DOTT. Azaz Day Of The Tentacle.

Istenem. Fiatalkorom legendás kalandjátéka volt. (Mármint az Időrégész mellett.) A DOTT annyival volt nehezebb, hogy egy kukkot sem tudtam akkoriban angolul. (Mindig is németes voltam.) De, minő csoda, akkor már lehetett Windows alatt is DOS programot futtatni, méghozzá multitasking környezetben, azaz alá tudtam rakni egy MOBI angol szótárat, így ha lassan is, de meg tudtam fejteni, mit is írtak ki a képernyőre.
Szenvedés volt.
Mint az egész játék.
De egy haverommal összefogva közösen végigcsináltuk. Ember! Nagyon brutál volt. Nagyon elrugaszkodott elmére volt szükség hozzá. Aztán csináltunk is egy leírást a végigjátszásról, de ennek manapság már nincs jelentősége, tele van vele a net.
Mindenesetre jó buli volt. Élveztem minden percét.

Szép volt, jó volt. Elmúlt.

Erre itt van a hír, hogy kijött a DOTT2: Return of the Tentacle. Azannya. Hiszen már sokkal jobb az angolom. Sokkal kifacsartabb a gondolkodásom.
Tudom, évtizedek óta nem játszom, az élet bőven megadja azt az adrenalint, azt a szellemi kihívást, azokat a logikai fejtörőket, melyeket korábban csak a játékok voltak képesek megadni, de egy DOTT2 még mindig megdobogtatja a szívemet, még engedi előbújni a vastag rinocéroszbőr alól a fiatalkori énemet.

Letöltöttem.

Kipróbáltam.

Kidobtam.

Ezek komplett hülyék. By design. Mégis, hogyan gondolták?
Nincs szöveges interface.
Egy olyan játékban, ahol minden kötőszónak különleges jelentősége van. Ahol nem ritkán csak úgy találod meg a helyes megoldást, hogy az elhangzott szöveget nyelvtanilag elemzed.
Igen, már jobb az angolom. De ezek annyira, de annyira magasra emelték a lécet, hogy nekem – pusztán az angol szövegértés miatt – teljesen reménytelen a játék.

Menjenek a fenébe.