Érdekes volt. Hivatalosan szezonzáró túrázgatás a tengerikajakos baráti társasággal. Ehhez képest talán 1 kilométert eveztünk a társasággal, egyébként végig kettesben voltunk.
Nagy Morotva
2020.10.02; péntek
Korán keltünk, megpörgettük a napot, kihagytam egy csomó megbeszélést, mégis viszonylag későn értünk le. Olyan három órakor szálltunk vízre, hatkor meg már sötét van. Nyilván nem lehet sokat evezni. Benéztünk a Nagy Morotvára. Tavasszal is voltunk az öcsémékkel, fel akartam venni, hogy mennyire más most a terep tele sulyommal…. erre egy darab sem volt. Lehalászták volna?
Fél hat körül értünk vissza. A parton a szúnyogok összeálltak egy gigantikus vadállattá és egyszerre támadtak mindenhol. A leghalálosabb az volt, hogy egyszerre cipeltük be a két kajakot, az egyiket kézben, a másikat kiskocsin húztam magam után. Ebből kiszámolhatod, hány kezem maradt ahhoz, hogy elhajtsam magamról a szúnyogokat. Habár kellemes idő volt, a faházhoz tartozott terasz is, meg kinti pad is, de szó nélkül menekültünk be a házba vacsorázni. Aztán este nyolc körül indult az élet. Mármint nekünk, mert addigra már úgy egyébként elég magasra hágott a hangulat, a kempingben valami cég éppen csapatot épített a hétvégén, a velejáró adekvát ordító nyálas zenével és az esti bebaszcsival. Túl sok értelme nem volt disztingválnunk, mi is jól elvoltunk. (Húsz ember zene nélkül is tud elég hangos lenni.)
Sarud
2020.10.03; szombat
Este rákérdeztünk, mi lesz a mai program. Poroszló. Nagyjából 5278 alkalommal eveztünk már át a szomszéd várba, ráadásul a meteorológia is jó időt mondott egész napra, emiatt úgy döntöttünk, hogy függetlenítjük magunkat. Elindulunk korábban (két embernek még van rá esélye, húsznak már nulla, mindig lesz valaki, aki az utolsó pillanatban érkezik le a partra és lesz olyan is, aki még később esik csak be, amit én konkrétan akkora tahóságnak tartok, hogy nem is nagyon van rá szavam, hiszen mások idejét rabolják el, na mindegy) és inkább megyünk egy nagyobb kört. Így jött ki Sarud. Némi reménykedéssel.
Öt perc meteorológia. A magam részéről esküszöm a MET előrejelzéseire. A legtöbb meteorológiai oldal úgy működik, hogy az ingyenes verzióban a modell bemenetként 24 órával korábbi eredménysort kap. A fizetős verzió kapja meg a prompt adatsort. Ez alól kivétel a MET, mert ott az ingyenes is azonnali adatból dolgozik. Cserébe viszont a vizualizáció katasztrófa, a weboldal használhatósága pedig a bányászbéka segge alatt. Nem véletlenül tarolt az Időkép, amikor megjelent. Színes, szagos, látványos… cserébe köze sincs a valósághoz. A met.hu pedig – elismerem, nem lehetett könnyű – de mobiltelefonon használva a weboldalt, még tragikusabb: nem reszponzív és néhány helyen konkrétan bugzik. (Majd próbálj meg eljutni a nyitóoldalról oda, hogy beírhasd egy település nevét. Nem fog menni. Ha az oldal nincs elmentve könyvjelzőként, akkor reménytelen.) A mobilra optimalizált verzióból meg pont a legfontosabb részek hiányoznak. Emiatt örültem nagyon a meteora app-nak. Ez végre egy telitalálat, de legalábbis 9,5 pont a tízből. Nem akarok itt ódákat zengeni róla, töltsd le és játsszál el vele. Na jó, egy apró példa: GPS alapján érzékeli, ha olyan tavon vagy, ahol van viharjelzés. És ha az változik, akkor figyelmeztető üzenetet küld a telcsire, mely nálam össze van lőve az órával, így egyből látom, ha mondjuk fellőtték az egyest. (Ez konkrétan meg is történt szombaton.)
A másik kötelező applikáció a Windy. De erről már írtam egy csomót. Európa szinten radar, elképesztően profi vizuális előrejelzés. (Sajnos itt már csak a fizetős verzió prompt. Viszont ha többet eveznék tengeren, egy percig sem haboznék a vásárlással.)
A meteora csendes, napos időt jósolt szombatra. A Windy-n ellenben már látszódtak az apró részletek is. Miszerint 11 körül megerősödik a szél, déltől pedig meglehetősen erős lesz. Kilenckor indulunk, a Sarudi medence 10 kilométerre van, másfél óra, nagyjából akkor érünk oda, amikor kezdődik a tánc. A terep kifejezetten hullámos: sok a szél, alacsony a víz. Tipikus Balaton déli part.
Végre.
Ezt a kajakot 2017-ben vettem. Jócskán kívül esett a komfortzónámon. De hát pont azért vettem. Az első év elment azzal, hogy magamhoz igazítsam. Nem volt egyszerű: én sem vagyok könnyű eset, a kajak sem egy matyóhímzés. A második év elment azzal, hogy kezdtünk összecsiszolódni. Sima vízen nem is volt gond, de ebben a két évben szinte mindenhol, ahová mentünk, erősen szeles idő fogadott. Nem tudtam úgy lemenni a Velencei-tóhoz, hogy ne legyen minimum sárga jelzés. Rengeteget dühöngtem. De végül csak-csak haladtam. Eljött a 2020-as év. Egyértelmű volt a célkitűzés: idén bele kell menni a vad hullámokba. Meg kell nézni, hogy összeszoktunk-e már ennyire? Hogy feljavultam-e már ehhez a kajakhoz? És ha nem, akkor addig ütni-vágni, amíg nem megy. Még ha többször alsógatyát is kell majd cserélnem kiszálláskor. Nos, mi történt? Ebben az évben minden hol tükörsima víz fogadott. Háromszor voltam a Velencei-tónál. Mind a háromszor unalmas, sima vízen pilinckáztam. Az RSD szintén. És gyakorlatilag el is ment a szezon. Persze, lehet szezonon kívül is evezni, de amikor úgy megyek ki, hogy benne van a pakliban a beborulás, akkor nem mindegy, milyen hideg a víz.
Nos, a Sarudi medence átvágásakor bal hátsó nagy hullámok voltak. Egy későbbi, névtelen tónál jobb hátsó nagy hullámok. Végül a Tiszán oldalról jöttek. Eleinte paráztam, mint az állat, de csodálkozva tapasztaltam, hogy még mindig a kajakban vagyok, szóval a vége felé már kezdtem megnyugodni.
Viszont… szóval, bírkóztunk a hullámokkal a Sarudi medencében, aztán szembejött velünk egy tengeri miniyacht (az, amelyik a korábbi csatornában meg hátulról rongyolt el mellettünk), utána pedig egy négy, közepesen nagy hajóból álló karaván. Akkora közös hullámuk volt, hogy kábé egy percre elnyomták a szél által korbácsolt hullámot. Mely persze hamarosan visszajött. Külön élveztük az átmenet édes perceit. Most legszívesebben morognék, hiszen ha már beleszarnak mindenbe, legalább annyi sportemberi szolidarítás lehetett volna bennük, hogy távolabb mennek el tőlünk, de hát ha nem, akkor nem, végülis nem lehet mindenki értelmes ember, viszont kivételesen mégsem morgok, mert ide most stressztesztelni mentünk, ahhoz meg pont jól jött egy ilyen nehezítés. Ettől persze még bekaphatják.
Na meg… szombat. Talán az utolsó napos hétvégén az évben. A világ összes barma kint volt a tórendszerben. Azzal lassan már nem is foglalkozom, hogy elképesztően rengeteg motorcsónak járja a vízeket. Poroszló után a 10 méter széles Kis-Tiszán az első órában folyamatos motorzúgás volt, kábé kétpercenként ment el mellettünk valami. És nem, nem a régi, megszokott halászcsónakok valami kis motorral, nem. Baszott nagy teljesítményű dögök, baszott nagy bunkókkal. Kihúzódtam a nádas szélére, a marhája meg elment köztem és a nádas között. A másik oldalon akkor éppen volt vagy 50 méter szabad vízfelület. (Ez pont a Kis-Tisza előtt volt.) És még neki állt feljebb. Ja, és gyorsított, mert kezdett szűkülni a hely. Vízi kereszteződés. Hallottuk, hogy jobbról valami barom nagyon jön. Megálltunk. Erre két motorcsónak tepert át. Versenyeztek. Padló gázzal. A kereszteződésen keresztül. Öreg, tuskófejű tata, öreg nyanyával. Hátranéztem, láttam, hogy fékezés nélkül jönnek, elég nagy hullámokkal. Közvetlenül mellettem. Mikor volt még vagy 8 méter helye balra. Intettem a hapsinak, hogy menjen már távolabb. Felszegte a fejét. Nehogy már egy kajakos dirigáljon neki. Még közelebb jött. Majd amikor elment előttem, bevágott elém. Végig azon küzdöttem, hogy a hullám ne kenjen fel a nádasra. Oldalsó kis tóban csapatta két barom. Aztán ugyanazzal a lendülettel kivágtak a Kis-Tiszára. Ott vették észre, hogy éppen szembejövök velük. A faszi kézzel-lábbal kapaszkodott a vízbe, én meg menekültem ki a nádasba, végül centiken múlott, hogy nem ment keresztül rajtam. De a legjobb, ami egy egészen új szint a tahóságban: a csendes, nyugodt, kanyargós Kis-Tiszában jetski-sek. Kettő is volt, az egyik éppen a kisfiának próbálta megmutatni, hogy mekkora vagány is ő, hogyan tudja még itt is csapatni.
Na, szóval itt valami nagyon félrement. És ha a helyiek nem eszmélnek, sokkal nagyobb is lehet a baj.
Eddig volt egy szóbeli egyezség. Az összes ilyen istenbarma az Abádszalóki-medencében száguldozhatott. Készült nekik jetski pálya is. Ezt mi is tudtuk, kajakkal nem is nagyon jártunk arra. Most meg az összes elmeroggyant kiszabadult a teljes Tisza-tóra. Igen, bepofátlankodnak a szűk járatokba is. Egyedül ott van az ember biztonságban, ahol sok a sulyom, mert azt nem bírják. Mindenhol máshol motor-orgia, adrenalinbombákkal. Nekik. A többiek meg le vannak szarva. Beleértve a teljes ökoszisztémát.
És itt kellene egy pillanatra megállni. A Tisza-tónak ugyanis ez az óriási előnye a hazai vízek között. A horgászokon és a vízitúrázókon kívül nagyon sokáig nem járt erre senki. Meg elég sok a korlátozás. (Ma is. Vannak olyan részek, ahová motoros jármű nem mehet be. A tó nagy részére június közepéig konkrétan senki.) Leszarják. A zegzugos tórendszert képtelenség ellenőrizni. Meg sem próbálják. Ezzel mindenki tisztában van, így gyakorlatilag vadkelet van. Ha neked van erősebb motorod, akkor mindenki takarodjon előled. Különösen azok a nyomorult madarak. Csak útban vannak.
Szóval… ha nem történik semmi – és nagyon úgy néz ki, hogy nem fog, mert évről-évre egyre rosszabb a helyzet, a helyieket meg úgy látszik, csak az érdekli, hogy jönnek a turisták, jönnek a tengeri yachtok, bővülnek a kikötők, épülnek újgazdagoknak a víziházak, csorog a pénz – akkor elpusztul az ökoszisztéma, kiszorulnak a vízitúrázók és az egész tórendszerből vízicross terep lesz.
Pedig lehetne másképp. Csak mi annyira, de annyira pénzéhes barmok vagyunk. Ott van például Lengyelország. A Mazuri tóvidék kábé ötszorakkora, mint a Tisza-tó. A legnagyobb tavától eltekintve az összesből ki vannak tiltva a motoros járművek. (Ez a tó pedig nincs benne a túraútvonalakban.) Nem messze tőle, Augustownál a Suwalki tóvidék. Nagyjából Tisza-tó méret. Ki vannak tiltva a motoros járművek. Teljesen. Mindkettőben. Nincs maszatolás, hogy ilyen teljesítmény, meg olyan, hogy ettől a naptól addig. Ez a hajszárítószerű elektromotor mehet, más nem. Valahogy megértették a helyiekkel, hogy a vízitúrázásban is van pénz… és olyan jól megszervezték, annyira tökélyre fejlesztették, hogy a leglátványosabb részeken százasával csorognak lefelé a csónakok, vastagon eltartva a túraszervezőket, a fuvarosokat, a szállásadókat.
A Tisza-tónál nyilván nem lehetne ennyire drasztikusat lépni, rengeteg a horgász, őket sokba kerülne átállítani elektromotoros hajókra. De a turistákat cipelő hajókat már át lehetne. Példa is van rá, Poroszlónál a vízi tanösvényhez elektromos hajók járnak. Mindenki más pedig – jetski, tengeri miniyacht – csak a Tiszán. Nyilván kellene pénz is az ellenőrzéshez, gondolok itt arra, hogy járőrözhetne egy helikopter, mely riaszthatna egy-két földi egységet. Félek, ha ezt nem lépik meg hamarosan, elpusztul egy gyönyörű természeti terület.
Oké. Kidühöngtem magamat. Bár más már nem történt. Nagyon jó tempóban toltuk le a kört, a 6.5-es átlag egy ötórás evezésen impozáns. (Ja, mert cipeltem magammal egy üveg sört, de egész úton nem volt 10 nyugodt percünk, amikor ne döngetett volna el mellettünk egy motorcsónak. Így a sör bontatlan maradt.) Az utolsó csatornában már nagyon elegem volt, nyilván ott volt a legtöbb motoros. A Tiszafüredi strand előtti tóban meg egy jetski-s csapatott két miniyachttal, körbe-körbe. Eh. Már megint témánál vagyunk.
Hazaértünk, szúnyogok, felcuccoltunk. Esti buli, csapatépítés második forduló. Nálunk lanyhább bulika, elfáradtak a legények. Én konkrétan fél tízkor elsétáltam aludni.
Hazautazás
2020.10.04; vasárnap
Semmi különös. Legalábbis útközben. (Na jó, folyamatosan tesztelem az autóban lévő pendrive-os zenelejátszót. De ezt úgyis megírom hamarosan.)
Itthon meg kitört a háború, az önkormányzat elég hangosan belefingott a nullás lisztbe, de erről is fogok majd írni. Mindenesetre nem sokáig hagyták, hogy jól érezzem magam egy ilyen alapvetően kellemes evezős hétvége után.
Recent Comments