Jón szigetek #02/07

Lefkáda
2018.05.27; vasárnap

Reggel ugyanabban a pozitúrában ébredtünk, ahogy lefeküdtünk. Az óránk szerint mozdulatlan mélyalvásban töltöttük az éjszakát.
17 óra utazás csodákra képes. Meg az a pár üveg Retzina.

Ezt most nehéz lesz elmagyaráznom, de megpróbálom.
Szóval vittük a kettlebelleket. Az ugyanis látszott, hogy csavarogni, hegyet mászni ugyan fogunk, de ezek nem fognak elegendő kalóriát engedélyezni az ész nélküli zabáláshoz, márpedig nem akartuk azzal rongálni az élményt, hogy minden pillanatban kalóriákat számolunk. Ezért találtuk ki, hogy reggel mind a hárman végigtolunk egy 15 perces kettlebell gyakorlatsort. Egyfelől ébredés után kifejezetten jól beindítja a napot, másfelől a súlyzózásnak van egy utóregeneráló hatása, mely kiegészülve a rengeteg mászkálással megteremti a gondtalan zabálás lehetőségét.

Nos, a helyszín tökéletes volt. A nap reggel még a másik oldalon sütött, előszezonban nem volt senki a szálláson rajtunk kívül, egy sokszáz éves olajfa árnyékában toltuk végig a gyakorlatsort. Jó volt. Utána egy zuhany, egy erős reggeli és miénk volt a világ.

Egészséges család nyaral.

A mai program egy gyenge túrázás volt egy vízeséshez, majd kimenni a sziget déli csücskén lévő világítótoronyig, utána felkeresni a sziget legjobb strandját (Porto Katsiki), majd haza.

Pontosabban, a tervezett program ennél sűrűbb volt. De mind ezen a napon, mind a többin, kénytelenek voltunk lehúzni a programok felét. És pont így lett jó. Nem kellett rohannunk, mindent ki tudtunk fenékig élvezni. Sőt, belefértek improvizálások is, melyek mind jól sültek el.

A vízesés Nidri mellett volt. Nidri az a város, ahonnan a kompok indulnak Kefalóniára. Azaz a túra egyben felmérés is volt, hogy mennyi idő alatt jutunk el ide.

Ne húzd a szád, az egész túra legkritikusabb része a kompolás volt. Amikor még csak terveztem a túrát, nem is figyeltem erre, gondoltam, a kompok olyanok, hogy járnak. Hát, nem. Eleve borzasztó nehéz volt megszereznem a menetrendeket. (Görögország összes kompjának a menetrendje elvileg elérhető ezen az oldalon, de ahogy figyelmeztetnek is rá, ez egy integrátor oldal, a helyi cégek által indított kompok menetrendje időközben változhatott, szóval egyenként meg kell keresni minden érintett kompüzemeltető weblapját.) Aztán kiderült, hogy a helyzet egyenesen tragikus. Gyakorlatilag minden nap csak és kizárólag egy komp volt jó nekünk, mind oda, mind vissza. Azaz ha elhibáztunk egy kompot, akkor szószerint ott kellett volna aludnunk valami szigeten a kocsiban.

A vízesés ki is volt táblázva, meg a gps-ben is benne volt, nem lehetett elhibázni. Elméletileg végig fel lehet menni autóval, de inkább a faluban dobtuk le a kocsit és sétáltunk egy nagyot.

Útvonal:
Két dimenzióban.
Három dimenzióban.

Kellemes erdei úton sétáltunk felfelé. Mellettünk csobogott lefelé a patak.
– Láttok rajta valami szokatlant? – kérdeztem.
– Nem.
– Pedig nemrég esett egy hatalmas nagyot és most próbál feltápászkodni.

DSC_5236

Ahhoz képest, hogy valami pici gyökérkefe vízesésre számítottam, egészen hangulatos volt. A környezet erősen hasonlított az albán BlueEyes tengerszemhez, eltekintve attól, hogy itt elképesztő mennyiségű turista volt. Mi lehet itt főszezonban? De így sem panaszkodhatok. Készültünk rá, hogy fürdünk is, de egyrészt sokan voltak, másrészt meg a vízesés alá nem lehetett bemenni, így csak térdig gázoltunk be a medencébe.

DSC_5240

Visszafelé beültünk a kocsmába. Annyira hangulatos volt, hogy nem érdekelt, mennyiért mérik a sört, egyet megérdemlünk. És persze meg kellett csinálni az aktuális Dóra-bosszantó képet is, megértheted.
A pincércsajszi laza volt, szó nélkül csinált rólunk csoportképet.
De az alábbiak nem azok.

DSC_5246

DSC_5253

Nagyon aranyos táblát akasztottak a klotyira. Ha lusta voltál kattintani, itt van a szöveg:

Don’t use the wc those who don’t know how to use it!

A másik hülye tábla: Minden szülő köteles felelősséget vállalni a gyerekéért.
– Na, akkor kapaszkodjatok! – vigyorodott el Barna.

Az autóban bepötyögtem a világótorony koordinátáit, a szoftver pedig egyenesen felmutatott a velünk szemben magasodó óriási hegyre.
– Ööö, izé – nyeltem egyet – Én eredetileg körbe szerettem volna autózni a tengerparton.
– Ne bolondozz már, mikor lesz legközelebb lehetőséged ennyire romantikus terepen vezetni? – kapacitált Barna.
– A romantikus alatt arra gondolsz, hogy minél magasabbra megyünk, annál szűkebbek lesznek az utak, végül elfogy az aszfalt és köves szamárösvényeken kell bevehetetlen hajtűkanyarokat bevennünk, mert se visszatolatni, se megfordulni nem lehet?
– Remélhetőleg igen.

Nekivágtunk. Háát… Sajnos ekkor még nem alakult ki az összjáték, így se fénykép, se videó nem készült az útról, de valami elképesztő volt. A tengerszintről 12 kilométer alatt kapaszkodtunk fel egy 870 méter magas hegyre. Szűk szamárösvényeken. Induláskor láttunk a csúcsokon valami porszem méretű műtárgyakat, radarállomás, meg ilyesmik. Meg sem fordult a fejünkben, hogy felmegyünk melléjük. Végig valami hágót vártam, de nem volt. Felmásztunk a kopár hegy legtetejére.
De igaza volt a kölyöknek, tényleg hatalmas élmény volt.

Mellékesen jegyzem meg, Görögországban nincs zéró tolerancia. Két sörrel még vezethetsz. Ezt maximálisan ki is használtuk. Még az ilyen emberpróbáló hegyi utakon is.

Gondolhatod, indulás előtt gyorsan rá is kerestem a Widmark képletre. Hogy hány sör is az a 0,5 ezrelék.

És ami a legjobban meglepett, falvakat találtunk a hegyoldalban. Elképzelni sem tudom, hogy ilyen helyeken hogyan tudott megtelepedni az élet, de megtette. Fent a fennsíkon meg kifejezetten pörgés volt.

Odafent kecskék és birkák galoppoztak át előttünk az úton.
– Vigyünk haza egyet – javasolta Nej.
– Á, elég csak itt megfejni – korrigáltam.
– Te tudsz fejni?
– Én lefogom.
– Barna, te tudsz fejni?
– Ha van Youtube és térerő, akkor igen – mondta az Y generációs – Csak először mondjátok meg, melyik a nőstény.

A világítótorony. Habár ez egy távoli kép, de bármennyire is hihetetlen, autóval ki lehet menni teljesen mellé. Mondjuk ez a hegy megmászása után már nem volt akadály.

DSC_5275

Nem vagyok egy beach-vadász tipus, heverészni a napon nem az én stílusom. De már a tervezésnél látszott, hogy mindkét nagy sziget a strandjairól híres, azaz túrázgathatunk, persze, de a fő vonal a tengeri fürdőzés lesz. Az előszezon utolsó hete pont megfelelő erre, pokoli meleget fogtunk ki, a vízek pedig 21 fokosak voltak. Tökéletes.

DSC_5271

DSC_5273

Rögtön a legmenőbb stranddal kezdtük: Porto Katsiki. Az alaphangot megadta, hogy a szállásunk előtti falon egy kétméteres poszter a strandot ábrázolta. Naná, hogy mindenki rágerjedt.
Az ingyenes parkolóban nem volt hely, de a fizetős sem volt tragédia. A kocsiban hagytunk mindent (fogalmam sincs, milyen a görög strandokon a közbiztonság), így fényképek sem nagyon készültek. Ez elsőre egy kicsit zavart, de jobban belegondolva, az kezdett el zavarni, hogy zavart a fényképezőgép hiánya. Hiszen valahol az már függőség, ha az ember le akar fényképezni minden élethelyzetet, amelyben jól érzi magát.

Voltak fájdalmas rádöbbenéseink. Szószerint. Elkezdtük összeszedni, miket felejtettünk otthon.
– Strandcipő. Kajakos túrákra mindig viszünk, most nem gondoltunk rá. A köves strandokon egyenesen létszükséglet. Ne tudd meg, milyen perverz kígyózásokkal tudtunk bemenni a vízbe. Kifele meg hasonfekve csúsztunk ki.
– A gopro fejpántja. Magát a teljes kamerafelszerelést vittem, de a fejpánt otthon maradt. Ezzel gyakorlatilag ki is nyírtam a goprót, mert mind az úszáshoz, mind a túrázáshoz kellett volna a fejpánt. Kézi kamerákból volt nálam kettő jobb is.

Egyébként jól elvoltunk. Mindketten úgy készültünk, hogy ha úgyis velünk van egy vízicsoda, akkor megtanulunk tőle rendesen úszni.

Nej csak mellben tud úszni, én valamennyire a többiben is, de tutira nem jól. Barna meg, mint egykori vízilabdás, minden úszásnemben hasít.

Nagyon hamar befejeztem a leckéket.
– Barna, te mit csinálsz gyorsban, hogy ne folyjon be a füledbe a víz?
– Semmit. Nem folyik be.
– Bakker. Amikor oldalra fordított fejjel kijövök levegőt venni, egyből telemegy.
– Szar ügy.
– Azt hittem, mondasz valami trükköt.
– Ne engedd be.

Nej viszont vette szorgalmasan a leckéket. Én meg elmentem úszkálni. Úgy, ahogy tudok.
Ja, meg gondoltam, kipróbálom, mit tud a sportórám nyíltvízi úszásnál.
Semmit.
Úsztam vagy 3-400 métert, az óra mért ötöt. 5 métert.
Becsületére legyen mondva, ez nem az óra hibája. A Garmin ugyanis elsunnyogja, hogy az óra csak akkor mér nyíltvizi úszást, ha rendszeresen kikerül a vízből. Azaz gyorsban, háton, pillangóban igen, mellúszásban nem.

Eredetileg úgy terveztük, hogy végigpróbáljuk a nyugati part összes strandját, de a legjobb után már nem volt kedvünk a többihez, inkább itt töltöttünk hosszabb időt.
Majd hazafelé beléptünk a boltba. Nem akartuk elkövetni a tegnapi hibát (kevés bort vettünk), így úgy érkeztünk meg a szállásra, mint Vidróczki híres nyája. (Csirnyeg-csörög a Mátrába.)

Egészséges család hazatért. Két szatyor piával.

Áriázó szerzetesek a szállás mellett. Egész nap, kíséret nélküli görög ének. Először felemelő, később unalmas, végül… üvölteni tudnék tőle. Valami punkkal kevert heavy metált.
És ez még csak az ortodox pünkösd első napja.

Az egész napi útvonal:
Két dimenzióban.
Három dimenzióban.

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *