Tavasz van. Persze bármikor jöhet még egy durva havazás, láttunk már ilyet márciusban, de most, ezen a hétvégén tavasz van.

Ülök a teraszon a laptoppal, próbálok felkészülni a jövő heti Exchange tanfolyamra. Teljesen reménytelen, eleve maximálisan ki vagyok készülve, nemhogy az amerikai utat nem tudtam kipihenni, de az utána következő egyhetes übernáthát sem, egy ilyen tanfolyam pedig mindig is egy masszív terhelés, mely után csak bambán nézek ki a fejemből. Mármint akkor, ha kipihenten állok neki. Fogalmam sincs, a mostani végén hogyan fogok kinézni.
De így zajlik az élet. Valahogy majd csak lesz.

Elkalandoztam. Igazából nem erről akartam írni.

Hanem arról, hogy üldögélek egy teraszon, böködöm a laptop billentyűit. Egy olyan hétvégén, amely – végre valahára – egy igazi tavaszi hétvége. 20 fok, semmi szél, mosolygós napsugarak. Egy olyan hétvége, mely megerősíti az embert abban, hogy élni jó. Mert akadnak rossz dolgok, bőven, de néhány kellemes apróság is képes ezeket ellensúlyozni. Jó ücsörögni a teraszon, jó kortyolni a borból, jó pöffenteni a szivarból.

És jó elnézni más embereket. Ahogy kijöttek ide kirándulni. Ahogy nézegetik a növényeket és vidáman mutogatják egymásnak, hogy minden rügyezik. Ahogy tanítgatják a kisklapecet bringázni. Ahogy… izé… kisklapec.

Látom, hogy a kölykök milyen komolyan, milyen profin kezelik az érdékérvényesítésüket. Pontosan tudják, illetve ha éppen nem is tudják, pontosan érzik, hol vannak a szüleiknél az egyensúlyi pontok, meddig lehet elmenni… és el is mennek addig. Nem érdekli őket, hogy a szülő már őrjöng, sőt, az sem érdekli őket, ha a szülő az őrjöngés után már apatikus, semmi nem számít, csak az, hogy az legyen, amit ők szeretnének. És kivétel nélkül mindegyik el is éri mindezt.

Hol veszik ez el?

Mert ezek a kölykök felnőnek és valahogy elveszítik ezt a mindenen áthatoló érdekérvényesítési szuperképességüket. Felnőnek és a legtöbbjükből megalkuvó disznó lesz. Még akkor is, ha pszichopata/szociopata cégvezetőkké válnak, még akkor is, egy idő után figyelembe kell venniük a környezetüket, a főnökeiket. Soha nem lesznek olyan határozottak és elkötelezettek, mint gyerekkorukban. Soha nem lesznek olyan erősek, mint amikor nem létezett semmilyen más megoldás, csak az, ami nekik megfelelt.