Egyszerű RAM bővítés – update

Csak jelzem, a keserű pohár még nem múlt el – a RAM modulokkal továbbra is szívok. Eljutottam odáig, hogy ha a régi 512-es mellé berakom mindkét 1 GB-s modult, akkor öt alkalomból négyszer csak sípolás jön. Ha csak az egyik 1 GB-s modult teszem be, akkor gyökeresen megváltozik a helyzet: öt alkalomból csak egyszer sípol, négyszer elindul.
Nem vagyok túlzottan elégedett. Tegnap utánanéztem az alaplap gyártójánál – már amikor működött a weblapja, mert leginkább elérhetetlen volt. Az alaplap leírása legalább annyira volt pontos, mint az utóbbi idők elindulási statisztikája.
Először is ott vigyorgott a BIOS legújabb frissítése mellett:

Patch Kingmax DIMM (MPWC22D-38KT3R-FBA) compatibility issue

Bakker. Természetesen a modulok a Kingmax-tól vannak. Nosza, gyors BIOS frissítés, szerencsére van Magic Flash, még csak ki sem kellett lépnem az XP-ből. Amilyen flottul lement, olyannyira semmit sem ért.
Ekkor tettem meg azt, amit legelőször kellett volna: elolvastam az alaplap részletes doksiját a weben. (Érdekes módon, a kézikönyv nem volt ennyire részletes.) Nos, itt található két mondat:

System Memory:
Three 184-pin DDR SDRAM DIMM sockets
Support single-sided or double-sided 2.5v DDR-266/333/400 DIMMs with dual channel architecture in 128/256/512Mb technologies.

Elég egyértelmű… egészen a következő mondatig:

Support up to 3 GB system memory.

Na most akkor mi van? Maximum 512 MB modult tud kezelni, de a belerakható maximális memóriamennyiség 3 GB – miközben 3 slot van??

Most küzdhetek, hogy esetleg a kereskedő visszavegye a RAM modulokat, vagy megpróbálhatom beleműteni a kölykök gépeibe.

És akkor még itt van a frissen vásárolt DVD író, amellyel szintén szívtam pár napot, mire kizárásos alapon kiderült, hogy maga a drive hibás, valószínűleg a fej sérült.

És ha már panaszkodni kell, mind az otthoni gépem, mind a munkahelyi csak úgy szórják a kékhalálokat, az itthoni wifi megbolondult, egyre sűrűbben lebont majd újraépít – pedig itt ülök tőle fél méterre… eh.

A legbosszantóbb persze az, hogy ilyesmikre kell pazarolnom az időmet, amikor már készülnünk kellene a nyaralásra, meg úgy egyáltalán egy csomó fontosabb dologra.

This entry was posted in IT.

22 thoughts on “Egyszerű RAM bővítés – update

  1. Ez szerintem azt jelenti, hogy a dual channelt

    -az alaplapi mem. vezérlő egyszerre két 64 bites adatbuszt tud tolni egyszerre 2 modulnak (amik tökegyformák kell legyenek), ezzel megduplázva az adatátvitel sebességét. Páratlan számú modullal ez értelemszerűen nem megy. Ha nem teljesen egyforma a két modul (időzítések!), néha azokkal sem-

    max. 512 MB-s modulokkal tudja eljátszani.
    Bele tudsz tenni 3 GB-t, csak akkor nem lesz dual channel két okból sem.

    A Kingmax tud ilyet (5-ből 4-szer jó), ja. Én rászánnék még 4-5eFt-ot és Kingstont vennék.

  2. Legkozelebb szo szerint kell ertelmezni a leirast: “128/256/512Mb” tenyleg megaBIT-ekrol van szo. A memoriamodulon talalhato chipek nagysagarol van szo. Ezt beszorozva a chipek szamaval kapja meg az ember a modul nagysagat.
    512Mbites chip (64MiB-os chipnagysag) * 16 darab chip-el = 1 GiB-os memoriamodul.

    http://en.wikipedia.org/wiki/DDR_SDRAM#Module_characteristics

    A kezikonyvben egyebkent megemliti az 1 gigabites chipeket is, maximum x16-s kiszerelesben (max memoriamodul nagysag tehat = (1gigabit/8)*16 = 2 GiB)

    A wikin szereplo peldak ECC modulok, tehat minden nyolcadik chipre szamol egy chipet a paritasnak (le is van oda irva, csak figyelmezteteskeppen irom).

    Baratom nemreg csereltetett ki egy vadiuj RAM modult a vadiuj ASUS alaplapjahoz. Sipolason kivul tobbet nem csinalt a gep. Mikor az uzletben rakerdezett, hogy vajon miert van ez, csak annyit mondtak, hogy “megesik” es szo nelkul kicsereltek. Ugyanolyan gyarto, ugyanazon tipusu modulja azota is tokeletesn mukodik.

  3. Hehe, az első P4-es lapom egy Epox volt, rengeteg hülyeséggel megáldva. Már régóta alkatrész donorként funkcionál érdemesebb lapok javításához… Miután márciusban elpusztult az előző Asus, kinéztem a legolcsóbb, normális lapot (AsRock ConRoe) a hozzá való költséghatékony dual core 2.8 procival és most az muzsikál. Mármint, úgy értem, mióta kicseréltem a memóriákat 2×2 egyformára, mert amúgy kb. úgy működött mint a Tiéd :)

    A Kingston semmivel sem jobb mint a Kingmax, ráadásul az “élettartam garancia” is a termék élettartamára vonatkozik, vagyis amíg gyártják. Ami mondjuk 2 év, aztán viszlát. Legalábbis, 10 éve szervizes cimborám ezt mondta.

  4. Nekem mindig Asus lapom volt, kivéve amikor ABIT. Sose volt gondom. Most Asus lapon figyel egy Kingmax 1Gb 800mhz és egy core2duo. Előtte Asus lapon P4 2Ghz, 512mb 266mhz samsung. Előtte Abit lapon 256mb sd 1.4 tualatin cerka. Sose volt gond egyikkel sem. A lap a lelke mindennek, de ezt pont te ne tudnád Joe?

  5. Kb. kétévente kerül kezembe Epox alaplap, eddig még mindig problémás volt.
    Szinte mind1, hogy Kingston vagy Kingmax, de lehetőleg tesztelt és párosított memóriát vegyél.

  6. Al,
    Nagyjából tudom, hogy a ‘mikor mi a jó’ értékelés meglehetősen hullámzó. Amikor én ezt a – nem igazán mai gyerek – alaplapot vettem, akkor éppen az Asus volt az olcsó szar és az Epox a drága, de megbízható márka. Lehet, hogy ma már más a helyzet… de akkor nem ez volt.

  7. Höbörgö,
    A mostani 2*1 GB RAM párost egy helyen vettem, tök egyformák – és tök egyformán nem működnek. Ha most megkérdeztem volna a kereskedőt, nagyon meglepődtem volna, ha azt mondja, hogy nem, ezek nem tesztelt memóriák.

  8. Amúgy a linux és Mac javaslatokra én azt a megoldást tudom, hogy rendes hardware a lelke mindennek. Mióta XP-m van, kék halált még nem láttam. Saját gépen.

  9. Van itt nálam Kingston is halott állapotban, az is ugyanúgy megpusztul mint a többi. Hogy kedvenc szervizes cimborámat idézzem, “A Kingston ma már ugyanolyan szar mint a Samsung, ha nem szarabb”. Ezt nyilván a problémás modulok arányából következtette. Ennek ellenére van respektje a márkának, pl. tegnap én is Kingstont tettem egy szerverbe.. amiből kiugrott egy 512-es Hynix, ami 1G-snak hazudta magát. És ezzel (kettővel, de a másik jó) ment a szerver már évek óta… Jaizé, láttam én már fagyott pingvint is nem egyszer, viszont van egy XP-m ami… lássuk csak… 572 napja és 16 órája üzemel, pedig van (rendeltetésszerűen) nyúzva eleget…

  10. Azt próbáltad már, hogy csak a 2 db. 1 GB-os modult rakod be, kétcsatornás felállásban? Az nVidia chipsetek az interleave-et valahogy furán csinálták még a Socket A-s időkben: 3 foglalat volt, de csak kettőbe szabadott rakni ugyanolyan modult, a harmadikat meg lehetőleg hanyagolni.

    Mellesleg a 7-szegmenses diagnosztikai bigyó nem nyújtott semmi támpontot?

    Az Epox meg nem egy rossz márka, bár most éppen csődbe akarnak menni a hírek szerint. A Prohardver szervere alatt az első években egy duál P2-es, BX-es Epox lap volt és nagyon jól bírta a strapát.

  11. A kétcsatornás felállást azt külön kell beállítani vagy magától észreveszi? (Ha külön kell beállítani, az gáz, mert amikor próbáltam, a 2 db 1 GB-s RAM-mal el sem indult a gép, nemhogy a BIOS beállításaihoz hozzáférhettem volna.)

  12. Hogy én mekkora nagy kapitális farok vagyok… hihetetlen. Most, hogy mondtad ezt a foglalatos variát, most néztem meg az alaplapon, hogy pontosan melyik slotnak melyik is a száma… bakker, és pont fordítva van, mint ahogy én gondoltam. Ha eszerint raktam be a memóriákat, a gépkönyv ajánlása alapján, simán működik a gép, mint a kisangyal.
    Köszi a gondolatébresztést.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *