Emlékszem, mennyi munkám volt tavaly télen abban, hogy minden – korábbi és jövőbeli – online megnyilvánulásomat idetereljem, a blogra. Sikerült és nagyon örültem.
Most viszont mégis lehasítom egy részét. Jó indokom van rá: szeretném, ha az általam hasznosnak tartott apró IT írások nagyobb nyilvánosság számára lennének elérhetőek – így ezek mától a Technet Portál blogjában jelennek meg. (Az első fecske már be is fészkelte magát.)
Fontos megjegyeznem, hogy nem minden IT írás kerül át oda. A blogom címe az, hogy ‘MiVanVelem’ – és én ezt a tematikát komolyan is gondolom. Ha felbosszant egy bunkó a buszon és nekem csak itthon jut eszembe a megfelelő válasz – akkor megírom itt. Hátha a bunkó elolvassa. Hátha tud olvasni.
Ha munkahelyen futok bele egy szakmai szívásba problémába, akkor azt továbbra is itt fogom megírni. Nemcsak azért, mert nem szeretnék lemondani az erősebb jelzők használatáról, hanem azért is, mert ez szervesen hozzátartozik ahhoz, hogy éppen mi van velem.
Ezzel szemben, ha úgy érzem, ideje van körbejárni egy területet és írni róla egy összefoglaló cikket vagy megjelenik valami figyelemreméltó újdonság, amelyről beszélni kell – akkor a Technet blogba írok.
Mert azoknak az írásoknak nem sok közük lesz hozzám.
Recent Comments