MonthMarch 2020

Player 2 entered the game

2020.03.30 16:32 SMS Nejtől. Közel 40 fokos láza van. Nem tudtam egyből felmenni, ügyfélnél sürgős incidenskezelés, aznap a harmadik.
2020.03.30 16:50 Felszaladtam. Lázmérő. 39,5. Körzeti orvos? Nem veszi fel. Hétfőn csak délelőtt rendel. Mobiltelefon? Nincs. Email? Az sincs. Facebook oldal? Na, az van. Teljesen elbénázva, semmi hasznos információ sincs rajta. Kormányzati zöld szám. Nem veszik fel. Nagy sokára felvették. Hmm. Vegyen be lázcsillapítót. Este nyolckor hívja fel az ügyeletet.
2020.03.30 20:00 Ügyelet. Káromkodás. Hogy azok ott a kormánynál nem tudnak semmit, csak az ügyelethez küldeni a betegeket. 37,2 láz felett nem jöhet ki, mentőt sem küldhet. Vegyen be lázcsillapítót. Meg csavarja be magát vizes lepedőbe aztán reggel hívja a körzeti orvost.
Aki kedden csak délután rendel. Viszont vizsgálatra csak ő küldhet be, más nem.

“A klinikai és a járványügyi adatok alapján az orvos (háziorvos, kezelőorvos) és/vagy a népegészségügyi hatóság dönthet úgy, hogy”
Abszolút hivatalos link

Oké, és hol van ennek a hatóságnak a hívható száma? Mert ezek csak információs telefonszámok.
Mindenesetre gugliztam egy nagyot, de nem találtam ilyen számot. Persze, lehet, hogy ezt a hatóságot is már csak a körzeti orvos érheti el.

2020.03.31 Délelőtt újabb incidenskezelés. Nej dolgozik. Kicsit jobb a kedve. Bizakodunk.
2020.03.31 15:05 Körzeti orvos.
– Láza van?
– Van.
– Légszomj?
– Van.
– Köhög?
– Nem.
– Majd fog. Mennyi a láza?
– 37-39 között. 38,2 fölött lázcsllapítót veszek be.
– Ez még nem tragikus. Valami van, de bármi is lehet. Egyelőre maradjon otthon.
– Kérhetnék egy mobilszámot? Erre a mostani hívásra is egy napot kellett várnom. Tudja, ha sürgősen kellene a mentő.
– Hívja az ügyeletet.
– Azok hajtottak el tegnap délután, hogy nem tudnak mentőt küldeni.
– Akkor hívja a 112-t.
– Attól nyugodtan megdögölhetsz – suttogtam mellette.
– Abban nem bízom. Biztosan nincs mobilszám?
– Biztosan. Csak a vezetékes van, rendelési időben.
– Hát, köszönöm.

Haditanács. Nyilván innentől full karantén, mindkettőnknek. Akármije is van Nejnek, belegondolva az utóbbi minimum 5 napba, az biztosan megvan nekem is. Csak idő kérdése, hogy előbújjon. Meg kellene szervezni a bevásárlásokat.

A helyzetet nem kicsit komplikálja, hogy Dórával egy este hosszasan kielemeztük a helyzetet, végül a csajszi úgy döntött, hogy hazajön. Valami elképesztő bravúrral megszervezte, hogy a coloradoi hegyekből bejusson Denverbe, onnan Chicagoba, úgy, hogy elkapja a repatriáló repülőgépet. Jelenleg – remélhetőleg – éppen a gépen van, csütörtökön ér haza. Nyilván két hét karanténnel kezd. Értelemszerűen nem nálunk, hanem Barnánál.
Azaz a család mindkét fele karanténban lesz. Miközben eredetileg úgy terveztük, hogy mi látjuk el őket kajával.
Végül Barna kapott tőlünk egy óriási cetlit, azzal elmegy szerdán bevásárolni. Meg nyilván maguknak is. Utána pedig megszervezi a haveri körével, hogy legyen mindkettőnknek később is bevásárló ember.

Szóval most ez van. Eddig a partvonalról néztük ezt az egészet, most viszont kiléptünk a pályára. Már nincs visszaút, a meccset le kell játszani.

Így valahogy

Ha már beragadtunk a házba, gondoltam, belevágok a többéves restanciám felszámolásába: felrobbantom a fészert és a padlást, kiszórok mindent, amit csak a ‘jó lesz ez még valamire’ elv alapján őrizgetek; polcok, polcrendszerek fognak megszületni, kisdobozok, nagydobozok, magas dobozok, szortimentek, ah.
Ehhez képest az IKEÁ-ba már csak az utolsó pillanatban jutottam be, gyakorlatilag nylonfolyosókon bolyongtam overallos szakikkal körbevéve. Végül megvettem a polcokat, mindegyik dobozból vettem két darabot, hogy meglegyen a méret. Aztán ha összerakom, akkor majd kiderül, mennyi is lesz a vége és megrendelem online. Mert az még működik.
Nos, elég vérszegényen.
A dobozokat kiválasztottam. Négy fajta, összesen 50 darab. Nem kispálya. Soroksári áruház. Az önline kosár szépen mutatta is, hogy mindegyik doboz készleten van, sőt, kedvesen mellérakta azt is, mekkora a készlet. Jó nagy. Ezek olyan egyszerűke műanyag dobozok, gondolom, tele van velük a raktár.
Hogyan akarom átvenni? Na, ez a mocsár. Elsőre azt mondtam, hogy az áruház átvételi pontjában. Elvileg működik. Hibaüzenet. Valami olyasmit írt, hogy nincs rá allokált kapacitás. Oké, akkor házhozszállítás. Bekérte az irányítószámomat. Beírtam. Erre közölte, hogy bocs, de oda nem szállítunk.
Itt azért leesett az állam. Három kilométerre lakunk a kiválasztott áruháztól. Ez most mi a fene?
Nyomkodtam szorgalmasan az áruházi átvétel gombot, de folyamatosan jött a hibaüzenet.
Jól nézünk ki. Azt el tudtam volna fogadni, ha azt mondják, hogy 2-3 hét múlva kapom meg… de ember, fel sem tudom adni a rendelést. Nyilván hétfőn felhívhatnám őket telefonon, de van egy olyan sejtésem, hogy egész nap foglalt lesz a vonal.
– Írd be Barna irányítószámát! – javasolta Nej.
Beírtam. És oda szállítanak. Egyszer lemértem, 2200 méterre lakik tőlünk. De ezek szerint az már a cilvilizáció, mi meg még a barbárok.
Jó. Felhívtam a srácot. Tud fogadni ötven darab műanyag dobozt? Tud.
Mehetünk tovább. A szoftver átnézte a kosarat, majd közölte, hogy a négyfajta dobozból kettő egyáltalán nincs. Akarok továbbmenni? Akar a hóhér. Vissza a vásárláshoz. Dobozok ki a kosárból, vissza a kosárba, jól megmozgattam a rendszert. Továbbra is azt mutatta, hogy a soroksári üzletben van bőven készlet mindenből. Kicsekkolás. Fiam irányítószáma. Megint csak kétféle doboz van.
Hát, jó. Az is több, mint a semmi. Megrendeltem. Egy hét múlva érkezik. A fiamhoz.

Dühönghetnék. De semmi értelme. Ha jobban belegondolunk, mindenre létezhet logikus magyarázat. Valószínűleg csak egyetlen áruházból szállítanak és az jó eséllyel Budaőrs. Onnan már elképzelhető, hogy mi messze lakunk, Barna meg még nem. Az, hogy fagy, fagyogat a program, szomorú, de hihető. Nyilván nem ekkora terhelésre méretezték. És az is simán elképzelhető, hogy a raktári készlet az összes áruház készletét mutatja, a hiányzó kétfajta dobozból meg lehet, hogy csak olyan áruházban vannak darabok, mely áruház semmilyen formában nincs nyitva.

Szóval nem, nem morgok. Ez az írás sem az a blogon megszokott irónia. Minek? Ez van. Hülye vírus.

Amitől úgy megszédültem, hogy még a lélegzetem is elállt, az az volt, amikor belegondoltam, mikor kapom meg a hiányzó dobozkáimat. Mikor áll helyre az élet? Az az élet, amelyben jelenleg nem tudok műanyagdobozt venni, nem tudok Nej születésnapjára pulzusmérő karpántot venni, nem fognak megérkezni az egyébként időben megrendelt növényeim, nem veszi be a régi autót a szervíz, mert bizonytalan ideig bezárt, nem tudom elvinni Nej bringáját a szervízbe, mert az is, és halvány gőzöm sincs hogy kapok-e tetőcsomagtartót és kajaktartót az új autóra. Mikor lesz az, hogy besétálok egy zsúfolt sörözőbe inni egy sört? Hogy bemegyek a tóba fürödni, akkor is, ha a közelemben mások is úszkálnak? Hogy fel merek szállni a metróra? El merek menni az orvoshoz, a fogorvoshoz rutinvizsgálatra?
Azt mondják, a vírus júniusra ér a csúcspontra. Azaz olyan augusztus környékén várható, hogy szépen lassan visszaindul az élet. De addigra többet pusztít az agyunkban, mint egy M1 Híradó.

Éppen tavasz van

Mérnökember lakkoz

Az utolsó hős

Ez volt az első Pratchett regény, melyet – olyan 20 évvel ezelőtt – szótárral olvastam. Nem kispályáztam, karácsonykor elmentem a Pendragonba és akkor csillagászatinak számító áron (9e forint) megvettem a lexikon méretű, Kidby által gazdagon illusztrált kötetet. Otthon kisajátítottam a dohányzóasztalt, ráraktam a könyvet, mellé egy tálkát mogyoróval, söralátét a sörnek, laptop a szótárral, hajrá.
Nem mondom, hogy mindent értettem. Még azt sem mondom, hogy kényelmes volt. Szótárral olvasni halálosan rossz.
De a könyv hangulata így is megfogott. Nagyon jók az illusztrációk. Pratchett pedig… nos, szintén nagyon jó. Igaz, zavart a sok ismeretlen szereplő, de idővel, a Pratchett univerzum bekebelezésével minden a helyére került.
Ez a könyv azóta is az egyik kedvencem. Évente-kétévente kirakom a dohányzóasztalra és végigolvasom. Szótár már régóta nem kell, mogyoró sem, a sört felváltotta a bor, de az élmény még mindig ugyanaz.

2019. Karácsony előtt pár nappal. Váratlan pihenő, utána ünnepek, ideális időszak a könyvhöz. És most jön az, amiért egyáltalán írni kezdtem róla. Tíznél már biztosan többször olvastam a könyvet, mégis, még most is találtam benne valamit, amit korábban nem fedeztem fel.
Minden könyv elején van egy rész, melyet mindenki gyorsan átlapoz. Ki adta ki, ki lektorálta, ki szerkesztette, úgy egyáltalán ki bábáskodott a kiadvány körül. Ez a bennfenteseknek érdekes lehet, nekem, Átlagjózsinak nem annyira.

Itt találtam egy ajánlást. Hogy ezt a könyvet szeretettel ajánlják Old Vincent emlékének. Mellette egy kép is róla.

Oké. Ki a fene ez az Old Vincent?
Nos, az Ezüst Horda közös ismerőse, egy valamikori hős.

Ezüst Horda: kiöregedett barbár hősökből álló csapat. Pratchett szerint nekik már akkora rutinjuk van a túlélésben, hogy legyőzhetetlenek. Csak hát nem úgy néznek ki.

Old Vincent nem volt egy főszereplő, igazából nem is nagyon szerepelt a történetekben. Ami miatt mindenki elborzadt a neve említésére, az az a mód, ahogyan meghalt. Keresztbe akadt a torkán egy uborka és megfulladt. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ez semmiképpen sem egy hősi halál. Nincs csatamező. Nincs berserk ellenség. Nincsenek valkűrök. Old Vincent úgy halt meg, hogy dacára hősi életének, nem jutott be a Walhallába. Nincsenek sörgőzös bulik, ivás az ellenségei koponyájából, nincs semmi. Még a régi cimboráit sem láthatja. Soha.
A Horda számára ez az igazi horror.
Pratchett pedig ezért ajánlja Vincentnek ezt a könyvet. Hogy legalább ennyi jusson neki.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑