Ki vagy?

A kisbusz vagányan kanyarodott be a turistaház portája elé. Vidám társaság dőlt ki belőle.

– Oké, emberek – emelte fel a kezét Kisfőnök – Kulcsok a recin. Mindenki pakoljon le a szobájába, utána irány a bár! Az első program egy dumaparti lesz.

Az emberek lassan gyülekeztek. László belépett, kért a pultnál egy pohár sört, majd körbenézett. Éva mellett még volt hely. Ledobta magát.

– Sziasztok! – lépett be Moder Átor – Meglepetés! Ez egy irányított beszélgetés lesz. Én leszek a moderátor!

Senki nem vitatkozott.

– Bemutatkozással fogunk kezdeni!
– De Átor, mi a francnak? Ezer éve kollégák vagyunk!
– És? Mindent tudsz mindenkiről?
– Háát…
– Na ugye. Tehát. Mindenki bemutatkozik. De nem ám csak úgy! Egy dolgot mondhattok csak magatokról. De az a legfontosabb legyen! Az az egy dolog, amivel egyértelműen jellemzitek magatokat.

Néma csend.

– Na ugye. Lesz itt kihívás – vigyorgott Átor – Ki kezdi?
…
– Oké, ne tolongjunk…. Kezdjed te, László!

– László vagyok – állt fel László – Ilyen néven ismernek. Köszönöm.
– De László! – kiabált be Helga – Hát ennél sokkal több vagy!
– Nem. Pont ennyi vagyok. Beszélhetnék órákig és akkor sem tudnám ilyen pontosan elmondani mi vagyok. Ez a szakmám. Ez a hitvallásom. Hogy László vagyok. Hogy _ez a_ László vagyok. Mindenestől.
– Akkor legalább a legfontosabbat!
– Minden fontos. Mert lehet, hogy az a mozdulat, ahogyan rágyújtok, nem egyedi. Lehet, hogy az a mozdulat, ahogyan üdvözlöm a barátaimat, szintén nem egyedi. De a kettő együtt már igen. Ezek így, a sokmillió másikkal együtt fontosak, hiszen ezekből áll László, aki vagyok. Egyedi és megismételhetetlen.
– Meg egy kicsit nagyképű – fűzte hozzá Éva.
– Lehet. De ez már a te véleményed.

A hallgatóság mérlegelt. Átor hümmögött. Aztán mosolyt erőltetett magára.

– Ki a következő? Pista?

– Nos, miután László megölte a játékot, túl sokat nem tudok mondani – vonta meg a vállát Pista – Talán annyit, hogy ti mind különbözőek vagytok. Én nem.
– Pablo, genial! – kiáltott fel László.
– Picasso!
– Brian!
– Pontosan. Pacsi!

Mindketten vigyorogva néztek Átor fancsali képére.

– Menjünk tovább – szedte össze magát a hapsi – Helga?
– Hát, izé. Én nem tudok szárnyalni veletek. Én sajnos normális vagyok. Ennyi.

– Oké – sóhajtott fáradtan Átor – Akkor a továbbiakban csak igyunk.