Bükk, elvonótúra

Az utóbbi idők kintalvásos tesztjei nem voltak ám annyira öncélúak. Újabb nagy hajrá lesz könyvírás téren, így kénytelen voltam gyorstörlést alkalmazni.

Irány a medvék. Csak immár a csikorgó télben.

Erről egyedül az időjárásfelelősnek felejtettem el szólni – szegény meg nem tudta, hogy most telet csináljon, vagy tavaszt? Nos… ez lett belőle: pár nap tél, pár nap tavasz, aztán megint tél.

A tervezett útvonal: kocsi leparkol a szülőknél Egerben, busszal ki Nagyvisnyóra, onnan a dédesi vár mellett gyalog fel Bánkútra, tovább a fennsík déli szegélyéig, Három-kő, Tar-kő, aztán le a mélybe (remélhetőleg gyalog), a sziklák tövében alvás, aztán másnap Stimecz-ház, Felsőtárkány, Felnémet. (Volt egy kétalvásos terv is, de az már sok időt vett volna el. Majd.)

A meteorológia meglehetősen elkeserített: szombaton tavasz, vasárnap tél. Az ugye nem megy, hogy kétféle ruhát viszek magammal. Ha tavasziban megyek, megfagyok vasárnap. Ha téliben, akkor megsülök szombaton.
A problémát egy huszárvágással oldottam meg: a sínadrágomon kívül otthonfelejtettem szinte minden ruhaneműt. Így végül az utcai cuccot vettem a kabát alá, haza meg a pizsamapólómban mentem.

Tavaly már ráfaragtam a Volánra, idén nem bíztam semmit a véletlenre. Felhívtam az egri buszpályaudvat. Megy a busz? Igen, megy. Hurrá. Megáll Felnémeten? Nem. Megáll Nagyvisnyón a gyerektábornál? Nem. Köszönöm.
Azaz csak ott nem állt meg, ahol fel akartam szállni, meg ott, ahol le.
Szerencsére tesó bevállalta, hogy dec26 ide vagy oda, felkel hajnalban és kivisz.

A tavasz gyönyörűen bejött. A dédesi várig akkora dagonyákba futottam bele, hogy majdhogynem keresztül kellett úsznom rajtuk. Aztán az elágazás felett átmentem az égövválasztón, mert hirtelen fagyott lett a talaj.

Nagyítás

Innentől indult útjára a gyönyör. Velem együtt. Mivel hidegre készültem, határozottan élveztem a fagyközeli légkört. De a legszebb az volt, hogy a folyamatosan fújó viharos szél kisöpört minden szutykot, ködöt, felhőt – olyan gyönyörű, tiszta időt fogtam ki, hogy már a Dédes vártól simán lehetett látni a Tátrát. A nap pedig… teljesen megbolondult. Sütött hétágra. Ha nem lett volna az a metsző szél, akkor fagypont környékén is simán leizzadtam volna.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Hamarosan a sárkoloncok is leestek a bakancsomról, így csak a saját két kilójukat kellett emelgetnem. Mondjuk, a sínadrág sem volt túl könnyű. Ilyenkor azért elgondolkodok, mennyire érdemes például ezer forintokat kiadni 20-30 dekával könnyebb felszerelésekért? (Nagyon. De a fogyókúra hatékonyabb. Motiváció: az 50 dekával könnyebb hátizsák ötezer forinttal drágább. Akkor mennyit is nyerek egy kiló fogyással?)

Pihenni nem lehet túl sokat. A viharos szél egyből bebújik mindenhová, hamar ráfagy az emberre a veríték.

Érdekes megfigyelés: ha lassan akarok menni, akkor előtte pihennem kell. Fáradtan ugyanis célokat tűzök ki magam elé: na, csak még addig a fáig, addig a jelzésig, addig az inflexiós pontig. Utána viszont, mert már baromira fáradt vagyok, az utolsó erőmet is bedobva felhajrázok a kijelölt pontig. Hogy ne tartson túl sokáig a kinlódás, legyen már itt minél hamarabb a pihenő.
Aztán ha kipihentem magamat, jön megint a lassú, monoton menet… egészen addig, amíg megint ki nem fáradok.

Nem is mondtam, indulás előtt még lecseréltem a hátizsákot. Attila mondogatta mindig(1), hogy direkt kicsi, de strapabíró zsák kell, mert egyrészt ebbe az ember ésszel pakol, másrészt ez jobban passzol a háthoz, nem lötyög, nem leng. Azt kell mondjam, hogy igaza volt: ennél a mostaninál igazából nem is érzem a különbséget, amikor leveszem. Pedig lemértem, 7 kiló cucc van benne.

(1) Nej udvariasan megkér minden kommentelőt, hogy több tippet(2) lehetőleg ne adjanak, mert a család lassan már az öreg cipőkből lesz kénytelen levest főzni.

(2) Apropó, Goosnargh. Ha neadjisten voltál még a Bakatorban, akkor bocs. Az utolsó két üveget én vettem meg.

Nagyítás

Visszatérve még a felszerelésekhez. Azért ilyenkor gondol bele az ember, hogy mekkora strapa is lehetett anno az Egymillió Lépés… stábjának végignyomni a kék túrát. Azokkal a nagy, nehéz zsákokkal, hálózsákokkal, sátrakkal. Na, meg a felszereléssel. Respekt, így utólag is.

A túra egyébként olyan, hogy rögtön az elején kell megroppantani a gerincét: Nagyvisnyótól Bánkútig 700 méter szintemelkedést kell leküzdeni. Utána még egy kis hullámvasút a Köveknél, de egyébként már nem veszélyes. Másfél nap élvezkedés. (Eltekintve a lefelé csorgástól, mert az megint térdgyilkos volt.)

Grand Canyon ide, 1400 méter szint oda, azért az még nem jelent edzettséget. Maximum mentális lóerőben jelentkezik. (Mint tuningcsík az ezerkettes Ladán.) A keményebb kaptatóknál 100 méterenként csak meg kellett állnom, ha nem akartam, hogy a tüdőm a fülemen türemkedjen ki.
Hja, az irodai munka nem hazudik.

Azért elég sokan rámozdultak a Bánkútra. Feljöttek kocsival, akadtak, akik futnak egy kört, a többség felsétál a Bálványhoz. Valahol vigasztaló, hogy karácsonykor is ennyi embernek jut eszébe a természet.

Ha megállok, pár perc múlva már hideg van. Ebben az az idegesítő, hogy nincs több ruhám, mint amennyi rajtam van. Márpedig legkésőbb délután ötkor meg kell állnom és reggel hétig egy helyben maradnom. Nem vagyok nyugodt.

Ami furcsa, az az, hogy nem vagyok éhes. Megyek, nézem a tájat, keresem a jelzéseket – és eszemben sincs enni. Pedig ismerem a túravezetők tízparancsolatát, melyben előkelő helyen szerepel az a feladat, hogy túra előtti este meg kell kérdezni, ki fogyókúrázik, majd az illetőt reggel, közvetlenül túra előtt leteperni, lekötözni és teletömni kajával. Az éhes ember ugyanis bizonytalanul lép. Ami mondjuk a Bükkben még nem annyira tragikus, de egy kicsit komolyabb helyen – Szlovák Paradicsom, Tátra – már igen.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Tar-kő. Egy kis zen. Habár borzasztóan kellemetlen, hogy folyamatosan erős szél próbál felborítani… de a tiszta kilátás ezerszer bőven megéri. Egy félórát így is üldögéltem egy kiugró sziklán és gyönyörködtem a lábam előtt elterülő tájban. Egy, csak egy gondolat zavart egyedül: hogyan lehettem akkora marha, hogy otthonhagytam a polárszűrőt. (Oké, volt vagy tíz deka.)

Délután háromkor értem oda, ahol térképen kinéztem, hogy itt akarok sátorozni. Nem akartam. Sétáltam még párszáz métert, letértem egy nagyon alsórendű túraútra, majd azon is mentem még egy kicsit. Itt biztonságban leszek. (Ja.) Mondjuk egy kissé nyugtalanított, hogy a túrautat elég sűrűn keresztezték vaddisznócsapások. Nem, nem szóló vaddisznóké. Rendes csordáké. De sikerült olyan helyet találnom, amely egyrészt távol volt a csapásoktól, másrészt ahol a sátor három irányból is védve volt bármilyen eltévedt állatcsorda ellen, harmadrészt favágók már némileg elbarikádozták a terepet..

Nézzük, mi mindent hagytam otthon. A ruhákat már írtam. Iránytű. Jé, tényleg. Szerencsére nem kellett, innen meg már bekötött szemmel(3) is lemegyek. Óra. Az se létszükséglet, mobil van. (Telefonálni úgysem lehet vele: térerő, az nincs.)

(3) Gondolkodtam is rajta, hogy nem verek sátrat, 9 kilométer, van még egy órányi világos… a Stimecz-háztól meg már műút is visz lefelé, fejlámpával simán abszolválható. De aztán felhorgadt bennem az Amundsen: végül is azért jöttem, hogy erdőbenalvást is teszteljek.

Indult a táborépítő projekt.
A sátorhelyről kirugdostam minden faágat, követ. A talaj egyenetlenségeit eltakartam avarral.
Félóra alatt rutinosan berendezkedtem. A sátor előírásszerűen keresztbe a széliránnyal, lábam alacsonyabban, mint a fejem.
Önfelfújó matrac. Ja. Hidegben csak félig. Szerencsére hoztam polifoamot is.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Négy óra múlt pár perccel. Még nincs éjfekete sötét, de mi a szöszt csináljak kint? Ha egy helyben ülök/állok, percek alatt jégkockává hűt a szélvihar.
Be a sátorba.

Gázpalack. Havat melegíteni. Aha.
Szerencsére Bánkúton tankoltam vizet, volt miből levest főznöm. Csak hely nem volt. A sátoron kívül esélyem sem volt a szélben. Pontosabban az erdőt jó eséllyel fel tudtam volna gyújtani, de az valószínűleg túl nagy ár lett volna egy tanyasi tyúkhúslevesért.
Végül az előtérben kinlódtam. Azt kell mondjam, a sátor jól bírja a lángot. A szél ugyanis többször is belefújta az előlapot. Amikor meg megpróbáltam behúzni, akkor bekapta a zippzár. (Egyébként is, az egész túrán annyit szoptam a zippzárakkal, hogy már csak emiatt is kénytelen voltam NathanP egyik kedvenc kifejezését meglehetősen sűrűn használni.)

Azért úgy belegondoltam. Bezzeg a reklámokban erőtől duzzadó sátrakból lépnek ki az erőtől duzzadó emberek, 42 fogas mosollyal főzik az erőtől duzzadó gázégőn az erőlevest és nagyokat harapnak a jóízű levegőből. Én meg itt mantrázom, hogy fászombászmek.

Öt óra. Megvolt a levesfőzés. Hogyan tovább? Sötétnek már igen sötét van. A lábam pedig fázik. Ez meglehetősen rossz jel, ugyanis egyedül zokniból hoztam megfelelő mennyiséget. Ekkor három volt a lábamon. Pluszban még a hálózsák. Semmim nem fázott, csak a lábam.
Gondoltam, majd elunja.

Olvasgattam. Rájöttem, hogy ha bekapcsolom a fejlámpát, akkor le tudom venni a PDA fényerejét minimálisra. Így akár egy napig is bírja.
Igenám, de ahogy besötétedett, megváltozott a szélirány. Kilencven fokkal. Éppen befújt a hátsó szellőzőn és kifújt az első szellőzőn. Szélcsatorna. NathanP.
Innentől egy kicsit agyalnom kellett a további olvasáson. Nem volt elég a szél, de határozottan elkezdett hűlni is a levegő. Olyan fagypont körül kezdhettem sátrat venni, reggelre -5, -6 körül lehettünk. Ebből az első minuszok már a sötéttel megjöttek.
Bebújtam a hálózsákba, hanyattfeküdtem, zippzár fel, kapucni be. Annyi helyet hagytam, hogy csuklótól mindkét kezem kibújjon és a kapucni nyílása elé dugja a PDA-t. Aztán ha elfáradtam, PDA lekapcs, fejlámpa lekapcs, oldalradőlve pihen.
Eleinte viccesnek találtam, hogy pont középen maradt ott valami kő. Aztán rájöttem, hogy ebből balhé lesz. Kitereltem a sátor alól. Legalább ezzel is telt az idő.
Egy idő után nem bírtam nem foglalkozni a lábammal. Nem, nem unta el a fázást. Sokkal inkább olyan tökélyre vitte, hogy komolyan attól féltem, reggelre önállósítja magát. Azaz bokától lefelé letörik. Zoknim már nem volt több. És ekkor ugrott be Hvala tanácsa, hogy végszükségben jó erre az alpesi védőfólia. Nekem magamtól ugyan eszembe nem jutott volna. Kibújtam, bebéleltem a hálózsák lábrészét, visszabújtam – és onnantól a lábamnak volt a legjobb dolga. A hős fólia.

Meg megint ment egy kicsit az idő.

Végül negyed kilenc körül fújtam el a gyertyát.
Kilenc körül jelent meg a turistacsoport.
– Jé, az egy sátor! – kiáltott fel egy nő.
NathanP. NathanP. NathanP.
Mi az istenharagjáért nem tudtok karácsonykor otthon ülni a seggeteken? Különösen este kilenckor?
– Tényleg, egy sátor!
Fejlámpák fókuszáltak a sátorra.
NathanP.
Aztán továbbmentek.

A következő csoport éjjel 11 körül érkezett.
– Jé, sátor!
– Az, bazdmeg – morogtam.
Ezek le is jöttek az útról, körbeállták.
– Vajon hányan lehetnek bent? – kérdezte az egyik.
– Inkább azt kérdezd meg, mennyire idegesek bent? – tettem hozzá magamban.
– Kétszemélyes, tehát valószínűleg ketten – nyögte be egy einstein.
Aztán ezek is továbbmentek.
De most komolyan. A forgalmasabb utakon is kábé kétóránként találkoztam napközben emberrel. Ahol sátort vertem, az egy harmadrangú (kék kereszt) túraút(4), ahol még csúcsidőben sincs forgalom, nemhogy karácsony éjjel. Másnap az út végéig (Stimecz-ház) nem is találkoztam senkivel. Fényes nappal.

(4) Általában kék csík(5) jelzi a leglátványosabb – ergo legforgalmasabb – utakat. A mindenféle csík jelenti a második kategóriát. A mézeskalács-szaggató készlet darabjai (csillag, kereszt, angyalka) pedig a harmadik kategóriát.

(5) Azért nem írtam országos kéket, mert vannak helyi kék jelzések is. A Bükki Nemzeti Parkon keresztülmegy például az országos kék túra, de van bükki kék jelzés is. Mindkettő sima kék csík.

Többen már nem zavartak. A polifoam és a matrac ugyan szétcsúsztak, de már furcsa is lett volna, ha nem fázok. Úgy terveztem, hogy csak 6.30-ig húzzam ki, aztán még sötétben főzök egy teát, azzal már elleszek világosig. Ehhez képest 7.15-kor ébredtem, megnéztem a mobilon az időt – és a másik oldalamra fordultam. Jólesett szunyókálni még egy kicsit. Gyenge 11 óra.

Persze jócskán volt benne abból is, hogy a francnak sem volt kedve kimászni a hidegbe.

A reggeli teafőzés mondjuk nem jött össze. Ahogy megébredtem, a vesém egyből eszmélt, hogy hohó, itt meg van ébredve. Muszáj voltam beleugrani a hideg bakancsba és kimenni a szeles hidegbe. Utána meg már inkább nekiálltam pakolni. Mondjuk a hős laposüveg is segített.
Rögtön az elején kerestem egy szélvédett zugot, összeraktam a gázégőt. Elkotyog az addig, amíg pakolok. Aztán egy őzike kis híján felrúgta. Éppen a sátorcövekeket húzgáltam kifelé, amikor elszökdécselt mellettem. Ő is kapott egy NathanP-t.

Elég sokat vacakoltam a reggeli pakolással, de fél kilenc körül végül elindultam. Alig mentem 100 métert, megtaláltam a táblát. Azt a bizonyosat, mely azt jelzi, hogy ide bizony belépni tilos. Szigorúan.
A francba. Komolyan azt hittem, elmentem mellette, csak nem vettem észre. Hát, bocs fiúk. Direkt úgy néztem ki térképen a táborhelyet, hogy a szigorúan védett természetvédelmi övezeten azért kívül legyek. Nem mintha a sima természetvédelmi övezetben lehetne sátrazni, de ott legalább nem lőnek helyben főbe, ha elkapnak.

Morgás jön, aki nem szereti az ilyesmit, lapozzon.
Egy kicsit azért ki vagyok kattanva arra, amit a Bükki Nemzeti Park (BNP) csinál. Nem arról van szó, védjék az erdőt. Ezzel maximálisan egyetértek. De próbáljunk már meg arányokat tartani. Nem az a védelem, hogy utáljuk az összes turistát és legszívesebben senkit sem engednénk be. Mert akkor csak a fatolvajok meg a kvadosok fognak bejárni, az erdészetnek meg nem lesz pénze védekezni.
Elmesélem, máshol hogyan csinálják. (Yosemite, Grand Canyon – tehát nem akármilyen parkokról beszélek.) Megpróbálnak annyi turistát becsalogatni, amennyit még elbír a nemzeti park. Mert abból lesz a pénz. Ugyanis a turista nem ingyen megy be. Ha csak barangolni akar a frekventáltabb részeken, akkor is napijegyet fizet. Ha viszont hátizsákos ember, akkor ki kell váltania egy wilderness pass-t, minden napra. Ilyesmiből korlátozott mennyiség van, ezzel tudják szabályozni, hogy mennyi ember barangolhat az erdőkben. Szabályok természetesen vannak, itt sem lehet mindenfelé mászkálni, növényeket letépni értelemszerűen sehol sem lehet, meg van szabva, hol verheted fel a sátrat, meg még egy csomó egyéb, de azért bőven betartható szabály. Hogyan ellenőrzik ezeket? Van egy csomó ranger, akinek csak ez a dolga. Telik rá, mert mint írtam, sok a fizetős turista.
Oké, tisztában vagyok a nehézségekkel. Tudom, hogy a Bükkön meglehetősen sok nagyforgalmú út megy keresztül, ezeken nem lehet fizetőssé tenni a közlekedést. Hirtelenjében nincs is konstruktív javaslatom. De azt se hiszem, hogy a turisták elriasztása a megoldás. Nézzük meg rögtön azt a bizonyos táblát. Belépni tilos. És ennyi. A turista meg nem tudja, most mi van. Ha elolvasta volna a BNP weblapját, tudná, hogy ez azt jelenti, hogy be lehet lépni ugyan, de csak a túrautakon lehet közlekedni.
Aztán infrastruktúra. A fennsíkon – a Fehér Sas környékén kívül – nem láttam se padot, se kukát(!), se klotyit. Ne szemetelj?? Hogyan lehet így szabályokat betartani? Márpedig a világ egyik legveszélyesebb állatfajtája a Betarthatatlan Szabály. Mert még azokat is szabályszegésre kényszeríti, akik egyébként normakövetők lennének. És amikor az ember elkezd szabályokat szegni, hirtelen a többi, már értelmes szabály sem fog olyan merevnek tűnni.
Az, hogy nincs menedékház, már csak azért nem bosszant, mert úgyis tilos a park területén az alvás. Tudomásom szerint van bent három panzió, egy kemping (ide a bökőt, hogy télen zárva van), aztán csók. Járjál be túrázni a környező falvakból. Autóval.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csodálatos természeti területeit évente többezer turista keresi föl. A gyalogos (’bakancsos’) turizmus vonzza azonban a legnagyobb számú és a terepen a leginkább ellenőrizhetetlenül mozgó emberi jelenlétet is.
Mivel ez a kontrollálatlanul mozgó embertömeg igen komoly zavaró tényező a védett természeti területek állatfajai élete és élőhelyei tekintetében, a növényfajok esetében pedig kifejezetten károsító szereppel bír a taposási és növénygyűjtési közvetlen károk vonatkozásában, továbbá az erózió gyorsításában is kimutathatóan megjelenik, a védett és fokozottan védett területek (és fajok) megóvása érdekében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény rendelkezik azok gyalogos látogatásának szabályairól is.
Ennek értelmében, az előbbiekben jelzett területek látogatása a kijelölt turistautakon történhet, fokozottan védett természeti területeken az azokról való letérés tilos. A védett természeti területeken minden – az egyébként külön jogszabályban védettként föl nem sorolt – növény védett, így a növények leszedése, gyűjtése tilos. A táborozás, sátorozás, bivakolás – az erre a célra kijelölt helyek kivételével (pl. kempingekben)– szintén tiltott.
Fentiek alól a területileg illetékes Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiadott, adott útvonalra/helyre, időpontra és tevékenységre vonatkozó engedély jelent felmentést. Ennek hiányában szabálysértés illetve természetkárosítás bűncselekményének elkövetése valósul meg, mely a Természetvédelmi Őrszolgálat által kiszabott 3.000 – 20. 000 Ft közötti helyszíni bírsággal sújtható.

Ki az, aki ebből nem azt olvassa ki, hogy bárcsak a fene vinné innen a turistákat?
Említettem már itt az Egymillió Lépés Magyarországon című filmet. Most gondold el, mi van, ha valaki utánuk akarja csinálni? Mit csinál a Bükkben? Elmegy a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségre és bejelenti, hogy ekkor meg ekkor ennél a fánál szeretne aludni?

Na, mindegy. Én általában normakövető ember vagyok (külön volt nálam szemeteszsák, melyet egészen a Stimecz-házig cipeltem magammal – mert hamarabb nem volt kuka – a sátrat pedig olyan helyre vertem fel, ahol előzőleg favágás és fafeldolgozás volt, tehát egészen biztosan nem én tapostam le a védett aljnövényzetet), de itt most kénytelen voltam szabályt szegni. És kurvára zavar.

Vissza a túrához. Sétáltam, sétáltam… aztán hopp, még két őz szaladt keresztül az úton. Aztán nem sokkal később nem is kicsit bevadult a terep.

Nagyítás

Azért úgy belegondoltam, hogy errefelé sötétben fejlámpával lejönni… mint ahogy előző délután megfordult a fejemben…

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a reggeli vécével kibírom a Stimecz-házig. Az egy forgalmas pihenőhely, csak lesz ott valami. Annyira még nem vagyok kemény, hogy az erdőben.
Hát, a végén igencsak szaporáztam már a lépteimet. Aztán amikor megláttam a házat, egyből elszállt az összes reményem. Minden lakatra zárva. Itt nem lesz semmi.

Nagyítás

És ekkor láttam meg A Klotyit. Iszonyatosan ótvar volt, az ajtaját se nagyon lehetett zárni… de ki a fenét zavarta, úgysem jár erre senki.
Majd amikor befejeztem és leültem reggelizni, akkor állított be két hátizsákos fazon. 5 percre rá pedig egy húszfős kirándulócsapat. Hát, izé…

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

A továbbiakban túl sok minden már nem történt. A bükki kék a kisvasút vonalán vezetett le Felsőtárkányig. A tárkányi erdészet mintha helyre szerette volna ütni a csorbát, rengeteg pad, pihenőhely volt végig az úton. A faluból telefonáltam öcsémnek, percek alatt otthon is voltunk.

Összefoglalva?

Minden percét élveztem. Egyedül csak azt nem értem, miért nem csináltam eddig ilyeneket?
(Oké, költői kérdés volt, legalább harminc válaszom van rá.)

Linkek:

This entry was posted in Utazás.

22 thoughts on “Bükk, elvonótúra

  1. Azóta nem jártam a Bakatornál, de akkor legközelebb majd keresek valami más fogamravalót.

    En a satorban ejjel hangoskonyvet hallgatnek, kikapcsolt kepernyovel.

    Benne lennek egy hasonlo tavaszi szabadbanalvos tuleloturaban – akar kajakkal abszolvalva a tavot.

  2. @Goosnargh:
    Kajak, kerékpár, gyalog… mindegyik szerepel a hosszútávú terveimben. Igazából most gyűjtöm a tapasztalatokat.

    (Kajak téren egészen határozottan tervezünk egy nyári sátorbanalvós adriai túrát. Konkrétan a tengeri kajakosok számára kötelező Losinj-kerülős túráról van szó:
    http://www.flickr.com/photos/jpetrenyi/4223351576/sizes/o/)

    Viszont a tavaszi kintalvós, evezgetős túra is meglehetősen ínycsiklandóan hangzik. Milyen terepre gondoltál?

  3. Tetszik az ötlet. A táv kényelmesen teljesíthető, szép is. Benne vagyok.
    Egyedül a logisztikázáson kell agyalni még egy kicsit, mert a szállítás nem egyértelmű: ahogy végiggondoltam, vagy fel tudjuk műteni valamelyikünk kocsijára a két kajakot, vagy nejem szétautózza az agyát a hétvégén.

  4. A királyi városból indulhatnánk, vagy +1 egyszemélyes kölcsönkajakkal vagy ketten a dag-gal.

    1-es verzio: Timo értünk jön a vegen és mi hazavisszük a két kajakot.
    2-es verzio: Gabi jön érted a vegen, engem meg kidobtok egy busznál.

    expansion az 1-es verzióhoz: Elotte en kocsival megyek dolgozni es Dagostol transzportallak Esztergomba aztan az indulas elotti este szolid sorozes a B oldalon. (Felvidék)

    Bar, szerintem ha ezt olvassak csodálatos kajakos barataink akkor biztos lesz meg gromek jelentkező.

  5. Gratula! Gratula!

    Nagyszerü lehetett a kint alvás.
    Olyan Igazi.

    De!
    A sátorral akkor sem vagyok kibékülve.
    Az ránézáésre is csak egy egyszemélyes.
    (És ez még túlzás is) :)))

    Akkor képzeld el a Kék Túrán a Start 20-as sátrat, átalakítva.:)

    Vittem vagy 20 kilót, de jó is volt a napi 20 kilóméter.
    Azt hiszem a jövő évben én is újból neki vágok.

    Ezzel Kívánok Boldog Új Évet.

    http://www.youtube.com/watch?v=W8JLqsbK5V0

    De sok-sok posztot kérek a jövő évben cserébe. :)))

  6. Semmi. semmi.

    Nem akartalak megbántani, de mekm pici. Lenne…

    Félreértettél.

    Mert félreérthető voltam. Mea culpa! Maxima culpa!

    Nincs a sátorral semmi baj, ha Neked jó.

    Még magnóm sem volt, de ez a kazetta már meg volt.
    Évekig nem tudtam hallgatni a fenti okok miatt.

    De, valahol most is megvan…

    De azt ha eseteleg nem tudod ( bár meglepődnék, ha nem), hogy megcsinálták 5.1 -be ezt. Állítólag 3 évig csinálta a Sony akárki, az ererdetiről, eredetire

    Én, ha olyanom van, mint most is, ezt hallgatom napok szám.

    Az sem baj, ha hülyének néznek, mert én többek között ezen is, (+Pink Floyd, + Led Zeppelin) nőttem fel.

    Na, az zerne volt!!! Igaz?

    Méghozzá eszméletlen…

  7. #15:
    Úgy látszik, a fura egybeesések folytatódnak. Most éppen Led Zeppelin megy. De a Pink Floyd is ugyanolyan jó írós zenének. (Meg a Barclay James Harvest, meg Keith Jarret meg J.S. Bach. Meg még sokan.)

    #16:
    Igen. Ráadásul borzasztóan szűk határidővel.

  8. Kedves Joep!

    Véletlen, vagy nem?
    Nem lényeg…

    De nem akarom szét offolni a témát…

    Köszönöm, hogy olvastál.

    És, ha valaha is megbántottalak, bocsánat érte.
    Márpedig volt ilyen.

    Nos, jó szelet! :))

    Ja!

    Íráshoz esetleg, talán
    (bár sok rossz minöségü van, de ez azért talán…

    Blackmore’s Night
    http://www.youtube.com/watch?v=WFNzikXRL5s&feature=related

    Javaslom autóba. (csak azért, mert én ott hallgattam először)

    Szerintem nem rossz..

  9. “Pedig ismerem a túravezetők tízparancsolatát, melyben előkelő helyen szerepel az a feladat, hogy túra előtti este meg kell kérdezni, ki fogyókúrázik, majd az illetőt reggel, közvetlenül túra előtt leteperni, lekötözni és teletömni kajával. Az éhes ember ugyanis bizonytalanul lép.”

    Én csak erre a kis részre szeretnék reagálni. Saját tapasztalatom alapján ez nem így van. Szoktam olyat csinálni, hogy 3-4-5-6 napig nem eszek, csak iszok. Ez egyrészt jó méregtelenítésnek, másrészt levisz pár kilót. És mentem már ilyen időszak alatt teljesítménytúrára (igaz, alföldi gyalogtúra volt, semmi emelkedő), ahol szinte repültem. Kb. fél órát rávertem a többiekre 25 km-en, pedig ők sem sétálgattak, hanem normális tempóban jöttek.
    Szerintem ez úgy működik, hogy az éhes ember is képes gyalogolni, ha nem evés (mondjuk fogyókúrázás közben) is rendszeresen mozog. Kicsit át kell állni a szervezetnek, hogy most a felhalmozott zsírt égesse, és ne várjon kívülről utánpótlást, de utána napokig képes jól teljesíteni. (Ebben az is benne van, hogy az emésztés is sok energiát igényel, kemény munka, és ilyenkor a szervezet legalább ettől mentesül.)

  10. igaz, alföldi gyalogtúra volt

    Ez a kulcs. Itt semmi gond nincs. Ha megbotlasz, hát megbotlasz. Nincs szükséged akkora koncentrációra, mint mondjuk egy tátrai ösvényen. Azt te csak hiszed, hogy ugyanolyan fitt vagy több napi nemevés után.

    Ja, és legyél nagyon óvatos, ha egyszer összefutunk egy közös hegyitúrán. ;-))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *