Month: July 2021

Laza evezés, Tribunj bringatúra
2021.06.27; vasárnap

Kora reggeli úszás, pékség, burek.

Reggel burek, este burek,
Ettől leszünk mozgéburek!
– Családi csatakiáltás –

Akkor bontsuk ki ezt a kajakos dolgot.

Az első hiba: nem tudatosult eléggé, hogy nem túrázni jövünk. Első reflexből otthon még túrákat terveztem. Ezt el kellett engednünk. Megtettük, de sajnáltuk. Hiszen a tengeren túrázni is jó, nem csak kajakos technikákat gyakorolni. Erre kaptunk egy olyan tengert, amelyen a jelenlegi tudásunkkal, ezekkel a kajakokkal nem igazán merünk elmenni túrázni. Végül úgy döntöttünk, hogy délelőtt, amikor még csak közepesen szar a víz, akkor evezünk másfél órát (ez egyben túrázás is, meg gyakorlás is), majd délután, amikor már nagyon szar, akkor bringázunk. Igen, fáj a szívem, hiszen itt van az orrunk előtt egy számunkra éppen nehezen kezelhető tenger, itt lenne az alkalom, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy tanuljunk… de nagyon zűrös a beszállás, nekem pedig lassan gyógyul a sebem. (A lepedőm úgy néz ki, mint egy mészárszék.) Evezni a part mellett evezünk. Ha borulás van, legfeljebb kiúszunk.
A második hiba: jelen állapotunkban túl kockázatos volt csak ezeket a kajakokat lehozni. Rá is faragtunk: egy szerencsétlen sérülés rögtön az elején keresztülhúzta a terveinket. Valószínűleg jobban jártunk volna, ha a polietilén kajakokat hozzuk és ebben a ramaty szélben túrázunk vadul. Otthon pedig keressük a necces szituációkat az új kajakokkal.
(Igen, én is érzem, hogy nem minden stimmel. Dolgozni fogunk még rajta.)

Szóval reggeli evezés. Ha végig partközelben szeretnénk maradni, akkor nem nagyon van más lehetőségünk, mint a megszokott Lovisca öböl. (Elméletileg mehetnénk tovább Tisnóba, utána pedig Jezerába, de ekkor már a visszafelé út lenne nagyon cifra. A szél ugyanis nem enged ennyi időt.)

Visszajöttünk. Odafelé nem volt semmi gond, sima víz, kevés motorcsónak. Visszafelé már annál inkább. Feltámadt a szél, de valahogy úgy, hogy ő sem tudta, merről fújjon. A windy szerint ebben az időszakban kellett váltania északiról délnyugatira, ehhez képest átváltott egy kicsit nyugatira, majd visszaállt északira és felerősödött. Mi meg hol erre táncoltunk, hol arra. Miközben a délnyugati széltől védettek lettünk volna.
Az apartmanhoz közeledve még éppen elslisszantunk egy induló jetski mellett, aztán strand. A sziklák miatt a gyerekrészleg. Csak hát vasárnap 11-kor a gyerekrészleg is tele van fogalmatlan aprókölykökkel és hasonlóan bamba szülőkkel. Megáll… és csak néz. Nem esik le neki, hogy elállja az utat és arra várok, hogy lépjen már vagy jobbra, vagy balra… csak áll és nézi a nagy hullámokban táncoló kajakot. És ehhez add hozzá azt a vacak futóhomokszerű aprókavicsos partot. Benavigáltam magam párhuzamosan mellé, kiléptem az egyik lábammal, besüllyedtem bokáig, léptem volna a másikkal, de egy hullám elvitte a kajakot, a kint lévő lábammal meg nem tudtam erőt kifejteni, hiszen ha megpróbáltam, csak jobban besüllyedtem, végül kénytelen voltam kifordulni térdre a kajakból. Az aprókavicsra. A nem igazán begyógyult sebemre. Sós vízben.
Volt némi káromkodás.

Becipekedtünk. Befészkeltük magunkat Klíma anyuci ölébe, sör, ebéd, sör. Utána kinéztem az ablakon. Délután fél egy és odakint tombol a szél. Azaz megint jól döntöttünk, hogy megelégedtünk ennyi evezéssel.

Ebéd után alvást terveztem, de a csajok bementek a vízbe, a nagy úszógumikkal, melyekbe beleülve sörözni lehet, nyilván én is bementem utánuk, víz alatt úszva, gopróval a fejemen.
Az úszkálás után viszont tényleg szunyóka.
Előtte még megoldottam a melegvizes problémát. Az előszobában van egy kapcsolótábla, nekünk teljesen szokatlan kapcsolókkal. Olyasmi, mint egy biztosítéktábla, de azok általában vagy valahol rejtve, vagy magasan vannak. Ez viszont elérhető magasságban figyel. Természetesen a kapcsolók már régen felkeltették a figyelmemet. Az egyikről kiderült, hogy váltókapcsoló, a fürdőszoba világítását kapcsolja, váltva a fürdőszobai nagy kapcsolóval. Jó. Értelme nem sok van, de jó. A másik kettőről nem derült ki semmi. Aztán egyik este Nej panaszkodott, hogy hiába kapcsolta be a villanybojlert, nem csinál meleg vizet. Nekem pedig reggel eszembe jutott, hogy van két darab ismeretlen rendeltetésű kapcsoló az előszobában. Nyilván eljátszottam velük és tadamm, az egyik a bojler központi kapcsolója volt. Innentől kezdve kaptunk melegvízet. A harmadik kapcsolóról a mai napig nem tudok semmit. Lehet, hogy az indította be a bitcoingyártó gépsort a fészerben, csak éppen nem tudtunk róla.

A csendespihenő után bringázást terveztünk. Az ilyesmi nagyon elvi hibás. Alszol. A klímával kényelmesen temperált, elsötétített szobában. Odakint közben beleolvad a villanyoszlop a már korábban felolvadt aszfaltba. A magam részéről legszívesebben ki sem bújtam volna az ágyból reggelig, pontosabban hajnalig, mert akkor van jó idő. Végül a csajok dumáltak meg, hogy menjünk.

Nem bántuk meg. Habár tényleg piszkosul meleg volt és az úton sem hemzsegtek az árnyékos részek, de szép tájakon jártunk.

Tisno, áttekertünk a szárazföldre, majd az EuroVelo8-as úton a lokvicai strandig, jó volt, mint eddig mindig, utána a parti úton Tribunj, szemtelenül bepofátlankodtunk a kis utcákba, a horvát családok vacsorájába, a férfiak esti kocsmázásába, majd visszafelé leültünk mi is egy strandkocsmába, csapolt Karlovacko, fiatalság, bulihangulat. Jó volt.

Otthon újabb halsütés.

– Meg tudnám szokni, hogy minden este halat eszek – jegyezte meg Nej.
– Nekem azért már hiányzik a csirke rizzsel- mélázott el a lányom.
– Valahol nekem is a főzelékek – ismerte be Nej.
– Bakker, ez már stockholm szindróma – húztam el a számat.

Persze megint egy nagy tál garnéla, a csajok nem bírnak betelni ezzel az apró bogárral. Ma este lecsósra vették a figurát.
Én borra és sajttálra szavaztam. Ezen a környéken ez sem rossz.
Illetve… az első körben az volt a rendezőelv, hogy mindenféle plavacsokat veszek, 30-40 kuna között. (Az egyszerűség kedvéért számoljunk 50-es szorzóval.) Már csak a szálláson jutott eszembe, hogy itt van a mobilon a csodálatos Vivino applikáció, akkor legalább utólag nézzük vissza, mit vettünk. Borzalmas lett az eredmény. Eddig itthon a legrosszabb borom 2,8-as átlagú volt, itt meg repkedtek a 2,4-es értékek. A 2,8 már jónak számított.
Kedves bortermelő emberek, horvát felebarátaim, hát mi a fasz van veletek? És nem, nem kisboltokban vásároltunk, hanem a sziget legnagyobb boltjában, fent a dombtetőn. Akárhogy is nézzük, ezek 1500-2000 forint közötti borok, nálunk ebben az árkategóriában már nehéz mellényúlni. Itt meg a nyolcból hat 2,3-2,8 közötti értéket hozott.
Na jó, volt közöttük egy 3,4-es is. Egy.

Nagy drónozós gyalogtúra
2021.06.26; szombat

Mára 22-45 km/h közötti, igen kellemetlen irányú szelet jósolt a windy levelibékája. Nem szállunk vízre, inkább gyalogtúrázunk.

És ha még csak a szél játszana. A másik baj a tereppel az, hogy nagyon elszaporodtak a motorcsónakok, yachtok. Hat évvel ezelőtt még láttam embert, aki átúszott Betinából a világítótoronyhoz, azaz keresztül a csatornán. Ma a yachtok miatt életveszélyes lenne a mutatvány. Még kajakkal is bátorság kell hozzá. Ráadásul itt egy természetes csatorna van a sziget és a szárazföld között, nem is túl széles, kábé 500 méter, így egy-egy hajó hullámzása hosszú ideig pattog a két part között. Persze nem egy hajó megy el, hanem folyamatosan jönnek, olykor hármasával.

A murteri csatornában láttunk olyat, hogy kilenc yacht futott össze. Egy csatornában, lassítás nélkül. Na, itt nem ültem volna kajakban. Pedig azzal is ezen a csatornán kell átmennünk.

A gyalogtúra első állomása a Plitka Vala kemping melletti hegy. A kemping weboldalán ugyanis szerepel egy fénykép valahonnan fentről. Ami azt jelenti, hogy oda, arra a fentre valahogyan fel lehet mászni. És mivel semmilyen jelzett út nem vezet fel, valószínűleg rajtunk kívül semmilyen elmebeteg sem lesz fent. Azaz szabadon lehet drónozni.

Pásztorkunyhó a hegy tetején. Másodikra megtaláltam.

Hát, bakker, ez maximum a kutyájáé lehetett. Bár annak meg nagy. De azon a bejáraton maximum egy mikropásztor fért be, négykézláb.
Sebes lábbal, védelem nélkül meg sem próbáltam az éles köveken.

A horvátoknál vicces növények vannak. Minden részük kemény és rúg, csíp, mar, harap. Elindulsz egy erdőben, magyar tapasztalattal olyan kellemes aljnövényzetnek tűnik, valójában ezer apró fűrész és köszörű. De nem ez a legdurvább, hanem az, hogy kő, kő, mindenhol. Ami úgy néz ki, hogy egy gyepes tisztás, az valójában egy kőomlás, melyet egy méter magasan benőtt a fű. Belépsz és pillanatok alatt orra esel, mert nem látod, hová lépsz és óhatatlanul becsúszol két nagyobb kő közé. Amikor pedig elesel, magához ölel a Smirgli Brigád.

Pokoli a meleg, ehhez képest kellemetlen dombokat mászunk. Miközben itt csobog mellettünk a hideg tenger. Tényleg nem vagyunk normálisak.

Tisnóból felsétáltunk a Karavaja templomhoz. Ez az a templom, amely mellé amfiteátrumot építettek. Így lesz a kis templomból nagy hitközösség.

A drónfelvétel sajnos nem lett igazán jó, a Mavic Mini odafent nekiállt sikoltozni, hogy túl nagy a szél és vagy én hozom le, vagy magától jön le. A templom mögötti hegy csúcsán már elő sem vettem.

A templomhoz kétféleképpen lehet feljutni. Gyalog egy hosszú-hosszú lépcsőn, autóval egy keskeny aszfaltozott úton. A vicces rész utána jön, ugyanis a templomtól tovább már csak földút megy Jezera felé, de ez minden térképen kerékpárútként szerepel.

Nézd meg. A windy – egyébként kifejezetten jó – térképe kerékpárútnak jelzi, a bikemap.net tervez rá bringaútvonalat. Csak éppen ez egy lépcsőkkel sűrűn telepakolt földút. Még montival se könnyen lehet rajta lemenni, szinte végig ugratni kell. Ezer mákunk volt, amikor úgy döntöttünk, hogy előbb gyalog járjuk be.

Jezera. Kiléptünk a vadonból és egyből egy bolt. Van, akinek víz, van akinek gyümölcs, van, akinek sör.

A falucska közepe, kikötő. Egy normális étterem van. Pizza, az nincs. Csak hal.

Ami annyiból vicces, hogy én nem szeretem, Nej és Dóra meg minden este mindenféle tengeri mütyűröket, halakat sütnek maguknak, hol tűzhelyen, hol grillen. Egyik nap már elkaptam egy olyan megjegyzést is, hogy talán jó lenne már egy csirke. Erre beestünk egy halétterembe, a halkedvelők mekkájába.
Én csevapot ettem.

A saccolás bejött. Odafelé séta közben még csak-csak evezhetőnek tűnt a tenger, de hazafelé már csak hűledeztünk a hullámok láttán. Attól tartok, át fogjuk értékelni a kajakozást.

Hazafelé már kiszáradás. Otthon egyből három doboz nullás radler. Izotonikusan.

Vacsora és fél kilenckor mindenki eldőlt. Az a sok friss levegő, tutira az volt.

Laza evezés, bringatúra sörért, borért
2021.06.25; péntek

Reggel fél hatkor megébredtem egy pillanatra. Konstatáltam, hogy a redőny le van engedve, a hőmérséklet éppen kellemes, van kedvem aludni, oké, akkor a ma hajnali tengeri úszkálás elmarad. Aztán hat óra előtt pár perccel durva zúgás a szobában: bejött valami böszme nagy darázs. Megnéztem, hogy ki tudom-e zavarni valahogyan, de minden ablak szúnyoghálós. (Hogy a francba tudott ez bejönni?) Kénytelen voltam törölközővel lecsapni. Nyilván ettől az akciótól teljesen felébredtem. Ki is mentem úszni egyet.

Apály van. Visszahúzódott a tenger. Pont jó a beszálláshoz, a víz lehúzódott a kavicsfalról, most enyhén lejt, sekély. Csak éppen a sziklák nőttek ki a vízből, na meg közelebb is kerültek. Hullámzásban képtelenség ilyen rövid távon befordulni közéjük. Pedig ránézésre mesterséges a konstrukció, valószínűleg hullámtörési célból készült. Nem sikerült.
Van viszont 30 méterrel arrébb egy sziklamentes része a strandnak. Olyan gyerekpancsolós rész. Itt talán be lehet szállni, de rossz érzéseim vannak. Rengeteget szívtam már kajakkal kölykök miatt.

Az időjárás olyan fura. Már amikor jöttünk lefelé autóval, akkor is szokatlan volt, hogy nem látjuk a Velebitek csúcsát. Nem felhőben volt, egyszerűen csak annyira párás volt a levegő. Tegnap délután pedig már annyira bepárásodott, hogy a nap is eltűnt. Ma reggel pedig ugyanaz. Meglehetősen erős széllel. Kíváncsi leszek a kajakozásra. Nem lesz egy nyugodt dolog. Pedig némileg már elegem van a komfortzónán kívüli életből.

Pékség. Burek. Hogy ne zavarjam a többieket, a teraszra ültem ki, így csoportos reggeli lett belőle. Én ettem a bureket, a szúnyogok meg engem. Ja, hogy a tengernél nincsenek szúnyogok. Le merném fogadni, hogy ezt a marhaságot a szúnyogok terjesztik.

Evezés. Nem a tervezett. Erős szél volt, motorcsónakok, yachtok. Emellett pedig… eh. Kifejezetten bosszantó volt a tegnapi szerencsétlenkedés. Ennyire nem vagyok béna, tök jól is indult, de a cipő miatt végül be kellett borulnom, utána meg az a seb… és hipp-hopp elszivárgott az évek óta gyűjtögetett önbizalmam. A kedvemmel együtt. Ez ma látszott is. A szél fújt, a hullámok mindenfelől jöttek, nem is voltak kicsik, a tengeri yachtok rendesen megfűszerezték a levest, beszoktató evezésnek még sok is volt. Végül a Jezera Village kempingig mentünk el, a megszokott régi kempingünkig, kábé 8 kilométer odavissza, ittunk egy sört a strandkocsmában, utána visszaevickéltünk. Egyelőre tart az apály, nem volt gond a ki-beszállással.

Dóra elbringázott Vodicéig, tovább a tengerág feletti hídig, majd ugyanúgy szkippelte Sibeniket, mint mi hat évvel ezelőtt. Nem kerékpárosnak való terep.

Végre kihasználtuk a trekking bringában rejtőző potenciált: fellihegtem a hegytetőn lévő hipermarketbe sörért. Alapvetően kár volt, pont ugyanannyiért adták, mint a sarki kisboltban. Viszont legalább borból volt választék, így vettem is 8 üveggel. Nyaralunk, vagy mifene. Majd eltekertem a kisboltba és vettem 18 doboz sört. Olyan nagy illúzióim nincsenek, a szerdán lehozott tálca sör péntek estére fogyott el. Meleg van és sport.

Ellenben végre jó a sör. Nem tudom mi történt, vagy én változtam meg, vagy a lehozott Mythos sör. Valamikor kedveltem, most viszont alig bírtam meginni. Komolyan, sokszor inkább nullás radlert ittam helyette, annyira nem jött be. Ellenben a most vásárolt horvát/szlovén sörök csúsznak rendesen.

Tény, a trekkinggel nem annyira jó bringatúrázni, különösen, hogy a bringafalka rajtam kívül két országútit tartalmaz. Viszont ha haza kell hozni egy tálca sört a boltból, akkor pótolhatatlan.

Mára be volt tervezve még némi hegymászás drónozási céllal, de hagyjunk már programot a többi napra is, na meg az idő sem annyira ideális, gondolok arra, hogy fúj a szél, mint az állat. (Nem mintha akár a kajakozáshoz, akár a bringázáshoz ez ideális lenne.)

Este újra nekifutottunk a grillezésnek. Halak, rákok vannak, eddig nincs takarítószemélyzet és még az öngyújtó sem veszett el. Csak összejön egyszer.

Tüzeskedés közben megégettem az ujjaimat. A mobiltelefon-nyomkodó ujjaimat.

De egyébként tök jó. Már nincs nagy meleg, a szél viszont elég erős, nincsenek rovarok, élhető a kiülés, különösen a grillkemence mellé. Borral.
A lányok dolgoznak. Az én munkám a parázs biztosításával és az ujjaim megégetésével véget ért.

Murter körbe és borulások
2021.06.24; csütörtök

A hűtő éjszaka feltámadt. Szépen behűtött mindent. Sajnos a fagyasztó is. Két sör kuka.

A hálószoba ablaka tengerre néz. Ami frankó, csakhogy ez pontosan a keleti irány. A napocska hajnali ötkor berúgja az ablakot és felrobbantja a félhomályt. Elméletileg van redőny, de reggel nem boldogultam vele.

Viszont ha már felkeltem hajnalban, kimentem a strandra. Nem egy nagy kaland, kábé húsz méter séta. Jobbra Tisno, balra Betina óvárosa, dombtetőn a templommal, szemben világítótorony. Nagyon kellemeset úsztam, körbe a strandot. A csajok kicsit később inkább futni mentek.

Utána felfedező körút. Meglett a pékség, a halpiac és a zöldséges piac. A pékségben négyféle burek. Jó lesz.

Szóval alapvetően jó, de még mindig ideges és ingerült vagyok. Kell pár nap, mire lenyugszom.

A női szakasz tegnap este panaszkodott, hogy nem volt melegvíz. Legyintettem. Valószínűleg reggelre lesz.
Nem lett. Mondjuk engem annyira nem zavart, ötezer fok van, ilyenkor úgyis hideg vízben zuhanyzok. (A fürdőszobában a szellőzés miatt állandóan nyitva van az ablak. Ide nem jön be a klíma. Meleg van, mint a tehénben.)

Valószínűleg mi vagyunk idén az első vendégek. Kicsit nehezen indul be a lakás.

Első napra két programunk van: körbebringázni a szigetet (közben Tisnón pénzt venni ki az automatából), majd délután technikázni a kajakokkal: páros mentés, ki-beszállás, meg ilyenek.

Öltözzünk be. Hát, nem vittem túlzásba a bringás felszerelést. Vizes szandál (abban úsztam, mert fürdőcipőt sem hoztam), futósnaci (abban fogok evezni is). Ezenkívül szemüveget se raktam be, szerencsére eszembe jutott, hogy a kajakhoz véletlenül pont bringás szemüveget pakoltam. Nagyon praktikus vagyok.

Megint a klímacsapda. Na még ezt. Várjatok, ezt még el szeretném olvasni. Hagy igyam már meg a sörömet. 9.30. Most már indulhatunk, meglett odakint a 30 fok.

A szigetkör nem egy nagy eresztés, olyan 17-18 kilométer. Szintre sem félelmetes, kábé 200 méter. De. Nagyon nem mindegy, hogy ezt a szintet hogyan kapjuk meg. A szigeten nincs sima terep, gyakorlatilag egyik nagy hegy a másik után. Ezek olyan 40-60 méter magas hegyek, meglehetősen sűrűn egymás mellett. Szerpentinekkel nem vacakoltak, a sziget tele van 10-12%-os emelkedőkkel. Szóval kemény terep.
A kör felét a tengerparti úton tettük meg, ez volt a pihenős szakasz, hazafelé viszont középen jöttünk, az ún. gerincen, mely valójában hegyek sorozatából álló hullámvasút.

Tisno, OTP bankautomata. Tud magyarul. Hipp-hopp kiadta a 2000 kunát. Ilyenkor van értelme a Revolut kártyának. Otthon váltottam egy napi pénzt (400 kunát) a Correct Change-nél, olyan 49 körül. Az Auchanban lévő pénzváltónál 51,5 forintért mérték. A Revoluton keresztül 46,5 volt. Mondjuk fogalmam sincs, hogyan csinálták, a középárfolyam olyan 47,5 körül mászkált. A bankkártyás vásárlásokat 48-49 forint körül számolta a bank.

Utána Tisnóban tökön-paszulyon keresztül tekertünk, ahogy a múltkor is, értsd presszóteraszon, étterem kerthelyiségén keresztül, ahogy ezeken az elképesztően szűk dalmát utcákon kell. A folytatás is kalandos volt, Tisno és Jezera között van egy tengerparti sétány, mely egyben kerékpárút és persze strand is. Keskeny, néhol meredek és macskaköves. Kerékpárosokkal, sétálókkal, fogalmatlan strandolókkal. Ja, a csajok országútival jöttek. (Én a trekking bringával, mert az én feladatom lesz a hadtáp.)
Jezeránál kitágult a csatorna, fordultunk is, rendesen megcsapott a szél. Erről eddig nem volt szó. A windy szerint alig lesz szél az egész héten. Na mindegy, nem baj, a kajakokkal úgyis hullámokat akarunk vadászni.

Murterben magyarul beszélő fagyis. Meglepően jól magyarul beszélő fagyis. Aztán elárulta, hogy évekig élt Magyarországon, konkrétan Jászberényben.

A kör után visszamenekültünk a klímába. Ebéd, csendespihenő. Majd négy óra felé kimegyünk borulgatni, este pedig halakat grillezünk. Szombaton jön új vendég, addig miénk az egész udvar, azt csinálunk, amit akarunk. Habár a grill közös, de annyira közel van az egyik apartmanhoz, pont ahhoz, ahová jönnek, hogy utána már mindenkinek kényelmetlen lenne, ha használnánk.

Délutáni alvás. Lenne. Az utcai fronton nem tudjuk leengedni a redőnyt. Pedig kellene, mert a klíma befúvója a másik szobában van, itt a besütő nap miatt nem igazán hatékony. De nem sikerült. Pedig küzdöttünk vele rendesen.
Hat diploma nem tudott leengedni két redőnyt.

Ettől azért még összejött egy kis bóbiskolás. Végiggondoltam. Eddig jó. Bringázunk, csavargunk, úszkálunk. De most következik az, amiért jöttünk. Kiugrani a komfortzónából. Már megint. Ahelyett, hogy csak úgy lógatnám a… szóval csak úgy lógatnám. És persze nem kaptunk kegyelmet, az ablakból látom a tengert, elég emberesen hullámzik. Egy pici beszokási idő pedig nem lett volna rossz.
De pihenni majd ráérünk az Öregek Otthonában.

Ahogy terveztük, délután négykor kimentünk borulgatni. Ha szó szerint vesszük, akkor nagyon hatékonyak voltunk. Ha nem, nos akkor nem.

Már az alapszél is meglehetősen erős volt. Délkeletről. Innen nézve mi pont egy hosszú csatorna végén voltunk, azaz a hullámoknak bőven volt lehetőségük kinevelődni. Sőt, délkelet felé feltűntek viharfelhők is.

A radarképen bekarikáztam Murtert. Látható, hogy igen combos vihar igyekszik a tőlünk nem messze lévő Sibenik felé. Ez minket nem érintett, a vihar szele viszont meglegyintette a sziget térségét is.

Ez a váratlan szél még nem is lett volna akkora baj. Tulajdonképpen ilyesmiért jöttünk. Legfeljebb valóságosabb körülmények között gyakoroljuk a párosmentést. A legnagyobb probléma az volt, hogy a strand aprókavicsos partja, mely ránézésre ideális beszálló volt, nos, nem volt az. Dóra megállt mellettünk, vette kamerával, hogyan fogunk borulni. Nej kicsit kalandosan, de beszállt és kievickélt a sziklák között. Én huszárosan bepattantam a kajakba. Dóra felől jött némi morgás. Hogy ez így túl uncsi. Én nem így gondoltam. Ugyanis a túraszandál rajtam maradt és ez végzetessé vált. Szandállal a lábamon úgy beszorultam a kajakba, hogy képtelen voltam kormányozni, evezni, egyáltalán megmozdulni. A barátságosnál valamivel erősebb hullámok meg csak jöttek oldalról, végül befordítottak a sziklák közé. Próbáltam visszafarolni a partra, de a hullámzásban megfordulni még teljes értékűen is nehéz lett volna, most meg megmozdulni sem bírtam, a sziklák gyorsan közeledtek, így végül az a megoldás maradt, hogy beborultam a vízbe. Ekkor még nem tűnt fel, de a beszálló pereme egy kábé tízcentis vonalon felmarta a lábamon a bőrt. Kievickéltem a partra, kiborítottam a vizet a kajakból, lerúgtam a szandált. Második nekifutás. Dóra már kapcsolta is a kameráját, mert az előző borulásról lemaradt. Akkor azt hitte, hogy amilyen flottul beszálltam, már megyek is Nej után.

Oké, második kisérlet. Szandál nélkül. És most ejtsünk néhány szót a strandról. Aprókavicsosnak aprókavicsos ugyan, de nem olyan hagyományos strand, hanem piszok gyorsan mélyülő. Az aprókavics meredek lejtőt alkot, olyan egy méter magasat, szemből kajakkal nem lehet csak úgy becsúszni rajta. Oldalról kell beszállni. Hullámverésben. Meredek aprókavics-falon állva. Nyilván nem sikerült. Amíg cipő volt rajtam, addig meg tudtam állni a kavicsfalon, mezítláb már nem. Gyorsan, amíg nem süllyedtem bele teljesen a kavicsba, ‘Geronimó!’ felkiáltással bevetettem magamat a kajakba, tulajdonképpen sikerült is, de nem tudtam a kellő erővel elrugaszkodni a talajtól, kézzel kellett egyenesbe löknöm magamat, az evezőm közben elmaradt valahol, én továbbra is a kezemen támaszkodtam, majd amíg az evezőért hajoltam, bedőltem, erre pont jött egy nagyobb hullám és beborított. Amikor kikecmeregtem, a beszálló pereme megint felszántotta a lábamat és tulajdonképpen csak ekkor, illetve később, a parton tudatosodott bennem, hogy kurvaélet, baj van. De egyelőre ott álltam a vízben, mint egy rakás szerencsétlenség. A kajak köztem és a part között, tele vízzel, cseszett nehéz, én pedig nem tudom feltenni a partra. A hullámok folyamatosan jöttek és dobálták mindenfelé, folyamatosan verve le a lábamról a plezúrt. Én pedig egy instabil kavicsos dűlőn álltam, bármit csináltam, a kavics kifolyt a lábam alól, ha el akartam rugaszkodni, csak tovább süllyedtem, nem tudtam stabil alapot találni. Nemhogy a kajakot nem tudtam kitenni a partra, de mezítláb még én sem tudtam felmászni azon a magas kavicsos parton. Végül Dóra segített ki valahogyan.

Egy ideig még gondolkoztam a harmadik nekifutáson, Nej ugye ott körözött bent és várta, hogy egyszer majd megyek, de ekkor vettem észre, hogy rendesen dől a vér a lábamból. A sós tengervízben ez annyira nem ideális, ha éppen a beborulásokat és visszamászásokat szeretnénk gyakorolni.

Így néztem ki két nappal később.

Kihívtam Nejt, becipeltük a kajakokat. Lezuhanyoztam, bekentem a lábamat valami hámosítóval. Remélem, holnapra rendbejön. Aztán délelőtt borulgatunk, utána meg evezünk. (A windy megint megmámorosodott, 25-40 km/h közötti szelet jósolt holnapra. Mindezt úgy, hogy indulás előtt pont azon húztam a számat, nehogy már pont egy egyhetes szélcsend legyen. Úgy tűnik, nem lesz az.)

Az esti grillezés. Ugye a mai és a holnapi esténk maradt volna. Erre beállítottak a háziak kitakarítani az apartmant. Ott sürögtek-forogtak sötétedésig a grillsütő mellett. Szkip. Pedig még öngyújtóért is elmentem a boltba.

Vacsorára kiültünk az udvarra. Soha többet. Csorgott rólam a víz, egy idő után pedig megszálltak a legyek. Egyébként pont ugyanez a bajom otthon is. Emlékszem, valamikor tavasztól őszig kint ültem vagy a teraszon, vagy a lugasban, most meg bent kuksolok a házban. Legyek, szúnyogok, darazsak, poloskák, minden mennyiségben.

Este fényképek feltöltése.
– Megpróbálom, hátha felmegy ezen a vacak wifin.
– Ja, este jobb.
– Igen, az esti áram erősebb.

Úgy tűnik, ez a megállapítás beépült a családi szólások közé. Ki fogom próbálni a munkahelyemen is.

Megint összeraktam Paks2-t. Ez egyre impozánsabb.

A redőny megoldódott. Nem képzavar, tényleg. Valamiért beugrott a szállásadó hölgy és megmutatta, hogy ha a madzagot pont 45 fokban rántjuk meg, akkor a redőny leereszkedik.

Leutazás
2021.06.23; szerda

Fél kilenckor indulás. Terv szerint. Ekkor még egy kicsit túl óvatosnak is tűnt a szállásadónak megadott 17.00-18.00 közötti érkezési intervallum.
Aztán jött az M0 híd. Mind a kettő. Ugyanis akkora dugó volt, hogy a Deák Ferenc hídtól kiindulva továbblógott az RSD hídnál is. Igazából fogalmam sincs, hol lehetett a dugó vége, mi már az M51-ről is dugóba érkeztünk. Három nap hideg élelem.
Nagykanizsán tankolás. Okosan kiszámoltam, hogy onnan teli tankkal pont megfordulok Murterig tankolás nélkül. Úgy is lett. A nagy autó előnyei.
A következő idegtépő dugó a horvát határon volt. Nagyjából egy órát araszoltunk, úgy, hogy a horvát és a magyar határőrök összesen kábé 2 percet foglalkoztak velünk. Arra tudok tippelni, hogy nálunk rendben volt a regisztráció, a horvát csóka csak begépelte a személyi igazolványok számát, aztán biccentett. Valószínűleg a sort azok tartották fel, akik nem regisztráltak előre.

Spoiler, de fontos. Aki most tervez kirándulást Horvátországba, nagy dugókra számítson. Mi előszezonban voltunk, mezei hétköznap mentünk és jöttünk, ennek ellenére összesen 4,5 órát álltunk. Kétszer egy óra az M0, kétszer egy óra a horvát határ, fél óra a Sveti Helena fizetési pont hazafelé. Szezonban nyugodtan számíthatsz minimum a duplájára. Mi a két nagy alagúton (Malá Kapela, Sveti Rok) átsuhantunk, Lucskónál a kártyás sávban éppen csak lassítanom kellett, az M7 is húzott. Ehhez képest most csak a határra 3 órát jósolnak, sőt, immár négyet, a többiből meg bármi lehet, különösen főszezonban, szombaton.

Végül 17.01-kor érkeztünk meg. Szeretek pontos lenni, de ez még nekem is túlzásnak tűnt. A szállásadónak is, mert sehol nem volt. Oké, azért mentettem el a telefonszámát, hogy ilyen helyzetekben se jöjjek zavarba. Erre az a nyomorult mobiltelcsi nem szinkronizálta le az Outlookból. Mi meg álltunk a fizetőparkolóban, nekem folyamatosan jobbra-balra járt a szemem, mikor jön a parkolóőr. (Nem jött. Előszezon.) Szerencsére el volt mentve a szállás weboldala is, onnan lepuskáztam a telefonszámot. (Egyébként tényleg nem értem a dolgot. Hónapok óta minden kontaktot szépen szinkronizál. Ezt valamiért nem csinálta meg. Pedig több nappal korábban hoztam létre. Aztán este, amikor már ráértem, letiltottam a szinkronizációt, majd visszaengedélyeztem, akkor már lejött.)

Az apartman pöpec. Az udvar árnyékos, odabent klíma.

A hálószobában dupla franciaágy, de a konyhai kanapét is ki lehet nyítni, így Dórának is jutott bőven alvóhely. Beüzemeltük a hűtőt, telepakoltuk.
A klíma csapdája: becuccoltunk, utána pedig senkinek sem akarózott kimenni a melegbe. A sörök a hűtőben, elleszünk itt a világ végezetéig.

A szállásadó szerint a bringákat inkább tegyük be a fészerbe. Hmm. Eddig azt mondták, a horvát tengernél nem lopnak.

Na jó, menjünk, fedezzük fel a környéket. Például keressünk boltot.

Betina beach. Nekem ez nagyon hülyén hangzik. Rengetegszer voltunk már ezen a szigeten, Betina egy nagyon picike település. (Igaz, remek az óvárosa.) De akkor is, kábé olyan, mint ha azt mondanám, hogy Alsókukutyin beach. De alaposan bejárva a partot, helyére kerültek a fogalmak. Van egy hosszabb strand, aprókavicsos parttal. Egyébként pedig egy hangulatos, zegzugos sétány. Tudni kell, hogy Betina a hagyományos fahajók építéséről híres, most is tele van a part műhelyekkel. Mindegyiknek saját csatornája van, a csatornák fölött kis hidak, mindegyik felvonható, van, amelyik hidraulikával, van, amelyik csörlővel, a többség melósokkal, fizikai erővel.

Ha már itt járunk, néhány szó a környékről, később úgyis szükség lesz némi helyismeretre.

Illetve aki jobban szereti a linkeket, itt van a Betina Beach a Google Maps-en.
Érdemes nézegetni a gmaps képeit is, bőven lesz illusztráció a némileg meredek, aprókavicsos partról, na meg a sziklákról és a hullámokról (éppen apálynál).

Látható, hogy a Betina-Tisno csatorna északnyugat-délkelet irányú, úgy, hogy a felső végén kiszélesedik és északnak fordul.
Mi pont ebben a kanyarban laktunk, konkrétan ott, ahová a Google a nagy piros beach Betina bumszlit rakja, illetve a fenti képen a zöld Betina bumszli van, azaz az északi szél elég nagy hullámokat tud csapni a strand partjához. Mint ahogy a délkeleti szél is. Sőt, ez utóbbi tud igazán tombolni, hiszen ebből az irányból a hosszú csatorna végén vagyunk. A nyugati, illetve délnyugati széltől elvileg védve vagyunk, bár az utóbbi azért tud viccelődni Tisnó felé az öblök átvágásánál.

Amikre még felhívnám a figyelmet, mert szerepelni fognak a sztorikban: Tisno és Jezera, az öblök: Slanica meg Cigrada, illetve a kicsit távolabbi Tribunj falucska a Lokvice-öböllel. Felhívnám a figyelmet a Vrh Gradine csúcsra Murter mellett, ez gyakorlatilag a fehér keresztes kilátási pont. Felmásztunk a Karavaja templomhoz is. Emellett Dóra elbringázott a Sibenski hídig, illetve körbetekerte a Vrana tavat, de neki könnyű volt, ő nem kajakozni jött.

Azért ez nagyon durva. Amikor rákattintottam – életemben először – a Vrh Gradine csúcsra, a Google Maps egyből kiírta, hogy igen, kedden jártál itt utoljára. Anyád.

Vissza a sztoriba.

Megvolt a bolt, vettünk hideg sört. Jó döntés volt, a hűtő ugyanis nem hűtött. Átlöktünk néhány sört a fagyasztóba, mert az viszont igen. Vártunk. A hűtő továbbra sem tette a dolgát. Elhúztam, nézegettem a hátát. Ez bizony döglött. Felvettem maximumra. Semmi. Kikapcsoltam. Visszakapcsoltam. Mintha… mintha már hallanám a keringető szivattyút. Dóra nem bírta tovább, felhívta a szállásadót. A hölgy azt mondta, hogy tekerjük maximumra, majd várjuk meg az éjszakát. Az éjszakai áram erősebb. Már éppen kezdtem volna röhögni, amikor eszembe jutott, hogy ez a nép adta a világnak Nikola Teslát, lehet, hogy tudnak valamit, amit mi nem.
A biztonság kedvéért betettünk egy sört és egy radlert a fagyasztóba éjszakára.