Reggeli futás, utána zuhanyzás. Hálószoba. Zokni felszenvedése. Közben elvándorolt a tekintetem és megállt egy fekete könyvön Nej szakkönyvei között. Láttam már ezerszer, de most kíváncsi voltam, mi is ez. Levettem. Atyavilág.
A PERRY.
Egy időben ez volt a bibliánk. Ha valami nem volt világos, irány a könyvtár és ebből lehetett utánanézni. Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, sőt, kifejezetten agyzúzó. De tényleg benne volt minden.
Felcsaptam.
Izé. Biztos nem jó helyen nyitottam ki.
Lapozgattam. Visszarogytam a székbe. Tovább lapozgattam.
Ember. Egy kumma szót nem értettem belőle. Nem mintha sok szó lett volna benne, adatok, táblázatok és az elviselhetőnél sokkal-sokkal több integrál jel. A címek még úgy-ahogy mondtak valamit, de a bevezető mondatoknál már feladtam. És valamikor mindezt értettem. Vagy legalábbis levizsgáztam belőlük. Hihetetlen. Nem az, hogy valamikor mire voltam képes, hanem az, hogy mindezt huss, simán elfelejtettem. Komolyan, úgy éreztem magam, mint Algernon a könyv vége felé. Csak ültem és zavartan bámultam a falat.
Aztán szerencsére eszembe jutott, hogy milyen reakciókat kaptam, amikor kijött a TCP/IP hálózatokról írott könyvem. Melyben több volt a szám, mint a betű. Melyben még véletlenszerűen sem volt tizes számrendszer, csak a szép letisztult kettes, meg a frappáns tizenhatos. Megnyugodtam. Ez azért még mindig megy. Nem történt semmi, csak kidobtam egy absztrakt garnitúrát és behoztam helyette egy másikat. Nincs itt semmi látnivaló, lehet továbbmenni.
Month: October 2020
Gombócok
Nehogy már a család másik halmániákusa ne egyen még idén valami halat a Halas Gusztiban. És mivel a hely 11-én zár, a jó idő meg 10-én, túl sok időnk nem maradt töprengeni.
Csak éppen most kajakkal mentünk. Ahogy a szlogen mondja, “Földön, vízen, levegőben”. Meglesz az utóbbi is, csak még egy kicsit várni kell rá.
Ja, a cím. 30 darab év. Ahogy a szólás mondja, még gombócból is sok. De egyelőre még jól viseljük egymást. Sőt. Már eleve az, hogy egy ilyen szép, kerek évforduló megünneplésére mindketten teljesen adekvát megoldásnak tartottunk egy bágyadt őszi, háromórás közös kajakozást(1), meg egy vízparti kocsmában a hekk/(sültkolbász)/sör kombót, és eszünkbe sem jutott, hogy elmenjünk egy puccos helyre vacsorázni, mint ahogy az sem, hogy felesleges, cserébe drága ajándékokat vegyünk egymásnak, szóval mindez mutatja, hogy ez egy szerencsés párosítás. Bishundertundzwanzig.
(1)Beleértve az ún. Romantikus Csatornát is.
A bukás
Igértem, megírom, milyen volt az éjszakám azon a napon, amikor annyi minden történt.
A címről. Nem, nem a híres filmről van szó. És persze nem is erről a rossz emlékű önkormányzati történetről.
Itt van ez az álarcos fojtogató. A néma gyilkos. Ezek mind egy betegség homéroszi jelzői. Reflux. Aki nem ismeri, röviden arról van szó, hogy a nyelőcső alsó része nem zár rendesen, így ha a gyomorban éppen akció van, akkor a savgőzök, időnként pedig folyékony/szilárd darabok is feljönnek, egészen a garatig. A savgőzök marják a fogat, krákogást, köhögést okoznak. Az sem túl kellemes, amikor a nyelőcsövet marják. A szervezet próbál ellene védekezni, a nyelőcsőben a sejtek megpróbálnak hasonló védelmet kiépíteni maguknak, mint ami a gyomor belsejében lévő sejteknél van, de ez egy veszélyes mutatvány, ugyanis a folyamat hajlamos félremenni és akkor rák lesz belőle.
Na, ezzel a betegséggel kábé 25 éve küzdök. Sokáig szedtem rá gyógyszert, de az igazi megoldást a drasztikus fogyás hozta el.
Hogy érthető legyen. Képzeld el, hogy van egy lufid, amelynek gyenge a szelepe. Ha csak úgy leteszed, akkor egy nap alatt ereszt le. Ha ráraksz egy nagyobb súlyt, akkor meg félóra alatt.
Alapvetően rendben is lenne, de néha… egyszerűen olyasmi történik, ami nem történhetne meg.
Első sztori. Ekkor még túlsúlyos voltam, viszont rendszeresen szedtem gyógyszert. Szilvásváradon voltunk, haverokkal, hétvégi bográcsparti, bor, whisky, szivar. Nagyon későre készült el a szarvaspörkölt sztrapacskával, viszont elképesztően finom lett, ettem is belőle két tányérral. Utána meg még borozgattunk.
Aztán éjszaka arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. A refluxszal együtt feljött valami szilárd anyag is, átbukott a légcsőbe, majd beragadt. Minél erősebben próbáltam levegőt venni, annál mélyebbre került, annál reménytelenebb lett a helyzetem. Végül elájultam és leestem az ágyról. Ekkor volt még kábé 1 perc hátra az életemből. Szerencsére nem egyedül aludtam. A szobatársam felébredt a puffanásra. Ugyan nem tudta, hogy mi van, de hátulról átkarolt és megpróbált visszarakni az ágyra. Fogalma sem volt róla, hogy ezzel a mutatvánnyal pont a Heimlich műfogást hajtotta végre. Sikeresen. Egyszer csak kaptam levegőt. Magamhoz tértem. És nem értettem, hogy a szobatársam miért ölel át hátulról. De aztán lassan összeraktam, mi történt. Volt időm rá, nem nagyon akaródzott visszaaludnom..
Második sztori. Már nem voltam túlsúlyos, viszont a gyógyszert is abbahagytam. Szülinapi parti. Szarvaspörkölt, sztrapacskával. (Tényleg. Nem hülyéskedek.) Későn készült el, viszont nagyon finom volt. Aztán utána borozgatás. Éjszaka megint arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Felültem az ágyban. Ösztönösen egyre erősebben próbáltam levegőhöz jutni, ami az egyik legrosszabb technika. Majd elájultam és kizuhantam az ágyból. Pont rá az éjjeliszekrényre. A szekrény ugyan eltört, de olyan szerencsés volt a zuhanás, hogy összenyomta a tüdőmet, a nyomás pedig kimozdította a beragadt kajadarabot. Arra tértem magamhoz, hogy az ágy mellett üldögélek, és támasztom a szekrény egy darabját.
Ez a kettő volt a legdurvább. A leckét mindenesetre megtanultam. Felpolcolt párnákkal alszom. (Pedig utálom.) Minden tilos, ami felfúj. Este hat után pedig nincs kaja. Nemcsak zsíros, meg fűszeres nincs, hanem semmilyen. Ennek elméletileg működnie kellene.
Nos, nem teljesen. Innentől kiszámíthatatlanul történnek az éjjeli bukások. Tippre azt mondom, hogy a stressz, meg valószínűleg a bor. Egy változás azért van, ezek már nem halálos bukások. Mivel nincs kaja, így csak folyadék bukik fel, az meg nem tud megakadni a légcsőben. Pokolian rossz, nyilván. Gyakorlatilag sav bukik át, mely utána végigmarja a légcsövet és a tüdőt. Rengeteg köhögés, krákogás. Napokig. Már maga az is órákba telik, mire eljutok odáig, hogy vissza tudok aludni. De már nem halok bele.
Nos, ez történt szerda éjjel. És emiatt mondtam azt csütörtökön, hogy le van szarva a szar is, ma eldobok mindent, bringázok a lányommal, sörözgetek és dartsot nézek. Rámfért.
Megkönnyebbülve
Nem tehetek róla, nehezen tudom túltenni magam ezen az egészen.
Például borzalmasan utálom a Facebookot. Február előtt kábé kéthetente léptem be, gyorsan visszajelölgettem, akiket ismertem és ennyi. Aztán jött ez a rémálom és naponta hússzor léptem be. Mindig remegő gyomorral. Megint milyen aljasságot követett már el ez az arrogáns önkormányzat? De muszáj volt, mert ez volt a fő kommunikációs platform. Gyűlöltem.
Na, ez most megszűnt. Ma még beléptem, de holnaptól vissza fogok térni a kéthetes tempóra. Már előre élvezem.
Aztán volt egy borzalmas éjszakám. (Úgyis megírom.) Meg előtte egy elég vacak napom. A melóban beledugták a fejünket egy trágyadombba, ami nem hangzik túl jól, de legalább már valami, mert eddig csak fantomokkal kardoztunk egy sötét alagútban. Persze minden eddigi tervezgetés ment a kukába, de ez már csak ilyen.
Szóval felkeltem csütörtök reggel és csak néztem magam elé. Nincs háború. Béke van. Nem kell azon agyalni, hogy mit lehetne még kitalálni egy teljesen egyenlőtlen harcban. A meló is letisztult. Nem lett jó, de letisztult. Ráadásul élek, ami az éjszaka után egyáltalán nem volt egyértelmű.
Mi legyen?
Hát szarjunk bele mindenbe.
Éppen a reggeli kávémat szürcsölgettem, amikor leballagott a lányom.
– Van kedved bringázni egy százast? – kérdeztem.
– Persze.
Időjárás. Tökéletes. Akkor menjünk.
Pörgős ötvenes Ráckevéig. Utána birkózás a brutális szembeszéllel. Rizmájer. Halas Guszti. Itthon pedig szentandrási sörök és Darts World Grand Prix.
Élek, mint a moha.
Utórezgések
Vannak. És elsősorban nem is arra gondolok, hogy a felheccelt csőcselék miket tombol az önkormányzat, illetve a hozzájuk közel álló emberek által moderált FB csoportokban. Konkrétan leszarom.
Akadnak itt érdekesebb dolgok is.
Például a kvázi hivatalos oldalunkon megjelent egy összefoglaló. Akit érdekel, mi is volt a háttérben, mitől oldódott meg ilyen hirtelen a probléma, annak ez kötelező olvasmány. A szerző tényfeltáró újságíróként ment utána egy csomó dolognak. Le a kalappal.
Aztán egy újabb fontos link.
De előtte egy beszélgetés tegnapról.
– Mi lesz hosszabb távon az utcával? – kérdezte egy lakó.
– Mire gondol? – kérdezett vissza a polgármester.
– Konkrétan arra, hogy kell-e a következő választás után is aláírásokat gyűjtenünk?
Nyilván el lett röhögve, de a kérdés valahol jogos.
- A 90-es években itt, a házak között akarták elvezetni az M0-t. A civil összefogás akadályozta meg.
- 2008-ban valami vogon felmelegítette a tervet. Ha M0 nem lehet, legyen akkor egy nagyforgalmú belső körút. Ez volt a KKK. A civil összefogás megakadályozta. (Sajnos nem végleg, jelenleg még mindig a megvalósítandó projektek között van. Csak nincs rá pénz.)
- 2015-ben a Fideszes önkormányzat szerette volna leaszfaltozni a Flór Ferenc utcát. A projekt vezetője Lévai István polgármester-helyettes volt. Az erős civil tiltakozás hatására elálltak a projekttől.
- 2020. Az ellenzéki önkormányzat szerette volna leburkolni a Flór Ferenc utcát. Mivel tudták, hogy civil tiltakozás lesz, az egészet megpróbálták a lakosság háta mögött, sunyiban megoldani. Majd miután nem sikerült, kommunikációs háborút indítottak. Nyolc hónapnyi csatározás után a civil tiltakozás célbaért.
- És akkor nem beszéltem még az erdő melletti Cséry-telepről, mellyel kapcsolatban szintén volt egy csomó disznóság. Itt is voltak civil tiltakozások.
Mint látható, ennek a környéknek nagyon kijutott. Cserébe viszont megedződtünk. Pontosan tudjuk, hogy a helyi hatalom nem értünk van, hanem magáért. És ha úgy gondolja, akkor simán átgázol rajtunk. Emiatt folyamatosan harcra kell készülnünk. Nem szabad megpihenni, kiengedni. Az ellenség egyből kihasználja és pozíciót nyer.
Erről szólt a kérdés.
A tegnapi tudósításból kifelejtettem, hogy nem csak az utca két képviselője volt ott a polgármester mellett, hanem befutott Lévai István is. Aki utána meg is írta a véleményét. Imhol. Örülünk neki. De nem árt, ha tudja, hogy legalább húszan lementettük a screenshot-ot. Arra az esetre, ha a következő választáson ők nyernének és megint nekiszaladnának a környéknek.
A többi link is érdekes.
444: Kiharcolták a lakók, hogy ne kerüljön szilárd burkolat egy XVIII. kerületi erdőszéli földútra
HVG: Lefújtak egy pestszentlőrinci útfelújítást, mert a helyiek azt kérték, maradjon földút
A 444-nek külön köszönet. Tavasszal, amikor az ún kormánykritikus média nem tudott mit kezdeni velünk – hé, ember, ezek egy ellenzéki önkormányzattal balhéznak! – egyedül ők adtak le egy korrekt cikket. Nyertek is tőlem egy hozzájárulást.
Ja, hogy lehet, hogy most hirtelen mindenki rákapott a témára? (Háttérben felkészül a Telex.) Nos, ugye jött ez a zseniális kommunikációs szakember. Aki kitalálta, hogy erre az 1300 méteres útra tegyenek ki 29 óriásplakátot. Leszarva minden létező szabályozást. És persze vastagon legyen rajta propaganda. Hogy is mondjam. Van az a klasszikus mondás, miszerint nem az a hír, ha egy kutya megharap egy embert, hanem ha egy ember megharap egy kutyát. Az, hogy egy világvégi földutat le akar burkolni az önkormányzat, a lakók meg ellenzik, őszintén szólva a kutyát sem érdekelte. De ez a 29 óriásplakát, szűk helyen, eltakarva az erdőt, már nagyon jó hír. Sokan fognak rákattintani. És ennyi. A 24.hu-nak szerencséje volt, pont jókor jelent meg az írásuk. A többiek pedig már csak utókövetni tudnak. De mivel a hír izgalmas, meg is teszik.
Recent Comments