Sajkod
2021.07.13; kedd

Elkezdtem tanulmányozni a Windyt, mert kajakozni is kellene valamikor. Háát, ez a 15-35 km/h közötti szél nagyon hozzánkragadt, egész héten ez lesz. Ami a kánikulában jó, a vízen nem annyira, de majd csak lesz valahogy. Ráadásul délről fúj, amelynél csak egy kellemetlenebb irány van Akaliban, a délnyugati, de ismerve magunkat, délutánra az is meglesz.

A héten rendszeresen felmerült egy túrafilozófiai probléma: érdemes-e nézegetni az időjárás-előrejelzést, vagy sem? Például ma a Windy kifejezetten kellemetlen időt jósolt, nem is volt sok kedvem elindulni evezni, de végül egy kisebb túrát bevállaltunk Sajkodig. Aztán egész nap tükörsima vizet kaptunk, visszafelé némileg erősebb hullámokkal. Persze, a Windy mond mindent, hullámot speciel nem, pontosabban csak a tengerekre. Lehet, hogy a szél az általa jósolt kellemetlen szél volt, de a hullámokban ez nem jelentkezett.

Mi mindenesetre élveztük. Eveztünk egy jót, nagyobbat, mint amekkorát eredetileg terveztünk, 17 kilométer lett a vége. Visszaérkezés után az akali strandra is belógtunk a kajakkal. (Vicces ez a nagy-nagy elhatárolódás, egy nádcsomó választja el a kempinget a strandtól, akár a vízben is át lehet sétálni.) Jócskán megérte az illegális behatolás, egy csomó kulturált, széles választékkal bíró strandkocsma van odabent, míg a kempingben csak az a vacak olajszagú retroburgeres.

Kikötéskor fura jelenség: egy anyuka észrevette, hogy kajak közeledik és folyamatosan magyarázta a gyerekének, hogy jöjjön arrébb, jöjjön arrébb. A gyerek persze nem jött, de már ez is meglepő élmény volt.

Ettünk egy cafatot (pulled pork tál) a Cafatban, utána hazakalimpáltunk, bontottunk egy üveg bort és borozgatás közben vettünk nagy hűtőfürdőket, megemlékezve szerencsétlen Dóráról, aki mára a balatoni nagykört vállalta be. (Nyugati medence körbe, 140 km.) A legutolsó üzenet az volt tőle, hogy hűtsünk innivalókat, sokat.

A kulcs az, hogy a székről el kell távolítani a párnákat, ekkor már rá lehet ülni vizes úszónaciban is. A papucsot, szandált nyugodtan el lehet felejteni. Innentől pár perc, hogy az üldögélésből belevessem magam a hullámokba és pár perc, hogy a vízből kijőve töltsek magamnak egy pohár bort.

Kajakozni egy kicsit olyan, mint földrengésveszélyes terepen bringázni. Lehet nulla, vagy enyhe mozgás, de bármikor lehet erős rengés is. Abban is tudni kell tekerni, hiszen haza kell menni valahogy. Viszont akármilyen is a terep, folyamatosan ott lebeg az ember feje fölött a veszély, ami akár komoly veszély is lehet.

A bénázás folytatódik. Sajkodon izgalmas volt a vízreszállás, elfelejtettem megigazítani a fejkamerát. Végig az eget vettem. Amiben az volt a vicces, hogy odafelé alig kapcsoltam be a sima vízen, visszafelé a hullámosabbon már inkább.

Most kezdtek fájni az elfecsérelt Zöldikék. Ebéd után felhívtam Fogl Jánost, hogy rendelnénk tőle két karton bort, de közölte, hogy bocs, nála már elfogyott. Mi meg hülye fejjel itt ittuk melegen, műanyag pohárból. Bár állítólag a dörgicsei kisboltban még van. Legfeljebb arra megyünk haza, mert hogy én bringával fel nem megyek érte, az tutifix.

Kezdem érteni a kemping stratégiáját. Nagyon hosszú a partja, a víz különösen hínáros és nem akarják az egészet karbantartani. Így a dedikált strandot pucolják, azt a szakaszt, amely egyben strand és horgászterep is, azt meg nem. A horgászoknak mindegy, az emberek meg ugyan nincsenek kitiltva, de a többségük utálja annyira a hínárt, hogy magától inkább nem ott megy be.
Két német nénike kezébe vette a dolgot. Gumimatracot tolnak maguk előtt, arra pakolják a kitépett hínárt, majd az egészet kiborítják a partra. Végülis… a hűvös vízben állnak egész nap és úgy érzik, hasznos dolgot csinálnak. (Később kiderült, hogy mindkettő a szövetgatyás horgász pereputtya és neki tisztítják a terepet.)

Néha bemegyek ezért-azért az autóba. Megint cudar meleg van odabent. Vajon hogyan csinálják ugyanezt a lakóautókban? A fém kasztniban ilyen kánikulában tízezer fok lesz estére. Hiába tekerem le az ablakot, a levegő magától nem cserélődik, hiszen éjjel kint sem mozog. Bezzeg a szúnyog, meg a légy, az igen. Letekert ablakkal, ventillátorral olyan hajnalban lesz aludható idő, de az meg csak pár óra. Nem, ne mondd, hogy menjünk Norvégiába. A klíma sem jó válasz, mert nem mindig van áram. Szóval… hogyan csinálják?

Este megint bolt. Még jó, hogy azért mentem el tegnap országúti bicóval és túrahátizsákkal, hogy többször már ne kelljen. Erre rendszer lett belőle. Tegnap a bor fogyott el, ma az alkoholmentes sör. (Igen, jól olvastad. A kísérlet folytatódik.)

Erről a Szíjjártóról mindig egy csivava jut eszembe. Az a pici, agresszív kutya, amelynek állandóan habzik a szája és ha lát egy magánál nagyobb kutyát, egyből nekimegy. És senki nem érti, miért nem tépte még szét valaki.

Megint lecsóshúsos vacsi, utána bor. Fél kilenc és totál álmos vagyok. A kocsiban és a sátorban viszont 40 fok. Bezzeg ha lenne valahol egy klímás szoba, perceken belül egymásra pakolva horkolnánk.

Kövér horgász elsétál a récék mellett.
– De jól mutatnátok egy tepsiben – dörmögte.

Este vízidrón. Halradaros etetőhajó. (Vagy valami ilyesmi. Rengeteg fajta van belőlük.) Ugyanaz a német horgász tekergeti, akinek pisztrángötöst tudnak játszani a botjai.