“Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”
– Hamlet –

Szóval ott jártam, hogy a bringaszerelő jómunkásember felajánlotta, hogy akár by design, akár elromlott, de kicseréli az akadozó kormánycsapágyat az országúti bicajomon. Én pedig örömmel csaptam le a lehetőségre, mert akár by design, akár elromlott, de borzasztó kellemetlen volt így tekerni vele. (Elég, ha annyit mondok, hogy 12000 kilométer alatt sem tudtam megszokni.)

Aztán jött a telefon, miszerint bocs, mégse. A csapágy félig integrált, a cső belső átmérője 41,5 mm, na ilyen csapágy égen-földön nincs. Felhívta a Decathlont, de elhajtották. Abban maradtunk, hogy elmegyek én az üzletbe – végülis én tudom számlával igazolni, hogy ott vettem – és beadom, kezdjenek vele valamit. Persze előtte még össze kell rakni, mert a bringa egyelőre csak úgy hevert a szakinál. Menjek érte a következő délután.

Délelőtt viszont beugrottam a Decathlonba, mert Nej bringája is megérett egy lánc- és sorcserére. (Mondtam, hogy drága vétel volt az a láncnyúlásmérő.) Kerestem egy szerelőt, elmondtam a problémámat.
– Igen, már tegnap is telefonált valaki ezzel a problémával – nyugtázta.
– Remek. És mit lehet csinálni?
– Megnézzük.

Elég sokáig néztük. De nem volt ilyen csapágyuk. Integráltban volt méret, de az nagyon nem jó.

– Azt tudjuk még csinálni, hogy behozza, mi pedig beküldjük a központi műhelybe – javasolta a szerelő.
– Ott lesz ilyen csapágy?
– Nem tudom. De náluk rengeteg alkatrész hever össze-vissza, lehet, hogy pont lesz egy ilyen is.
– Huh. Jó. Holnap behozom.

Délután szerelő. Tolta ki a bringát és közben folyamatosan csóválta a fejét, miközben tekergett a szűk járaton.
– Nem tudom megszokni – morogta.
– Tényleg, látta a csapágyon, hogy szándékosan ilyen?
– A fene tudja. Még mindig azt mondom, hogy elmebeteg az, aki direkt ilyen csapágyat tesz be, viszont ez a szabályos, 45 fokonkénti akadás engem is elbizonytalanít.
– Oké. Köszönöm az eddigieket. Viszontlátásra!
– Viszontlátásra.

Hazatekertem, letámasztottam a bringát a kanapé mellé.

Este átjött a fiam megbeszélni ezt-azt. Úgy néz ki, a lányommal közösen elndulnak egy bringaversenyen, ehhez elkérné az országútimat.
– Oké, viheted – bólintottam – De készülj, hogy a kormány 45 fokonként akad.
– Micsoda?
– Gyere, mutatom.

Odamentünk.

– Na, elkezdem tekerni és… várjál már… szóval elkezdem tekerni és… miafasz?
– Pardon?
– Nem akad! – néztem fel kétségbeesetten, miközben jobbra-balra rángattam a kormányt.
– Az baj?
– Nem! Csak éppen nem értem!

Még amikor elmentek, akkor is csak tekergettem a kormányt. Ez nem lehet igaz. Egy órával korábban a szerelőnél akadt. Hazajöttem vele, akadt. Aztán állt egy órát a kanapénak támasztva… és már nem akad. Meredten néztem a macskákat, hátha valamelyik elárulja magát, de vagy nem ők voltak, vagy jól sumákolnak.

Másnap reggel nyilván elmentem bringázni, jó kanyargós terepen, rángattam a kormányt, úgy, ahogy kell, semmi akadás.
Érthetetlen.

De nem bánom.