaztunk pénteken Kenesére, a céges bulira. A csoportunkból mind a nyolcan mentünk – az ugye két autó. Már majdnem be is ültünk volna, amikor egy kolléga megjegyezte, hogy nem jó a beosztás, mert az összes Windows-os szakértő egy kocsiba került. Igaza volt – a vége az lett, hogy Janit odavetettük a networkingeseknek.
Tényleg nem egy nagy dolog, nem is érdemes emiatt túl sokáig fényeznem magunkat – de ha évekkel ezelőtt hasonló gondolat eszébe jutott volna valakinek a cégnél, mielőtt az összes főmufti egy repülőgépre szállt…

A buliról nincs sok írnivalóm. A mi csoportunk egy nappal előbb ment le, szűk körben végigborozgattuk az estét, sztorizgattunk. Nem, nem IT. Aztán sportnap és este – a hangokból itélve – szilaj jókedv. A magam részéről kimaradtam belőle: egyrészt, mert mire lementem, a többség már behozhatatlan előnnyel vezetett, másrészt mert már öregszem és egyre kevésbé hiányoznak az ilyen ‘ereszd-el-a-hajam’ jellegű mulatságok, harmadrészt meg vittem magammal sürgős munkát.

A mai reggelire – gondoltam – villantok egyet: felvettem az orosz microsoft-os pólómat. De ez se jött be, Jani ‘4. Traktortalálkozó’-s pólója mindent vitt. :)