Ezt szépen mondta

Még akkor is, ha előre megírt szöveget olvasott fel. :)

Pont ugyanúgy érzem én is. Amikor kimegyek telente egy-két napra az erdőbe (mert ilyenkor már senki nincs kint), amikor elmegyek egy hétre Zakopánéba (kiírni a fejemből dolgokat) és amikor elmegyek Bariba szivarért és sajtért. Mert jó dolog a családdal mászkálni, de időnként kell egyedül is.

Trump és a macskáim

Akárhányszor meglátod Trump nevét, innod kell egy felest!

A felhívást a neten láttam és jót vigyorogtam rajta. Egyfelől hasznos, hiszen akit irritál a pacák, az jobban elviseli a helyzetet kábultan. Másfelől viszont a felhívás szellemesen mutat rá arra, milyen világban élünk.

Hiszti van.

Szociológusok a közelmúltban még arra panaszkodtak, hogy túl sok információ dől ránk, az agy nem képes értelemmel átlátni a világot, nem képes szelektálni. Aztán feladja és innentől megnyílik a kapu az érzelmi manipulációk előtt.
Szerintem ezen már túl vagyunk. Ma már nem információk dőlnek ránk, nem is kifinomult érzelmi manipulációk, hanem tömény, gátlástalanul korlátlan hisztéria. Minden médiatermék a figyelemért küzd, a háború elvadult, minden eszköz megengedett, azok is, melyek korábban esetleg valamilyen etikai megfontolásból még tiltottak voltak. Hogy mást ne mondjak, gondolj vissza, az utóbbi pár napban hogyan nézett ki az Index címlapja: Trump, Trump, Trump, Trump felesége, lánya, fia, orrszőrzete. Elemzések tömkelege arról, milyen lesz a világ Trump után. Mert világvége hangulat kell, akkor több az olvasó, jobban eladható a reklámfelület.

Különösen akkor szembeötlő a világ változása, ha macskáid vannak és úgy döntesz, hogy 7 év után a szobamacskákból udvari macskákká neveled őket. Tavasztól őszig kint laknak, ez nem is zavarja őket. De két évnyi reménytelen harc a bolhák ellen elvette a kedvünket attól, hogy beengedjük őket.
Ne tudd meg, mi van most.
Megjelentek az első fagyok és a macskák egyre jobban pánikolnak. Most kezdik komolyan venni a helyzetet. Hiszti van. Hárman körbeveszik a házat és gyakorlatilag minden ablaknál megy a koncert. Ha kimegyek, ha hazaérkezek, körbevesznek és méltatlankodnak. Hangosan. Ott tartunk, hogy az a szokatlan, ha éppen nem hallok macskaóbégatást. A hisztéria lett az elfogadott, a hiánya tűnik fel.
Pontosan azt csinálják, mint pár éve a média. Csak éppen a macskáknak igazuk van.

Olvasónapló

Mondhatod, hogy csak trükközök, utólag keresek irodalmi párhuzamokat a valóságban történtekkel, de hidd el, nem így van. A könyvek választanak, a valóság pedig hozzájuk idomul.

Most éppen két könyvet olvasok. Papíron Hellertől A Záróra címűt vettem le hétvégén a polcról. Éppen tegnap este olvastam azt a részt, amikor a teljesen fogalmatlan Milo Minderbinder elad Amerikában a katonai vezetésből és szenátorokból álló bizottságnak egy, a fénysebességnél is gyorsabban repülő lopakodó vadászgépet. A bizottságnak ugyan vannak kétségei (nem tetszik nekik a projekt neve, az egyik tábornok szerint a fény nem is mozog), de végül megrendelik.
Ha ez kevés, álljon itt két részlet Legeza Ilona ismertetőjéből:

“…a Heller által mindig is kritikusan és szkeptikusan szemlélt “amerikai évszázad” zárórája, amelyet a folyamatos hanyatlás, az emberi és az életminőség folyamatos romlása korszakának tartott.
A személyes visszatekintések mellett a regény jelen idejű, nehezen megfogható cselekménye négy szürrealisztikus főtéma körül szövődik. Egyikük a KIHABUP, a Kikötői Hatóság Autóbuszpályaudvara hatalmas metaforaépítmény, Amerika teljes lezüllésének, militarizálódásának és rendőrállammá válásának megtestesítője.”

“A negyedik, talán legfélelmetesebb témája a félhülye elnök személye és szerepe, akit mindenki csak “Pöcsnek” hív…”

Mobiltelefonon egy trilógiát választottam, még jócskán a múlt héten. Ben Winters: Az Utolsó Nyomozó. Amennyit eddig tudok róla, az első kötet története nem valami rendkívüli: egy fiatal nyomozó megkapja első esetét, ránézésre öngyilkosság, de a nyomozónak gyanús lesz a dolog és kollégái tanácsa ellenére nyomozásba kezd. Csakhogy a körülmények… Köztudottá válik, hogy egy aszteroida halad a Föld felé, megállítani nem tudják és 100%, hogy fél év múlva eltalálja a Földet, kiirtva rajta minden életet. Az emberek különféleképpen reagálnak a helyzetre: van, aki a bakancslistáját kezdi kipipálgatni, van, aki az élvezetekbe veti magát és akad, aki öngyilkos lesz. A nyomozónk úgy dönt, hogy éli tovább az életét. Nyomoz. A regény pedig megy a maga útján, a főszereplő szenvtelenül számol be – mintegy mellékesen – arról, hogyan változnak meg apránként a hétköznapok Amerikában, hogyan esik szét minden, hogyan önti el az országot a káosz, a szürreális őrület.