Month: August 2020

Lipnói-tó
2020.08.09; vasárnap

Kora reggel morcos vaddisznóként igyekeztem a vécébe. Összefutottam a kibaszott másnapos tulajjal. Két morcos vaddisznó, amikor találkozik.
– Mrffrrrgrr!
– Mrggrrrffrr!
Egy nyelvész talán ki tudta volna elemezni a kommunikációból a klasszikus ‘Morgen!’ hangalakot, mi mindenesetre úgy tekintettük, hogy megvolt.

Pedig nem sok okom volt a morcosságra. A kocsi, mint alvóhely tökéletesen bevált. Otthonos volt, puha, a kezeimnek is egyből megvolt a helyük. A ventillátor viszont nagyon kellett. Meg nyilván az az ujjnyi ablakleengedés is, ahol a vezetéke bejött. Olyannyira jól működött a rendszer, hogy habár este még kánikulai melegben forgolódtunk, hajnali ötkor már le kellett állítani a ventillátort, mert a téli(!) hálózsákomban fáztam.

Állandóan lőnek. Tölgyfa alatt nem jó lakni.
Viccen kívül. Az egyik makk ráesett a vállamra. Majdnem letört.

Mintaszerű összecuccolás. Pedig nem volt egyszerű, az autót ugye át kellett szerelni alvóhelyből bringaszállító egységgé, de úgy, hogy a hátsó ülésen sem lehetett semmi, mindenesetre sikerült, 9.10-kor már indultunk.

A mai nap tétje: mennyi is az annyi? Mármint szintben. Igyekeztem felkészíteni a csapatot. Lehet, hogy 550m lesz a szint, lehet, hogy 1000m. Osszák be.

Fryburk. Kinéztem a térképen egy parkolót. Jót néztem ki. Tele volt olyan autósokkal, akik ahogy landoltak, már szedték is elő a bringát. Azaz jó helyen vagyunk. Lesz itt bringás kultúra.

Biztató kezdet, már a kisvároson belül is kocsmák kocsmák hátán. Nyilván itt még nincs szükségünk rájuk, de a sűrűségük igéretes.

Igaz, emelkedőkben sem volt hiány. Rögtön az elején belefutottunk egy szűk erdei útba, mely 90 fokos kanyar után majdnem ugyanilyen szögben kezdett el emelkedni. Lányom egyből fel is adta, én még birkóztam vele egy darabot és addig egyensúlyoztam egy helyben, pakoltam vissza a sebességeket, míg egyszer csak borzasztó lassan, de megindult a bringa és végül felmentem. Azért az apai tekintélyt meg kell őrizni.

Tűző nap. Kemény szintek. Szükség is volt a bringás kocsmákra és a hideg sörre.

Araszoltunk. Az élmény nem rossz, de más, mint vártuk. Ez végülis egy tókerülés. Mint a Balaton, vagy a Velencei-tó. Gondoltuk mi. Ehhez képest roppant kevés a tényleges tó melletti út. Sokkal inkább felvisz a bringaút a környékbeli hegyekbe, átvágja tövében a félszigeteket, olyan emelkedőkön szenvedjük fel magunkat, hogy kifingjuk a tüdőnket, pusztán csak azért, hogy utána egy eszeveszett száguldásban a kilógó nyelvünk a hajunkkal együtt lobogjon, aztán egy-egy pillantásra feltűnjön a tó is valahol a távolban.

Déltájban egy nagy szabadstrand a tó közepe felé, a kompnál. Ordenáré nagy tömeg a bringaút mnlletti kocsmánál. Mi inkább bementünk a strandra és kerestünk egy strandbüfét. Sör, sült kolbász. Tulajdonképpen a mennyország.

Kiírás: lángos. Kecsappal. Sajttal. Na ne.

Innen az volt az utasítás, hogy eleget kocsmáztunk, nyomjunk meg egy nagyobb távot. Ritka baromság volt. A fene sem gondolta volna.

Felértünk a tó északi csücskéig. Elképesztően hangulatos hely. Átmész a hídon, mely alatt még a Moldva folyik át, de a túloldalon a víz már tóvá szélesedik, a Lipnói-tóvá, mely egy mesterséges, duzzasztott tó a folyóból. Ha jobbra nézel, akkor pedig már a Sumava Nemzeti Park erdői, dombjai magasodnak a táj felé, lógatják bele lábukat a Moldvába.

Sumava Nemzeti Park: Európa legnagyobb egybefüggő erdős területe. Emiatt Európa Zöld Szívének, vagy Európa Gyökerének is nevezik. Nagyrészt Csehországban terül el, de egy része átnyúlik a németekhez is, azt Bajor Erdőnek nevezik.
Részletesebben: link1, link2.

De nem csak a természet szép itt. A csücsökben lévő beszállóhely is: strand, rengeteg kocsmával, élettel. Istenbizony, kedvem lett volna mindegyikben meginni egy sört, de ugye az volt az ukáz, hogy megyünk. Mert haladni kell.
Az.
Ha hiszed, ha nem, a tó bal felső csücskétől egészen a jobb alsó csücskéig, azaz gyakorlatilag a kerülete feléig semmi nem volt. Nemhogy kocsma, de egy nyomorult vályogház sem. Semmi. Sokszor még út sem. A mai napig nem értem, hogyan vonszoltuk át magunkat ezen a szakaszon, megtébolyodás nélkül.

Kezdtünk egy überbrutál emelkedővel. De egyáltalán nem volt veszélyes. Összességében egy 8%-os emelkedő 5 kilométeren keresztül sokkal elviselhetőbb, mint egy kilométeren keresztül egy 12%-os.

De a lavinaszerű lezúdulás a túloldalon mindent kisöpört a fejből. Mentális reset. Lógó nyelvvel.

A lejtő alján a komp állomása. A túloldal az a bizonyos szabadstrand. Itt még úgy nézett ki, hogy kultúrkörnyezetben vagyunk. Kocsma ugyan nem volt, de vagy két ház igen. Menjünk tovább.

Na, ez a rész totális halál. Egy csomó tókerülő tracket néztem végig. Meg a gmapsot is. Ugyanis innen, a komptól egész egyszerűen nincs út a tó mellett. Ami van, az az ellenkező irányban először lemegy a térképről, utána visszajön, jó 20 kilométer kerülőt produkálva. Oké, akkor mi van helyette? Kerékpárút. Jól hangzik? Sajnos csak hangzik. A négy túránk után bátran mondhatom, hogy amit itt a kerékpárutak kijelölői elképzelnek, az egyáltalán nem kompatibilis az országúti bringákkal. (Néha meg semmilyen bringával sem.)

Szóval belefutottunk egy olyan rücsi helyzetbe, melynek nem volt jó megoldása. Mi pedig a legrücskösebb megoldást választottuk.

Fentről jöttünk. Az 1. pontnál hirtelen vége lett a kerékpárútnak. A szervezők is érezték, hogy ezt már arcpirító szélhámosság lenne bringaútnak nevezni, leszedték róla a táblát. Csak hát… a trackem erre vezetett. Az út? Mintha lett volna egy aszfaltozott út, melyet egy légkalapácsos fazon apróra tört volna. Járhatatlan, legalábbis outival. 100m után azt mondtam, hogy én ezt nem. Visszafordultunk. Balra ment egy aszfaltozott út. Megnéztem a térképemet. Egy kicsit tekereg. Egy kicsit több szintvonalat metsz. De ugyanoda visz.
Ez lett volna az 1-2-3 útvonal. Jó lesz.

Alaphiba. De eddig nem jött elő. Szégyenlem magam. Szóval. Mind a Garmin GPS64, mind a Locus alá túratérképek vannak letöltve. Mind a kettőnél alapdolog, hogy ha valamerre túraút vezet, azt vastagon jelzik, a túraút szinével. És ez a jelzés vastagabb, mint az aszfaltozott út jelölése.

Nos, itt az történt, hogy a kritikus ponton (1-es pont) elindult balra egy műút, _amelyiken ment egy túraút_ is. Vastag pirossal. Majd egy ponttól (2-es pont) a műút elvált a túraúttól. Én viszont a döntéskor azt hittem, hogy a jó út végig műút lesz. Nos, nem. Le kellett mennünk a túraútra, mely… hát brutális úttá változott. Egy ideig ment murvásan, aztán földút lett belőle, aztán sárdagonya, aztán hegyi legelő, tehenekkel, magas fűben elvesző utakkal, szóval csupa olyasmivel, amiket nehéz egy szövegkörnyezetbe helyezni azzal, hogy országúti kerékpár, végül kilyukadtunk egy tanyánál és azt hittük, hogy talán jobb lesz, de innentől meg egy roppant meredek lejtő jött, csúszkálós, poros-köves talajjal, komolyan, begörcsölt a kezem a féken, annyira kellett fognom a meredek, csúszós lejtőn a bringát. A 3-as pontnál érkeztünk vissza arra az útra, melyen eredetileg kellett volna jönnünk. Nem tudom, mennyire lehetett szar, de kiindulva a miénkből, csak jobb lehetett. Semmi dagonya, semmi tehén, semmi legelő. De még innentől sem volt béke, egészen a 4-es pontig kellett bringáznunk, hogy sima aszfaltozott útra jussunk.
És akkor nézd meg, mekkorát kellett volna kerülnünk, ha a 2-es pontban megyünk a műúton, majd valamivel a 4-es pont alatt jövünk vissza az útra. Jobb oldalt alul látod a mértéket, hogy mennyi az 1 km.

Szóval tragédia. Egyszerűen a tónak ebben a sarkában nincs, nem létezik megoldás. Oké, ha montival jössz, akkor veszed az akadályt. De országútival vagy szopsz… vagy szopsz.

Utána végigbeszéltük a napot és mindannyian egyetértettünk abban, hogy mindenkinél ez a szakasz szívta le az összes energiát. Mert mindannyian kimegyünk a világból országúton, de ez az öt kilométeres járhatatlan szenvedés mentálisan csinált ki mindenkit.

Idehaza azért csak megszállt az ördög. Gondoltam, megkérdezem, mi erről az útról a mapy.cz véleménye. Abban az alkamazásban ugyanis rá lehet bökni bárhol a térképre és megkérni, hogy keressen túraútvonalat, konkrétan bringaútvonalat is. Ezt a túrát dobta fel. Szakadtam a röhögéstől. Körtúra, ahol a kör jobb oldala az a szakasz, melyet a kezdeti nehézségek miatt feladtunk, a bal oldala pedig az, amelyre bementünk és annyira, de annyira szar volt, hogy a jobb oldal ennél már csak jobb lehetett. A csehek szerint ez egy teljesen normális bringaút.
Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy a legnagyobb dagonyában jött velünk szembe egy korombéli házaspár. Monti bringával. Na, amit ők káromkodtak, azt se raknám ki a Cseh Kerékpártúra Szövetség ablakába.

Majd, nem is tudom, talán froclizásként jött 15 kilométernyi tökéletes bringaút. Szemem-szám kettéállt. Erdőben, fák alatt, tükörsima aszfaltozott úton, végig a tó partján. Miért nem tudtak ilyesmit oda tenni arra a 3-4 kilométernyi szopásra?
Mentünk, mint a golyó. Repült a bringa, semminek nem volt súlya, száguldottunk.

Komp. Hosszú-hosszú szünet után végre kocsma. A csajok el sem hitték. Tekintve, hogy a túloldalon már Fryburk városa van, ahol az autónk is parkol, talán nem kellene sört innom. A pultnál azért még kértem 3 sört (mert talán egy sörike még belefér, különösen úgy, hogy minimum egy kompot deklaráltan elengedünk), meg egy malinát, jelentsen ez bármit is. Aztán lányom megkóstolta és ott helyben lefolyt a székről. Félretolta a sörét, lenyúlta a málna limonádét, majd utána kért még egyet, aztán Nej is, és itták a málnaszőrt, mint az élet vizét, én meg kénytelen voltam meginni a csajszi sörét is. De amilyen szikkadt állapotban voltam, ennyi is belefért.

Átkompoltunk. Feltekertünk a kocsihoz, bepakoltunk. Budejovicében még bevásároltunk a Globusban, majd otthon, édes otthon.

Mivel kezdjünk? Tömérdek dolog van, mind egyes prioritasú.

És az egészben az a legszarabb, hogy a prioritási sorrendben eléggé elől vannak a pakolási dolgok. Oké, szúnyogvédelem, meg pisi, de utána rögtön jön a körletrend. Azaz pakolás. Az a kurva pakolás. Mert megérkeztünk a mobil kerékpározós állapotból és ebből át kellett állnunk a helyben sátorozós, helyben alvós állapotba. Azaz hátulról bringák ki, matracok, alvós cuccok be, a sok törmelék cucc meg ide, meg oda. Pakolás.

A csajok ki is pukkantak, elmentek aludni. Nekem még dolgom van. Ja, persze, a blog. Hát, felkarcolok ezt-azt, aztán meglátjuk, mi lesz belőle használható.

De sokkal fontosabb validálni a mai szinteket.
Az eredeti track szintje: 550m.
Ugyanez a track betöltve akár a Locusba, akár a Garmin Basecamp-be: 1080m.
A Garmin Fenix5 órám mérése: 729m.
A Polar Vantage M mérése: 847m.
Az Apple iClock mérése: 849m.

Háát…

Mérnökként azt mondom, hogy mindenki menjen el a kurva anyjába. Ez nem mérés. Ha ekkora eltérések vannak méterre pontosan ugyanazon az útvonalon, akkor azok az eszközök alkalmatlanok szintmérésre. Oké, mondhatnád, hogy két óra elég közeli értéket mért. De sajnos az egyik a Vantage M, amelyről már többször bebizonyosodott, hogy a szintmérés csak dekorációs célból van rajta, köze sincs a valósághoz. Azaz a két közeli mérés két egyformán rossz mérés.

De persze, a dühöngéstől eltekintve, nekem ma este döntenem kellett. Csináljuk a kiszemelt túrákat és nem foglalkozunk az ellentmondó szintadatokkal, vagy beszarunk és keresünk valami mást?

Beszartunk és kerestünk valami mást. Amit biztosan meg akartam tartani, az a Budejovice – Krumlov – Budejovice túra. (Kb 80km, kb 800m szint.) Ami egyre jobban tetszett, az a tinglitangli nap, amikor ráérősen elmegyünk 4 kilométerre Hlubokára, esetleg megnézzük az állatkertet, de a kastélyt mindenképpen, a Moldva után lecsorgunk Budejovicébe, sör, meg sör, meg kaja, de leginkább sör, végülis, a Budweiser hazájában vagyunk, nehogy már ne vegyünk tudomást a helyzetünkről. Aztán kényelmes bicózás vissza Bezdrevbe. Mondjuk legyen ez holnap. Pihenésképpen. Utána legyen a Krumlov kör. Szerdára meg majd csak kitalálok valamit.

Mellékesen átszereltem Paks2-t. Új blokkot kapott. Paks3.

A megtett út 3D Relive animáción.

Illetve a Mapy.cz oldalon.

Az már külön vicc, hogy a Garmin Fenix5 trackjét töltöttem fel. Azt, amelyiken 729 méter volt a szint. A Mapy.cz oldal viszont, igen, ugyanezen track alapján, már 819 métert ír.
Ez már majdnem annyira egzakt, mint a közgáz.

Odautazás
2020.08.08; szombat

4.30-kor ébresztő. Nem, nem azért, mert mazochisták vagyunk, nem, hanem azért, mert egy ilyen szájbanyomott országban élünk és ha nem akarunk órákat állni az M0 dugóban, akkor még 7 előtt át kell húzni rajta. Igen, hétvégén is, különösen egy ilyen meleg hétvégén.

Az osztrák határon, reggel nyolckor, óriási dugó. Brutális. Nemhogy lépésben, de egyáltalán nem haladunk.

Érdekes játékelméleti probléma volt, melyet át lehet vezetni a politikára is. Az utazási beszámolóba nem illeszkedik, valószínűleg később fogom majd kifejteni egy külön írásban.

A lényeg, hogy az osztrákok mindenkit megnéztek. Nálunk csak ránéztek a három személyire és intettek. Gondolom, nem mindenki úszta meg ennyivel.
Két tetves órát álltunk sorba ezért a varázspillantásért.

Én pedig fejben átterveztem a túrát. Megint. Nem utoljára. Ma lett volna táborállítás után az a gyenge, de nagyon szép 32 kilométeres túra. Ennek lőttek. Ezzel a két óra csúszással délután 5-6 körül fog állni a tábor, akkor meg már örülni fogunk annak is, hogy lyuk van a seggünkön. Azaz holnap, vasárnap, megcsináljuk a Lipnói tavat. Azt úgyis mindenképpen meg szerettük volna. Ott meg fogjuk látni, melyik szint a jó: a google által kiszámolt 1000 méter, vagy a letöltött tracken lévő 550. Hárman vagyunk, három különböző rendszerű órával: Garmin Fenix5, Polar Vantage M, Apple iClock. Ha ennyiből nem esik ki az igazság, akkor nincs is. Hétfőn pihenőnap, a 32 kilométeres hangulatos túra. Aztán meglátjuk.

Kocogtunk. Voltak kalandjaink, a gps rendkivül vicces kedvében volt, egy elterelést kétszer is abszolváltunk oda-vissza, de alapvetően haladtunk.

Budejovice szélén bevásárlóközpontok. Bevásároltunk. Meg előtte szedjünk ki valahogy pénzt a rendszerből. Első automata: oké, adok ki pénzt, de tudjál róla, hogy a Revolut által felszámolt összeg fölött még fel fogok számolni 150 koronát. Azaz 2000 forintot. Rablás fényes nappal.

Egyébként a fene tudja, mi van a csehekkel, de erre a pénzváltás dologra nagyon rányomultak bizonyos gazemberek. Készpénzt már régóta tudom, hogy nem szabad kint váltani, gyakorlatilag rablás, erre most kiderült, hogy ugyanígy rablás az automata is.

Jó. Nézzünk egy másikat. Ez előtt sokan állnak, ez valószínűleg nem számol fel külön pénzt. Nem is számolt. Csak éppen közölte, hogy nincs a kártyán annyi pénz. A francba. Akkor ez vagy az eurós, vagy a forintos számláról akart pénzt kiadni, nem a koronásról. Menjünk tovább. Újabb automata. Ez 190 koronát számolt volna fel pluszban. Anyád. Negyedik automata. Egyre elkeseredettebben. Ez az automata végre megkérdezte, hogy a fő account-ról akarok-e pénzt kivenni, vagy valamelyik sub-ról? Na! Akkor adjál 7200 koronát. (7210 volt rajta.) Nem ad. Nincs elég pénz. Hogyan? Aztán kiírta, hogy maximum 7000 koronát tud adni. Ó, hogy az a nyűves nénikéd. Ez is extra költséget számol fel. Mindegy, rohadj meg, akkor adjál 7000-et. Ezt bebuktuk, de készpénz nélkül az isten háta mögötti bringatúrákon meghalunk. A család határozottan megkönnyebbült, amikor meglátta a kezemben a pénzköteget.
Én nem voltam ennyire nyugodt. Nézzük már meg a Revolutnál, mi is történt. Melyik alszámláról adott ki pénzt? Mennyi lett a levonás? Semmi infó. Az alkalmazásban semmi nyoma sem volt az egésznek. Mi van?! Néztem értetlenül a mobilt, aztán a fejemre ütöttem. Indulás előtt egy héttel váltottunk mobilszolgáltatót, az új SIM kártyán még nem volt engedélyezve a roaming. Jó. Bepöttyintettem. Meg is jött a tranzakció. Még hülyébben néztem. Ugyanis minden rendben volt. A korona alszámláról kaptam meg a pénzt. Az automata egy fillért sem vont le. Akkor mi történhetett? Nem kicsit hülyéztem le magam, amikor rájöttem. Az ingyenes Revolut kártyáról egy hónapban maximum 75e forint értékben lehet pénzt kivenni. Afölött külön összeget számol fel, jelen esetben 27 koronát. És tény, hogy 7227 korona nem volt a számlán. Csak 7210.

Vérnyomás leereszt. De nem nagyon, mert volt még miért izgulnom. Például a kemping. Habár nem lehetett tudni, az az erdős rész melyik kempinghez tartozik, de mi van, ha mindkettő tele lesz? Itt mindenki véresen gondolja a Maradj Otthon mozgalmat, meg jönnek a magyarok is, mint az oroszok, szóval mi lesz, ha a kempingben nem lesz hely?

Megérkeztünk. A kocsit ledobtam a recepció előtt. Odamentem. Megpróbáltam beszélgetni a recis csajjal. Ő is beszélt angolul, én is. Mégsem értettük egymást. Végül tolmácsért kiabáltam. Odajött Dóra és viszonylag hamar kiderítették, mi az elmebaj oka.
Tehát. Ez valamikor tutira egy kemping volt. Aztán a két tulajdonos összeveszhetett és szétváltak. Csak hát a kempinget egyszerűen nem lehetett kettéválasztani. Mert annyi helyen kapcsolódtak egymáshoz: az éttermek, a kocsmák, a strandok, az utak, meg úgy általában az infrastruktúra. Konkrétan az volt a helyzet, hogy az A kemping bejáratánál a B kemping recepciója volt található. A B kemping bejáratánál szintén a B kemping recepciója volt. Az A kemping recepciója bent volt a kempingben, nagyjából a rák farkán, de tényleg, abszolút egy eldugott hátsó csücsökben. Én eredetileg az A kempingre tippeltem, hogy ott lesz az az erdő alatti sátras rész, de persze nem voltam biztos benne. A csajszi viszont folyamatosan azt magyarázta, hogy ő a B kemping recepciója, melyhez nem is itt kell bemenni.
Jaj.
Végül egyszerűen csak besétáltunk, az A kemping területén találtunk egy árnyékos területet, elintéztük a hátsó recepción a formaságokat, Nej lecövekelt, beparkoltam… és indult a táborépítés. Elöször is egy hideg sörrel. Ugye az a remek autós hűtőtáska.
Konnektor. Megkérdeztük, hol van. Óh, ott is, meg ott is. Megnéztük. Nem volt ott. Kirángattuk a hatalmas pocakú, hosszúhajú tulajt.
– Azt ugye tudják, hogy reggel óta masszívan iszunk? – kérdezte fenyegetően.
– Nem, nem tudjuk.
– Születésnapom van.
– Happy Birthday.
– Na, ott van egy konnektor.
– Aha. De az messze van.
– Ott meg egy másik.
– Perfect!

Na most ezt a beszélgetést nyilván dramatizáltam. A pacák nem beszélt semmilyen idegen nyelven. A kommunikáció lényege az volt, hogy én tanultam valamikor oroszul, meg a sok kalandozás során ragadt rám valami a szláv nyelvekből is, a többi mutogatás volt.

Aztán azt a perfect konnektort már nem találtuk meg, Nej és Dóra visszamentek tisztázni, a tulaj megkergette őket, a felesége jött ki békítőleg és mutatta meg, hogy ez a csatlakozási hely nem külön állomás a földben, hanem egy vacak konnektor egy faház falán. Háát… remélem kibírja azt a Paks2-t, amit rá fogunk kapcsolni.

Egyszer csak véget ért a meló, állt a tábor.

Mi is lenyugodtunk. Jó lesz. Hatalmas tölgyfák alatt vagyunk. Árnyékban. Működik minden technika. Majdhogynem full civilizáció.
A kemping elképesztő laza. Pedig elhiheted, láttam már számtalan kempinget, de ez… nem találok szavakat. Oké, a személyzet reggel óta iszik. Úgy is néznek ki. De úgy általában, ahogy hozzáállnak a dolgokhoz. Példaértékű. Semmi baszogatás, egyszerűen ugye tudod, hogyan kell viselkedni, na akkor viselkedj is úgy, aztán ennyi. Öt nap alatt észre sem vettem, hogy van személyzet.

Tópart. Stranddal. Ami jó. Erdő. Hűvös erdő. Ami szintén jó. Csak éppen a víz és a hűvös miatt annyi átkozott szúnyog van, hogy azt el sem tudom mondani. Ha kilépek a sátorból és elmegyek az asztalig, ahol a szúnyogriasztó van, már megcsípett vagy tíz. És ha befújom magam, de a szandálom pántja alá nem kenek be, akkor oda fog csípni percenként egy.

Egyelőre a népek szimpatikusak. Jókedv, köszöngetések. Kölcsönkérték a kalapácsomat. Semmi hangoskodás. A kocsmában ugyan van élet, de az sem hallatszik el a sátrakig. Aztán késő estére a szomszédoknál már befigyelt az a klasszik fejhangos részeg női röhögés.

Este nyolc. Még remeg a lábam a vezetéstől, de mar megütött a sör. Kellene egy arany alvás.

Most alszunk először az autóban. Izzasztó a hőség. Szerencsére kísérletképpen hoztam ventillátort. Beüzemeltem.

Aztán még az utolsó percekben, este üldögélni enyhe bódulatban az asztalnál, átengedni innen a zenét, onnan a zenét, kényelmesen hátradőlni a puha székben, belegondolni, hol is vagyunk, mit is fogunk csinálni. Ezért megérte az a rengeteg gürizés.

Tervezés

Ebben a hülye covidos időben egyszerűen nem lehet tervezni. Jelenleg ahogy esik, úgy puffan. Már ha esik.

Most éppen az októberre tervezett cseh bringástúrát hoztuk előre, augusztusra, a görög kajaktúra helyett.

A tervezés két kulcskifejezése: szintek és meteorológia.

Az alapelképzelés Cesky Krumlov volt. Miért? Csak. Utoljára 2011-ben voltunk és az már elég régen volt. A város is szép, a környék is, jó lenne mindkettőt alaposan bejárni. Erre a célra a kerékpár tökéletes. Oké, nem olyan gyors, mint az autó, de legfeljebb több időt szánunk rá. Az sem elhanyagolható, hogy minél lassabban mászkálunk, annál többet látunk.

Szóval. Krumlov. Bringa. Kemping.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fogja visszaigazolni az élet a döntésünket. 2019 nyarán értékeltük újra – nem kis mértékben a brüsszeli kaland miatt – az utazási preferenciánkat és akkor döntöttük el, hogy hanyagoljuk a repülést, veszünk egy jól kombinálható autót és azzal csavargunk. Hol bringával, hol kajakkal. A covid ekkor még fasorban sem volt. Aztán nézd meg most. A repülés kiszámíthatatlanabb, mint a rulett, a karanténozós szabályok gyors változása miatt senki nem mer messzire menni. Az emberek inkább a saját hazájukban nyaralnak. Mely a turistakibocsájtó országokban (nálunk, a lengyeleknél, a szlovákoknál, a cseheknél és sok más népnél) azzal jár, hogy a belföldi szálláshelyek az egekig drágulnak, de így is elfogynak. Mi marad? A kemping. Ha rá vagy készülve. Mit ád az ég, mi éppen rákészültünk.

A krumlovi bringatúra már kábé egy éve csőben volt, akkor körbe is néztem. Aszongya, Krumlov, kemping… nocsak, négy darab is van. Oké. Pipa. Valamelyik csak jó lesz.

Idén nyáron, amikor nekiálltam összerakni a komplett programot, a kempingekkel nem is foglalkoztam.
Hová bringázzunk?
Őszintén szólva, halvány fogalmam sem volt arról, hogy a környék mennyire jó bringás terep. A régebbi kirándulásból rémlett, hogy vannak hegyek. De ez önmagában nem sok. Másfelől viszont Nejre már nagyon ráfért volna egy hegyes-völgyes bringatúra, szóval akár még jó is lehet.
Bikemap.
Az első meglepetés, hogy dőltek a túrák. Csak Krumlovból indult vagy 250. És akkor ott volt még Budejovice, a Lipnói-tó és a Sumava Nemzeti Park. Azaz belenyúltunk a jóba, a környéken pezseg a bringásélet.
Jó. Nézzük az időzítést. Szombat: utazás. Vasárnap, hétfő, kedd, szerda: bringatúrák a környéken. Csütörtök: átcuccolás Kremsbe. Péntek: Krems-Melk-Krems körtúra, benne a nagy kedvenc Wachauval. Szombat: hazautazás.
Akkor már csak azt a négy túrát kell kiválogatni. Pont nekünk valókat ugyan nem találtam, de minimális belenyúlásokkal ez is meglett. Lesz egy kör a Lipnói-tónál, lesz egy nagyobb harapás a Sumava Nemzeti Parkban, egy nap átmegyünk Budejovicébe is, illetve teszünk egy Krumlov-Frymburk-Rozmberk-Krumlov kört is.
Leszedtem a trackeket, Google Earthben megrajzolgattam a kiegészítéseket, az egészet átraktam a GPS64 túragps-re és a Locusra is. Kész. Mehetünk.

Na jó, nyilván nem. Azért legalább válasszuk ki a négy közül a legjobb kempinget.

Hááát, Árpád… nem volt jobb. Egyik rosszabb volt, mint a másik. Volt egy, ahol a streetview szerint már az egészet letúrták a francba és valami építkezés folyt a helyén. A másik három pedig ugyanazon séma alapján működött: vízikemping a Moldva mellett, rengeteg raft és kenu a parton, a sátorok elszeparáltan, az autók kint a kemping parkolójában. Mi viszont arra építettük a koncepciónkat, hogy Nejjel a kocsiban alszunk, Dórának viszünk sátrat, közéjük pedig felrántunk egy nappalit, azaz Flair bútorok és valami fedősátor. Ezt egyik helyen sem lehetett megcsinálni.
Szélesítettem a skálán. Találtam a közeli falvakban még két kempinget. Ugyanaz. Moldvai vízi kempingek, autók elszeparálva.
Houston, baj van.
Néztem apartmanszállást, de körbe lettem röhögve. Belátható időn belül minden szállás foglalt volt.
Újratervezés.
Budejovice. Igen, egy ronda iparváros. Logisztikai telepek, gyárkémények, lakótelepek. Még a Moldva is máshogy néz ki ott, mint Krumlovban. De úgyis csak aludni fogunk a kempingben.
Már, ha van. Mert konkrétan nem volt. Egy sem.
Hát, izé. Pásztázzunk egy kicsit nagyobb körben. Újabb moldvai kemping. A szokásos. Rohadjatok meg.
Aztán egy véletlen. Azt mondja, hogy Bezdrev autóskemping. Már az fura volt, hogy a gmaps _nem_ hozta a kempingek között, szerencsére a neve elég egyértelmű volt. Belenagyítottam. Hmm. Budejovice 8 km. Tópart. Strand. Sátrak a fák alatt. A kocsik mellettük. Tökéletes.

Persze itt is voltak kavarások. Például nem lehetett eldönteni, hogy ez egy kemping, vagy kettő. A gmaps alkalmazással hiába vizslattam, nem derült ki. Két név, két weblap, igaz, a nevek erősen hasonlítanak: Autocamp Hoch Bezdrev, Camp Bezdrev. Ez annyiból problémás, hogy az a rész, ahol a fák alatt lehet sátrazni, az pont a két kemping között van. Azaz fogalmam sincs, melyikbe kell menjünk.
Írtam egy levelet, a címzettbe felvéve mind a két kemping címét. Az egyik válaszolt, közölte, hogy ez két különböző kemping, egyébként pedig minden fasza, minden kérdésemre az a válasz, hogy igen. Ráadásul a google-ben ennek a kempingnek volt magasabb a pontszáma is, szóval oké, ezt célozzuk be.

Jó. Csak hát a túrák. Tulajdonképpen… nem is annyira gáz. A Krumlov-Budejovice túrát ugyanúgy meg tudjuk tenni, csak fordított irányban. A Lipnói-tóhoz, illetve a Sumavához úgyis autóval mentünk volna el, most 32 kilométerrel hosszabb lesz az út, nagy ügy. Egyedül a Frymburk-Rozmberk túra változik, az eredetileg helyből indulós volt, most ahhoz is autóznunk kell. Belefér.
Hátradőlés. Újabb sör.
Jó. Nézzük meg még egyszer a Locusban.

És itt köptem ki a sört. A Locus összegző képernyője ugyanis kiírta a túrák magassági szintjeit is.
Lipnói-tó: 1000m.
Sumava: 1600m.
Budejovice-Krumlov: 2*350=700m.
Frymburk-Rozmberk: 1000m.
Szóval. Én 31 éve országútizok, van tapasztalatom, van erőnlétem. De ezektől a szintektől még nekem is felugrott a szemöldököm. Négy egymást követő nap. Úgy, hogy még autózni is kell hozzájuk egy órát oda, egy órát vissza. Nej is, lányom is pár hónapja országútiznak csak. Esélytelen.
Azaz lehet, hogy ez a hely tényleg egy bringás paradicsom, de csak és kifejezetten a szintőrülteknek lett összerakva.

Hjaj. Újratervezés. Megint. Innentől hanyagoltam a bikemap trackjeit. Pontosabban leszedtem néhányat, hogy azért lássam, merre vannak sűrűbben járt részek. Aztán egyik képernyőn a Google Earth-szel rajzoltam, a másikon meg a Google Maps / Garmin Basecamp alkalmazások alapján nyomoztam, melyik út milyen. Földút? Murvás? Lépcső? Aszfaltozott? Négysávos járhatatlan? Van-e mellette bringaút? Aztán lehetőleg átmenjen zöld terepen (erdőn), de ne legyenek magas szintek. Ha voltak tavak, az plusz pont. Idegőrlő meló volt. Egy túrát kábé fél nap alatt raktam össze. Ilyenből csináltam kettőt. (Mert úgy voltam, hogy a Liptói-tavat és a Budejovice-Krumlov túrát mindenképpen meg kellene csinálnunk.) Melléktermékként kiesett egy 32 kilométeres minitúra is, mely a rövidsége ellenére igen kellemes helyekre vitt. (Bezdrev – Hluboká nad Vltavou – Budejovice – Bezdrev.) Gigászi munka volt, de megcsináltam. Lementettem, átkonvertáltam, felraktam, mind a túragps-re, mind a Locusra. Ránéztem az összefoglaló képrnyőre. Bakker. Mind a két túra 1000 méter feletti. Hát milyen környék ez? Hát itt már nem lehet összerakni 80-100 km közti túrát 1000m szint alatt?

Teljesen elanyátlanodtam. Zavaromban visszamentem a bikemap oldalra és meglepő dolgokat találtam. Az ott lévő Sumava túra 1000 méter szinttel rendelkezett. Ha ezt a tracket átraktam a Locusra, 1600 méter lett belőle. A Lipnói-tónál ugyanez. 550 méter szintből lett 1000. Akkor most kinek higyjek? Akkor lehet, hogy az eredeti túrák is jók? Lehet, hogy az általam összerakott túrák is jók? Mi legyen?
Végül összeraktam egy elég erős kombinációt. Úgy voltam vele, hogy meglátjuk. Ha első nap mindenki kipurcan, akkor legfeljebb lassítunk. Talán.

Persze ez eddig csak a fehérgalléros meló volt. Pakolás. Kurvasok pakolás. Az új sátor próbaállítása. A régi sátor új rúdjának tesztelése. (Mert a biztonság kedvéért vittük azt is.) Pakolási koncepció átgondolása: Ikeás műanyagdobozok. A sátortáborozós cuccok elővakarása a padlásról. (Még jó, hogy tavasszal nagytakarítottunk.) Ember, utoljára 2015-ben voltunk autóval, sátorral valahol. Nem hülyéskedek, simán elment egy hét tervezéssel és pakolással.

Ez egyben egy tanulság is. Oké, az elv működik. Variálható autó. Tényleg. Lehet variálni. Ilyen túrára ilyen, olyan túrára olyan. Mindegyik túrához ki lehet alakítani ilyen-olyan szetteket. Ez is rendben. Egy dolgot nem vettünk figyelembe, az időfaktort. Hogy az autót felkészíteni egy-egy túrára, az több nap lehet, szerencsétlen esetben akár egy hét is. Ez mindaddig oké, amíg az embernek be nem ugrik, hogy jó-jó, de néha dolgozni is kellene.

Beszéljünk a pénzről.

Kellett euró és kellett cseh korona. Euró kártyán és mivel nem emlékeztem, mi van a kremsi kempingben, készpénzben is. Emellett itt van a nyakamon egy halom zloty, azt is vissza kellene váltanom. Osztottam, szoroztam, ezért már érdemes bebringázni a belvárosba. Correct Change. Igazából a korona döntött, itt, a város szélén 13,9 forintért váltják, odabent 13,5 forintért, az rögtön 3000 forint difi, annyiért már bringázok.
– Jó napot kívánok. Zlotyt hoztam vissza, kérnék érte eurót és cseh koronát.
– Koronánk nincs.
– Ne bolondozzon.
– Nincs.
– Másik fiókjukban?
– Sehol.
– És lesz a héten?
– Hogy kérdezhet ilyet csütörtökön?
– Hjaj. Mégis, mi történhetett?
– Hogy érti?
– Mit tudom én? Maga szerint mégis, miért vásárolták fel a koronát a magyarok? Tud valami kiszivárgott infót?
– Arra gondol, hogy a magyarok átváltották a megtakarításaikat koronára?
– Én már nem gondolok semmire.
– Én sem. Lehet, hogy sokan mennek Prágába.
– Hát, lehet.

Jó. Hazabringáztam. Hogyan lesz koronánk? Hát Revolut. Ráteszem a zsét (ingyen) a forint számlámra, odakint meg kiveszem koronában. Nem tudom, mi lesz a vége, de szerintem nem lesz rossz.
Illetve de. Bakker. Szombaton fogom kivenni a pénzt, hétvégén viszont a Revolut durván drágán vált. Mivel nem tudja, mi lesz hétfőn az átváltási arány, igyekszik bebiztosítani magát. Hmm. Gondolkozzunk Béláim. Megvan. Még pénteken csináltam a Revoluton egy korona számlát, majd a forint számláról váltottam át rá koronát. 13,1 forintért, ami jobb volt, mint a banki középárfolyam. Mondjuk fogalmam sincs, hogyan mondom meg odakint, hogy a koronát a cseh alszámláról szeretném kivenni, de kaland az élet, majd csak lesz valahogy.

Pénteken még pakolás. Komolyan, nem tudom, mikor lesz olyan, hogy indulás előtt délután ötkor már minden rendben van és csak a boromat kortyolgatom egy hűvös sarokban. Egyelőre rohadt messze vagyunk tőle.