Hegyek? Megyek! #04/04

Nógrádmegyer – Kazincbarcika Zabar
2021.06.13; vasárnap

A tegnapi viharos nap után 30-50 kmh közötti szél. Szerencsére oldalról, de így sem öröm.

Ez itt a napi táv szintekben. Az a fekete pötty vagyok én, egy váratlan emelkedőn. Annyira a nagy emelkedőre koncentráltam, hogy teljesen elfeledkeztem az előtte lévő huplikról. Aztán amikor találkoztam velük, csak csodálkoztam, hogy ti hogyan kerültetek ide? Hogyan nőtt ki váratlanul 80 méter szint, 12-14%-os emelkedővel? Mert azért az ilyeneket már jegyzik.

Salgótarján. A négysávos főút mellett kerékpárút. Csakhogy az egész város egy hosszú völgyben fekszik, a kerékpárút felszorul a domboldalba. Azaz amíg a főút egyenletesen halad, a kerékpárút hol fel, hol le. Leginkább fel.

Tankolás a benzinkútnál.

Sörológia, összefoglalás: habár a legegészségesebb az alkoholmentes sör lenne, de a táskában megmelegszik és akkor már ihatatlan. Reggelire jó, mert éjszaka hűtőben alszik. (Már ha van a háznál hűtő.) Nullás radlerből eléggé elkeserítő a választék, meglehetősen sok a vacak. A kedvenceimet nem nagyon tartják, egy iható van, a citromos Gösser, de azt meg cefet drágán adják, drágábban, mint a normál sört. Viszont ráálltam arra, hogy nem eszek mellé csokikát és eddig jó.

Ha ránézel a fenti szintábrára, látható egy keményen kiemelkedő hágó. Ez a rónafalui hágó. Nem jegyzik sehol a nagyfiúk között, ennek ellenére rendesen megdolgoztatott. A kilátás viszont szép, ez itt például a somoskői vár Salgó vára.

Meg úgy egyébként is, nagyon hangulatos a táj. Hegyek keretezik a lankákat, mindenfelé virágzó akácerdők, kirajzott méhészek üldögélnek a kaptárak mellett, a teherautók még ott állnak, nemrég pakolhatták le róluk a kaptárakat, háttérben a műhelybódé.

Eszembe is jutott szegény apósom, hogy kibabrált vele a sors. Ő volt a szoboszlói főhere, azaz főméhész. A méhészkedés volt a hobbija, ez éltette. Felszórni a bódét egy kocsira, a kaptárokat az utánfutóra és menni a haverokkal, követni az akác virágzását, majd befejezni a túrát messze északon, Nógrád megyében. Ahol most én járok. Nyugdíjas éveire nagy tervei voltak az öregnek. Többek között a fiamat szemelte ki utódjának, akinek szép lassan át fogja adni a szakmát. Aztán a nyugdíjazása után egy héttel agyvérzés, majd fél évvel később még egy, mely végképp elpusztított belőle mindent, amit az első stroke meghagyott. Még tíz évig feküdt szótlanul egy ágyban, mielőtt elhunyt. A méhészfelszerelést anyósom szórta szét a méhészek között.

Vissza a túrába. Lezúgtam a hágóról ötezerrel. Nem tetszett. Az első kerék felől fura zaj jött. Diósjenőnél az agydinamó vezetéke ért hozzá a küllőkhöz, itt már ilyesmi nem lehetett, mert rögzítettem a vezetéket. Akkor mi? Cerednél nagy sóhaj. Lemálháztam, bringa fejre. Nem találtam semmit. Kicsit igazítottam a féken, a súrlódó hang eltűnt. Nem szeretem az ilyesmit, de menjünk. Visszapakoltam. Mentem.
Amikor csak úgy mentem, akkor nem is volt baj, de az első fék határozottan ütött. Mi lehet ez? Vagy egy durva nyolcas, vagy elállítódott a fékbetét. Aztán a helyzet egyre rosszabb lett, végül már sima tekerésnél is megrándult körönként a fékbowden. Zabar után jött egy nagy emelkedő, olyan 46 kilométernél (lásd fenti szintábra), ott megálltam. Az emelkedőnek nem akartam ilyen állapotban nekimenni. megint lemálházás, felfordítás. Igen, tekerem és egy ponton megszorul. Első körben megpróbáltam a féken állítani. Hogy a szorulós oldalon legyen egy kicsit távolabb a fékpofa a felnitől. Nem ért semmit. Aztán észrevettem. Bakker. A felni pereme egy hatcentis darabon kihajlott. De olyan erősen, hogy mire Zabarig eljutottam, a kihajlás vége el is tört. Megpróbáltam visszafeszegetni, ránézésre jó is lett, mentem egy próbakört, szépen ment a bringa, de amikor behúztam az első féket, akkorát ütött a kerékpáron, hogy kis híján eldőltem. A fékpofa beleakadt a törés szélébe, felfeszítette, majd ki is törte mind a hat centit.

Fejvakarás. Első blinkre nem akkora tragédia. A fékpoba dörzsölni fogja a külsőt, amikor az elkopik, akkor el fog durranni a belső. Ebben a forgatókönyvben van még kábé 100 kilométer, persze kérdés, hogy egy törött felni mennyire fogja bírni. Ha kiakasztom az első féket, akkor minden rendben, semmi nem dörzsöl semmit, csak hát nincsen első fék. Ami egy ilyen szerpentines hegyi közegben életveszélyes. (Ugye a hátsó fék csak lassít, az elsővel lehet megállni.) Meg a kitüremkedett külső bármikor meg tud lepni.

Szóval basszameg.

Az első gondolatom az volt, hogy Pétervására felé beevickélek Egerbe, de arra akkora emelkedők vannak, melyeket első fék nélkül nem lehet abszolválni. A második gondolat azt sugallta, hogy kihívom öcsémet, vigyen be Egerig. Hétfőn keresek szervízt és kedden folytatom a túrát. Ekkor csak a Bükköt buktam volna be. Csak hát voltak gondok. Egerben tetőfelújítás folyik ezerrel, nem biztos, hogy az öcsémnek lesz két szabad órája. Másfelől pedig… új felniként szeretnék valami erős monti felnit, nem ilyen szar lengyelt. (Ha visszaemlékszel, a német bringatúránkat is egy több helyen elrepedt lengyel felni tette tönkre.) Azaz egyáltalán nem biztos, hogy Egerben pont lesz ilyen. (Budapesten elvittem szervízbe, közöltem, hogy DT Swiss monti felnit kérek rá, egy hétre vállalták be. Egerben ez nyilván szóba sem jöhetett volna.)

Száz szónak is egy a vége, végül felhívtam Nejt, hogy léccilécci gyere és vigyél haza. De előtte megbeszéltük öcsémmel, hogy ha úgyis ilyen közel vagyunk, ugorjunk be hozzájuk, úgy sem láttuk még a családi sasfészket tető nélkül. (Ami persze nem igaz, segédmunkásként anno dolgoztam az építkezésünkön.)

Innentől már csak várakoznom kellett.

Ja, nem is írtam, hol robbantam le. Zabar külterületén, egy cigánytelepen. Ha van halmozottan hátrányos lerobbanóhely, akkor ez biztosan az: Észak-Nógrád, világvége, Zabar külterület, cigánytelep. Ehhez képest teljesen rendben volt minden. A romák odajöttek, kérdezősködtek, megkérdezték, tudnak-e segíteni, aztán ment mindenki a dolgára. Vasárnap lévén sok család vonult onnan ide és onnan vissza, mindenki barátságosan köszönt. Az idősebbekkel hosszabban is elbeszélgettem, volt olyan is, aki egészen képben volt, milyen bringatipusok léteznek.
Közel 2,5 órát üldögéltem a patakhíd sarkán. Unalmamban nézegettem, hogyan élnek itt az emberek. Az első, ami már anélkül is feltűnt, hogy figyeltem volna rá, az a dráma. Mindenki ordít mindenkivel. A gyerek a gyerekkel, a felnőtt a gyerekkel, a felnőtt a felnőttel. Majd miután kiordították magukat, megy minden a maga útján, újra mosolyognak. A gyerekek gyerekkorát viszont kifejezetten irigyeltem. Hatalmas porták, a ház mögött kaszálók, a kert végében folyik a patak. A ház mellett hulladékfából épült vár, kifejezetten a purdéknak.
Ami megint érdekes volt, azok a házak. Teljesen rendben voltak. Igényes, karbantartott külső, semmi kopott vakolat, meg ilyesmi. De azt, hogy odabent nincs minden rendben, jelezte a ház melletti budi, melyet használtak is. Azaz odabent fürdőszoba nem nagyon van.

Na szóval, üldőgéltem és vártam.

Érdekes módon hasonló várakozásban pont ezen a környéken volt már dolgom. Kamaszkoromban kismotorral kirándulgattam vadakat Eger környékén. Az egyik ilyen volt, amikor elmentem Salgótarjánba. El is kocogtam, aztán hazafelé Nemtinél bekrepált a motor. De teljesen. Bekopogtam egy portán.
– Csókolom, hol van a faluban telefonfülke?
– A faluban? Kedves, itt nincs ilyesmi.
– Nem mondja?
– De. A legközelebbi telefonfülke Homokterenyén van, olyan hat kilométerre.
– Huh. Köszönöm. Berakhatnám Önökhöz a motort, amig elmegyek telefonálni?
– Persze, tegye csak le ide a kerítés mellé.
– Köszönöm.
Aztán elindultam. Menetközben azon röhögtem, hogy az akkori középsulis szlengünkben volt olyan kifejezés, miszerint ‘hasonszlip Homokterenye’, fogalmam sincs, honnan jött, de a mostani helyzetre tökéletesen illett. Homokterenyéről betekertem a központot, kértem R beszélgetésre a szüleimet (tudja ma még valaki, miket irkálok?), apám el is indult. Én meg vissza Nemtibe. Ott megálltam valami híd mellett és vártam. Mereven néztem minden autót és szuggeráltam,. hogy meggypiros Lada legyen. Végül már vadul leszállt az este, mire apám megérkezett. A házat bezárták. ‘Istenem, add, hogy ne legyen kutyájuk!’ felkiáltással átugrottam a kerítésen, kiadtam a motort, aztán valahogy begyömöszöltük a Lada csomagtartójába és a megfáradt csapat hazaért.

Hasonlóképpen vártam Nejt is. De még nem érkezett meg.

Akkor írkálok egy kicsit a bringás-videós szkénáról. Nem is igazán tudnám megkerülni a témát, az utóbbi hónapokban rengeteg szerzőtől néztem végig rengeteg alkotást. (Külön kiemelve Cobrancót és Passót, akiket nem pár hónapja követek, hanem évek óta.)
Ezeknek a videóknak az a trükkjük, hogy a szerző igyekszik úgy narrálni a videóit, hogy fenntartsa a figyelmet, miközben szebbnél szebb tájakat mutat be, meglehetősen hosszan. Aztán vannak, akiknél ez működik, vannak, akiknél nem. Az érdekes az, hogy mindenki nagyjából ugyanazokat a témákat variálja: vízvételezés, csobbanás, éjszakai sátorhely, időjárás, kaja. Aztán van, akitől elfogadjuk, van, akinél halálra unjuk magunkat.
Én már az elején eldöntöttem, hogy nem ilyen videókat akarok csinálni. A fenti témák nagy része nálam nem működik, mikrofonokkal sem akarom körbetekerni magam. Bátrabban használom a zenét, nem érdekel a reklámbevétel. Az informatív rész eleve a blog, a videók a vizuális hátteret adják. Azt sem érzem helyénvalónak, hogy egy egyhetes túra filmjeivel elraboljak a nézőktől 7-14 órát. Ez nagyon sok. (Félreértés ne essék, néhány alkotótól megnézem ezeket a hosszú filmeket, ahogy megnézik mások is. Csak egyszerűen ez nem az én világom.) Különbség az is, hogy én nem a közönségnek, azaz nem nektek készítem a videókat. Ha megnézitek, örülök. Ha tetszik, örülök. De nem ez a cél. Ezek gyakorlatilag videónaplók nekem és a szűkebb családnak. (Hasonlóan, mint ahogy ez a blog is egyfajta napló nekem, a családnak és az üzletfeleimnek.)
Illetve még valami. A szállás. A múltkori túrán a legdrágább szállásom 5e forint volt. Az öt szállás együtt volt 19e forint. (Külföldön kempingezünk, az is nagyjából ilyen árban van /fő.) Nem hiszem el, hogy ennyire takarékosnak kellene lenni, hogy nem, nem fizetünk, bújkálunk, alszunk illegálban. Az persze más, ha valakinek ez jelenti a szabadságot és élvezetből csinálja. Azt is megértem, ha valaki gyűlöli a kempinget a rengeteg vadbarom részeg társaság miatt. Ezeket én sem szeretem, de elvagyok velük. Az a helyzet, hogy így, lassan hatvan felé közeledve, egyre nagyobb az igényem a vizesblokkra. (Ha meg fedett szállás van, akkor a cucc mennyisége is jelentősen lecsökken, azért ez sem mindegy.)
Visszatérve a szabadság kérdésére, mert itt azért van egy masszív különbség a túrázásban. Aki vadkempingez, az úgy megy, ahogy tud. Nyilván van neki egy körülbelüli terve, aztán ahogy esik, úgy puffan. Ha nagyon szar az idő, akkor bevackol egy fedett buszmegállóba és megvárja, amíg megjavul. Legfeljebb egy-két nappal később érkezik haza. Amennyiben előre lefoglalt szállásra megyek, akkor oda meg kell érkeznem, akármilyen idő is van. Ezért nem is látsz nálam olyat, hogy beállok valahová és megvárom, amíg elmúlik a rossz idő. Megyek.

Végül Nej csak megérkezett, normál idóben. Induláskor volt aggódás, még nem lakta be ezt az autót, de a végére belejött. Komfortzóna, ugye.

Hazafelé, ahogy ígértük, még beugrottunk Egerbe, aztán vissza Pestre, egy karambol miatt sztráda helyett az Alföldön, de legalább megmutattam, merre jöttem volna haza. Ha a bicó is úgy gondolta volna.

A történetnek természetesen még nincs vége. Már rajzoltam egy új útvonalat. Amikor időm lesz, nekifutok még egyszer.

4 Comments

    • Nem egyszerű a helyzet. Onnan, ahol álltam, bármelyik lehetett. Írás előtt a Google Maps-en ellenőriztem le, ott a fényképek alapján úgy tűnt, hogy a somoskői vár. Most, hogy jeleztél, utánanéztem alaposabban és kiderült, hogy a gmaps-re rossz fényképeket töltöttek fel. Végül a tornyok alapján tudtam beazonosítani: a somoskői várnak törés van a kupolájában, a Salgó várának kupolája szabályos tömpe gúla, amely alatt át lehet látni. Belenagyítva a fényképembe, ez egyértelműen a Salgó vára.
      https://www.origo.hu/utazas/nagyhasab/20160622-ket-magyar-var-egy-foton-de-vajon-hol-keszult.html

  1. Ha a hatso is feladja: https://www.ryde.nl/-andra-rims
    Szerintem elpusztithatatlan, abbol kiindulva amit tolem eddig elviselt. (andra 30 CSS)

Leave a Reply

Your email address will not be published.