2014.02.26; szerda
Családegyesítés és Poble Espanyol
Még felébredés előtt némi magyarázat. Az írások eredeti címe valami olyasmi akart lenni, hogy ‘Családegyesítés Barcelonában’. A hosszú sztori röviden annyi, hogy lányom tavaly júniusban, a vizsgaidőszak végén kiment dolgozni a Kanári-szigetekre egy szállodába. Eredetileg egy évig maradt volna. Decemberben megbeszéltük, hogy jó lenne találkoznunk valahol, majd úgy döntöttünk, hogy félúton Barcelona pont megfelel. Megvettem a jegyeket február végére. Csakhogy a leányzó karácsonykor összerúgta a port odakint a vezetőséggel, januárban hazajött. Nekünk viszont már megvolt a repülőjegyünk, nyilván nem dobtuk ki. Viszont arra a gépre már minden jegy elfogyott, szerencsére egy közeli Ryanair járatra még volt emberi áron, így az lett a vége, hogy mi kedd estére értünk ki, a csajszi meg szerda délelőttre. És egyesült a család. Igaz, hogy előtte egy hónappal már egyben volt, de azért nagyon lelkesen üdvözöltük egymást a Ramblán.
És akkor ébresztő. Nyolckor keltünk, kilenckor indultunk el Nejjel. Barna a továbbalvást választotta. Boltok felderítése. Amiről azt hittük, hogy közeli élelmiszerbolt, arról ekkor derült ki, hogy barkácsbolt. Végül az maradt, hogy van két élelmiszerbolt (arab), de csak csomagolt cuccokat tartottak. Találtunk egy még távolabbit, mely éjfélig volt nyitva, ez sem tűnt túl jónak, ellenben masszívan drágább volt az araboknál. Végül maradt a központi piac. (A József nevű. Csak úgy mondom.)
 |
| From Barcelona 2014 |
Na, itt minden volt, igaz, rohadt drágán. Első körben felvásároltuk a készlet felét, aztán megjött Dóra és visszamentünk a maradék készletért, végül haza reggelizni. A reggeli délig tartott. Tapasz tapasz hátán. (Tapas: bagett felkarikázva, mindenféle vackokkal katonák gyártása.)
Ezen közben elfilozofáltam. Alapvetően élményekért, kalandokért jöttünk. Korán kelés, gyors reggeli, egész nap terepen. Így is lett eltervezve.
Aztán – nemcsak most, hanem gyakorlatilag szinte mindenhol, ahol négyen voltunk – bekezdtünk egy igazi, lazulós reggelivel. Valaki felkelt (én), elment, felvásárolta a fél piacot, aztán kényelmesen nekiálltunk: bagett, vaj, sajtok, sonkák, olívabogyó, paradicsom, bor, édesség, kávé. És már dél is van. Igaz, jól éreztük magunkat, mindenki vidám volt, viccelődtünk. Egyedül én tudtam, hogy az eredeti program szerint már túl kellene lennünk toronyán-boronyán. Alapvetően persze ez nem baj, hiszen az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat.
A történetben az a legfurább, hogy a jó hangulatú közös reggelihez kell az a program, melyet utána ignorálunk. Ugyanis ez a program ülteti le egyidőben egy helyre az embereket. Hiszen elvileg otthon is tudnánk így reggelizni hétvégenként, csak hát Nejjel mi korán kelünk, a kölykök meg inkább délben, esély sincs jókedvű, közös reggelizésre. Ehhez el kell jönni kétezer kilométerre, tudomásul venni, hogy a feszes program miatt mindenkinek korán kell kelnie… aztán egy gargantuai reggelivel jókedvűen túllépünk az első programon.
Szerencsére az éppen aktuális terv szerint a szerda elég laza, így nem vesztettünk sokat. Az időjárás is megszondolodott, már csak egy napra igért sok esőt. Mára. (Meg hagyott 20% esélyt péntekre. Amikorra végül a bringát tettem.)
A reggelihez való borokat a másik arab boltban vettük meg. Mind a kettő ihatatlan volt: az egyik dugós, a másik romlott. Mindkettő 4 eurós. Ledőlt egy legenda. Eddig úgy voltam, hogy Franciaországban, Spanyolországban bátran lehet négy eurós bort venni, azok már garantáltan finomak. Persze a borok valószínűleg azok is lettek volna, de nagyon nem mindegy, hogyan tárolják. Szerencsére találtunk a közelben egy borboltot, innentől már mindent ott vásároltunk. Nem is volt baj egyikkel sem.
Reggeli/ebéd utáni szivar a balkonon. Egy nő haladt el a szűk utcán, menet közben folyamatosan harcolt, veszekedett egy elképzelt lénnyel. Fura volt nézni: az indulata, a mozdulatai akár adekvátak is lehettek volna egy bizonyos élethelyzetben… csak éppen ott, akkor nem olyan volt a helyzet. Ennyin múlik, hogy valaki normális vagy futóbolond.
A séta adatai:
- Távolság: 11,34 kilométer.
- Szint: lényegtelen.
- Térkép (Endomondo)
Az első úticél a szivarbolt volt. Nem, nem a prioritás miatt, hanem úgy esett útba. (Igen, én rajzoltam az útvonalat. És?) Bármennyire is kapkodós volt a tervezés, arra azért szakítottam időt, hogy rákerestem, hol vannak Barcelonában jó szivarboltok. (Jaj, ne gyere már állandóan ezekkel a prioritásokkal.) A legtöbbet dícsért üzlet itt is volt a közelben, nem messze a Ramblán, némileg a Catalunya tér fölött. Azt írták, hogy Barcelona szivarbarát város, a bolt pedig jó. Én meg tudtam, hogy Európába két helyről szállítanak garantáltan valódi kubai szivart, Spanyolországból és Svájcból, de az utóbbi nem EU. Szóval nagyok voltak az elvárásaim.
Ehhez képest durván pofára estem. A bolt kicsi volt és tömve. Az eladó nem beszélt angolul, árak pedig egyáltalán nem voltak kiírva. Nem is mertem sokat vásárolni, talán ha a felét annak, amit elterveztem. A pacák ugyan mondta az árat spanyolul, de én meg nagyon naív tudok lenni időnként, nem írattam le vele (tömeg volt, így is emberek feje felett kommunikáltunk), így csak odaadtam neki a bankkártyát, az a briganti meg simán levont 60 eurót. Mondanom sem kell, max negyvenet terveztem költeni. Kétszer annyi szivarra.
Nem voltam boldog.
A Catalunya térről átsétáltunk az Espanyol térre, elindultunk a lépcsőn a múzeum felé, aztán egy éles jobbkanyar, majd Poble Espanyol. Kicsit szégyenlem magam, harmadjára vagyok már a városban, de ha utazás előtt nem szólnak az ismerőseim, akkor nem is tudtam volna, hogy ez a nevezetesség létezik. Pedig nem rossz hely. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a Mont Juic oldalában egy egész nagy területet beépítettek különböző spanyol területekre jellemző épületekkel. Igen, egyfajta skanzen, csak amíg ez nálunk nádfedeles parasztházakat jelent, itt az egész egy sűrűn zsúfolt város, szűk utcákkal. A belépő helyi szinten nem drága (10€ körül), adnak egy térképet, hogy mely épületek mely területeket szimbolizálnak, aztán lehet bolyongani. Az épületekben kávézók, boltok, éttermek vannak, de olyan lehetőséget, mint egy skanzenben (azaz hogy bemész, bejárod a szobákat, a belső berendezés pedig a tájjelleget mutatja) nem találtunk. Lehet, hogy van, nem tudom. Nem erőszakoskodtunk. Így is elment a mászkálással a délután nagy része.
 |
| From Barcelona 2014 |
 |
| From Barcelona 2014 |
 |
| From Barcelona 2014 |
 |
| From Barcelona 2014 |
Hazafelé úgy voltunk, hogy csak úgy, az orrunk után, tökön-paszulyon keresztül átvágunk a Ciutat Vella városrészen, aztán persze kliencven fokkal eltájoltuk magunkat, de nem baj, mert így olyan részeit is láttuk a városnak, melyeket eleve nem terveztünk, a Mont Juic meg úgyis megfogott, mielőtt a tengerbe estünk volna. Ráadásul pont abban a kis utcában kötöttünk ki, ahol a bringakölcsönző volt, így legalább már előre meg tudtuk nézni, hogy szimpatikus-e. Átment a vizsgán.
Terv szerint vacsora, majd esti csavargás lett volna a gótikus negyed szűk utcáiban. Hah. A délig tartó reggelinél már csak a vacsora volt durvább. Kaja volt otthon, vettünk még vagy nyolc zacskó rágcsálnivalót (az arabnál 1 euró körül volt valami fűszeres kétszersült) meg hat üveg bort. A maradék napokra. Nos, szépen apránként megettünk mindent, a borból meg elfogyott öt üveg. Közben pedig leszállt az éjszaka.
Megint lehetne persze morogni, hogy nem ezért jöttünk… de igazából nem bántam. Nem is tudom, mikor beszélgettünk már így együtt órákig. Ráadásul jó hangulatban, egy csomót ökörködve. Előtte kajáltunk rendesen – talán túl rendesen is – a bor így senkit sem ütött meg, csak a hangulatot javította.
– Hát, én azért nem szoktam ennyit inni – jegyezte meg Nej éjfél körül.
– Én igen – kamingoutolt Barna.
Nejnek egy pillanatra felakadt a szemöldöke.
– Mit vársz? – vontam vállat – Másodéves egyetemista. Mi legalább tudjuk mit csinál. Ennyivel előrébb vagyunk a szüleinknél.
– Hamarosan például Pörgés lesz – folytatta Barna – Amit eddig meséltetek, az olyasmi, mint amilyen nektek lehetett Csehbánya.
– Na! – akadt fel az én szemöldököm is – Azért az ilyen nagy szavakkal bánjunk óvatosan!
Aztán megbeszéltük a részleteket és tényleg.
Végül takarodó, én még leültem jegyzetelgetni, majd a szokásos elalvás előtti szivar a balkonon. Holnap korai ébresztő, nem akarok fennragadni sötétben a hegyen.
Recent Comments