MonthJanuary 2010

Hulla pelyhes

Imádom. És amióta feljöttünk a Bakonyból, nem is láttam ilyen igazi havat, mint ami most kezd körülvenni minket. Imádom, annak ellenére, hogy megáll tőle az élet(1), imádom, még akkor is, ha tudom, hogy holnap reggel abból az irdatlan kupacból autót kell faragnom.

(1) A Bakonyban ilyenkor elvergődtem a bolthoz, megtekertettem a postáskisasszonnyal a kurblis telefont, R beszélgetésre beszóltam a céghez, hogy ma otthon dolgozok, vettem kenyeret (azt a Honvédség mindig tudott valahogyan szállítani) – és hazamentem. Puha, békés napok jöttek. Időnként bedobtam egy felest és kimentem havat lapátolni. Az egésznek olyan karácsonyi hangulata volt.

Most sajnos nincs időm elmenni hemperegni, de azért fényképezgettem egy kicsit a ház körül.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Játszottam egy kicsit éjszaka is. Habár a hold abszolút nem látszott, de közel telehold lehetett, legalábbis pár nappal korábban még az volt. Mindenesetre éjszakához méltatlanul világos volt – gondolom, a hó tükrözte szanaszét a lámpák fényeit.
Az alábbi képekkel trükköztem, nem is kicsit. (Nem photosop.) Felnyomtam jó magasra az érzékenységet (ISO1600), ettől nekiállt világítani a sötét. Majd rányomtam egy kicsi vakut, amelytől a közeli objektumok élesek lettek – mogottük pedig lángoló maradt a háttér.
Nekem tetszenek.

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Most mi van?

Az egyik bálványom, Kathy Sierra, azért hagyta abba a blogolást, mert többször is életveszélyesen megfenyegették. Azóta kiderült, mi volt az ügy mögött, de a csajszi már nem kezdte újra, mert nem akarta, hogy az eset megismétlődjön.

Először nem értettem a dolgot… de most azért elgondolkodtam.

Péntek kora délután felhívott egy ismeretlen valaki a mobilszámomon.
– Halló, Petrényi József – szóltam bele.
– Halló, XY vagyok, VZ-t keresem.
– Itt nincs olyan. Mint mondtam, Petrényi József.
– Mint az apja?
– Ja.
– Semmi esély VZ-re?
– Semmi.
– Elnézést.
– Nem történt semmi.

Csak utólag esett le, mennyire életszerűtlen az a kérdés, hogy ‘mint az apja?’. Téves hívásnál nem szoktak ilyesmit kérdezni.
De nem értem rá sokat agyalni rajta, szalagavató, szervezés, rohangálás.

Ma beszéltem a szüleimmel, ők mondták, hogy pénteken keresett náluk valami Nagy Gábor. (Nekem határozottan más nevet mondott.) Úgy hivatkozott rám, mint régi ismerősre, akinek próbálja megszerezni az elérhetőségét. Apámat egyből Józsi bácsinak szólította, megteremtve ezáltal az ismerősi légkört. Nem is gondolt senki semmilyen rosszra, az öreg megadta neki a mobilszámomat, meg a vezetékest.

A szüleim telefonszáma benne van a telefonkönyvben, valószínűleg így jutott el hozzájuk. Az enyém viszont nincs – az illető viszont innentől már tudja.
De mire megy vele?
A lakcímemet valószínűleg ismeri, mert meg se próbálta kiszedni apámból. Ennek fényében miért kritikus akkor a vezetékes telefon? Például, mert ha valaki be akar hatolni a lakásba, akkor fel tudja előtte hívni, leellenőrizni, hogy tényleg üres-e a ház.

A további kérdések szintén zavarbaejtőek. Mit akarhatna innen elvinni bárki is? Készpénz, ékszer nincs a lakásban – legfőképpen azért, mert nincs. Készpénzt mindig annyit veszek ki az automatából, amennyire éppen szükségünk van, ékszert meg nem hordunk, nem szeretjük. (Eltekintve lányom filléres bizsuitól.) Elektronikai eszközök? Átlagos. Tévé, mikró, meg ilyenek. Egyedül számítógépből van sok, de azok annyira öregek, hogy maximum a bizományos fizet értük pár ezer forintot. (Persze, tudom, ma már ez nem jelent semmit. A kétszáz forintos cövekekért is visszajött – az első lebukás után – a tolvaj banda.)

És persze a legkínosabb: miért pont mi? Több millió embernek van benne a telefonkönyvben a címe, a vezetékes száma. Bárkit ki lehet belőle választani.
Csakhogy én egy viszonylag ismert ember lettem. A két blognak van egy jó párszázas olvasótábora, vannak könyveim, jó nevem a szakmában – lehet, hogy ez már valakinek elég, hogy célkeresztbe kerüljek. Mert nekiáll kombinálni.

Most értem vissza az első kérdésre. A gyors reakcióm nyilván az lesz, hogy még a jövő héten megváltoztatom a telefonszámomat. Tekintve, hogy csak azért tartjuk, hogy a szülőkkel olcsón lehessen beszélgetni, így nem okoz sehol tragédiát a váltás.
Persze ez csak a tüneti kezelés. Sokkal komolyabb az, hogyan fogom lekezelni magát a fenyegetettséget? Eddig úgy írtam, hogy barátságos olvasókat képzeltem el. Olyanokat, akiket önzetlenül érdekel, amit írok, esetleg el is gondolkodnak egyes mélyebb írásokon. De úgy írni, hogy tudom, valaki azért olvas, mert a fogást keresi, hol tudna megkárosítani… borzasztóan lehangoló.
Elveszi az ember kedvét az egésztől.

Képek szöveg nélkül

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás

A nagy nap előtti éjszaka

Nagyítás

Hát élet ez?

December közepe óta – pontosabban a bükki túra óta – az életem sokkal egyszerűbb lett. Felkelek reggel, 45 perc alatt összekészülök, ugyanannyi idő alatt bejutok a munkahelyemre. Aztán meló orrvérzésig, mert bevállaltunk egy melót, melyet még akkor is csak éppenhogy tudnék befejezni határidőre, ha nem mennék el februárban két hétre Amerikába. De elmegyek.
Délután öt és hat között hazaindulok. Hét körül vagyok otthon. Van egy órám a vacsorára. Utána indul az éjszakai műszak. Ugyanis bevállaltam egy olyan munkát, melyet még akkor is csak eszeveszett tempóban tudnék elvégezni az irreálisan rövid határidőre, ha nem mennék el két hétre Amerikába. De elmegyek.

A kettő között élek. Napi egy órát.

Gondolhatod, hogy ebbe az egy órába akarok belegyömöszölni minden jót, ami az embert csak érheti egy normális élet során.

Először is kimegyek a konyhába és töltök magamnak egy pohár bort. Aztán összedobok valami vacsorát. Szinte mindegy, hogy mit – a lényeg az, hogy borzasztóan veszélyesnek és egészségtelennek nézzen ki. Ha már egyszer hámkirúgásról van szó.
Maga a vacsora külön szertartás. Körbebástyázom magamat a nagy étkezőasztalon: kenyér, legalább kétfajta savanyúság, az üveg bor, borospohár és az elmaradhatatlan olvasnivaló.

Ahogy végzek, bevágok mindent a mosogatóba. Majd.

Mostanában rendszerint kisétálok vacsora után a teraszra a farkasok közé és elszívok egy cigit. (Igen, tudom. Én sem örülök neki. De egyszer véget ér ez az eszeveszett hajtás és lesz megint időm és erőm kontrollálni magamat.)
Amikor bejöttem, friss vagyok és üde. Bár eleinte még csikorognak az izületeim a kurva kemény hidegtől. Még belefér egy kávé, aztán hajnali kettőig megy az éjszakai műszak. Teákkal, kávékkal, időnként farkasrugdosással.

Néha fölmerül bennem a klasszikus kérdés: van-e élet a halál előtt? De ha úgy nézem, hogy az élet egyben alkotás is, akkor megnyugodhatok: nagy kanállal habzsolom az életet.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑