Végtelen

Ha a világ nem ad munkát
Én adok munkát a világnak

Ritkán szoktam álmokat leírni. De ez most engem is meglepett.

Az elméletileg végtelen pillanatot a valóságban egy hatalmas, de véges értékkel közelítjük. Emiatt van az, hogy az elméletileg halhatlan lét a valóságban halandó lesz.

Tudósok egy csoportja megpróbálta a pillanatot a valóságban is végtelenné tenni. És akinek sikerült, az eltűnt ebből a világból, egy másikba, egy üresbe. Egy örökké tartóba.

Persze végigálmodva sokkal izgalmasabb volt. Hogyan jönnek rá lépésről lépésre, hogy mi okozza a problémát. Hogyan próbálják minden tiltás ellenére megoldani. Hogyan sikerül végül és a katarzis, hogy a halandó élet összetettsége, a szeretteik hiánya miatt végül mégis visszatérnek a semmiből.

Kisgyerek kétségbeesetten belekiabál a semmibe.
– Apa! Hol vagy?
– …
– Apa! Kivel fogok ezentúl kapura rugdosni a parkban?
– …
– Apa!

Pukk.

– Itt vagyok.
– Jaj, de jó! Mennyit fogunk játszani?
– Végtelent.

Lenyűgöző álom volt.
Néha félek magamtól.