Arról, hogy mennyire egymásnak játszunk

Diplomaosztó a Corvinuson. Gaudeámusz, aztán himnusz. Az üvegfalú aulában, az ajtókban mindenki vigyázzban all. Nos, vajon azért, mert jó hazafiak? Vagy azért mert így illik? Mert kinéznék azt, aki nem áll fel? A választ azok a hazaárulók adják meg, akik – velem együtt – az aulától 20 méterre éppen kávéznak a büfében. A himnuszt mi is halljuk, de nem nekünk szól, meg egyébként sem látnak. Igy kötetlenül csináljuk azt, amit eppen elkezdtünk.

Újra itt van

Nos, úgy tűnik megmozdult valami. Nálam már működik a névfeloldás, egy-két napon belül a DNS szervereken is beáll a jó érték és eltűnik a zavar az erőből.

Akkor amíg ez az átmeneti állapot van, elmesélem, mi is történt.

Közel két hétig külföldön voltam, ahonnan nem tudtam elérni a blogjaimat. Levelezgettem az üzemeltető fiúkkal, valahol meg is értettem, hogy miért alakult így a helyzet, de elfogadni nem tudtam, így már kint eldöntöttem, hogy itthon költözni fogok. A blogok tartalma/kinézete viszonylag könnyen át is ment az új helyre, de a névfeloldással már gondok voltak.
Az történt ugyanis, hogy amikor a két név bejegyzésre került, akkor nekem még volt egy káeftém (mondjuk legyen a neve A), és az volt a bejegyzések tulajdonosa. Menetközben ezt a káeftét eladtam (mondjuk a B káeftének), de amikor eladás előtt letisztáztam a dolgokat, teljesen kiment a fejemből a két bejegyzés. Így csak most, két évvel később derült ki, hogy a nevek már nem hozzám tartoznak, illetve a B káefté szembesült azzal, hogy van két domainneve. Nyilván megpróbáltam mediterrán lazasággal átugrani a problémát, még megvolt a régi bélyegzőm, az A káefté nevében gyorsan lemondtam a jogokról magam, mint magánember számára, de az ISzT-t nem lehetett átvágni, nem fogadták el. Maga az eladás két évvel ezelőtt történt, a könyvelőmön keresztül, én konkrétan nem is láttam a vevőt, szóval volt némi kihívás a nyomozásban, ráadásul először jól fölé is lőttem, mert nem a káefté ügyvezetőjét találtam meg, hanem a káeftét is birtokló lánc tulajdonosát, aki egy vendéglátózásban tevékenykedő nagykutyának tűnt, a káefté meg zöldségbizniszben utazott, szóval mondhatjuk, hogy volt némi nehézségem, mire megértettem velük, ki is vagyok és miről is van szó, de szerencsére mindketten jó arcok voltak, amint megértették a helyzetet, szó nélkül aláírták a lemondó nyilatkozatokat. Ezt már elfogadta az ISzT, visszakaptam a bejegyzéseimet, át is írták, szóval remélhetőleg tényleg csak néhány nap és visszaáll a rend.

Okos

A kutya okos állat. Azt mondják, hogy egy felnőtt kutya nagyjából olyan értelmi szinten van, mint egy hároméves gyerek, és ez nem kevés. Szeretjük is a kutyát.

Azt is mondják, hogy a disznó is okos állat. Sőt, sokkal okosabb, mint a kutya. Tulajdonképpen a disznót is szeretjük, csak egy kicsit másképpen.

Mi a különbség? Miért tartjuk az egyik állatot személyes barátunknak, miért tekintünk a másikra pusztán táplálékként? Nos, a kutya szereti az embert. Mit szereti, rajong érte, és ezt minden létező módon kimutatja. Elismeri a fensőbbségét, nyalja az ember kezét, búskomorságba esik, ha a gazdája elmegy és eufóriába, ha hazajön, a boldogság csúcsa pedig az, ha az ember játszik vele, faágat, kislabdát dobál neki, ő pedig visszahozhatja. A kutya gondolkodás nélkül lojális és hűséges, még a leghitványabb emberhez is.
A disznó? A disznó egyszerűen csak okos.

ps.
És akkor ezt most próbáld meg áttenni a munkahelyi környezetre.