Zajlik

Az egyik nap elcseszettebb, mint a másik, de sebaj, mert jön a következő, mely aztán végképp elcseszett lesz.

Nem akarom részletezni, hogy kedden délután oktattam a cégnél, de hétfő délben kiderült, hogy szerda reggelig meg kell terveznünk egy magas rendelkezésreállású datacentert, naná, hogy az előadásra felkészülésnek lőttek, aztán szerdán egész nap a városban voltam, egyik adminisztrációs f@sság a másik után, majd csütörtökön temetés egy távoli faluban, de végre, pénteken már tudok majd dolgozni.
Aha.

Kezdte az UPS. Postaládában üzenet: itt voltak. Én is. Csak éppen a padláson, a hapi meg gondolom a rossz csengőt nyomta meg, mely az előszobában csöng. Ilyenkor kellene felhívniuk a megadott telefonszámot – ha már nem egyeztettek előre – de ez most elmaradt. Kaptam egy üzenetet. Hogy majd. De még a napot sem jelölték be. Komolyan, ez szolgáltatás? Ennél még a Posta is jobb.

Aztán fogorvos.
– Hogy van a foga?
– Magától már nem fáj.
– Tőlem? Soha nem bántottam.
– Önnön magától.
– Önöződünk?

A lényeg, hogy az antibiotikum elmulasztotta az ínygyulladást, azt, amely nem lenne, ha véglegesre be lehetne ragasztani a fogat, de az állandó gyulladások miatt nem lehet, tiszta 22-es csapdája, még tök jó, hogy a Zárórát olvasom, de mindettől függetlenül március óta nincs beragasztva a felső fogsorom és lassan kezd az idegeimre menni a dolog, aztán kiderült, hogy most még ideiglenesre sem lesz rendesen beragasztva, mert elfogyott a ragasztó, de sebaj, pár napig kibírja, aztán (jó hír!), találkozunk hétfőn.

Hazafelé bolt, ahol kiderült, hogy nincs meg a bankkártyám. Valószínűleg a szerdai zűrzavaros nap végén ottfelejtettem a Tesco-ban a pulton. Persze, áttúrtam a ruhámat, a táskámat, a kocsit, hiába. Farok voltam. Kész csoda, hogy aki megtalálta, nem vásárolta fel róla fél Európát. Persze, letiltás. 14e forint, szinte ingyen van.
– De ugye a társkártyát nem érinti? – kérdeztem az ügyintézőt.
– Természetesen nem – válaszolta.
Aztán 5 perc múlva hívott Nej, hogy letiltották a társkártyáját. Közben pittyegett a telefonom, hogy keresnek. De mire leraktam Nejt, már lerakta a hívó is, visszahívni meg nem tudtam, mert az Erste központi Call Center száma volt. Oké, újabb hívás. Egy félénk hölgy. Első gondolat: ezt most megszívtad kislány, mert irtózatosan dühös vagyok, tutira ordibálni fogok. Bejött. A csajszi szerint technikai okokból(!) törlődött(!) magától(!) a társkártya is, és sajnos nem lehet visszacsinálni. Elég harcos ordítással jeleztem, hogy nem veszem be azt a marhaságot, egyértelműen a másik ügyintéző volt fasz, de igazából akkor váltottam ordítási regisztert, amikor kiderült, hogy most 15 napig kell várnunk mind a kettőnknek az új kártyára, a letiltási díjat (13,7e HUF) persze mind a két kártyára le fogják vonni, de nyugi, mert a társkártyáét egyszer majd vissza fogják utalni. Amikor – ordítva – rákérdeztem, hogy akkor most két hétig száraz kenyérhéjat fogunk enni, hiszen az összes lehetőséget elvágták köztünk és a pénzünk között, a csajszi félszegen annyit javasolt, hogy menjünk be a bankfiókba és vegyük ki kápéban. Amiért a bank persze megint számlázni fog. (Azt, hogy mind a két kártya Wizzair-es volt, így két heti költésnek megfelelő Wizzair pontot is buktunk, már meg sem említettem.)
Közben egyszer megint pittyegett a telefon, valószínűleg az előző pacák próbált meg magyarázkodni, de megint nem tudtam felvenni, aztán amikor leraktam a csajszit, aki valószínűleg elmondta a kollégájának, hogy egy tomboló vadállat lakik a vonal másik végén, szóval ezek után a srác már nem próbálkozott.

Aztán kaptam egy körlevelet egy autógumival kereskedő cégtől, hogy éljenéljenhurrá, fekete péntek, nagyon durván leárazták a gumikat. Mindezt úgy, hogy két nappal korábban vettem tőlük teljes áron egy komplett téligumi-garnitúrát. Háát… lehet, hogy ez a hírlevél nálam nem a kívánt hatást érte el.

Ennyi. És megint csak nem tudom, hogyan tudnak mások egy munkanapon nyolc órát dolgozni. Egyszerűen nekem maga az élet elviszi a napjaim zömét és pusztán csak az éléstől hullafáradtra kifacsarva érek el az estéig. Amikor dolgoznom kellene, mert valamikor azt is kell.