Nívegy-völgy és Sajkod
2021.07.11; vasárnap

Rohadt meleg volt este. Legszívesebben azt mondanám, hogy mint a tehénben, de ez leginkább már ökörsütésre hasonlított. Valamikor éjjel elegem is lett belőle, felnyomtam a ventillátort maximumra. Öt perc múlva levágta a biztosítékot. Se ventillátor, se hűtő. Csak a mocsok meleg. Valamikor a szombat és a vasárnap között.
– Kész, végünk – realizáltam – A ventillátor nélkül megfulladunk ebben a fémkasztniban.
Aztán leengedtem mind a két első ablakot középig. Ez konkrétan azt jelentette, hogy felvettem egy pólót, kimásztam hátul, természetesen ilyenkor kigyullad a belső világítás, mert mindig elfelejtem átkapcsolni azt a három kapcsolót, kinyitom az első ajtót, sluszkulcs be, elektromos ablakok le, sluszkulcs ki, visszamászás, világítás újból fel, póló le.
De bejött az ötlet, kaptunk levegőt. Hűvösebb mondjuk nem lett, de ne akarjunk mindent egyszerre.
Egy gond volt: így, hogy a ventillátor nem kavarta odabent a szelet, már be tudtak jönni a rovarok. Nemsokára kaptunk is egy legyet. De legalább elszórakoztatott, ha már a dögmeleg miatt úgysem tudtam aludni.
Aztán hajnalban megjött a vihar. Megint kimásztam. Igen, világítás fel. Belőttem, merről fújja a viharos szél vízszintesen az esőt, azon az oldalon feltekertem az ablakot. Igen, a fentebb leírt módon. Vissza a kocsiba. Világítás fel.

Tényleg nem tudom hogyan, de valamikor hajnalban sikerült elaludnom.

Reggelre minden vizes lett. De minden. A vihar nem viccelt.

Recepció. Igen, küldik a szerelőt a biztosítékhoz.
– Hát, pedig ez 10A-es – jegyezte meg a hapsi – Ennek jónak kellene lennie.
– Én sem értem – vontam vállat – Ment róla egy hűtőtáska, egy ventillátor és három mobiltelcsi töltése.
– Hmm.

Szorgalmi feladat. A bringázáshoz csomagolt izotóniás trutymóm (Biotech USA multi hypotonic, igen az a nyomkodós izé) szállítás közben kifolyt. Jó kis ragacsos trutymó, beborított mindent a kajás szatyorban. Takarítás. Kárfelmérés.

A hülye éjszaka miatt csak hajnalban tudtunk elaludni, emiatt későn keltünk. Újratervezés. Nyilván nem ma fogjuk lenyomni a legnagyobb túrát, ahogy eredetileg terveztük. Sőt, nagy túrához sincs erőnk. Magunkévá tettük a Dórának tervezett egyik alternatív túrát, mert még az volt a legkisebb a választékból.
Nivegy-völgy fel, Balatonszőlős, Füred, utána a parton haza. Jó terep, különösen a völgy vége. Óbudavár, Mencshely. Tüdőkiköpő emelkedő.
Meg lábzsibbasztó. Ugyanis mind tegnap reggel, mind ma reggel elfelejtettem bevenni a magnéziumot, a múlt heti kipurcanás után meg valahogy érzékeny lettem rá. Kampec. Megint begörcsölt két helyen a lábam. (Nej szerint most ürült ki a raktár.) Elsőre be is paráztam, hogyan fogok így hazajutni, de végül meglett a megoldás: a csajok csinálják tovább a túrát a hegyek között Balatonfüredig, én viszont Mencshelyről lezúgok Akaliba, ehhez alig kell tekerni, menni fog, ott beveszem a gyógyszert, majd eléjük megyek Sajkodig.

Közben a vihar persze jelezte, hogy nem ment még el. Négyszer-ötször szarrá áztam, meg odafent a csajok is.

Sajkodi strand. Két büfé van, a régi kedvencünk mostanra eléggé lecsoffant. Külsőre még mindig sokkal hangulatosabb, de a választéka elég gyenge lett. Mentem a másikba. Kértem egy csapolt barna sört, vártam a többieket, nézelődtem. Közben újból kitört a felhőszakadás. A mellettem üldögélő család elszontyolodva nézte. Aztán váratlan ötlettel a hapsi eküldte a gyereket, hogy hozza oda nekik a kocsiból az esernyőket. Az Év Apukája.

Agymenés. Mi lenne, ha valaki csinálna paradicsomos, bazsalikomos lángost, mozzarellával a tetején? Magyar pizzának talán túlzás lenne nevezni, de egy kísérletet megérne.

Kabócák. Döbbenet. Először fel sem tűnt, hiszen most jöttünk haza Horvátországból, megszoktuk. Aztán leesett, hogy errefelé nem kellene. Nem azt mondom, hogy mindenhol ott vannak, de Balatonfüred és Udvari között elég sok helyen zsezseg a lomb.

Kemping. Kettővel arrébb egy sötét alak egész nap mulatós zenét hallgat, csutka hangerővel. Oké, ízlésről nem vitatkozunk, de akinek nincs, az miért érzi kényszeresnek, hogy ezt többszáz méteres körben mindenkivel közölje? Most éppen egy régesrégi Solymos Tóni nótát (Jómadár) tör kerékbe valami botfülű briganti. Az előbb meg Máté Pétert erőszakolták meg.

A meteorológia azt mondta, hogy pontosan ugyan nem tudja, de pocsék idő lesz. Eltalálták.

Reggel volt az a bőrradír jellegű vihar, radírozott mindent a földfelszínről, amit bírt, el is ijedtünk a nagyobb túráktól, majd kifejezetten ronggyá áztunk a kicsin is. A szél teljesen megbolondult, egyszerre fújt minden irányból, egy dolog volt állandó, az erőssége. Komolyan, még a vízben volt a legjobb. Be is zúztunk a klasszikus felállásban, csajok úszógumival és sörrel, én meg gopróval.

Estére sütés-főzés. Hal most nincs, van helyette karaj. Utána borozgatás.
Állítólag van ma este egy fontos focimeccs valahol.

Horvátországban morogtam a szabadban étkezésnél, hogy soha többet. Itt meg csak az van. Érdekes módon nem is a szúnyog a legnagyobb probléma, pedig közvetlenül vízparton lakunk, hanem a rengeteg pofátlan aprólégy. Mindig aktívak, reggel is, este is, éjszaka bejön a résnyire nyitott ablakon a kocsiba, utálom, hülye belzebub.

Horgász kitelepül. Közvetlenül mellettünk behangolt pecabotok. De komolyan, a hapsi előtte percekig hangolta a négy botját, hogy különböző hangokon visítson.
– Remélem, botostól elviszi az éjszakai vihar – honorálta Dóra a produkciót, a sátra mellől gyanakvóan pislogva.