Date2009. December 14. Monday

Szívhez kap, lefordul

A közeljövőben fogom bővíteni a NAS-t, emiatt ma este firmware-t frissítettem rajta. (Az 1.07-es már ismeri a 1,5 TB-s SATA2 vinyókat.) De nem csak ezt ismeri, hanem egy kicsit bőbeszédűbb is, mint a korai: ez speciel azt is kiírta, hogy a diszk tükörből az egyik lemez hibás.
Azaz a jó ég tudja mióta vagyunk abban a hitben, hogy itt, ezen a tárolón az adataink tökéletes biztonságban vannak. Milyen adataink? Az utóbbi tíz év összes fényképe, az összes kéziratom, az összes rajzom beszkennelve, a vállalkozásom könyvelési adatai, az utóbbi évek banki utalásainak visszaigazolásai… meg egy csomó egyéb. És ez még csak én vagyok.

De az igazi b@zdmeg nem ez – hiszen holnap érkeznek az új vinyók, azaz ezt a bukást már megúsztuk – hanem az, hogy miért nem szólt a NAS, amikor pedig be van állítva, hogy egy csomó mindenről, többek között a diszkhibáról is, küldjön egy emailt?

Bementem az email menübe, teszt. Result: failed. A franc. Végigpróbáltam az összes postafiókomat az összes smtp szerverrel, amelyhez account-om van. Egyik sem sikerült. Mi van itt? Tűzfal nem fogja meg. SMTP log, az nincs. (Mondjuk, a GUI-n semmilyen log sincs.) Google. Itt van egy thread, ez ugyan az 1.08 bétáról szól, de a jelenség ugyanaz. Ráadásul a hapi kap visszajelzést a szolgáltatójától. Az eset kifejezetten pikáns: eszerint bármilyen címet is ír be címzettnek, a tényleges email mindig az Array_E-Mail_Alert@domain.name címre megy ki. A fejlesztők hümmögtek is, hogy ej, ej, valószínűleg elböktek egy zárójelet. De aztán kiderült, hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet, megjelentek néhányan, hogy nekik viszont működik. Én meg nagyon ravasz voltam, beléptem az egyik szerverre és csináltam magamnak egy Array_E-Mail_Alert@domain.hu aliast. Feleslegesen. A tesztlevél még a szerverig sem jutott el, azaz vagy a NAS, vagy az ISP-m benyelte.

Most itt állunk. Jöhet a kedvenc tevékenységem, ülni békén hónapokig a seggemen és várni, hogy a gyártó kijöjjön egy új firmware-rel, mely remélhetőleg javítja a bugot. És persze közben nőttön nő a bizodalmam a számítástechnikában.

A különbség

Autózol hazafelé a sztrádán és nézegeted a többi autót. Próbálod elhelyezni a te autódat a skálán. Hogyan viszonyul a többi autóhoz.
Nem tudod nem észrevenni, hogy a hazai viszonyokat tekintve még csak-csak jól állsz, de a nyugati autókhoz képest már elég csehül.

Aztán nézed a házakat. Ugyanúgy megpróbálod elhelyezni a tiédet a skálán. Igyekszel nem gondolni Tóth András cikkére.

Van egy szerény álmunk: szeretnénk havi félmillió jövedelmet, plusz egy 50 milliós házat fenntartva, két 5 milliós kocsit tankolva és három évente cserélve és 3 hét utazgatást a családdal. Ez egy hajszállal a középosztály anyagi szintje felett van,

Mert ha komolyan veszed, akkor nagyjából a bányászbéka segge alól nézed csak a középosztály alsó széle közepét.

Ha dacolva az előbbi idézettel, mégis a középosztályba pozícionálod magadat, és úgy hasonlítgatsz, akkor azt tapasztalod, hogy dacára annak, hogy nyugaton minden jóval drágább, szinte minden területen legalább egy klasszissal jobban állnak. A ház, az autó (autók), az öltözködés, utazások, a gondolkozás… mind, mind.

De vajon jobban élnek-e?

Ha te el akarsz érni egy szolíd jólétet – becsületesen, mert nincs affinitásod a sötét oldal irányába – akkor halálra dolgozod magad. Törlesztőrészletek, emelkedő rezsi, a gyerek egzotikusnál egzotikusabb költségei, a jövő és a nyugdíj bizonytalanságai, az apadó megtakarítások, a kilátástalanság, hiszen ennél többet már nem tudsz dolgozni, a dolgok viszont reménytelenül romlanak és esélyt sem látsz rá, hogy valamitől megfordulna a trend. Mennyire nevezhető ez életnek? Mókuskereket tekersz, de úgy, hogy tilos megállnod. Modern rabszolgaság, ahogy Villám Géza fogalmazott egy interjújában.

– Itt ülünk egy belvárosi irodaház legfelső emeletén, hatalmas, panorámás ablakokon keresztül látható a nyüzsgő Budapest. Hol kezdődik nálad a gazdagság?
– Az ember lelkében. Hogy ki mennyire érzi magát boldognak és szabadnak. Lehetek egymillió dollárral a zsebemben éppúgy boldog és boldogtalan is. Nem kell pénz azért, hogy a legújabb és a legnagyobb dolgokat vegyem meg. A pénz számomra biztonságot és szabadságot jelent. A legtöbb ember a nyugati világban rabszolgasorban él, és nem is tudja. Az emberek nagy része az év jelentős részében a bankoknak dolgozik, hogy az adósságait törlessze. Az én értékrendszeremben gazdagabb az olyan ember, aki egy kifizetett 25 éves Wartburggal jár, mint az, akinek van még 20 millió forint tartozása az új Porschéján.

Megérkeztünk.

Szerinted, aki nyugaton él, az nem ugyanúgy kapar azért, hogy fenntartsa azt a sokmindent, ami az övé? Ugyanúgy felkel reggel, bármennyire nincs hozzá hangulata. Nem, nem heverészhet délig az ágyában, ha épp ahhoz van kedve. Nem kizárt, hogy a főnöke még a késést is sokkal durvábban bünteti, mint mondjuk nálunk. És neki aztán van veszítenivalója. Ebédelni ugyanúgy tud, mint te: munkaidőben valahol, aztán megy vissza a munkájához. Határidők vannak. Ideges ügyfelek vannak. Seggfejek vannak. (Azok mindenhol. Mert olyanok.)
Ugyanúgy él, mint te. A fogvatartási körülményei ugyan jobbak – de ugyanúgy nem szabad. Gondolj bele, alapvetően nem mindegy, hogy a kalitka aranyból vagy vasból van? Attól az még kalitka. Gyorsabb az autója, gyorsabb az internete, újabb a telefonja, nagyobb a tévéje… vajon ez tényleg akkora nagy különbség?

Nem annak kellene lennie a legfontosabb szempontnak, hogy mekkorra szabadsággal éljük az életünket?

És akkor innentől egészen másról fogunk beszélni. Hogyan is érezzük magunkat szabadnak? Milyen mértékben?

Az abszolút értékeket hagyjuk. Ha valaki elképzelhetetlenül gazdag vagy éppen a legteljesebb mértékben nincstelen, az tényleg maximálisan szabad – de ezekről nincs értelme sokat beszélni.

A lényegi kérdés az, hogy te, aki egy többé-kevésbé átlagos életet élsz, te hogyan lehetsz szabad?

Abszolút értékben nyilván nem. A többi viszont az agyon múlik.

Zárjál be egy focistát egy hétre a könyvtárba. Megőrül. Rabnak fogja érezni magát.
Zárjál be egy bölcsészprofesszort egy hétre egy könyvtárba. Észre sem fogja venni, hogy kulcsra zártad az ajtót. Azt fogja csinálni a könyvtárban, amit amúgy is csinált volna, a szabad akaratából.
Zárjál be egy geeket egy szobába, ahol van egy internetre kötött számítógép és adjál neki egy izgalmas feladatot. Innentől már csak arra kell figyelned, hogy négyóránként bedugjál egy pizzát az ajtó alatt. A figura nem is fogja érteni, milyen rabságról beszélsz neki.

Az élet élvezetét, a létezés szabadságát nem a javak adják. Hanem az, hogy mennyire élvezed az eltöltött időt. Igen, akár az is, hogy mennyire élvezed azt a munkát, melynek következményeként megszerzed a javakat. De nem maga a jav – és legfőképpen nem a minősége.

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑