Suli.info

Lányom iskolájának sikerült megint meglepnie. Küldtek egy levelet, melyben értesítettek, hogy bevezetik a Suli.info szolgáltatást. Nagy vonalakban arról van szó, hogy sms-ben/emailben elő lehet fizetni különböző csomagokra – és annak megfelelően értesítenek a gyerek iskolai dolgairól (jegyek, beírások és egyéb besúgások).
Sajnos elkövették azt a hibát, hogy megpróbálták agyonmarketingelni a szolgáltatást és mellékeltek néhány khmm… mondjuk úgy, olvasói levelet, melyben arról lelkendeztek valami szülők, hogy milyen jó, most már pontosan tudják, mi van a gyerekekkel a suliban.
“Beszélgetni nem próbáltál meg vele, b+?” – horgadt fel bennem egyből az ellenérzés.
Olvasgattam, forgattam a papírokat, de az ellenérzés nem akart elmúlni. Pedig akár még érintett szülőnek is tekinthetném magam, mert volt olyan időszak, amikor a csajszi nemes egyszerűséggel eltitkolta a rossz jegyeit, mi meg év végén a tanár vérét akartuk venni, mitől lett olyan rossz a bizonyítvány. Aztán kiderült a turpisság, tudomásul vettük, hogy a lányra jobban oda kell figyelni. Nej irgalmatlan sokat tanult vele délutánonként – így most már a jegyek sem annyira rosszak, hogy titkolgatni kelljen azokat. Meg talán a csajszi is érettebb lett egy kicsit.
Na, mindegy, elhiszem, hogy életképes lehet ez a szolgáltatás – de csak végképp elrontott szülő-gyerek kapcsolat esetén. Talán.
Mindenesetre a múltkori esethez hasonlóan megint megkérdeztem a leányzó véleményét. Meglepően bölcs választ kaptam.
A lényege: Hagyjuk meg a gyereknek, hogy ő közölhesse a jegyét. Ha jó jegyről van szó, akkor hagy örülhessen együtt a szülő és a diák. Ha rossz jegy csúszik be, akkor adjuk meg a lehetőséget a gyereknek, hogy frissiben elmondhassa a körülményeket, illetve a tervét, hogyan fogja kijavítani a hibáját. Ha úgy megyek haza, hogy már órák óta tudom, hogy kettest kapott matekból, akkor mire hazaérek, már nem leszek abban az állapotban, hogy higgadtan beszélgetni lehessen velem.
És egyáltalán, hagy a gyerek mondja meg: vállalja be, hogy kellemetlen beszélgetést fog kezdeményezni. Ha hazaérek és leordítom a haját, az a részéről pusztán passzivitást igényel.

Abszolút korrekt. Ajánlom a kedves szülők figyelmébe.

6 Comments

  1. Hozzátenném még azt, hogy a jegyek sokszor köszönő viszonyban sincsenek az adott ifjonc értelmi képességeivel és szorgalmával, viszont remekül demonstrálhatják, hogy mennyire hajlandó benyalni egy tanárnak.

  2. Ilyen is van, persze, bár a mi esetünkben szerencsére nem túl jelentős. Nálunk – bármennyire is strapás – de az alakult ki, hogy mindketten foglalkozunk fél/másfél órát a gyerekkel (ki-ki a hozzá tartozóval) – így azért meg tudjuk ítélni, reális volt-e a jegy a gyerek tudásához képest vagy a gyerek éppen rossz passzban volt. Ilyen benyalok/nem nyalok be dologról nem nagyon tudok – olyanról sokkal inkább, hogy bedurrant a tanár feje és vérengzett egyet az osztályban.

  3. Hát az se vet jó fényt a tanárra, az biztos. Ilyenkor az ember az egész osztályozásos rendszer értelmét megkérdőjelezi.

  4. Ne tedd. Egy vérengzésnél még a szülő megérti, hogy a tanár is ember, akinek időnként felrobban a feje. Egy hosszú távú, szándékos csicskáztatás sokkal elfogadhatatlanabb számomra.
    Jegyekre meg szükség van – azzal a feltétellel, hogy se a tanár, se a szülő nem azokat használja kizárólagos értékmérőnek. (Az önálló gondoskodás számomra pl. sokkal fontosabb, mint hogy a gyerek tudjon egy évszámot, vagy le tudja írni helyesen, hogy ‘új-zélandi’.)

  5. Hogyan osztottatok el egymas kozt a gyerekeket? S milyen szempontbol jo ez a felosztas? Ezzel nem tavolodtok el a masiktol?

  6. Csak a tanulás szempontjából osztottuk fel őket. Mindkettővel foglalkozni kell napi 1-1.5 órát (ennyit az iskolákról), azt meg egy ember nem bírja. A váltogatás meg megint nem szerencsés.
    Hogy miért pont én foglalkozom a fiúval és Nej a lánnyal? Ebben nem volt semmilyen tervezés, így alakult.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑