Fogorvostól igyekeztem kerékpárral hazafelé (hétvégi nagy migrációs projekt utáni hiszti az ügyfélnél, hosszú), amikor a Nagykőrösi úton (forgalmas, külvárosi út) az Ecseri piacnál megtörtént a baj. Ez egy ipari-logisztikai terület, már az is csoda, hogy egyáltalán járda van. De volt zebra is. És a zebra előtt két bizonytalan gyalogos. Aztán amikor már öt méterre voltam a zebrától, a mögöttem jövő autó lefékezett, a gyalogosok ezt bátorításnak vették és kiléptek. Elém. Nem, nem vártak egy másodpercet, hogy még el tudjak menni. Annyira közel voltak, hogy kikerülni sem tudtam őket, vészfékezés, a bringa az első kerekén keresztül csinált egy szaltót. Velem együtt. Elég nehezen tápászkodtam fel – a két gyalogos ekkorra persze már elspriccelt – és elsőre eléggé el is keseredtem. Az út tele volt fekete műanyag szarokkal. Oké, én is fájtam sok helyen, de az ember már csak olyan, hogy meggyógyul… viszont ez egy féléves kerékpár és ez már a harmadik nagy bukásom vele. És most nagyot kapott. Rengeteg horzsolás, festéklekopás… és persze a törött műanyagok. Összekapargattam mindent, az utánam jövő autós még érdeklődött, hogy nincs-e baj, ánincs, aztán félrevánszorogtam. A bal térdem jó nagyot kapott, a jobb sípcsontom is, a jobb tenyeremről lejött a bőr és a középső ujjamon lett egy durva, mély seb. Tekintve, hogy a jobb hüvelykujjam még a múltkori esés nyomait viseli (mozogni már mozog, de erőt még nem tudok kifejteni vele), így a jobb kezem most eléggé romos. A bringával viszont szerencsém volt, egyedül a csengő semmisült meg (de az nagyon), minden más műanyag csak lepattant. Viszont a váltóházak plexije eltört, a nyereg kiszakadt… és immár nagyon karambolos a gép kinézete.
Ami végképp furcsa, az az, hogy mindegyik durva bukás már a külvárosban, inkább ipari, mint lakott övezetben történt. Pedig az ember azt gondoiná, hogy a belváros a veszélyesebb hely.
Day: February 9, 2016
Azok a mélyértelmű szólások
Tegyünk a boncasztalra egy újabbat.
Olyan, hogy idő, nem létezik. Csak óra van.
Olyan mélyértelmű, nem? Az életnek van egy rendje, és csak mi emberek találtuk ki magunknak az időt, rajtunk kívül minden más lény csak éli az életét.
Természetesen én nem így gondolom. Attól, hogy valamit mérünk, vagy nem mérünk, attól még létezik. A mókusok tudják, hogy jön a hideg, tudják, hogy be kell tárazni a téli álomhoz. Lehet, hogy nem órában, percben mérnek, de észlelik az idő múlását. Másfelől, próbáld meg áttenni a fenti mondatot egy másik koordinátarendszerbe. Távolság nem létezik, csak mérőrúd. Háát, azért ez elég nagy marhaság. Pont akkora, mint az eredeti mondás.
Vegyük észre, hogy a különbség a számok kitalálásánál van. Mi, emberek bevezettük a számokat, mert hasznosnak tűntek. Miért is? Azért, mert a segítségükkel mérni lehetett. Bármit. Speciel az időt is.
Arról lehet vitatkozni, hogy jobb-e az élet attól, hogy mérünk dolgokat, amikor mérés nélkül stresszmentesebben élhetnénk. Amíg minden jól megy. Utána meg szopunk. De ha az egészet ráfogjuk a Repülő Spagettiszörnyre, akkor megint eldobtuk a stresszt. Nem a mi hibánk, nem nekünk kellett volna előre gondolkodni, előre tervezni. Számolni.
Jut eszembe, érdekes következménye lehet, ha egy kicsit sarkítunk. Azt mondtuk, csak azok tudnak mérni, akik ismerik a számokat. Rajtunk, embereken kívül, más nem használ számokat. Azaz mások nem tudnak mérni. Semmit. Ha ezt összevetjük a nyitó állítással, akkor az embereken kívül senki nem tud mérni, azaz az embereken kívúl más számára nem létezik semmi.
Azért ez elég bátor állítás.
Recent Comments