Badacsonytomaj – Keszthely
2022.09.05; hétfő
Távolság: 25,55 km.
Idő: 6 óra 40 perc.
A számokból megint láthatod, hogy mekkora tinglitangli laza napunk volt. A meteorológia eleinte enyhe szelet mondott, utána meg még azt se. Mintha nem is ugyanazon a tavon eveztünk volna, mint tegnap.
Az ilyen napokról szinte nem is lehet mit írni. Időben ébredtünk, összepakoltunk, időben indultunk. Az első pihenő 8 kilométernél volt, a szigligeti strandon. Folytatták a tavalyi meglepő szériát, amilyen picike a strand, amilyen kevesen voltak hétfő délelőtt, ahhoz képest nyitva volt mind a négy strandkocsma. Isten tartsa meg a szokásukat. Innen Péter ment öblöt nyalni, mi pedig egy szépen metszett ívvel közelítettük meg Györököt. Ahol megint nem történt semmi rendkivüli, kikötöttünk, ettünk egy lángost, ittunk egy sört, és mentünk tovább. Habár az eddigiek szerint nekünk megint vágnunk kellett volna, de a Keszthelyi-öböl annyira szép, hogy innentől együtt pilinckáztunk a part mellett. Átbújtunk a vonyarci wakeboard pálya hídja alatt, az egykori kemping helyén magasodó négy toronydaru láttán tettünk néhány szaporodással kapcsolatos megjegyzést Mészáros Lölö a Tiborcz gyerek felmenőire, aztán már a Yacht klubban is voltunk.
Ezt már többször is leírtam, ne valami csilivili Yacht klubbot képzelj el, ez valamikor egy ládagyár volt, alacsony, megkopott ipari épületekkel, ahol most az egyes fészerszerű termekben mindenféle vízieszközöket tárolnak. Jó a kapcsolatunk Gáborral, a gondnokkal, pardon, az Igazgazó Úrral, aki ezeken a kerüléseken megengedi, hogy a bútorraktárban aludjunk. Régebben volt büfé is, velük is jó volt a kapcsolatunk, ha a vízről idetelefonáltunk, hogy dobjanak már össze bográcsban valami vacsorát, akkor összedobták. Mára a büfével mindenféle gondok lettek, nem működik.
Érkezés után elsétáltam boltba, mert elfogyott a sörünk. Utána haraptunk valami vacsit (kolbász, kenyér, tömlős sajt, mint minden reggel és este), majd mielőtt el tudtunk volna menni zuhanyozni, megérkezett Gábor. Hellóhelló, hogyvagy, hogyvagy, derégláttukegymást. Igyunk egy háromcentest. Meg még egyet. Aztán mennie kellett. Mi még ücsörögtünk egy kicsit, majd meglepően korán elmentünk aludni. Mondjuk, a sportórám szerint már nagyon is rámfért. Egy alacsony alkoholtartalmú, hosszú, mély alvásra volt szükségem. Legalábbis szerinte.
Recent Comments