Month: June 2022

Somogyország 01/04

Mottó:
Pálinka for everyone!

A fenti üde szösszenet a túra során jött velem szembe és nem is jöhetett volna jobbkor. Ez ugyanis nem szokványos túra volt. Igazából azt mondanám, ez az igazi Ironman, nem az, amit ezen a néven zöldfülűek erőltetnek.

Tavaly májusban tekertem egy dél-dunántúli kört, melynek az egyik állomása egy barátomnál, Péternél volt. Az időjárás nem volt éppen kedvező, panaszkodtam is neki, hogy egy emberes felhőszakadás miatt gyakorlatilag átrohantam a Zselicen, ahelyett, hogy a tervezett útvonalon csatangoltam volna.
– Józsi, akkor gyere vissza jövőre!
– Hmm.
– De nem ám egy éjszakára! És nem egyedül! Lemegyünk majd evezni a Desedára, utána sütögetünk ezt-azt az udvaron. Jó lesz.

Ebből nőtt ki ez a somogyi túrázgatás. Egy évvel ezelőtt nekem kifejezetten tetszett maga a dombság is, különösen a Gyugy környéki rész, a Balaton meg mindig buli, Nej éppen rekreációs fázisban van, kifejezetten jót fog tenni neki a napi 70-80 kilométer tekerés.

Oké. Mitől Ironman?

Szerda késő délután érkeztünk meg. Péterék készültek, anyóspajtás sütött egy adag aprósüteményt, pácoltak tarját, Péter haverja is jött – sofőrként a magát feláldozó asszonkával -, majd halkan megjegyezte, hogy hozott hét üveg saját bort, azt most mind meg fogjuk kóstolni, na meg volt egy kevés pálinka is, nem mintha Péternél híján lettünk volna az ilyesminek, meg hát mi is vittünk, szóval erősen kezdtünk. A borok igencsak finomak voltak, a pálinkák szintén, a tárcsán sült tarjából is kihoztak mindent, amit ki lehetett. Késő estig beszélgettünk. Ami nem is lett volna baj, ha másnap reggel nem mentünk volna mászós bringatúrára.

De mentünk.

Zselic
2022.06.23; csütörtök

A sportórám kora reggel egyből sikoltozással kezdte, én meg csak néztem rá értetlenül: ember, ha már most hisztizel, mit fogsz csinálni három nap múlva?

A túra eleje nem volt túl barátságos. Bejutni Kaposvárra, tekeregni a város szélén, forgalmas utakon, eléggé el tudja venni az ember kedvét, ráadásul a trekkem rávitt egy négysávos útra, amelyen tilos volt kerékpározni, mehettünk a járdán, már ahol elég széles volt. Örültem, amikor elhagytuk a várost, pedig még nem menekültünk meg, mert sem a 610-es, sem a 66-os utak nem gyengék.

  • Csúnya hiba volt, tanultam belőle. Nem szabad átvizsgálás nélkül elfogadni semmilyen interneten talált trekket. Ezt a mostanit a bikemap.net-ről szedtem le és úgy voltam vele, hogy ránézésre jónak tűnik. akkor menjünk ezen. Jobban megnézve és összelőve a merretekerjek.hu térképével, már látszanak a hibák. A négysávos, tiltott úttal megy párhuzamosan kerékpárúttal is rendelkező főút. A nagyforgalmú 610-es úttal párhuzamosan megy egy másik út, kis falvakon (Kaposszentjakab, Várdomb) keresztül. A 66-os úttal nem lehet mit csinálni, de később Bőszénfánál szintén lett volna jobb megoldás a trekknél.
  • Szentbalázs előtt kanyarodtunk le Cserénfa felé, na innentől már lehetett élvezni a tekerést.

  • Útközben átmentünk Sántoson. Kiváncsi vagyok, hányan ejtik így, magyarosan a nevét. Nekem egyből Szántoszra állt rá a nyelvem.
  • A napocska már az elején megmutatta, ki az úr a háznál, meleg volt, mint egy tehénben. Hajmásnál szabadidőfarm (jelentsen ez bármit is), ránézésre kellemes hely, padok, asztalok, tó, tábla szerint bringás pihenőhely is. Csak éppen vécét nem találtunk. Nézegettük a turistatérképet is, de azon sem találtuk. Meg lehetett volna próbálni, hogy bemegyünk a szálloda recepciójára, de úgy voltunk vele, hogy ennyi erővel jó lesz az erdő is.

    A következő attrakció a szarvassimogató lett volna Bőszénfán, de elböktem. Nem néztem meg előtte, hogy hol is van, így viszont ellihegtünk mellette. Ugyanis pont ott volt a két nagy mászás közül az egyik és arra koncentráltam. (Nem mintha Gálosfa felől érkezve lett volna akár csak egy zsebkendőnyi tábla is, miszerint Szarvasfarm balra.)

    Aztán ráfordultunk a 67-es útra. Forgalmas volt. Nem kicsit, nagyon. Egy ponton mellénkszületett egy kerékpárút (kék kör), de olyan gyorsan, észrevétlenül, hogy elmentünk a ráhajtója mellett, később meg már nem lehetett átvágni a dzsuván. Ez egy kábé 5 méter széles sáv volt, benne magas fűvel benőtt, ismeretlen mélységű árokkal. Erre itt már hogyan megyünk ki? Különösen Nej az országútijával? De az úton sem maradhattunk. Végül egy helyen láttam lábnyomokat a magas fűben, ezek szerint ott már valaki átment és valószínűleg túlélte, leszálltunk és átszenvedtük magunkat. Annyi kellett volna csak, hogy időben kitesznek egy kerékpárút táblát.

    Ha átnézem előtte a letöltött trekket, látszik, hogy meg tudtuk volna úszni az egész 67-es mizériát. Még Bőszénfán el kellett volna mennünk jobbra egy kis utcába, annak a végéből indul az a kerékpárút, amelyik végül odasimul a 67-es úthoz. Szívem szerint azt mondanám, hogy ide sem ártott volna egy tábla, de nem merek arcoskodni, mert eleve nem számítottam rá, az emelkedő miatt meg nem is figyeltem teljes intenzitással, szóval nem mernék megesküdni arra, hogy nem volt tábla.

    Most látom, hogy úgy néz ki, mintha ez egy morgós, kellemetlen túra lett volna. Szó sincs róla. A Cserénfa utáni dimbes-dombos táj Bőszénfa után változott erdőssé, a hűvös erdei környezetben élvezet volt tekerni. A Rupolyi tónál nem csak a tavat láttuk meg, hanem a meredeken az égbe kapaszkodó további utat is és ezzel egyidőben azt, hogy egy fabódé előtt melósok söröznek. Nem volt nehéz a döntés. Lecuccoltunk egy asztalhoz, ettünk egy proteincsokit én pedig benéztem a faházba. Ez valami erdészeti iroda lehetett, de jó érzékkel beraktak egy hűtőt, amelyből mindenfajta italokat árultak. (Illetve Nej később kifigyelte, hogy van sörcsap is.) Nem bolygattuk nagyon a dolgot, örültünk a szerencsénknek. Pihentünk egy nagyot, én meg felküldtem a drónt, nézzen szét.

  • Nem adok túl sok időt a szerencsétlennek. Az utóbbi tíz repülésben egyszer sem talált GPS jelet, anélkül meg elég nehéz RTH-zni. Fogalmam sincs, mi baja lehet. Utánaolvastam a neten, de csak vajákolásokat találtam: gyári reset, firmware upgrade/downgrade, meg hasonló okosságok. Ha lesz időm, akkor egyszer majd végigcsinálom, de túl sok kedvem nincs hozzá. A Mavic Mini 1 egyébként is egy kifejezetten vacak konstrukció, nem éri meg szenvedni vele.
  • Kipihentük magunkat. Közben már szemezgettem a következő emelkedővel. Ránézésre nagyon durván indult, de azzal vigasztaltam magam, hogy a domborzati képen ugyanolyan meredekségűnek tűnt, mint a bőszénfai emelkedő, az meg max 7%-os volt, azaz bőven kibírható.

    Hát, nem. Ez a nyomorult rögtön úgy kezdte, hogy 11%, majd ki is tartott ennél az értéknél. Frankón bele is nyúlhattam a mikroökonómiába, megborítva az útszéli fák fotoszintézisét: az oxigént elhasználtam, a szén-monoxid koncentrációt meg az egekbe lőttem. A kis rovarok mindenesetre nagyon örültek ennek, tele lett velük az orrom-szám. A nagy lihegésben lazán elmentünk a kilátóhoz, illetve a Csillagparkhoz vezető út mellett. Azaz a Rupolyi tó kivételével az összes látványosságot elpackáztuk. De a bringázás így is nagyon jó volt.

    Hatalmas gurulás Szennára, után pedig jött Lolka és Bolka. Így neveztem el azt a két kisebb emelkedőt a két nagyobb után. Ha vicces a nevük, akkor nem is tartunk annyira tőlük. Ennek ellenére Bolka, azaz a közvetlenül Kaposvár előtt felhorgadó emelkedő megizzasztott. (Igen, kihagytuk a szennai skanzent is. Miért pont oda mentünk volna be, ha már úgyse mentünk be sehová?)

    Kaposváron vacsiztunk egy pizzát a szálloda alatt (jó hely, csak ajánlani tudom), utána hazacsorogtunk. Este a bringák átszerelése távolalvós túrára, utána sörözés, pálinkázás. Nem akarok beszélni róla.

    Powered by Wikiloc

    Kicsi gravel a Pilisben

    Ma (2022.03.14) lett volna a gravel bringa megmérettetése hegyi terepen, meredek, sziklás ösvényeken. Nem igazán jött össze. Minden új bringát vissza kell vinni kábé két hét után a szervizbe, utánállítási céllal. Nálam ez az intervallum most 5 napra ment össze. A rosszul beállított váltó meg persze szenvedett a túrán, nyilván én is.
    Az erős kifejezésekért előre elnézést kérek, küzdés közben ki szoktak csúszni nálam. A terepbringázás kis híján el is maradt, de végül becsúszott egy adag, nem is volt rossz. Sőt. Felvillantotta, hogy milyen élményekre számíthatok majd a jövőben. Ha jól lesz beállítva a váltóm.

    Ultimate Csepel Track Plusz

    2022. június 16; péntek

    Nem bírtam ki sokáig, csak visszamentem az érdekesnek tűnő alternatív útvonalakra.
    Két területen is nyíltak izgalmas lehetőségek:

    1. Lemenni Kiskunlacházáig egy alternatív útvonalon, mely azzal rövidít, hogy kihagyja Ócsát és Bugyit.
    2. Magán a szigeten lemenni az országútról valami izgalmasabb/rövidebb útért.

    1.

    Az első kisérlet messze az elváráson felül teljesített. Alsónémediben ugyan volt némi kinlódás – a track által jelölt útvonalba beépítettek egy faltól-falig terjedő autómosót – de utána meglepően jó út jött. Az a bizonyos keményre döngölt, simára dózerolt aprókavicsos út. Majdnem olyan jó volt menni rajta, mintha aszfaltburkolatos lett volna. Már kezdtem fejben dicsérni az építőit, amikor eszembe jutott, hogy ez itt adottság: ebben a térségben bányásszák az ország folyami kavics mennyiségének a 110%-át, persze, hogy itt kemény kavicsos a talaj. Elég volt végigküldeni rajta a dózert és már el is készült az út.

    Ez itt fent a Duna-Tisza csatorna. Dunaharaszti és Taksony között ágazik ki az RSD-ből. Sokáig meg voltam győződve róla, hogy tényleg létezik, de Dani nemrég lehűtötte a lelkesedésemet. Most csak locsolja az alföldet.

    Aztán középtájon bevadult a terep, megjelentek a tócsák. Túlságosan nem kellett parázni, mivel kemény volt az aljuk, simán keresztül lehetett hajtani rajtuk. Ja. Csak az nem volt bekalkulálva, hogy jön egy mélyebb, amelynek pereme is van. Akkora felütéses defektet kaptam, hogy még a holdról is látszott. Kint, az árnyékmentes tűző napon. A decathlonos tartalék belső ráadásul nekiállt szivatni, végül jó félórába került a szerelés.

  • Komolyan, a fene sem érti. A lacházai benzinkútnál elől-hátul felpumpáltam 4 barra, szépen haza is jöttem vele, egy mikronnyit nem puhult. Aztán másnap reggelre meg tök lapos lett. Miért? Egy felütéses defektnél nem maradhat benne tüske. Az meg hogy 3 óra használat, tekerés közben nem ereszt semmit, este meg elenged minden levegőt, teljesen valószerűtlen. Erősen a dekás belső szelepére gyanakszom.
    [Update] Itthon felpumpáltam, nem eresztett. Végignéztem egy lavór vízben, nem eresztett. Visszaraktam a bringába, mászkáltam vele ötven kilométer, nem eresztett. Akkor mi a vérvörös matyó falvédőmintáért eresztett le szombat reggelre?
  • Ettől függetlenül a jól járható köves út kitartott Bugyi határáig. Onnan Lacházáig már a szokásos lélekölő terep. Érdekes volt a Lukoil benzinkút, a kompresszor használatáért is fizetni kellett.

    2.

    Ráckevénél ráakaszkodtam a múltkori trackre. Az ultimate útvonalra. (Előbb persze toltam egy gyros tálat és egy csapolt Steffit.)

    Nézzük meg térképen, mi is volt a változtatás. Kezdjük a lila karikával, az volt korábban. Itt délről jöttem, a nyugati főútvonalon felfelé. Sivár út, tűző nap, elképesztően erős szembeszél. (A MET szerint aznap és az előző nap szélrekordok dőltek.) Az ultimate track a vastag kék. Szigetújfalunál lementem az Ercsi révhez. Pihentem. Majd visszatekertem kábé 3 kilométert délnek, északra fordultam és mentem tovább. Ez testvérek között is 5-6 kilométer felesleges tekerés, a fele pedig az érfelvágós, láblerágós irányban.
    Már vasárnap is gondolkodtam rajta, de csak most, pénteken szedtem össze a bátorságomat. Az új track az a piros színű. Az első része, a kelet-nyugat irányú szakasz meglehetősen durva, a végén már út se nagyon van, combközépig érő fűben kell tekerni. Aztán vége és kilyukadunk egy… kerékpárútra. Tudom, nem az, de teljesen úgy néz ki. 1-1.5 méter széles aszfaltozott út. Ez visz ki a főútra.

    A másik módosított szakaszt narancssárga karikával jelöltem. Az eredeti út keresztülszeli Tökölt, átmegy Szigethalomra (a két település összenőtt) és onnan le egészen az RSD-ig, végig kerékpároknak ajánlott, kitáblázott útvonalon. Alapvetően nem lenne rossz, de ez nagyon forgalmas kertvárosi útvonal. Most kipróbáltam, milyen a tököli parkerdőn keresztül. A letéréstől az erdőig kellemetlenül homokos az út (azaz nem járhatatlan, de nem kényelmes), utána viszont erdei út, annak minden szépségével.
    Mindkét esetre igaz, hogy nem egyértelmű a megítélése. A semleges korábbi verzióhoz képest először jön egy küzdősebb terep, utána viszont egy könnyebb/szebb. Szigetújfalunál biztosan ezt az új utat fogom használni, a tököli erdőnél még kisérletezgetek.

    3.

    Elmaradt fényképek rovat.

    Az Ercsi révnél megjegyeztem, hogy a csobogónak beállított zongora nem csobog. Jelentem, már csobog.

    A Wolfnál pedig elfelejtettem fényképezni. Ezt is bepótoltam.

    Vegyük észre, hogy már üveges a szentandrási meggyes sör. Feladták. A hölgy közölte, hogy már nem csapolnak és soha nem is fognak.

    A szokásos útvonalak. (Aki direktben szeretné letölteni, innen megteheti.)

    Powered by Wikiloc

    Akikre büszkék vagyunk

    Tekintsétek úgy, hogy ez itt egy tablókép.

    (Igen, Barna bringásmeze az MS Store-ból van, még 2007 körül vettem.)

    Amikor leugrottam Egerbe, másnap meg haza, kaptam egy érdekes üzenetet a Straván. Roland azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem júniusban letekerni 300 kilométert az Alföldön.
    Nyilván nem.
    Pár nappal előtte mentem ennyit, igaz, két nap alatt, de így is megviselt. Nem fizikailag, pszichésen. Hosszú, akár száz kilométeren keresztül is nyílegyenes utak, tűző nap, nulla árnyék, szembeszél, monoton, vég nélküli tekerés. Ez az Alföld. Másfelől meg ez egy szervezett akció – gyakorlatilag egy bringás teljesítménytúra -, engem viszont minden szervezett megmozdulás taszít. Én egyedül szeretek járni, a saját tempómban. Harmadrészt meg… nem hiányzik. Kinőttem már abból a korból, hogy az egómat építgessem. (Időnként inkább már visszanyesegetni kellene.)
    Szóval nem.

    Itt van az eredeti kiírás.

    Elmeséltem a történetet családi környezetben és a két gyerek ráharapott. Ők már többször is lenyomták a 205 kilométeres balaton-kört, nekik pont jókor jött ez az új kihívás. A fiamnak ugyan még nincs országúti bringája, de mostanában, amikor én leginkább gravelezgetek, el szokta vinni az enyémet és már annyira belezúgott, hogy rendelt is magának egyet.

  • Öt évvel ezelőtt meg még nem bírtam ráimádkozni.
    – Fater, ez nagyon instabil!
  • Na szóval, rákészültek, ahogy kell. Egy héttel korábban nyomtak egy 170 kilométeres főpróbát. Pár nappal korábban már nem ittak alkoholt – ez volt az egyik legnehezebb – és megfelelően táplálkoztak.
    Meg volt bemelegítésképpen egy RHCP koncert.

    Pillanatképek a versenyről

    • A teljes táv 308/309 kilométer lett. Mindkettőjük átlagsebessége 25.8 km/h volt. 12 órányi tiszta bringázáson keresztül.
    • Rendesen megküzdöttek a kerékpárokkal. Amikor estefelé pakolták fel a kocsira, akkor derült ki, hogy az országútim defektes. Megszereltem volna, csak akkor éppen máshol bringáztam. (Megírom.) Barna megkinlódott vele. Másnap reggel, mondom, másnap reggel, amikor hajnali ötös indulás volt már Kecskeméten, szóval ekkor megint le volt eresztve a kerék. Elengedte a ragasztás. Gyors szerelés. Rosszul. A külső becsípte a belsőt, pumpáláskor eldurrant. Ekkor már csak gravel belső volt náluk (a kapkodásban véletlenül vitték magukkal, preszta-preszta, ugye), azt gyorsan beszerelték. Az indulásnál derült ki, hogy nem forog a kerék. Ja, mert a túl nagy belső egy helyen kitüremkedett. Újabb szerelés, végül az utolsó pillanatban minden rendbejött. Aztán a végén, miután begurultak a célba és pár percnyi bandázás után rakták volna el a bringákat, megint leeresztett, most a változatosság kedvéért az első kerék. Ehhez képest a lányom viszonylag olcsón megúszta, neki az spd pedálja állítódott el, csak éppen a csavar feje elnyíródott, nem lehetett utánaállítani. Emiatt úgy ment végig, hogy minden tekerésnél kicsúszott a cipő a pedálból.
    • Belekeveredtek egy bolyba, ami szvsz kötelező egy ilyen túrán. Eleve húzták egymást, aki elengedte fülét-farkát, az azt kockáztatta, hogy kiesik a bolyból. Mindig más állt előre, a többiek a szélárnyékában mentek. Meg hát a profik tudták, mikor kell pihenni, mikor kell megnyomni. Az utolsó hatvan kilométert például 30-35 közötti tempóval tolták végig. Ha lassabban mentek volna, mentálisan kidőltek volna, így meg vitte őket az adrenalin.
    • Az érkezés után nem sokkal beszéltünk telefonon. Megkérdeztem, hogy jövőre mennének-e? Ha nem is dörgő, de igen volt a válasz. Akkor nem lehetett ez annyira rossz. (Különösen úgy, hogy a túrának évek óta visszatérő törzsversenyzői köre van.)

    Linkek