Igértem, megírom, milyen volt az éjszakám azon a napon, amikor annyi minden történt.

A címről. Nem, nem a híres filmről van szó. És persze nem is erről a rossz emlékű önkormányzati történetről.

Itt van ez az álarcos fojtogató. A néma gyilkos. Ezek mind egy betegség homéroszi jelzői. Reflux. Aki nem ismeri, röviden arról van szó, hogy a nyelőcső alsó része nem zár rendesen, így ha a gyomorban éppen akció van, akkor a savgőzök, időnként pedig folyékony/szilárd darabok is feljönnek, egészen a garatig. A savgőzök marják a fogat, krákogást, köhögést okoznak. Az sem túl kellemes, amikor a nyelőcsövet marják. A szervezet próbál ellene védekezni, a nyelőcsőben a sejtek megpróbálnak hasonló védelmet kiépíteni maguknak, mint ami a gyomor belsejében lévő sejteknél van, de ez egy veszélyes mutatvány, ugyanis a folyamat hajlamos félremenni és akkor rák lesz belőle.

Na, ezzel a betegséggel kábé 25 éve küzdök. Sokáig szedtem rá gyógyszert, de az igazi megoldást a drasztikus fogyás hozta el.

Hogy érthető legyen. Képzeld el, hogy van egy lufid, amelynek gyenge a szelepe. Ha csak úgy leteszed, akkor egy nap alatt ereszt le. Ha ráraksz egy nagyobb súlyt, akkor meg félóra alatt.

Alapvetően rendben is lenne, de néha… egyszerűen olyasmi történik, ami nem történhetne meg.

Első sztori. Ekkor még túlsúlyos voltam, viszont rendszeresen szedtem gyógyszert. Szilvásváradon voltunk, haverokkal, hétvégi bográcsparti, bor, whisky, szivar. Nagyon későre készült el a szarvaspörkölt sztrapacskával, viszont elképesztően finom lett, ettem is belőle két tányérral. Utána meg még borozgattunk.
Aztán éjszaka arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. A refluxszal együtt feljött valami szilárd anyag is, átbukott a légcsőbe, majd beragadt. Minél erősebben próbáltam levegőt venni, annál mélyebbre került, annál reménytelenebb lett a helyzetem. Végül elájultam és leestem az ágyról. Ekkor volt még kábé 1 perc hátra az életemből. Szerencsére nem egyedül aludtam. A szobatársam felébredt a puffanásra. Ugyan nem tudta, hogy mi van, de hátulról átkarolt és megpróbált visszarakni az ágyra. Fogalma sem volt róla, hogy ezzel a mutatvánnyal pont a Heimlich műfogást hajtotta végre. Sikeresen. Egyszer csak kaptam levegőt. Magamhoz tértem. És nem értettem, hogy a szobatársam miért ölel át hátulról. De aztán lassan összeraktam, mi történt. Volt időm rá, nem nagyon akaródzott visszaaludnom..

Második sztori. Már nem voltam túlsúlyos, viszont a gyógyszert is abbahagytam. Szülinapi parti. Szarvaspörkölt, sztrapacskával. (Tényleg. Nem hülyéskedek.) Későn készült el, viszont nagyon finom volt. Aztán utána borozgatás. Éjszaka megint arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Felültem az ágyban. Ösztönösen egyre erősebben próbáltam levegőhöz jutni, ami az egyik legrosszabb technika. Majd elájultam és kizuhantam az ágyból. Pont rá az éjjeliszekrényre. A szekrény ugyan eltört, de olyan szerencsés volt a zuhanás, hogy összenyomta a tüdőmet, a nyomás pedig kimozdította a beragadt kajadarabot. Arra tértem magamhoz, hogy az ágy mellett üldögélek, és támasztom a szekrény egy darabját.

Ez a kettő volt a legdurvább. A leckét mindenesetre megtanultam. Felpolcolt párnákkal alszom. (Pedig utálom.) Minden tilos, ami felfúj. Este hat után pedig nincs kaja. Nemcsak zsíros, meg fűszeres nincs, hanem semmilyen. Ennek elméletileg működnie kellene.
Nos, nem teljesen. Innentől kiszámíthatatlanul történnek az éjjeli bukások. Tippre azt mondom, hogy a stressz, meg valószínűleg a bor. Egy változás azért van, ezek már nem halálos bukások. Mivel nincs kaja, így csak folyadék bukik fel, az meg nem tud megakadni a légcsőben. Pokolian rossz, nyilván. Gyakorlatilag sav bukik át, mely utána végigmarja a légcsövet és a tüdőt. Rengeteg köhögés, krákogás. Napokig. Már maga az is órákba telik, mire eljutok odáig, hogy vissza tudok aludni. De már nem halok bele.

Nos, ez történt szerda éjjel. És emiatt mondtam azt csütörtökön, hogy le van szarva a szar is, ma eldobok mindent, bringázok a lányommal, sörözgetek és dartsot nézek. Rámfért.