Mostanában egy-egy szem szőlőcukorral jutalmazom magam, ha nem felejtek el reggelenként felkanyarodni az M0-ra. Eddig működik.
Month: March 2010
Manhattan és Las Vegas éjszaka, fentről
Tökéletes illusztrációja a most véget ért sorozatnak. (Meg az egy évvel ezelőttinek.) Remek képek, érdemes végigfutni.
Ne vágj ki minden fát
Amikor Nej hozott haza a repülőtérről, már messziről kiszúrtam, hogy valami nem stimmel. Mondjuk nem volt túl nehéz, az általában messziről fel szokott tűnni, ha eltakarítanak egy erdőt.
Itt ugyanis ez történt.
Kezdjük az elején.
Ez itt a Halomi erdő. Szép nagy erdő, látható, hogy rendesen körbe is van építve: olyan 270 fokban kertvárosok veszik körül, a maradék 90 fokon osztozik egy lakótelep, egy logisztikai telep és a híres/hirhedt Cséry-telep a Bivalyréttel. Az erdő közepén lévő ipari terület a volt Darugyár. Itt jelenleg ipari termelés nem folyik, az épületeket kis cégek bérlik, jellemzően raktárnak. (Bár van itt egy ócskavastelep is, traverzdarukkal.)
Ebből az erdőből nyesték ki a fent bejelölt területen a fákat. Válogatás nélkül.
Az utolsó kép az irtáshatáron készült, itt látszik, milyen volt a kiirtott erdő. (Nyilván tél van, a lombokat hozzá kell képzelni.)
Magát az erdőt a Pilisi Erdőgazdaság kezeli. A környéken lakók szeretik parkerdőnek hívni, hiszen erdei tornapálya húzódik benne, sokan sétálnak, futnak az ösvényeken, két helyen is focipálya méretű tisztások várják a hétvégi kirándulókat, tűzrakó helyekkel, sportpályákkal. Ráadásul bőven városhatáron belül is vagyunk… szóval valahogy senkinek meg sem fordult a fejében, hogy ez az erdő a faanyagért van és simán tarvágással ki lehet irtani benne ekkora területet.
Próbáltam utánanézni, mindösszesen ennyit találtam:
Az önkormányzat a lakosság örömére építtette az erdei tornapályát. Az erdő tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Pilisi Parkerdő Gazdaság, mely a területen elsősorban erdőgazdálkodási tevékenységet folytat.
Az idézet a kerület hivatalos lapjából, a Városképből van, a weblap pedig az – általam teljesen hiteltelennek tartott – önkormányzat tájékoztató anyaga a KKK-val kapcsolatban. Azaz nem merném letenni rá a nagyesküt, de az önkormányzat szerint ez nem parkerdő, hanem fakitermelési célú erdő. Azaz ha a Magyar Állam úgy dönt, hogy kevés a pénze, az egész kivágható a francba. A helyiek megkérdezése nélkül.
Szép.
Felmerülhet esetleg az a kérdés, hogy ez hivatalos fakivágás volt-e, vagy esetleg valaki az éj leple alatt sunyiban kitermelte? A kérdés nem teljesen hülyeség, lásd a korábbi éjszakai fakivágásos történetet. Akkor nem írtam meg a végét, de felvettem a kapcsolatot a Pilisi Parkerdőgazdasággal, ahol először azt a tájékoztatást kaptam, hogy köszönik a bejelentést, de ezzel semmi gond, ez egy hivatalos irtás. Amikor visszakérdeztem, hogy ‘nade éjjel egykor?’, arra jött egy olyan válasz, hogy ja, akkor nem. De a lényeg, hogy ez az irtás már akkor be volt tervezve.
Akár hagyhatnám is ennyiben. Jó, kicsaptak egy teljes domboldalt. Jó, oda egy erdődarab, majd lesz helyette tisztás. Fognak tudni szánkózni a gyerekek.
Csakhogy én a szakmámból adódóan paranoiás vagyok. Rögtön jelzem is, hogy az írás többi része innentől színtiszta spekuláció, nem végeztem semmilyen nyomozást az ügyben.
Viszont elgondolkodtam, miért pont ezt a részt csapták ki? A fák nem voltak öregek. Ha megnézzük a térképet, az erdőnek bőven voltak olyan darabjai, melyek környékén nem lakott senki. Akár a Cséry-telep felőli részt nézem, akár azt a nagy ötszöget ott középtájon.
De mégis itt vágták ki az erdőt – úgy, hogy innentől a Darugyár és a kertváros, ott is a Fiumei út között immár nincs semmi, csak egy rét.
A fenti képen a fák mögött az a tömör valami már a Darugyár kerítése. Ez a pár fa a határsáv.
Annyira azért nem vagyok üldözési mániás, hogy azt higyjem, mégis belevágnak a KKK-ba.
De van itt más is.
Lóg a levegőben, az önkormányzat is célozgatott már rá az újságban, hogy – természetesen a környéken lakók nagy örömére – megpróbálják kitúrni az ipari vállalkozásokat a Darugyár területéről, és – most figyelj – lakóparkot építenek a helyére.
Hadd magyarázzam el azoknak, akik nem kerületi lakosok. A 18ker lassan a lakóparkok városa lesz. Eszméletlen mennyiségű lakópark épült, illetve épül mostanság is. Amivel nem is lenne baj, ha nem olyan helyekre tennék, ahol már eddig is nagy a közlekedési zsúfoltság. A strand helyén lakópark, a piac környékén lakópark, a Méta utcánál lakópark, a Nemes utcánál lakópark, a Királyhágó utcánál lakópark… ezek eddig is krónikus helyek voltak, a lakóparkok után meg még inkább azok lettek. (És ezzel még bőven nem soroltam fel az összeset.)
Kitérő vége. Maradjunk annyiban, hogy a helyiek már nem örülnek olyan őszinte lelkesedéssel, ha lakóparkról hallanak, mert tudják, hogy ezzel zöldterületet vesztenek és kipufogógázt kapnak érte cserébe.
És akkor most rakjuk össze az építőkockákat. Tételezzük fel, hogy az önkormányzat meg tudott egyezni a Darugyár bérlőivel. Elmennek, odaadják a területet. Tételezzük fel, kijön a lakópark építője és azt mondja, hogy ejnye, de szép hely ez, ő ide akár egy nagyobb lakóparkot is tudna építeni. Mi lenne, ha megkapná még ezt az erdődarabot – és akkor ráadásul a lakóparkja közlekedése is jobb lenne, hiszen két oldalról is meg lehetne közelíteni? El tudnák ezt esetleg intézni az erdő tulajdonosával?
Na, ez az a pont, amikor bekövetkezik az, ami az egész KKK cécó egyik elfogadhatatlan eleme volt. Egy forgalmas úttal ketté lesz választva a Halomi erdő és ez a forgalom az eddig békés Kőrös/Fiumei utcákra terelődik.
Én magamat paranoiásnak neveztem. De ha bekövetkezik a fenti forgatókönyv, akkor viszont az önkormányzatot nevezhetném akár frusztrált neurotikusnak is, aki nem bírja elviselni, hogy egy adott környéken nem forgathatja fel kényére-kedvére az ottlakók életét.
Nem egészen három éve lakom a környéken. Ez alatt az idő alatt akartak ide építeni négysávos körutat nyitott pályán, aztán ugyanezt a föld alatt, akartak ide telepíteni egy bazi nagy komposztálót (Budapest szennyviz-iszapjának komposztálása), majd szemétégető erőművet, aztán állatkertet és most meg lakóparkot. Ahelyett, hogy hagyták volna békén a környéket, mely olyan, amilyen – az itt élők legnagyobb megelégedésére.
ps:
Mondjuk, annyira hülye nem vagyok, látom én is, mi folyik az országban. Az egyik politikai erő több ciklust átívelő kormányzásra készül, a másik pedig igyekszik minél több pénzt bespájzolni, hogy ki tudják húzni valahogy. (Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg választások után visszavonulni készülő politikusok igyekeznek félrerakni valamit a nyugdíjas éveikre.)
Ez nyilván nem öröm, de sokkal kisebb tragédia annál, mint ha az utolsó kapkodásban olyan károkat okoznak, melyek évtizedek alatt gyógyulnak be… ha begyógyulnak egyáltalán.
[Update]
Pont húzásra, a publikálás előtti percekben dobták be ezt a szórólapot a postaládába. Atyavilág.
Predator vs. Godzilla.
Vagy hogy egy másik filmcímet kapjak elő: Nicsak, ki beszél?
Mondjuk, az irány jó lenne, akar a fészkes fene ide szemétégető erőművet. A térképen is láthatod, ez bizony elég közel van mind a kertvároshoz, mind a lakótelephez, a sportolási/kikapcsolódási célú parkerdőről nem is beszélve.
De hogy pont ez a társaság háborodjon fel, akik eddig ezerrel leszarták a környéken élők életkörülményeit… az valami elmondhatatlanul groteszk.
Nem engedjük, hogy a Fidesz szemétvárost csináljon a kerületünkből!
Édes Istenem. Ezt le bírták írni és nem szakadt rájuk a polgármesteri hivatal.
ps2:
Azoknak, akik esetleg most tévednének ide. Két párt van, amelyikre soha nem szavaznék: az a Fidesz és a Jobbik. Finoman szólva sem vagyok hívük, mielőtt bárki is kampányanyagnak kezdené el tekinteni ezt az írást. De ez a helyi taknyolós, síbolós tragikomédia pártpreferenciától függetlenül folyamatosan veri ki nálam a biztosítékot.
Kresz Géza 010
2010.02.19/20; péntek/szombat
Vége. Legalábbis nekem. A korai repülőjegyvásárlásnak ez az átka: hogy amikor a konkrét foglalásnál kiderül, a Microsoft konkrétan mettől-meddig fizeti a szállodát, akkor döbben rá az ember, hogy jöhetett volna egy nappal is később haza. (Tavaly ugyanez volt.)
Mondjuk, nem akkora baj, ma már csak marketing bullshit megy egész nap, egyik főmufti keynote-ja a másik után. A fenét sem érdekli. Meg Seattle sem, legalábbis engemet abszolút nem. (Bár megjegyzem, ebben a tavaszi fényben, melegben és a mindenfelé virágzó cseresznyefák környezetében néha már szépnek tűnik a város. Legalábbis Bellevue és Redmond. Idén magában a városban nem voltunk.)
Visszafelé ugyanaz a shuttle express, csak most már szállodához jönnek, Így csak egy óra az út, mire mindenkit összeszednek.
Várakozás közben beszélgetés egy texasi bácsikával. Szintén MVP. Kérdezte a nevemet. Gondoltam, egyszerűsítek: Dzsozef Petrenji. Így sem tudta kiejteni, pedig megkinlódott vele. Hát még ha tisztán magyarul mondtam volna. Valamelyest megnyugodtam.
Aztán az öregúr hosszan szorongatta a kezemet, hogy én vagyok az első magyar ember, akivel találkozott. Kedves öreg szivar.
A repülőtér totális káosz. Szinte hihetetlen. Itt már nincs manuális check-in, csak automatával lehet. Ez tuti az ördög találmánya, sokkal több időt vesz el, mintha egy asszisztens nyomná végig. Nálam eleve az a helyzet, hogy innentől két e-ticketem is van: az utazási iroda pár nappal az indulás előtt küldött egy módosítást, de maga az e-ticket szám csak az elsőn van rajta. Emelett ugye két útlevél, egyikben a vízum, a másik meg érvényes. Kész mozgó iroda. Elsőre el is csesztem, miután kiválasztottam mindent, rossz útlevelet tettem be a szkennerbe, kapásból kidobott, hogy húzzak a vérbe a lejárt útlevelemmel. Kezdhettem előlről az egészet. És ez még csak a kezdet volt. A csomagfeladáshoz hosszú sor kígyózott és a terelőszalag-asszisztens elbökte a szalagokat, így két hosszú sort egy ponton összeengedett. Nos, van annak is bája, amikor repülőtéri alkalmazottak ordítoznak egymással, te meg nem tudod, hogy mi van.
Aztán persze a végbéltükrözéses vizsgálat, a vonatozás a terminálok között, és végre a kapunál.
A szervezetlenség továbbra is végig jelen volt, amikor ide-oda tologáltak, mindenféle hülyeségeket kérdeztek, teljesen ráálltam a sablonválaszra: I don’t know. But I don’t care. I wanna go home.
Cincogott a zsebemben vagy másfél dollár fém, meg két egydolláros. Gondoltam, elcseszem. A legrövidebb sor a kávézó előtt volt, nézzük. Sima kávé 1,8, a péksüti 2. Ez pont nem jó. Akkor cifrázzuk meg a kávét: medium, vanilliával. (Large-ot sose. A medium volt fél liter. És most nem túlzok.) Ez 2,5 dolcsiba fájt, legalább a vasat kipucoltam.
Olyan szar volt, hogy hihetetlen. Pár korty után a mosdóban landolt. Baromi hatékony pénzköltő voltam. Etiópiában meg éheznek.
A repülőgépen persze már nem bántam a kiborított kávét. Tolták-tologatták a vörösboros kocsit, én meg nem hibáztam. Megjegyzem, itt is papírdobozos bort töltöttek, szóval hajlandó vagyok revideálni az álláspontomat: nem biztos, hogy idefelé a papírdoboz magyar f@szság volt, lehet, hogy egy mindenhol használt praktikus megoldás. (A magyar oldali vörösbor egyébként egészen iható volt. Az amerikai… halottakról vagy jót, vagy semmit.)
A repülőgépen a szokásos találóskérdés: pasta vagy chicken. Megint eltaláltam a csirkét. Bár most nagyon durvák voltak: köretként kukoricás babot adtak hozzá. Pár őra múlva kígyózni fognak a sorok a klotyi előtt. Ennyire utálják az amcsik Grönlandot, hogy le akarják szőnyegbombázni?
Az egérmozin megnéztem a Harry Potter5-öt és a Shreket. Lassan fel kellene már nőnöm.
Amszterdam. Az útlevélellenőrző fazon kiakadt, hogy miért adok neki két útlevelet. Mondom, egyik a valódi, a másodikban a vízum van. Erre felháborodva nekiállt kioktatni, hogy az EU folyosón nem kell vízum, mit szopatom. Tényleg azt hittem, hogy elvitet. A marhája, ahelyett, hogy félrelökte volna. (Most jövök Amerikából, eddig mindig kellett mind a kettő. Ez az egy vizsgálat volt, ahol elég lett volna az új, de rutinból adtam a teljes csomagot, a két útlevéllel és a két boarding pass-szal.) Ha félrelöki, végzünk fél perc alatt. Így meg vagy 3 percig oktatott, a mögöttem lévő kilométeres sor örömére.
Ha teheted, Seattle-ből ne induljál haza délben. A létező legrosszabb időzítés. A saját belső órád szerint este tíz körül fogsz megérkezni Európába – ahol lokális idő szerint kora reggel lesz. Azaz ha a visszaállás miatt meg akarod várni az estét, akkor gyakorlatilag 29 órát leszel egyfolytában ébren. (Illetve szakítod meg többszöri tízperces alvásokkal., amikor lefordulsz a székről.)
Egy, csak egy előnye van az eltolódásnak: Amszterdamban simán kértem a repülőtéren egy korsó sört és egy zacskó csípőspaprikás kesudiót. Lehet, hogy a többieknek kora reggel volt – de nekem, a belső órám szerint este 10.
A budapesti járaton úgy döntöttem jó fiú leszek, már nem alszok. (Délben nem ajánlott.) Erre úgy elnyomott az álom, hogy átaludtam a felszállást, megébredtem a kajakínálásra, bedobtam egy nagy adag kávét, majd aludtam tovább.
Azt hiszem, begyűjtöm az évezred jetlag-jét.
Link:
- Az összes kép (120)
Kresz Géza 009
2010.02.18; csütörtök
Tábla a gyorsforgalmi út mellett: Adopt a Highway Litter Control. Még lefordítani is nehéz. Nyersen: fogadj örökbe egy Autósztráda Szemetelési Ellenőrzést. Megérteni meg lehet: támogasd az autópálya körüli szeméttakarítási programot és akkor valahová kiírjuk a nevedet. De elég fura.
Kifelé a repülőgépen láttunk egy limonádé filmet, egy érdekes arcú szinésznővel. Az első előadó csajszi teljesen az ikertestvére, de még a hang is stimmel.
AD és tanúsítványok. Nagyon alapszintű bevezetővel kezd az előadó, de néhányan már ebbe is belekérdeznek. Mi lesz itt a végén?
Semmi. Alapozó előadás volt. Egyedül a csajszi nézett ki jól.
Utána egy újabb jó előadás. Postafiók mozgatások, export-import, akár cross-forest környezetben is. Mailbox Replication Service. Nagyon finom. Kár, hogy már ezzel is többet írtam, mint amennyit lehetett volna.
És még csak utána jött a számomra leginkább várt előadás. Véleményem szerint Exchange 2010 HA témakörben a legforróbb terület jelenleg a CAS NLB: egyszerűen szükség van rá, nem lehet megkerülni – viszont igazán optimális megoldás nem létezik. Ehhez képest az előadást elkefélték, nem kicsit, nagyon. Valószínűleg előtte egy órával szólhattak a hapinak, hogy te fiú, beszélj már valamit. Kisregények a slide-okon, melyeket a fazon olyan gyorsan löködött tovább, hogy elolvasni sem lehetett, de beszélni sem igazán beszélt róluk, csak félmondatok, meg ‘ő’-zések. Az egyedüli pozitívum annyi volt, hogy hamarosan lesz egy írás a Technet Library-ben a témáról. (De nyilván több értelme lett volna, ha a témát itt, az MVP-k harcos közreműködésével boncolják fel.)
Végül a legutolsó előadás. A terem fele kiürült. Nem csodálom: utolsó előadás, sokak számára érdektelen témáról. Hogyan fejlesszünk alkalmazásokat Exchange alá. Gyakorlatilag én is csak azért maradtam, mert nem volt jobb ötletem. Azért egy mondat az előadásról: Running EWS managed API in Azure.
Ha hazaérek, ki hiszi el, hogy Seattle-ben barnultam le? Ennél már csak az lett volna durvább, ha azt mondom, hogy Vancouverben. A téli olimpián.
Annyira durva a helyzet, hogy ebédszünetben szabadtéren kajálnak az emberek, egy szál pólóban. A cseresznyefák ezerrel virágoznak.
Egy helyi MVP is megerősítette, hogy februárban még nem emlékszik ilyen időjárásra.
Tárolhatok-e NDA alá eső feljegyzéseket a Google Doc-ban? Érdekes kérdés. De a Visio csak egygépes cucc, nem tudom megoldani, hogy a feljegyzések mindenhonnan elérhetők legyenek.
A záróbuli egy garázsban. Maximális befogadóképesség 246 fő. Vagyunk kábé kétezren. Ez úgy látszik is a kajához jutásban. Biliárdasztal, bowling pálya gyakorlatilag esélytelen.
Japó csaj, műanyag spock fülekkel. Egészen szexi, amíg meg nem próbál magassarkú cipőben lejönni a lépcsőn. Úgy veszi a fokokat, mint akinek több számmal nagyobb lovat adtak.
Egyébként borzasztó sok van belőlük. Fogalmam sincs, milyen MVP-k lehetnek, de üde színfoltjai a társaságnak.
Vagány hapsik óriási szivarral. Néger rabszolga kell, hogy tartsa a végét.
Szabadtéren gázégők. Egy csomóan sportolnak azzal, hogy az egyik nem működőt beröffentsék. A mellette lévő működőt meg nem használja senki.
Nézem az embereket. Hihetetlen, hogy a világnak ennyi tájáról jöttek a népek, de a geek jellemvonás mindenkin egyből látszik.
Helyfoglalás a holnapi repülőgépen. Minden oké, csak éppen nem jön föl az üléstérkép – azaz megint nem tudom megváltoztatni a kisorsolt helyemet. Sőt, még azt se tudom, hogy jó-e? Szerencsére megvan a géptipus, innen egy ugrás a seatguru. Itt azt is megmondják, mennyi lábtér van az előző ülés alatt. (Ahová én pakolhatok.) Szerencsére pont jó a véletlenszerűen kiadott hely. De ezentúl ha a Delta Airlines-szal repülsz, ne nagyon reménykedj az online foglalásban.











Recent Comments