Meg fogsz halni.
Nem akarom bővebben kifejteni (egyszer úgyis ki fogom), de egyre inkább úgy tűnik nekem, hogy az anyag egy bizonyos komplexitás felett képes öntudatra ébredni, azaz elhatárolni magát a külvilágtól. Ez lesz az Én. És ahogy egy idő után elfárad az anyag, a bonyolultsága lecsökken ezen szint alá. Ezt nevezzük halálnak, hiszen innentől nem tudunk magunkról. Az anyag, amelyből voltunk, végtelenül leegyszerűsödik és ehhez hasonlóan tűnik el az egyéniségünk is. Az, melyet évtizedeken keresztül olyan gondosan építgettünk.

Ettől függetlenül Isten valószínűleg létezik. Hogy mennyire lehet komplex az anyag, arról fogalmunk sincs. Simán létezhet olyan élőlény, melynek egy bolygó csak az egyik sejtje. Sejtek pedig, ahogy tapasztaljuk, születnek és pusztulnak. Igazából észre sem vesszük. Igazából észre sem veszi.

Érdekes módon ebből a nézőpontból a vallások hasznosak. (Meg a szekták és a hadsereg is. Hmm, jó kis társaság.) Ezek abba az irányba visznek, hogy minél erősebben higyjél, a tökéletesség pedig az, amikor feladod az egyéniségedet és csak egyszerű építőkocka leszel.
Így amikor meghalsz, már nem annyira fájó a veszteség számodra: hiszen az egyéniségedet valójában már sokkal korábban elvesztetted – kimosta belőled az erős hit vagy akarat.