Month: October 2006

Fej, tor, potroh. Napi ismétlés biológiából Barnával.
– No, szóval van ez a tagozódás. Tanultátok, a fejen vannak a rágók, a csápok és az összetett szem. A torból nőnek ki a lábak, míg a potroh tartalmazza a belső szerveket és a légzőnyílásokat. Figyeltél? Vedd észre, milyen furcsa állat a rovar – hiába próbálnád megfojtani, úgy, hogy a fejét nyomod a víz alá… röhögve kibírja, ugyanis a potrohán keresztül lélegzik. Magyarul szólva, pont fordítva, mint az ember – a bogár a seggén keresztül veszi a levegőt.
Kis hatásszünetet tartottam.
– Mint nagyanyád, amikor úgy igazából belelendül a beszédbe.

Utána megkaptam a kémia füzetet. Átfutottam a mai adagot. (Fontos. A gyerekkel nem úgy kell tanulni, hogy milyen órád lesz holnap… akkor már késő. Úgy kell tanulni, hogy milyen órád volt ma. Akkor még friss a fejében az anyag, jobban el lehet mélyíteni a tudását egy beszélgetéssel.)
Tehát ott jártam, hogy kémia füzet. Kinyitottam – és egyből kigúvadt a szemem. Gyors átfutás az atommagon, a proton/neutron/elektron szentháromságon, majd rögtön a Heisenberg-féle bizonytalansági reláció, illetve Schrödinger. Asztabetyár. Tizenhárom évesek. Nem arról van szó, el lehet ezt magyarázni úgy is, hogy egy gyerek is megértse… remélem, sikerült is… de azért onnét indítani, mi is az a valószínűség és kilyukadni a mindenféle hibrid pályáknál… mindez hetedikes korban… kicsit durva.

Elgondolkodtam a tegnapi darab egyik mellékszálán.

Valahogy megérzi az ember, ha olyan emberrel találkozik, akivel pontosan összeillik. Egy élet során talán 4-5 ilyen találkozás lehet. Szerencsés esetben a felek azonos életkorban és azonos érdeklődésben leledzenek. Még szerencsésebb esetben össze is házasodnak.
És – ha az ember képes megragadni a szerencséjét – akkor a későbbi találkozásokat egyszerű bólintással ugyan tudomásul veszi, de már nem rúgja fel a meglévő kapcsolatát – még akkor sem, ha az új kapcsolat, időeltolódás miatt, talán előnyösebb is lehetne.

Október hatodika nekünk nem csak tragikus ünnep, hanem kellemes is. Anno 1990-ben ezen a napon esküdtünk örök hűséget egymásnak Nejjel. (Furcsa véletlen, hogy a tanuinkból vértanuk lettek: valami ostoba indokból nekiálltak versenyt inni. Az eredmény döntetlen lett. Súlyos döntetlen.)

Sokáig gondolkodtam, mivel lepjem meg Nejt. Jó ideig ez a program vezetett:

Több ezer éves hagyományt elevenít fel a nemzetközi kortárszenei élet egyik legismertebb együttese, a Klangforum Wien, amikor Platón nyomán valódi zenés Lakomára invitálja a kortárs zene rajongóit. Az egyedülálló, majd’ nyolcórás produkció keretében az 1985-ben alapított szólista-együttes keresztmetszetet ad a 20. századi zene rendkívül gazdag történetéből. Ám az est fő attrakciója, hogy a Mahlertől Iannis Xenakison át Morton Feldmanig nyúló zenetörténeti ív valódi gasztronómiai támaszt kap: egy gondosan összeállított, a művekhez kötődő, különleges vacsora hat fogása és a hozzá tartozó jófajta borok lesznek a nagyszabású koncert kísérői.

Egyedül a nyolc óra zavart. Aztán rákerestem az interneten és találtam egy német oldalt, ahol röviden összefoglalták a szabályokat. A legfontosabb: horkolni tilos. No, innentől adtam fel. Nyolc órán keresztül evés, ivás, zenehallgatás, mindez egy matracon – és még ne is horkolhassak… ez sajnos nem megy.

Eleinte próbálkoztam valami jópofa jazz koncerttel, de mindig volt valami zavaró tényező. Így maradt végül is egy egyszemélyes színdarab: Mácsai Pál csinált úgy, mintha Örkény István lett volna és sztorizgatott az életéből. Marha jó volt. Most mindenesetre túrhatom át az Örkény köteteket mert a sztorik több, mint fele ismeretlen volt számomra.

A színház után dukált egy vacsora is egy kellemes helyen. Ismerve Nejt, csak valami halétel jöhetett szóba. Kész szerencse, hogy ott volt pár sarokra a Mare Croatium étterem, ahol egy rövid időre megint Horvátországba utaztunk.

Jó volt. Szolíd, kellemes este.
És végre Nej is ráér esténként, így beindíthatom újra a színházbajárós szervezkedéseimet.

Hallani mostanában néhány érzékeny lelkületű emberről, akik nem bírják elviselni, ha valaki szandálhoz zoknit húz. Kíváncsi vagyok, mekkora hátast dobnának, ha ma látnának – ugyanis szandálban és sízokniban rovom az utamat.
Magyarázat persze van. A hétvégi bakancsbeavatás annyira nem sikerült, hogy ma megyek és szétnézek néhány túra outletben, hátha találok elfogadható áron olyat, amely nem nyom(1). Természetesen a próbához sízokni kell, hogy a bakancs télen is használható legyen. A szandál meg megint egyértelmű: ha arról van szó, hogy tíznél jóval több bakancsot kell felpróbálnom három különböző üzletben, akkor az ember igyekszik a legkönyebben le és felvehető cipőjében menni.

(1) Igen, találtam. Ezt, 19900-ért. Ehhez már lehet, hogy fegyverviselési engedély is kell, annyira masszív jószág.