1. Kezdődött ezzel. Jól ki is zökkentett a normális menetből, még a munkahelyem környékén is ezen agyaltam. Jópofa: tekintve, hogy egyedül útlevelem maradt, így csak külföldön tartózkodhatok legálisan. Kész szerencse, hogy most pár napig ott is leszek. (Ez a ‘legális tartózkodás’ dolog régi beidegződés nálam. Én még olyan légkörben nőttem fel, melyben a cimborámat meg akarta büntetni a motorcsónakos vízirendőr a Balaton közepén, amiért úszáshoz nem vitt magával személyi igazolványt.)
  2. De hamar más vágányra terelődtek a gondolataim: nem sokkal kilenc előtt értem be és meglepődve láttam, hogy mindenki kint piknikezik az udvaron. Mivel nekem 9.30-kor megbeszélésem volt, bementem az épületbe.
    A bazi erős rothadthagyma szagról először a konyhára asszociáltam, de aztán beugrott, hogy ez bizony etil-merkaptán, a javából. (Ez az az anyag, amelyből iszonyú keveset kevernek a pb gázhoz, hogy jelezze a szivárgást. Elméletileg a világ legbüdösebb anyaga. Én anno sajóbábonyi vegyészinas koromban futottam bele merkaptán lefújásba, úgy, hogy elcsavarogtam és nem tudták, hogy ember van a környéken. Addig soha nem hittem, hogy van olyan szag, amelytől az ember képes elájulni. Hangsúlyozom, az anyag nem mérgező – csak büdös. Megváltás volt a hányás, attól jöttem rendbe.)
    No, mindegy, kiderült, hogy a konyhában elpukkant egy gázpalack és az terítette be az épületet. Persze a megbeszélést megtartottuk.
  3. Csakhogy nélkülem. Ugyanis 9.29-kor ránéztem a privát postafiókomra és láttam, hogy Gaba azt kérdezi, mikor megyek a konzulátusra a vízumomért. Basszus. Ez olyannyira kiment a fejemből, hogy még a bülétát is otthon felejtettem. Gyors fejszámolás: ha fél tízkor elindulok, akkor háromnegyed tizenkettő körül érek a konzulátusra. Délig vannak nyitva. A repülőgép holnap reggel indul.
    Már rohantam is, búcsút intve a biztosan roppant érdekfeszítő megbeszélésnek.
  4. Menetközben kiszámoltam, hány jegyre lesz szükségem. (Bérlet ugye nyema.) 11 jegy – az egy tízes gyűjtő és egy potyázás. Majdnem meg is vettem, amikor visszakérdezett a pénztáros, hogy ez mára lesz? Naná, háborodtam fel. Mi köze hozzá? Aztán elmagyarázta, hogy ma autómentes nap van, egész nap ingyen lehet utazni a BKV-n. Hirtelen fülig szaladt a szám. Jó érzés időnként rendes emberrel is találkozni.
  5. A konzulátusra úgy értem, ahogy gondoltam. Az utolsó percekben estem be, szerencsére nem kellett sorbaállnom, egyből megkaptam mindent. Ekkor már csak a pénzváltás maradt hátra. Habár megkérdeztem Oleget, hogy mit vigyünk, de nem válaszolt. Végülis nem gond, váltok rubelt, abból baj nem lehet.
    Aha. Gondoltam én. A Westendben próbálkoztam, de nem sok sikerrel. A pénzváltók elhajtottak. Végül egy bankban világosítottak fel, hogy rubelre még csak átváltási arány sincs náluk, így ha lenne pénzük, akkor sem tudná, mennyit adjon.
    Oké, akkor legyen euró. (Azért az, mert nyaralásból maradt vagy 30 eurónk, és nem akartam kétféle valutával menni.)
    Váltás után hívtam Gabát, hogy figyelmeztessem. Tőle tudtam meg, hogy írt Oleg és azt javasolta, dollárt vigyünk.
    Ja. A szokásos tempó. Az egész utazásszervezés ilyen volt, miért pont ez a momentum lett volna más?
  6. Irány vissza a munkahelyre, mert egykor már egy másik megbeszélésem volt. Meg egyébként dolgozni is kellett, mivel utazás előtt volt még némi sürgősen letudandó munka. El is vacakoltam vele este hétig. Alig dühöngtem… ma délutánra ugyanis ez volt betervezve. Dehát minden nem jöhet össze.
    Délután Jani még megvígasztalt, hogy ha nem teszek feljelentést ismeretlen tettes ellen, akkor simán megtehetik, hogy a személyimmel felvesznek egy valag kezdőrészlet nélküli kölcsönt. Mivel legközelebb csütörtök reggel leszek olyan állapotban, hogy ügyet intézhessek, lehet, hogy addigra már én fogom jegyezni a magyar államadósságot.
  7. Ebéd közben jött egy telefon Budai Petitől, hogy valamelyik októberi számítástechnikai lapban meg fog jelenni egy írásom. Amennyire összeszedett akkor voltam, arra is lelkesen bólogattam volna, hogyha valamelyik balatoni topless szépségversenyen indítottak volna.
  8. Szerencsére az utolsó pillanatban megjött Olegtől a részletes menetrend. Átolvastam, láttam, hogy holnapra semmi program sincs estig. Azaz szabad csavargás. Internet, Google, aztán gyorsan kinyomtattam némi térképet, meg egyéb hasznos anyagot.
    Apropó, ki tudja, mit érdemes hozni Moszkvából? Úgy értem, kedves ajándékként az ittmaradóknak. Csokoládé? Annyira azért nem bízok az orosz ízlésben. Vodka? Gyereknek…? Egy pici darab Lenin? Úgy tudom, már elfogyott; legalábbis a mauzóleum zárva.
    Nehéz ügy…
  9. Na ja, a hazaút sem volt sima. A buszt Újpesten elterelték, forgalmi akadály miatt. Igen érdekes akadály lehetett, mert a sofőr folyamatosan mondta a mikrofonba, hogy milyen útvonalakon fogunk menni. Hátha valaki le akar szállni valahol. Elég kicsi volt a sansz, mert az útvonalterv folyamatosan változott. Végül becsavarogtuk a környéket és valahogy kilyukadtunk a metrónál.
    A szerelvényen viszont rosszul lett valaki, így a Klinikáknál meg kellett várni, mire a vészjelzőt megnyomó ember és a sofőr ki tudták építeni a kommunikációs kapcsolatot, majd kicipelték az ájult embert a peronra.
  10. És eljött az este tíz és már más dolgom nem is volt, mint végiggondolni mi kell (a vödör.jahó.kom szerint eleinte nyár lesz, a végén meg tél), összepakolni a cuccot és megpróbálni ellazítani. Kellemest a hasznossal… gondoltam, letesztelem, emésztőrendszerem hogyan bírkózik meg a tömény itallal. Moszkvába mennénk, vagy mifene? Nos, az unicumot simán vettem. Gondoltam, jó lenne kipróbálni valami keményebb anyaggal is, de mit… és honnan? Aztán eszembe jutott. Jó négy évvel ezelőtt spájztakarítás közben lemondó sóhajjal bedobozoltam egy csomó reménytelen anyagot: whiskey-k, likőrök, pálinkák… ezeket berekkentettem egy faládába, majd azt berúgtam a legalsó polc alá. Az a doboz négy éve nem volt bántva. Kihúztam. Bevallom, kicsit párás volt a szemem. Eszembe jutott, hogy ezt a ládát úgy raktam össze, hogy valószínűleg ebben az életben én már egyik üveghez sem nyúlok hozzá… de talán… hátha. Nos, ez a hátha megtörtént. Letakarítottam a pókhálót, előástam egy üveg vilmoskörtét, megbontottam… és most nagyon jól érzem magam. Az élet szép.