Történhet bármilyen csodálatos dolog a technika világában, gravitációs hullámok, 5D tárolás, azért időnkét csak elő kell venni a fejszét és belefaragni azt a processzort a kifinomult elektronikába.
A múlt hét rossz hét volt a mobiltelefonjaim számára, először az ezeréves Nokia 520-as halt meg (pontosabban fagyott le szinte mindennap), ezt még kiváltottam Nej – szintén ezeréves – levetett Nokia 530-asával, utána viszont a többezer éves Galaxy S2-esem adta meg magát. Működött ugyan, de valami android frissítés annyira belassította, hogy odanőtt az ujjam a képernyőhöz, mire reagált valamire – és ezek a frissítések olyanok, hogy csak jönnek, jönnek.
Itt volt az idő egy mobilcserére. Nem részletezem a kiválasztási algoritmust (a szokásos, habzó szájjal excel táblákba préselni az előny/hátrány oszlopokat). végül meglett az új drágaság (annyira nem is, kuponnal csak 90e), vasárnap délután pedig nekiálltam bekonfigurálni.
Na, itt került elő a fejsze, persze csak képletesen. Az új telcsi duálkártyás, nekem pedig elegem lett belőle, hogy mindig egy kisebb mobiltelefon shopot hordozok magammal. A két régi telefonom mikro simmes, az új meg duál nano simmes. Azaz két kanállal az élvezetek. Hivatalos cserére esélyem sincs (nem részletezem, de hidd el), maradt a farigcsálás. Az átalakításhoz gyakorlatilag le kell vágni, le kell reszelni, le kell égetni a műanyagot a chipről, persze úgy, hogy a chipnek ne essen bántódása. Indultam az ollóval, aztán snitzer, a végén pedig körömreszelővel reszelgettem le róla az utolsó morzsákat, gyakorlatilag tizedmilliméteres pontossággal. Fejlámpa, nagyító a szemgödörbe szorítva, lógó nyelvvel, a csajok körömreszelőjével. Az asztal tele volt kisebb-nagyobb műanyagforgáccsal. A maradák chipeken annyira kevés műanyag maradt, hogy külön kellett jelölni filctollal, hogy melyik volt a lecsapott sarkuk. Ráadásul a telefonban simm tálca van, halványan kialakított mélyedésekkel. Ezekbe kellett volna beleférni. Csakhogy. Az egyik kártya gyárilag is mikro volt, a másik eredetileg normál, abból lett lereszelve évekkel ezelőtt mikróra. Ha hiszed, ha nem, nem voltak egyformák a chipek. Nem volt nagy a különbség, de a tűrés az illesztésnél nulla, így míg az egyik kártyát úgy kellett belefeszegetnem a műanyag tálcába (a chipből nem lehetett levágni), addig a másik simán átpottyant a lyukon. Na mire egyáltalán összeraktam a tálcát, aztán sokadik próbálkozásra sikerült be is tolnom, úgy, hogy egyik sem esett ki, egyik sem szorult be, őszültem egy sort. Szerencsére már nem látszik. Az viszont biztos, hogy az elkövetkező pár évben, ameddig ez lesz a telefonom, kizárt a kártyacsere: ha ezt a tálcát ki is tudom húzni valahogy, visszatolni már tutira nem fog menni. Magukhoz láncoltak a szolgáltatók.
Recent Comments