Pedig olyan jó napnak indult

Legalábbis addig, amíg frissen, üdén kipattantam az ágyból. Igen, a tegnapi nap, az cudar volt. Meg előtte is. Ne szépítsük, az utóbbi három hetet végig szoptam. De a mai napról sikerült mindent elterelnem, az eső is elállt, a nap is kisütött, sőt, szóval minden adott volt, hogy kipucoljam az agyamat és bringázzak egy nagyot.

Van nekem egy nagy elmaradásom. Kábé egy évvel ezelőtt nekiszaladtam a Nagy-Hideghegynek és vissza lettem verve. Valami gyomorprobléma volt, a lényeg, hogy feladtam.

Ezt terveztem most behúzni. Korai fekvés. Korai ébredés. Egészséges, de tápláló reggeli. Kávé, sajtó. (Na jó, az utóbbi annyira nem volt egészséges.) Amikor eljutottam odáig, hogy akkor rakjuk össze a technikát, még volt fél óra előnyöm.
Aztán amikor elindultam, már egy óra hátrányban voltam.

Az a rohadék technika. Az. Kezdve ott, hogy a gopro mikrofonja megint nem működött. Kipróbáltam mindent, de tényleg mindent. Üde színfolt volt, hogy a szomszédban éppen akkor kezdte szétverni a redőnyöket a redőnyös, a másik szomszédban meg elkezdték bontani a tetőt és magasból hajigálták le a palát. (Tényleg, ilyet lehet?) Én meg fülemre szorítva hallgattam vissza a goprót, hogy rögzített-e hangot?
Nem. Nem rögzített.
Aztán amennyire érthetetlen módon nem működött, ugyanolyan érthetetlen módon javult meg. Ha lett volna még barna hajam, biztosan beőszült volna.
Ezek után elrendeztem az egészet szépen, áramvonalasan a sisakban. Kézi kamera, egyik gps, másik gps. Ja, a túrát átvariáltam, nem megyek fel a Nagy-Hideghegyre, ehelyett elmegyek alatta az Erzsike úton, majd lezúgok a Hangyásbérci makadámon, vissza Királyrétre. (Tavaly ezen mentem fel egy ideig az északi-hegyi túrámon.) Trekket már lusta voltam rajzolni, négy korábbi trekket raktam össze, na ez sem lett egyszerű.
De mehetünk.
Ja, nem.
A technika nyilván nem öncélú, ebből is videó lesz. Azaz kell az elejére valami kopf. Kisétálok az autóig, közben lazán elkezdem ismertetni a napot, bekukucskálok a csomagtérbe, ahol már kikötözve rugdalódzik a gravel bringa, szóval ilyesmi.
Nem sikerült.
Zörögtek. Dobálták a palát. Megérkezett Nej a piacról és beleparkolt a felvételbe. (Meg utána segítettem neki becuccolni.) Kisgyerek a játszótéren felvétel közben verte ki a hisztit, az autótól egy méterre. Megtámadott egy darázs. Az egyébként néptelen úton rendszeresen akkor jött el egy autó, amikor a kocsi felé sétáltam. Gyász. Végül hagytam a fenébe az egészet. Majd felveszem Verőcén, ennél minden csak jobb lehet.

Ekkor köszont be az élet. Hülyejúzer a szpemjével.

  • Ez az egész szpem dolog tökéletesen mutatja, miért is annyira reménytelen az emberiség. A hülyéje elvárja, hogy egy központi algoritmus találja el hibátlanul, hogy amit neki küldtek, az szpem, vagy nem. Önállóan csinálni valamit? Néha belenézni a junk folderbe? Junk szabályokat beállítani? Konkrétan elhangzott, hogy őt nem ezért fizetik. Mi, központilag állítsuk be a rendszert tökéletesre. Mindenkinél.
  • Aztán a többi. Lejár a jogosítványom. Körzeti orvoshoz beutalóért. Azzal időpontot kérni a laborba. Regisztrálás egy… itt most vártam pár percet, hogy ne írjak arcpirítóan ordenáré kifejezéseket. Amikor egy “hivatalos” weboldal tervezőjéből kitör a házmester. Egy cseszett nagy űrlap, egy csomó szabállyal. Megizzadhattak, mire leprogramozták, de sikerült. Pl. jelszó. Nekem 19-22 karakteres jelszavaim vannak, kisbetú, nagybetű, szám. A táblázatok szerint billiárd, azaz milliószor milliárd év alatt sem lehet brute force-szal feltörni, pontosabban a táblázat már nem is jelzi ki. Az űrlap szerint ez nem jó jelszó. Mert nincs benne speciális karakter. Ja, meg nem lehet x karakternél több. Normális? A jelszóhossz sokkal nagyobb védelmet jelent, mint az a pár plusz karakter, de ezek a fogalmatlan idióták itt házmesterkednek az űrlapon. Na mindegy, többszöri nehézsúlyú átkozódás után átmentem rajta, persze nem lehetett egyből időpontot foglalni, mert leellenőrizték az adataimat, utána már igen, de csak vérvételre, az EKG-re már csak telefonon, de az egész nap foglalt volt. Majd ezek után menjek vissza a dokinénihez.
    Ehhez képest a kormányablak korrekt volt, ott már tudtam is június 20-ra időpontot foglalni.
    Őrület.
    Aztán jöttek a visszajelzések a vásárlásokról. Nejnek rendeltem Conti Grand Prix külsőt az országúti bringájához. Rosebike. Szállítási idő 37 hét. Megvan a karácsonyi ajándék. (A pénzt persze egyből levonták.)
    Szóval szépen, masszívan kezdtek megint beszippantani a hétköznapok. Úgy kellett erővel kirúgni magam alól a széket. Bringázni megyek. Legyőzöm a Börzsönyt. Engedjetek.

    Egy óra csúszás. A gps kiírta, hogy Verőcéig az út még egy óra. Mire ott összepakolok, fél tizenkettő lesz. Egy olyan hegyi túrán, ahol nincs rendes trekkem és be van kalkulálva 3-4 eltévedés, bringával, gyalogösvényeken. Ha van, amit nagyon gyűlölök, az az, ha valamire nincs elegendő időm. Kapkodva semmi sem jó, még ami jó, az se. Húztam rendesen a számat, de végül elindultam.

    Kábé 15 kilométerig jutottam. Hirtelen villanás, majd tűzijáték. A műszerfalon kigyulladt egy kaszott nagy vörös “STOP” felirat, a vízhőfok jelzője szintén bepirosodott, a szöveges konzol pedig ékes németséggel kiírta, hogy ha azonnal nem állok le, megbaszhatom a motoromat. Az M0-án. Nyilván nem álltam le, összeszorított fogakkal elgurultam az ecseri leágazóig, onnan pedig gúvadt szemmel még becsorogtam a faluig, végül ott tettem le egy beállóban.
    Ilyenkor mi van? Januárban már jártunk hasonlóan, akkor a lányommal mentünk túrázni és Pilisborosjenőnél vadultak be a műszerek, de akkor csak annyit mondott, hogy Géza, mennyél szervízbe. Ráadásul hamar kiderült, hogy csak a hűtővíz fogyott el, vettünk, felöntöttem, hazajöttünk. De ez most sokkal durvább. Benéztem a motortérbe. Jé, nem forog a ventillátor. Ékszíj? Mintha nem lenne. Hűtőviz. Elég üres a tágulási tartály. Óvatosan letekertem a tetejét, egyből telehabzott vízzel. Oké, hűtővíz van. Telefonos segítség. Öcsém. Hát, ha nincs ékszíj, akkor vagy találok valami szervízt a faluban, vagy trailer. Kurvajó. Szerencsére van bringám, szét tudok nézni.
    Indulás előtt még egyszer benéztem a motorháztető alá, de most álló motorral. Belenyúltam. Jó mélyen. No, nézd már. Ez ékszíj. Kiderült, hogy mégis van, csak a tengelytől lefelé indul el, ezért tűnt úgy a sötétben, hogy nincs. Beindítottam a motort, bevilágítottam. És tényleg. Van ékszíj, a generátort pörgeti is. De a ventillátor nem megy. Újabb telefon. Nem is kell neki, csak ha a hőgomba, legyen az bármi is, bejelez. A hűtővíz tartálya viszont gyanúsan leürült. Lehet, hogy…? De ha ez ugyanaz a probléma, akkor miért kezelte higgadtan januárban és miért akadt ki ennyire most? Bakker. Hát a január. Akkor csak a hűtővíz fogyott el, de a motor nem melegedett túl.
    Óvatos beindítás. Ránézésre oké. Akkor elcsorgok a legközelebbi kútig, veszek hűtővizet, majd meglátjuk. Vettem, feltöltöttem, majd hazafelé az M5-ön meghajtottam, mint Hunyadi János keserűvíz a pácienst. Minden rendben.
    Eltekintve a bőrömön kivülre lógó idegkötegeimtől. A mai napnak már lőttek. A mobiltelcsi alapján sorban jöttek a hétköznapok belém karmoló emailjei, a teraszon vártak a szúnyoghálózás félbehagyott keretei, van egy ótvar munkám, akkor azt is folytatom, az autót is be kell jelentenem a szervízbe, szóval egy átlagos, rohadt hétköznap.
    Olyan, mint az utóbbi három hétben bármelyik.

    5 Comments

    1. Valahová eltűnik az a hűtővíz, ez nem normális (reméljük nem hengerfejes).

    2. Legyen már szerviz az a “szervíz”.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.