Pihenőnap helyett ebédvadászat
2021.07.14; szerda

Az eddigi legpocsékabb éjszakánk volt. Kedden 38 fokig szökött fel a hőmérséklet, izott a kocsi oldala, pedig árnyékban parkoltunk és a szélvédőn is volt árnyékoló. Alvás előtt tíz centit engedtem le mind a két oldalon az ablakot, beüzemeltük a ventillátort, de nem sokat ért. Levegőt ugyan kaptunk, de a harminc fok beszorult. Patakokban folyt rólunk a víz. Már gondoltam arra is, hogy kidobom a matracokat a kocsi mellé és ott alszom, de nagyon hangyás a környék.
És még csak ekkor jött a java. Pár óra forgolódás után hirtelen ötletből leengedtem csutkára mind a két ablakot. (Igen, póló fel, hátsó ajtó ki, világítás fel, első ajtó ki, gyújtás be, ablakok le, gyújtás ki, első ajtó be, hátsó ajtó ki, világítás fel, póló le.) Kezdett javulni a helyzet, de ekkor elcsattant a ventillátor. Megint zárlat, de most szemmel láthatóen elégett, elfüstölt a ventillátorban valami. Lenyomta a biztosítékot is. Kész. Meg fogunk dögleni. Ha a hőség nem öl meg, akkor a rovarok fognak, mert ha nincs ventillátor, akkor szabad a pálya. Na, ekkor kezdett el esni az eső, azaz fel kellett volna húznom az ablakokat. Volna. Mert akkor megsülünk. Megrizikóztam, hogy csak egy rövid zápor lesz és bejött. Kivártam. Persze így sem menekültünk meg, továbbra is csatakosan próbáltunk elaludni, több-kevesebb sikerrel.
Most már tényleg érdekelne, hogyan csinálják a lakóautósok. Mert ez a problémahalmaz náluk is megvan.

Reggel megint kihívtuk a karbantartót, hogy csináljon áramot, utána elsétáltam a gazdaboltba, hátha a gazdák mellett van a polcon ventillátor is, szerencsénk volt, akadt, megvettem az összeset. Ha nem lett volna, ki kellett volna bontanom a kocsit a lakótelepből, hogy bemenjek Füredre, vissza persze már nem tudtam volna rakni, így kikerült volna az árnyékból a napra. Belegondolni is rossz.

Egyébként a természettel szemben erősen vesztésre állunk. Ugye az agyolvasztó meleg, a legyek, hangyák, szúnyogok végtelen rohamai, az alvás nélkül átszenvedett éjszakák, a kánikula közbeni váratlan viharok, mint most is, amikor pánikszerűen el kell pakolni mindent és bezárni, a hirtelen fel-feltámadó szél, mely visz mindent, ami nincs lecsavarozva.
Nehéz lenne elmagyarázni egy idegennek, hogy ezért még fizetünk is.

A hűtőtáskát ellepték a hangyák. Amikor kinyitom, vastagon le kell söpörnöm a dögöket a táska pereméről, mert mennének befelé. Nyilván bejut egy csomó.

Tízóraira ettem egy pogácsát. Már amikor elővettem, a szél alákapott a zacskónak és egyből vitte is. Úgy szaladtam utána és dobtam bele a szemetesbe. Közben kipécézett magának három légy, azokat hesegettem kajálás közben. A hangyáknak pedig a pogácsa tűnt fel, ütemesen nekiállltak felfelé masírozni a szék lábán.
Még jó, hogy vannak szövetségeseink is, a pókok gyakorlatilag minden sarkot beszőttek és hatékonyan dolgoznak, legalábbis a hálóik tartalma szerint. Beszőtték az autó ablakát is. Welcome.

Ma mentünk volna Tapolcára bringázni, de ez van.

Viszont így elég gáz. Viharos a szél, borult az idő, lóg az esőnek a lába. Se bringázni, se kajakozni nem lehet. Na meg a brutál szar éjszaka után úgy másztunk elő reggel, mint a zombik, minimális életerővel. Visszabújhatnánk a kocsiba, bepótolni az alvást, de ebben a korban már büntet a derék, ha túl sokat fekszem. Szóval ülünk az asztalnál, a szél miatt mindent elpakoltunk, és jobb híján nyomkodjuk a telefonunkat. Nem igazán kedvelem ezeket a kényszerű semmittevéseket, de ez után az éjszaka után még jól is esik. Most éppen egy kissé fázom, de egyszerre van zivatarfigyelmeztetés és hőségriadó. Sátorral ideális.

Bakker. Először azt hittem, hogy vonat jön, de nem az volt: elszállt egy nagyméretű utasszállító repülőgép, rögtön a part mellett, kábé 100 méter magasban.
Ez mi lehetett?
Utánaolvastam. Ez volt. Egy NATO Boeing C-17 tette tiszteletkörét durván alacsonyan a Balaton fölött.

Ha már ez lett a pihenőnap, elbringáztunk ebédelni a Vadkacsa étterembe. Ez Örvényesen van, az északi part ritka szabadstrandjainak egyikén. Amikor indult a hely, olvastam egy interjút a tulajjal, azt mondta, hogy elege van a tipikus balatoni strandkajákból, ők újfajta, minőségi strandkajákat fejlesztettek ki.
Jó. Nézzük meg.
Háát…
Kezdjük ott, hogy Nejt az utcán lespriccolták valami maró tisztítószerrel. Odabent a konyhán valaki ablakot akart pucolni és nem vette észre, hogy az ablak nyitva van. Nej sikítva rohant be a strandra, mosdót keresni, ahol lemoshatná magáról azt a csípős izét.
Odabent a pultos csaj nem tudta mi az, hogy viceházmester. A négy sörcsapból csak kettő működött, nem tudták elmagyarázni, miért. Viszont pont az a kettő nem működött, amelyből ittunk volna (barna Kozel, Soproni IPA). A két korsóból a csajszi az egyiket elfelejtette lecsapolni, úgy kellett visszamenni szólni, hogy izé.
A falon három méter magas táblán a kajaválaszték. Tény, nem klasszikus strandkaja, de nem is valami egyedi cuccok. Én currys csirkét néztem ki magamnak, Dóra pulled pork hamburgert, Nej már nem tudott választani, mert addigra közölték, hogy semmi kaja sincs azon kívül, ami egy kisebb táblán, az Ajánlatunk rovatban lett felsorolva: hot dog, lángos, palacsinta, főtt kukorica. Azaz csupa klasszikus strandkaja. Nem kicsi felháborodás volt a vendégek részéről. A két kiscsaj igyekezett tartani a frontot, de nagyon vesztésre álltak. Kiderült, hogy még az elvileg kapható kajákra is közel egy órát kell várni. Ahogy Dóra fogalmazott, ilyen helyről már a próbanapról eljött volna.
Mi is eljöttünk. Még megnéztük a tihanyi kikötőt. Amikor legutoljára ott jártunk Nejjel, egész érdekes kaját adtak a strandon, kíváncsiak voltunk, árusítják-e kifelé is, de már odabent sem volt meg a kocsi.
Végül maradt a biztos pont: Hatlépcsős, velős pirítós.

Vicceltünk azzal, hogy nyugodtan kidobhatnák az összes kaját a velős pirítóson kivül, hiszen szinte minden asztalnál azt ettek, elhangzott valami olyan is, hogy amióta világ a világ, a Hatlépcsősnek a velős pirítós a védjegye, na ezt azért már nem hagyhattam szó nélkül, 38 éve járok több-kevesebb rendszerességgel ide, elég jól emlékszem arra az időre, amikor még bátran lehetett bármikor menni, mindig volt hely, bort ittunk, nem sört, a kaja pedig nem velős pirítós volt, hanem zsíroskenyér lilahagymával.

Bringáztunk hazafelé, amikor Örvényes környékén elment mellettünk egy vicces karaván: öt Trabant és egy Barkas tűzoltóautó. Még mutattam is Dórának, hogy nézze már, milyen jópofa. Erre a kemping portáján beelőztük a sort, később pedig ideköltöztek a mellettünk lévő parcellára.


Megérkeztek, alakzatba parkoltak, a Barkasból került elő sör, néhányan csobbantak egyet, majd eljött a szeánsz kultikus pontja, körbeállták egyikük Trabantját szétszedték és áhitatosan kipucolták a dűznijét. Már ha a Trabantnak van olyanja.

– Te, ezek a hapsik hol fognak aludni? – érdeklődött Nej.
– Nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem a kocsijában aludna.
– Azt mondod?
– Azt. Akkor is nagyot csalódnék, ha egy trabantfanatikus nem dugná meg időnként a kipufogócsövet.

Holnap elméletileg szép, kajakozós idő lesz. Elég nehéz elképzelni, jelenleg a szél apránként bontja le a kempinget és bár a kemping nagy, de az idő a szélnek dolgozik.